Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-12-18 / 51-52. szám

LADISLAUS INSULANUS Nem! En nem írok. Nem és nemi Mégha fizettek is értei Csak fizessetekI fOgyts keveset adtok.) Es egyáltalán; tudjátok ti, mi az, nem írni? El tudjátok képzelni, mi­lyen fogcsikorgatóan nehéz az? Ennyi gon­dosan elraktározott érdekes adat birtoká­ban megállni azt, hogy ne kapjam kezem­be a tollat, akarom mondani az írógép bil- lentyüsorát, s azon Liszt- vagy Rubinstein- ként cikázva ne írjak egy cikket? Hm, cik­ket ... Nem, azt nem érdemes. Azt már megírták. Az összesei. A pöttömkékl Mert mindenki cikket ír. Es micsoda témákról, mein Gotti Itt van pl. X. Folyton arról ír, hogy mit látott a napfényes Itáliában. Hát téma ez? IEgyáltalán, honnan vette rá a pénzt?) Byron, Goethe, Shelley, ezeknek téma lehetett. Nekik. Akkor. De most? Es éppen X.-nek? Ezt be kellene tiltanil Hogy csak úgy ukk-mukk-fukk firkáljanak Ó- laszországról. Rendelettel szabályoznám, hogy csak az írhasson róla, akt romanisz- ttkából jelesre vizsgázott a bolognai egye­temen, betekintést nyert az etruszk-zulu szó- összetételek világába és szolmizálva fújja és ropja a fandangó jaenzai változatát. Csak úgy mellékesen megjegyzem, hogy azért én is jártam pár helyen. Zeusz meg­hívására voltam például az Olimposzon. Odin kapitalista nagykereskedő és sajtó­mágnás meghívására voltam a Walhallán. (Odin úr olvasta az Oj . Ifjúság hasábjain a „Hogyan lett Bobcsinszktjből Bob herceg“ című kritikámat, amely annyira megnyerte tetszését, hogy néhány napra hajlandó volt vendégül látni.) Egyszóval, láttam én is egyet s mást. Sőt, dicsekvés nélkül mond­hatom, nem mindennapi dolgokat. Es most tessék figyelni: NEM IRTAM MEGI Sike­rült! Pedig már úgy btzsergett minden ta­gomban a riport, a cikk, az epopeia, ameh megrengett a világot. De nemi Ellenálltam a kísértésnek. Inkább vettem egy dta-ve- títöt, és az egészet lediáztam. Materialista valóságérzelem nem engedi, hogy esendő szubjektumomon átfiltrált álvalósággal trak táljam az emberiséget. A diai Az Igen, az a valóság. Minden rajta van, amtt láttam és láttatni akartam. Ezt csinálja Goethe utánaml ENYÉMETH ISTI Riportra készülök. Összeszedem a holmimat meg a? ?sze met. Indulok a riportra. Már úton vagyok.-Megyek. A harmadik saroknál jobbra fordulok be, majd egy hosszabb egyenes szakasz után kétszer balra (érek. (az enyém, ugye, Paksnál eldugult), hogy megnézzem, ki is ez a maffia. Hát, látom, az ágyúnaszád kormányánál Révész Sanyi áll, az ágyúnál meg Som Lajcsi. A fedél­zeten meg egy hadsereg Piramis-rajongó. No, ebből baj leheti Szólok is a kapitány­nak. De az csak rám mosolyog. Hirtelen kanyarral befordul a Babakáj-szikla mögé. Az ágyúnaszád utánunk. így keringünk a szikla körül vagy fél órát. Mivel a Baba• káj kicsi szikla, a végén már nem tudjuk eldönteni, ki kit követ. Meg is unja Ré­vész, és kihajózik a partra hangversenyez­ni. Megkönnyebbülten sóhajtok, és leülök egy bakra a hajó tatján. Ott hátul. No aztán Lomnál ránk szakad az iste­nes köd. Elöl köd, hátul köd, jobbra köd, balra köd. Nyomja is a kapitány a gombot, de semmi. A radar bekrepált. így könnyen zátonyra futhatunk és felfordulhatunk. A kapitány nyugodt marad, és falfehéren kérdi, tudok-e úszni. Mondom, úszni tudok, csak a fürdönadrágomat felejtettem otthon. Meg azt is mondom neki, hogy ne féljen, hogy én félek. Azonnal látom, hogy nem fél, hogy én félek. Elvégre szükség esetén ilyen ködben fürdönadrág nélkül is kt le­het úszni a partra. Ott meg majd csak a- kad valami. Azért a biztonság kedvéért le­ülök egy bakra a hajó tatján. Ott hátul. Csak másnap veszem észre, hogy ez a bak az elején van. A nagy ködben összetévesz­tettem a hajó elejét a hátuljával. Nemsokára Izmailba érkezünk. Utána már csak a Fekete-tenger van, meg a Kau­kázus, meg a Pamir, a Tyan-San, a Hima­lája, a Sárga-tenger, a sárga irigység.., H a a főszerkesztő türelméből futja, ezt mind végigcsónakázom. Harmincnyolc foly­tatásban le is írom. Még ha nem is adtak egy fillér hono­ráriumot sem. Pedig végigkártyáztam az Al-Dunát. Lé­vában meg schtlllngben. Meg a hormon is az agyamra ment. Egy magányos bakon. A hajó tatján. Ott hátul. BUNYEVÄC REZSŐ (avagy a „graphosz tudálécosz humbucosz“ mint életsúlyom formája) Pedig milyen jól indult mindent A délután nyugodtnak ígérkezett. Tom­bolt bennem a remény, hogy végre befejez­hetem biológiai tanulmányomat, és a nagy­közönség elé tárhatom a darab teljes fel­törése céljából. Most azonban mindennek vége, megjelen­ve megfeleníttetett a Probléma: tegnap még igazi vénasszonyok nyara volt, ma pe­dig beborult. Vajon mi okozhatta ezt a vál­tozást? Meghánytam-vetettem a Problémát, lemér­tem etikai-esztétikai színvonalát, és rémí­tő lázba estem. Ezt bizony meg kell olda­ni, vége a biológiának! • Kelletlenül tettem félre kedvenc segéd­könyvemet, az Idegen Szavak Szótárát, hogy munkához láthassak. Előbb azonban elintéztem néhány halaszt­hatatlan dolgot. Gyors tempóban pertut it­tam Ivan Alekszandrovics Hlesztakovval, megnéztem egy elfuserált fesztivált, és szippantottam néhányat a fertőtlenítőből. Ezután nekiláttam a ProblémánakI Leültem és sűrűn fröccsözve szép csend­ben elkezdtem meditálni az esztetizálásról. Fókuszomba komponáltam finom korszerűsí­tő érzékemet, és felmutattam néhány lélek­tani momentumot. Később tudatilag felosz­tottam egypár szociofotóst. De a zsarát nem lobbant. Gondoltam, tálán fel kellene tárni a mé­lyebb analízist, sajnos, ez sem segített. Bizonyára fizikai és morális felkészültsé­gem — felkészületlenségem az oka a disz- szonanclának, villant át az agyamon. Fel­álltam tehát, és attraktívon mozgáskulturál­tam a szoba egyik sarkából a másikba. Már-már azt hittem, célhoz érek. Es ekkor hiba történt az egyik szeizmo­gráffalI Nagyon ügyeltem ugyan az etikai szeiz­mográf működésére, de a másik, a lelki- -értelmi szeizmográf, kicsúszott leszűkített perspektívámból, és ezért szófogadatlankod- ni kezdett. Ez lett a végzetem — a Probléma meg­oldatlan maradtl Később sem tudtam megállapítani, az ér­telmi szeizmográf csődjét műszaki hiba o- kozta-e, vagy egyszerűen nem volt mit szeizmográf ál jón. Azóta keresgélem ffogyasztgatom-gyara- pitgatom) élelem súlyát. ma az mindig heverész a földön. Csak a lehajolással vannak problémák. Mert az a kutya derék. De hiába, aki házilag építi boldogságát, az számítson a derékkal. Indulok a riportra. Illetve ezt- már i tarn Isokszor — a szerk. megj.j, már a po­fonoknál tartunk. Szóval a pofont Ki hitte volna? Ilyen fiatal, jól öltözött, borotvált pedagógus. Még nyakkendője is van. Persze, az igazsághoz hozzátartozik, hogy gyermekkorában egyszer kiütések vol­tak a lábán. No de azért mégis. Ezt még Comenius sem tette. Igaz, annak nem vol­tak kiütések a lábán. Legalábbis én nem tudok róla. Viszont nekem egyszer volt va­lami a lábammal, még sem osztok pofono­kat. Legfeljebb kapok. Meg aztán könyv­tára is van ennek a fiatalembernek, Gyor­san megszámolom, hány könyve van. Ket­tővel kevesebb, mint nekem. Ahogy úgy vasgatom a könyvek címét, még az ízlé­sünk ts hasonló. De hát az ízlések és po­fonok, ugyebár ...I No, még benézek a helyi szövetkezetbe, ha már itt vagyok. -i r. Nagyszerű szövetkezet. Hatszáz négyzet­kilométerről aratták le a fuszulykát. Négy­százra meg most vetnek bukfencet. Az éj­jeliőr szakavatottan Ismerteti velem a szö­vetkezet gazdálkodásának eredményeit. De én odahaza nem igen szoktam fuszulykát vetni, bukfencet ts csak ritkán. Nálam in­kább a paradicsom meg a paprika megy. A napokban szereztem két zsák műtrágyát. Csak úgy, kéz alatt. Indulok rtp... egy frászt, haza indulok. Már megyek ts. Ha minden jól megy, haza is érek. VALCZER-KERINGŐ JANI ec>Y niatjAMvos r- ' ..-v' - • .'•í - . ctíowakoB kJilAMÖjai (Kibuggyant a keble * Követ a maffia * Bekrepált a radar) A hajó kifordult a kikötőből. Árral lefe­lé. A kapitány tudja, hogy árral lefelé kell indulni, ha a torkolathoz akar érni. Régi dunai róka. Csak a szakács újonc, cuk­rász. Francia krémest csinál a biftekből. De ez sem baj. Mire célhoz érünk, megta­nulja tőlem a zaftos húst. Szóval kifordul ez a nagy hajó. Legin­kább a száraz szalámihoz hasonlít — a neve. No meg a szárnyas Rakétához is ha­sonlít, mert ennek sincs kuplungja, sem sebességváltója a műszerfalán. Kifordult tehát a nagy hajó. Felkavarja a kékes-ptszkos nagy vizet. A partról sen­ki sem integet, senki sem kísért ki, senki sem sír utánam. Leülök egy magányos bakra a hajó tat­ján. Ott hátul. Mire végignézhetem a pesti ablakokban csókolózó öregeket és a pesti rakparton szeretkező fiatalokat, már Paks­nál hajózunk. Kapom elő a messzelátómat. Ebben a pillanatban kibuggyan a szép pak­si csárdásáé keble a dekoltázsból. Egyene­sen a messzelátómba. Bele. Ezért nem láttam az erőművet. Leülök hát egy magányos bakra a hajó tatján. Ott hátul. Pancsevo alatt kavarja a szalámi nevű hajó a kékesen piszkos, széles Duna-vizet amikor ész reveszem, hogy már vagy két órája egy ágyúnaszád követ. Biztosan a maffia. Elkérem a kapitány messzelátóját a remii ■ kí a c,y öze n uséc7e Menyek. Mén mindig megyek. Végre megérkeztem. Itt vagyokI Éppen most osztják ki a pofonokat. Le­nyűgöz a tAma nagyszerűsége. Ilyen téma nem akad minden nap Mert egyébként té­ÖSSZEGYŰJTÖTTE HORVÁTH REZSŐ ÉS VOJTEK KATALIN

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom