Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-07-24 / 30. szám

Üj környezetben magasabb —szívónál Szokatlan környezetben — a ikolozsnémai (KliískáNe- má] művelődési otthon udvarán — került sor a XVI. csallóközi dal,- és táncünnepélyre. A kényszermegoldás­ból választott üj színhely csupán a nézők számát be­folyásolta kedvezőtlenül. Örömünkre szolgált, hogy a műsor színvonala meghaladta az eddigi fesztiválokét. Ez a tény pedig határozottan a rendező szervek kez­deményezését dicséri. A rendezvényen részt vett a ko­máromi (Komáruo) járási pártbizottság és a járási nem­zeti bizottság küldöttsége, melyet Szabó Imre elvtárs, a járási pártbizottság titkára vezetett. A műsor délelőtti részében került sor — a járási művelődési központ rendezésében — a járás népmű­vészeti csoportjainak és szólistáinak & versenyére. A benevezett népi tdnccsoportok közül a martosi (Mar- tovce] együttes — az utolsó pillanatban — lemondta szereplését. Hiányzott az izsai (12a) népművészeti e- gyflttes is. Ennek kapcsán akaratlanul Is arra kell gon­dolnunk, hogv az országos népművészeti rendezvények résztvevői .rangjukon alulinak tartják a Járási rendez­vényeken való szereplést. Pedig ez azért is elítélendő, mert a szóban forgó együttesek éppen a helyi és a járási szervek anyagi-szakmai támogatása révén értek el olyan művészi színvonalat, amely lehetővé tette szá­mukra az országos rendezvények nyilvánossága előtt való fellépést. Távolmaradásuk szubjektív okait ugyan megérthetjük, de elvileg nem érthetünk vele egyet. A szólóénekesek az idén is zenekari kíséret nélkül lép­tek & közönség elé. (A zenekar ugyanis késve érke­zett a fesztiválra). A versenyek velejárója, hogy ven- nak első és utolsó helyezettjeik. Ennek eldöntése a zsűri feladata lett volna. Sajnos, szakembereink csu­pán a zsüritagságot vállalták. A sorrend megállapításá­ra. és kihirdetésére már nem futotta erejükből. Első pozitívumként említeném, hogy a nemzetközi gyermekév kapcsán a délutáni műsor kedves színfoltját képezte a gyermekcsoportok fellépése. Az Izsai, az 6- gyallai (Hurbanovo), az alsöpéteri (Dóin? Peter) és a dunamocsi (Moöe-) gyermekcsoport mutatta be nagy sikert aratott műsorát, örvendetes, hogy a felnőttek népművészeti csoportjaiban Is egyre több fiatal szere­pel. A Dunaj táncegyüttes, a Csallóközi Dal- és Tánc- együttes. valamint a magyarországi Vörös Márvány táncegyüttes joggal nyerte el a közönség tetszését Rigler János Marinával érte el első Igazi sikerét, Sládkovlc Mannájával. Elszavalta Prágában, Berlinben, Budapesten Is, s bár nem ér­tették a szavakat, a lényeget Igen. Mária Královiíová ezzel a verssel hódította meg Prá­gát, Berlint, Budapestet. — Már akkor tudtam, hogy a költészet, a vers, a poézis, nemzetközi nyelv. Éppúgy, mint a zene — mondta a vers tolmácsolóje. Sok sikert aratott, méltányol­ták művészetét a versmondás- ban, a világot jelentő deszká­kon, remek alakítást nyújtott hangjátékokbeo, filmben, tele­víziós darabokban. Sokfélekép­pen kifejezték hálájukat a hallgatók, a nézők, az ország. Az Idén nem levelenkint szedte a borostyánt, egyszerre egy csokorra valót adtak a kezé­be. Andrej Brgar-díj, Arany Krokodllus, végül a nemzeti művész kitüntető cím. Elisme­rések magas fokon, ám a leg­nagyobb kitüntetést akkor kap­ta, mikor elnevezték őt Slád kovlő Mannájának. Én Is Marinát hallottam tő­le először, fiatal asszonyke volt, érdekes arcú, érzéki, szép ... Szép? Gyönyörű. Kar­csú, remek alak, az. a típus, akiért annak idején sok éven át hadakoztak ez ógörögök Tró­ja falainál. Halkan, érzéssel, szívből jövő átérzéssel szaval­ta. Édes vágyakat, a szépség vágyait éneklem ... Később szoborban láttam vi­/ szont Marinát, Bártfay szob­rászművész műtermében, s bár karcsúság dolgában Márta Krá- lovtcová utcahosszal verte Bártfey alkotását, mégis volt közöttük sok hasonlóság, a tar­tásban, a magabiztosságban, a szobor is, a színésznő is, a szépség vágyait dalolta eltérő kifejezési módon. — Fiatal vágyóik, Platonov, szinte bűnösen fiatal — mond­ta a színpadon Csehov darab­jában a nagy színésznő így, hogy elhittük neki. — Mi színház! sikerének tit­ka? — kérdeztem tőle akkor. — Tatán az, hogy mindent és mindig szívvel-léíekkel te­gyünk — mondta akkor és vallja ma Is. Már akkor ezt vallotta, ami­kor felfedezték. Szívvel-lélek- kel, és persze egyéni módon. Azt tette, amit hite sugallt. Másképpen, mint elődei, már akkor volt benne egy nagy a- dag mersz, eredetiség. A világot jelentő deszkákon eljátszotta a legnagyobb női szerepeket, volt Marina, Salo­me, Ltda, Mása, Maggie, Jelize- veta, Ophélla, Júlia, Tánya, Katert-na, Virgínia, Olga és még sorolhatnánk ez Igényes szerepek hosszú sorát. Színpa­don, a filmvásznon, a mikro­fon segédletével, a televízió képernyőjén tudott és tud sze­rető asszony lenni, ám éppúgy lédér, csapodár, mindenki asz- szonya is, mosolyt és könnyet tudott és tud fakasztani. Nem volt a Duna lánya, a Dunától távolEbb, a senic-ai járás egyik kis falucskájában, Cáryban született, de csakhamar elju­tott a Duna meniti városba, hogy a Duna asszonya legyen. — Szeretem ezt a várost minden hibájával. Már gyer­mekkoromban vonzott, mágne­ses erővel húzott. Aztán ő is Beállt az igazi színházat varázslók sorába. Ä világot jelentő deszkák foglya lett és az ts maradt a mat na­pig. Belső tűz égette, belső szenvedély feszíti ma is. *— A színház az életem. Akkor lett színésznő, amikor Thália papnőinek Igyekezetét még nem méltányolták kellő­képpen. De mit törődött vele a Cáryból Indult bátor tekin­tetű kislány, ekl már akkor szembenézett bárkivel. Ogy in­dult, mint Csehov sirálya, bát­ran szárnyalt a magasba, kö­zel a csillagokig. — Ezt a szerepet színház­ban soha nem játszottam el, csak hangjátőkban. Ezt, Anne« Karenyinét és Manón Roxant szerettem volna még eljátsza­ni... Lám, még a legnagyobbak­nak is vannak teljesítetlen vá­gyaik. Volt kiscseléd, király­nő, mosónő és nagyvilági dá­nig-, szent és céda, mindent tu­dott, testhez álló szerep volt részére a parasztasszony épp- ügy, mint a császárnő gőgje. A fáradt öregasszonyt éppolyan élethűen alakítja, mint a csil­logó szépasszonyt, tud szen­vedni, vágyni, szeretni és gyű­lölni és mindez, ugye, nem Is kevés. Júniusban látta meg a nap­világot, mégis a május lánya, a május asszonya, a szerelem és a szépség hava volt és ma is az Igazi hónapja. Május tet­te le lába elé a nemzet művé­sze kitüntető címet is. — Hogy boldog vagyok-e? De még mennyire, az ilyen el­ismerés mindenkinek jól esik. A kitüntetéseknél talán csak az az egy nagyobb, hogy valamit adhatunk másoknak, egy kis örömet, szórakozást, az a leg­szebb zene, ha felcsattan a taps. •—os többet kerestek az áUagdolgozóknál. Még mindig legalább kettő-nullra vezettek a társadalommal szemben. Ki fogunk egyenlíteni!“ „Vezessenek kettő-nullra maguk, akkor lesz jó a foci. Akkor majd ér­demes lesz kijárni a meccsekre. Ha a társadalom vezet. Mert mit gondol, Maky elvtárs? Ez a foci így, ahogy van, ez nekünk így kell. v—* a tár­sadalomnak? Mi tettük Ilyenné vagy maguk, a társad^om?" Nagy I-et nem lehet csak ügy sarokba szorítani... Beiratkozott a marxista egyetemre is, ki tudja, mi akar lenni, ha abbahagyja. A mültkor azt mondta: f „Itt addig NB I-es csapat nem lesz, amíg minden meccsre úgy külde­nek ki bennünket, hogy: ezt meg kell nyerni, mert ha elveszítitek, fuccs az NB I-nek!“ Csakugyan, talán az volna a legjobb, ha nem most jutnánk be. Ez az esztendő olyan volt, hogy ennek már érdemes lenne levonni a tanulsá­gait. És akkor jövőre ... tiszta fejjel... Józanul nekimenni az idénynek. „Azt hiszitek, ha most nem juttok be, jövőre is löknek nektek másfél milliót? Ki lesz az a hülye? így is alig tudom már tisztán tartant a csa­tornákat, amelyen a csapat szütyőjébe csordogálnak az életet adó csep­pek.“ Kemény dolgok ezek... Mert Szíityő bácsinak is igaza van. Nagy 1- nek is. Az a legátkozottabb dolog, hogy mindenkinek igaza van... Szépen va­gyunk így, együtt... Az Elnök sporttárstól — aki jobb hátvédet játszott — ki egészen a bal szélre Forgátsig. Egyiküket választották, a másik magát jelölte, a harmadikat küldték. Nagy butaság azt hinpl, hogy ez a csapat másképp is összeállhatna. Kikből? Honnan? Akkor nemcsak egy egészen más csapat kellene, ha­nem egy teljesen más város is. De hát akkor már nem ennek a városnak a csapata lennénk ... Mindegy, hogy jelöltekből, választottakból vagy önjelöltekből áll össze a bagázs. De nekünk ilyen csapatunk van! Ilyen játékosokkal, ilyen közönsége gél, Ilyen vezetőséggel. Ez a miénk ...! „Különb helyre különb kell, Ilyen helyre ilyen kell!" 58. perc „Kurvacsapati“ Fogy a közönség türelme. „Nem akartok gólt rúgni?“ Csak ettől őrizzen meg bennünket az isten. Hogy az utolsó félórára ellenünk forduljon a közönség. Goldmayer majd kiabál nekik, ahogy szokta. A Tribün vissza ... Ilyen Is volt már... Goldmayer egyszer az egyik szakosztályul azt mondta, hogy ne itt a városban játsszuk a meccseinketl Valahol másutt. És akkor minden meccset megnyerünk. „Na és, mit érsz azokkal a győzelmekkel, amelyeket senki nem lát* hat? Ki tartja majd el a csapatot? Azt a győztest.., így még vereség után is van meleg vizetek. . Az ellenfél most változtatott... Először a második félidőben. A három emberből álló soruk van leghátul, és előttük egy vonalban helyezkedik el hat ember. Ezzel alaposan előre hozták a játékterületüket. Legalább tizenöt-húsz méterrel a tizenhatosuk elé. „Gatya“ újra magához tért. Minden labdát előrevágnak neki. Pillana­tonként változtatja a helyét. Akár kap labdát, akár nem. Hol a jobb szélen van, hol a bal szélen, hol meg Itt ugrabugrál előttem. „Megcsípett a légy, kispajtás? El ne vakard!“ 59 Nem szól vissza semmit. Amelyik előre vágott labdát nem tudja megszerezni, abba belevetődik. Minden labda, amelyikkel őt keresik vagy az övé, vagy taccsdobás, vagy szabadrúgás van belőle. Csak hogy aprózza, tördelje a játékot. Furkónak átbúvik a lába közt. Janinak felül a hátára egy fejelésnél. Rohan, ke- resztül-kasul, kéri a labdát. Ha üres területet lát, megszállja. Az új védelmi szisztémájuk nekünk kedvezőbb ... Goldmayer a lesvonaLra áll. így már csak három ember van előtte. Nagy I-hez játszik. Nagy I. a szögletzászló irányába húz. Mit akar ez ott? Még egy ember kimegy rá. Óriási üres tér van a fél pálya és a tizenhatosuk között. Nagy II. beiramodik. A jobbszélső „Gatya“ utána. Nagy I. észreveszi a szabad területet. Odagurít Janinak. „Lőj!“ — ordít az Állóhely. .„Ne, még ne! Vigyed!“ Már nem hátrál a védelem. Forgáts lesen, Goldmayer lesen. Hát nem veszik észre? „Jani, le ne add!“ Medvést kézzel húzzák vissza. A bíró észreveszi. Int. „Előnyszabály.“ Még mindig Janinál van a labda. Belül van a tizenhatoson. Medvést tapossák, gyúrják, rángatják a mezét. A Tribün is felordít. „Lőj!“ Jani lövésre lendíti a lábát. Leszorítja, teljes erőből eltalálja. A kapus dermedten áll. Nem is mozdul a lövésre. A kapu elé igyekvő csatárainkat ütik-vágják. Legalább tíz szabályta­lanság másodperceken belül. Óriási lövés. Bődületes erejű kapufa ... A felső léc élén csattan a labda. Aztán, mint egy felfelé húzó helikop­ter, felvágódik a magasba. Minden védő rohan. A leeső labdát várják. Egy bolyban tíz-tizenöt ember. Medvés ugrik legmagasabbra. Aztán a labda megtréfál mindenkit. Ráesik a kapufa felső lapjára. Ott pattog csattogó nevetéssel. Aztán ráhull a hálóra kívülről. Mindenki feltápászkodik. A kirúgott labdával a jobbszélsőt keresik. A fél pályánál rohangászik középen. Megkapja a labdát. Nem bírom már tovább, felugróm labdástul. A Mester felugrik, felém integet. Visszaintek, hogy nincs semmi baj! Ojra megjön a közönség hangja: „Mindent bele!“ Szidják a bírót, hogy lefújta a belertienésemet. A kis srác fekve marad a földön. Nem lehet elrúgni a szabadrúgást. Bejönnek érte. ' Nem akartam, hogy megsérüljön, de már nem lehetett tovább bírni, amit az utóbb! időben művelt. Egyedül szédítette az egész védelmünket! Kiviszik az oldalvonalra. Mond neki valamit az edző. Biztosan lecse­rélik, már melegít egy srác. Sajnálom, de legalább megszabadultunk ettől a kis stricitől. Sántikálva visszajön. Miért nem cserélték le? Az a gyerek ott hátul, a kapu mögött, ügy melegít, mint egy versenyló Gimnasztika, rövid­vágták, tízszer is felmegy teljes erőből fejelni. Nagy 11. átkiált hozzám: „Vigyázz, csak szimulál.“

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom