Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-10-23 / 43. szám

4 „Rock-zene koncertek közönsége kizáró­lag a fiatalokból, tinédzserkorúakból tevő­dik össze. Se szülők, se pedagógusok nin­csenek jelen, akik figyelmeztetnének, ellen­őriznének, esetleg rendre utasítanának. Le­het lazítani a viselkedésen, én, a tinédzser oldom az önkontrólt, s elengedem magam. Persze a fiatalok között azért van kölcsö­nös ellenőrzés, élesen figyelik, hogy a szomszédjuk alkalmazkodik-e azokhoz az értékekhez, normákhoz, amelyeket ők is el­ismernek és amelyek tiszteletben tartását egymástól elvárják. A srácok fönn a pódiu­mon isteniek, a ruhájuk, mozgásuk eszmé­nyi, ordít a zene, forró a ritmus, átjárja az idegeket, felkavarja az érzelmeket, lángra gyújtja az agyvelőt — hát nem kell felüvölteni? Nem. Biztos vagyok benne, hogy egy fiatal sem üvöltene, ha az e- gyüttes csak neki lépne fel, egy magán­koncerten meg sem merne moccanni az ülőhelyén. Hogy őszinték-e a zenészek? A szöveg tartalma másodlagos, legyen a zene nagyon hangos, hogy felkorbácsolja az Ide­geket, ez a fontos. És nem az, hogy ki is Révész Sanyika, mit csinál vagy mit nem csinál, ha nincs pódiumon. Tudott-e jó fiú lenni, tudott-e valamit azonkívül, hogy most ott fönn énekel? Kedves fiatalok, amikor még Sanyika 8 Generálban énekelt, együttesükkel nyolc napig jártam Lengyelországot mint tolmács Nem akarom közzétenni észrevételeimet ez nem tartozik ide. Az azonban biztos hogy Sanyika viselkedése messze állt egy példaképtől. Remélem, hogy a Piramis-rajongók kijó­zanodtak, miután elolvasták a Som Lajos­sal készített Interjút. Engem meghökken­tett az együttes vezetőjének arrogáns elbi­zakodottsága. Senki sem várja el egy beat- -zenésztől, hogy zseni legyen, de az ő gon­dolkodásmódja kirívóan ' sivár. Ködösen és demagóg módon állandóan csak az őszin­teségre hivatkozik, más mondanivalója na­gyon nincs is. Mert csakis nagyfokú kor­látoltságból fakadhat az az összehasonlí­tás a művészeti ág többi képviselőivel, a- melyből Som könnyelműen, győztesen ke­rül ki: miszerint a Piramis azért sikere­sebb náluk, mert őszinte zenét csinál. E szébe sem jut, hogy olyan műfajt művel, amelynek befogadása a közönségtől a leg­kisebb értelmi érettséget igényli? Mária Trepáková" „A Piramis rohamosan, naqyon rövid idő alatt nőtt nagy Piramissá, És ez nem vé­letlen. Hiáha mond bárki bármit. Nem ra­bolnak el más együttesektől számokat, sem • szöveget, sem zenét. Amit müveinek, az e- redett. Révész úgy adja elő a számokat, hogy az szinte utánozhatatlan. Koncertjei­ken nemcsak a lányok, de a fiúk ts ilvöl- fenek. Enélkül a jellépésük már el sem képzelhető. Nem véletlen, hogy az utcán lépten-nyomon olyan fiúkkal találkozunk, akik öltözékükkel vagy viselkedésükkel a Piramis-tagokat utánozzák. Egy rajongó“ „Véleményem szerint az Ifjúsági Maga­zinban megjelent „Kell-e nekünk Piramis- -brigád“ című cikk sokkal őszintébb, ere­detibb hangnemben íródott, mint az 0] If­júságban megjelent. Az utóbbiban szerintem felesleges a gú­nyos hangnem, a riporternek igazán nincs rá oka, hogy ie-Sanyikázza Révészt, lepe- nészvirágozza a körülötte forgolódó lányo­kat. Ha a Piramis helyében lennék, a cikk elolvasása után egy árva plakátot sem ad­nék az Űj Ifjúságnak. Nem állítom, hogy az üvöltés megold valamit a fiatalok problémáiból. Nem hi­szem, hogy azért üvöltünk, mert a szülők állandóan harácsolnak, vagy hogy csak a- nyagilag foglalkoznak velünk. Egyszerűen azért üvöltünk, mert a színpadon olyan hangulat uralkodik, hogy üvöltésre késztet bennünket, vagy mert a mellettem lévő Is üvölt. Aránylag kevés azoknak a száma, a- kik „szívből“ iivöltenek, mert magával ra­gadta őket a zene, az előadásmód. Egy III. B-s lány" „Idézünk Zolczer János riportjából: Ré­vész koszos fehér vászon ruhában befut... Som Lajos is levetette tiszta farmerjét, ko­pott bőrnadrágba bújt és egy elnyűtt földig érő kabátot öltött meztelen testére ...“ Mivel mi is részt vettünk az együttes koncertjén (Nitra — Galanta — Komárnoj, *s úgyszólván testközelben voltunk Révész Sanyival, tanúsíthatjuk, hogy először: a vá szonnadrág nem volt koszos; másodszor: Som Lajos bőrnadrágja sem lehetett kopott, mert ki látott már egy kikopott bőrnadrá­got. A kabátja sem volt földigérő és sze­rintünk a riporter is örülhetne, ha ilyen öltözékben jelenhetne meg. Hat aláírás: D. M. pri SPTS Dun. Streda" „Azzal, hogy a fiatalok a koncerteken kiordibálják magukat, azzal még senkinek semmilyen gondja, baja nem oldódik meg. Helyes, hogy a fiatalok látják a hibákat, de ezt nem ordítással és, üvöltéssel kell a másik tudtára adni, hanem a családokban, iskolákban, munkahelyeken kellene megoK dást keresni rájuk. Ha kell, akkor akár Pi­ramis-brigádokban is. Borsányt László Folytatjuk a vitaindítónak szánt riportunkra beér­kezett válaszok, vélemények, hozzászólások érde­kesebb részleteinek közlését. ,fikt úgy érzi, hogy a Piramis nem az ő szája íze szerint játszik, ne menjen a koncertjeire. Tudhatja előre, hogy ott min­denki őrjöng, tolong, hogy közelebbről lát­hassa azt, amit már szinte betéve tud és látott, hogy fülébe ordítson az elcsépelt sláger. Az a lány, akt a koncerten elveszítette a cipőjét, bizonyára további pár cipőjét is odaadná a Piramis következő koncertjéért. Kell a Piramis, ez így igaz. S a kritika a- kármit ts mond róluk, akkor is megörülünk Sanyikáért, mozgásáért, hangjáért. Edit“ „A Piramis-koncert után nagyon megvál­toztam, tény, hogy már nem bolondulok annyira értük. Még három héttel ezelőtt, ha anyu azt mondja, hogy elmehetek a 23-1 Piramis-koncertre az ifi-parkba, nem is tu­dom, mit adtam volna érte. Most minden­esetre nem sokat .adnék. A cikk, amely az Gj Ifjúságban megjelent, nagyon tetszett. Volt mondanivalója, s ami a fő, érthető volt. Olvastam az Ifjúsági Magazinban a Piramis-brigád sorozatot, de hatvan száza­lékát nem értem, amit meg értek, nem tet­szik. Pedig nem vagyok sem hülye, sem gyenge felfogású. Mónika" „Nekem tetszett az Oj Ifjúságban megje­lent cikk, mert úgy érzem, hogy a szerző nem a Piramis-jelenség ellenségeként írta azt, hanem csupán arról írt, ami van. A Piramis megérdemelten népszerű, ez tény. A rock-zenének természetes velejáró­ja az őrjöngés, az eksztázis — nem a Pira mis-rajongók találták fel. Azon sem cso­dálkozom, hogy Magyarországon a Piramis­ról neveznek el őrsöket, brigádokat. Sze­rintem nem a mai világban él az a fiatal, akit egy Piramis-szám nem ragad meg, aki nem érzi, hogy neki és róla szól a dal. Nagyon szeretem a zenét, sokat járok Bu­dapestre, minden elérhető koncerten ott vagyok. Tudom, milyen érzés részt venni egy Piramis, P. Mobil, Dinamit, Korai vagy Hobo Blues Band koncerten, és ez az ér­zés semmihez sem hasonlítható, ez kell, ezért nem sajnálom a pénzt, fáradságot, le­mondást. Es ezeket ■ a koncerteket nem le­het ülve hallgatni, tombolni kell, együtt énekelni, kezünket nyújtani, hagyni, hogy a zene hatalmába kerítsen. Jó együtt lenni a többiekkel, akik ugyanazt érzik, amit én, és ilyenkor a boldogságtól és a fájdalomtól egyaránt üvölteni kell, mert ezt másképp nem lehet elviselni. A rock-zenét soha nem fogja legyőzni a diszkózene, ami csillogá­sával próbálja elhitetni, hogy minden szép és jó. Persze a rock sem fogja megváltani a világot, de nem is akarja. Rock csak van, mert kell, hogy legyen, és kell, mert van. Jelige: Blue Jeans“ „A Piramis problémáinkról, örömeinkről énekel. Az igaz, de ezeket az érzéseket nem élik át az együttes tagjai. Csak arról írnál;, énekelnek, amit látnak. Meri nagyon nagy különbség van egy Piramis-rajongó és az együttes tagja között. Valamennyi kon­cert csupán újabb pénzszerzési lehetőség, mert nincs az az emberi nyomorúság, a- miből ne származnék haszon másoknak. Az üvöltésről csupán annyit, mint a tenger, úgy az ember is kitombolja magát, utána megnyugszik, és minden megy a maga rend­jén. Amikor ezeket a sorokat írom, stílusosan a Piramis harmadik albumának számai ü- völtenek a lemezjátszóról. Bajkai Ferenc“ „Tulajdonképpen mi is a Piramis? Vala­mi különleges tünemény, hogy mindenütt róluk beszélnek? Talán ártanak azzal, hogy foglalkoznak az ifjúság problémáival? El­ítélem azokat, akik Piramis-rajongóknak nevezik magukat csak azért, mert Alex az ideáljuk, „ök az angyalai“ Hát nem röhej?l Az ilyenek bebeszélik maguknak, hogy i- genis a Piramis a jó, de lefogadnám, hogy közülük csak néhányon gondolkoztak el a dalok szövegén, mondanivalóján. Elmennek a koncertre, és bármit is megtennének a- zért, hogy Révész legalább egyszer rájuk nézzen. Jelige: Én“ „Miért kell üvölteni? Hiszen egymás ü- völtésétől már lassan nem is lehet érteni, hogy mit énekel Révész Sanyi. Felgyülem­lett energia? Nevetséges. Miért éppen ü- völtésre kell használni?! Problémák? Talán a Piramis megoldja azokat a problémákat amelyekkel a fiatalok nem fordulnak a szü­leikhez vagy pedagógusaikhoz? Ámítás az egészl A szerkesztőség is ahelyett, hogy egy szép könyvet adna a vita hozzászólói nak, Piramis-plakáttal ösztönzi őket. Horváth Gabriella" „Szeretem a Piramist, és még jobban sze­retném őket, ha nem túloznák el fellépései­ket. A megjelenésük, az öltözködésük és nem utolsósorban az, amit a koncerteken müveinek, az borzasztó. Es az az ember, aki úgy élvezi zenéjüket, hogy ordít, az egyszerűen hülyeI Zálogosdi Egész nap a fővárosban, Bratislavában, lő- tok-futok, bevásárolok, ügyes-bajos dolgai­mat intézem. Délben az ebédről Is megfe­ledkezem. csak akkor torpanok meg, amikor a Mihály-kapu utcai Perllíka talponálló mel­lett elhaladva frissen sült lángos illata csapja meg az orrom. Már-már elfog a kí­sértés, hogy az ebédet egy ropogós léngos- sal intézzem el, de aztán inkább a talpon­álló mellett döntök; mégiscsak többet ér egy jó rántott szelet majonézes krumpllsalá- tával. A pultnál kifizetem az ételt, és evőeszköz után nézelődöm. Villa van akármennyi, de kést egyet sem látok. Hopp, megvan! De miért kell a késeket ilyen mély, keskeny dobozfélébe rakni? Már nyálok a dobozba, amikor az elárusitónő rám szól: „Azok pisz­kos kések!“ Még mond valamit, de a nagy hangzavarban nem értem. Nem is keli. Amit valószínűleg közölni akart velem, egy táb­la is hirdeti: „Kések csak 5,— K6s előleg­ért kaphatók.“ Hát, sajnos, ennyi pénzem mér nincs. A nagy bevásárlás után, éppen csak a tányéromon mosolygó rántott szelet­re futotta a pénzemből. Van ugyan még 1 koronám, de az villamosra kell, s különben sem hiszem, hogy az én két szép szememért valaki hajlandó lenne holmi árkedvezmény­re. Hja, hiaba, az előírások! Nincs mese, azokat be kell tartani. Az ám) Jó lenne ntá- nanézni, létezik-e egyáltalán olyan előírás, amely engedélyezi vagy egyenesen előírja az ilyen zálogosdit. Kedvem lenne megkérdezni az üzletvezetőtől. Addigra azonban kihűlne az étel, no meg, vallják be, nem szívesen kellemetlenkedik az ember olyan helyen, ahol már csaknem törzsvendégnek számít. Miközben villával és jobb híján kanállal marcangolom a húst, (elég nehéz mutatvány, ahogy azt egy rakoncátlan hásdarab okoz­ta folt is mutatja a kabátomon), azon gon­dolkodom, miért épp a kés olyan értékes, miért nem a kanál vagy a villa? Lopnának az emberek? De csak kést lopnak?“ Különc csodabogarak lennének polgártársaim, akik 1 a kés mellé nem igényelnek kanalat, villát Is? Vagy a kések lennének olyan drága, egyedi darabok? Nézegetem őket, de semmi különlegeset nem tndok rajtuk felfedezni, olcsó, tömpe-tompa késecskék, már amilye­neket Ilyen talponállókban használnak. Vala­hogy nem ízlik már az étel. Vagy inkább nem is érzem az ízét; figyelem magamat, nem ágaskodik-e bennem is valami eddig rejtve lappangó késlopásl hajlam. Mivel, ha jobban meggondolom, ez a tábla azt jelzi, hogy a talponálló személyzete minden egyes belépőben potencionális késtolvajt lát. Sze­rencse, hogy nem tettek ki német, angol, esetleg eszperantó nyelven is ilyen táblács­kát, talán udvariasságból, talán nyelv-nem- tudásbúl, esetleg azért, mert a késiapás ho­ni sajátosság. Ok tudják, hisz nem egy kül­földi turista fordul meg Itt, a város szívé­ben, egyik legforgalmasabb utcánkon, ahol történelmi nevezetesség, látnivaló is akad bőven, és nem minden külföldi ragaszkodik a Devin- vagy a Carlton szálló étterméhez. Hm, a Calton! Egyik ismerősöm elbeszé­léséből kiderült, hogy ott Is érték a kés, és általában az evőeszköz. No, nem az étte­remben. Az ott lakó vendégtől féltik, akik a szobájukban szeretnék elfogyasztani a megrendelt reggelit, vacsorát, amit pedig a szállodai szabályzat engedélyez, sőt egye­nesen ajánl a kedves vendégnek. Nem mondom, eltűnhet dónként egy-egy villa, kés. A hotel természetéből következik, hogy mindenféle ember megfordul benne, tehát olykor-olykor felelőtlen elemek Is, Ezzel a rizikóval azonban a vendéglátóipar­ban számolni kell. s helytelen lenne minden vendéget egy kalap alá venni. Pedig sokan esnek ebbe a hibába. Ismerősöm is, aki a Carlton recepcióján dolgozott, hiába kérlel­te konyhai és felszolgáló kollégáit: a ven­dég fent, a szobáján szeretné elfogyasztani a vacsoráját. „Már megmondtuk, hogy nem viszünk tel a szobára ételt, mert mindig el­tűnik az evőeszköz! — hangzott a válasz. De ez nem akárki — érvelt ismerősöm —, ez egy világhírű zongoraművész, olyan ember, akit Amerikában és japánban Is ismernek, csodálnak, akinek aligha van szüksége az itteni késekre, villákra. A kollégákat a vi­lághír sem győzte meg. ..Azért még nyugod­tan lejöhet étkezni, nem esik le a korona a tejéről.“ A másik ellenérv sem hatott, hogy a zongoraművész fáradt és beteg, évek óta egy csővel a torkában beszél és eszik, bizonyára ezért nem óhajt az étteremben vacsorázni. Nem maradt más hátra, mint­hogy ismerősöm, aki nagy zenerajongó, es­ténként felcsapott pincérnek és sajátkezű- lég szolgálta fel Anda Gézának szobáján a vacsorát. Távozása előtt a művész még meg­állt a recepción. Bizonyára nem tudta mire vélni, miért áll a pult mögött a „pincér“, mindenesetre meg leheteti vele elégedve, mivel a szálloda történetében példátlanul vagy borravalót nyújtott át neki. Meghök­kent szabadkozására kedvesen rámosulygntt: Elutazom, ki tudja, mikor jövök még ide, nem tudom elkölteni ezt a pénzt. Önnek adom. mert olyan kedves volt hozzám.“ Na­gyon suk pénz volt. Legalább két teljes evő­eszközkészletet lehetett volna rajta venni. 9 —nk— t. J. P. Rim. Sobota“.

Next

/
Oldalképek
Tartalom