Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-10-23 / 43. szám
Ismét elsők Ä hatvanas évek közepén, a- mikor átadták az akkor alig ötéves Nitrai Tanárképző Főiskola vadonatúj épületeit, magam is Nyitrán működtem, és elég jól ismertem az Iskola hallgatóit. Főiskola, tudatosít- gattuk, erősítettük magunkban a gondolatot, de ha a színvonalról, az eredményeiről beszéltünk, vitatkoztunk, sokan arra hajlottak, hogy inkább egy erős középiskolára, mintsem főiskolára vall a diákok tudásszintje, gondolkodása, viselkedése. Azóta másfél évtized telt el. Az iskola megalakulásának 20. évfordulóját ünnepli. Vajon milyenek a mai hallgatói? — in* dúlok Nyltrára, hogy tapasztalatokat gyűjtsék. Előbb Gál Tibor docenssel, a tudományok kandidátusával, a magyar tagozat dékánhelyettesével, majd a magyar tanszék tagjaival beszélgetek. Végül dr= Szeberényi Juditnak, a pedagógiai tanszék tagjának az első évfolyam hallgatóinak tartott pedagógiai óráját zavarom meg. A feladatok szétosztása folyik. A pedagógiai folyóiratok szer* teágazó sokaságával való is* merkedést beszélik meg. Az első benyomásaikról faggatom a hallgatókat. Szerintük minden nagyszerűen kezdődött. Az első hetet kirándulásnak is nevezhetnék. Naponta jött értük az autóbusz és vitte őket Nagycéténybe (Vei. Cetín), a fakultás gyakorlóiskolájába, hogy órákat hallgassanak és szert tegyenek az első pedagó» glai tapasztalatokra. Az észlel» tekről naplót vezettek. Neveié» si cél, tanítási cél, az óra a» nyaga, módszer... írták füze» tűkbe azokat a kifejezéseket, amelyek a jövőben a legtermészetesebb fogalmak lesznek számukra. Észrevették, milyen fegyelmezettek az iskola tanulói, hogyan szeretik a matema- titkát, és milyen szeretettel és odaadással vezetik a tanítók a legkisebbeket. — Sokat dicsérik a gyere» keket — mondja az egyik lány a huszonhárom tagú csoport e- gyike, és e körül a megállapítás körül rögtön egy kis vita kerekedik. Azt vitatják, vajon célravezető-e vagy sem a biztatás. Végül megállapodnak, hogy igen, a sikerélmény fontos és elengedhetetlen eszköze a jő pedagógiai módszernek. Igaz, akadt nem éppen ked vező tapasztalatuk is az első héten: szinte megdöbbentette őket, hogy van az iskolákban pedagógus, aki a testi fenyítést sem veti meg. Az egyik alkalommal az órára várva u- gyanis önkéntelenül szemtanúi voltak annak, hogy a felügyelő pedagógus felképelte az e- gyik osztályból ki-kinéző, incselkedő nebulót. Sőt, később még az igazgatóiba is beparancsolták és nem is egészen indokoltan, hiszen közülük, akik tízen is álltak az ajtó előtt, egyikük sem látta, hogy a gyerek letöltötte volna rájuk a nyelvét. Érzem a téma nagyszerűsé» gát, hát rákérdezek, szeretnék többet megtudni a nézeteikről, eddigi tapasztalataikról, és rögtön kiderül, hogy jó helyen tapogatózom. Van közöttük u» gyanis olyan, aki természetesnek tartja a testi fenyítést, maga is megkapta hajdan a maga részét, s mint utólag bevallotta, teljesen indokoltan. A csoport vezetője, aki Füleken (Filakovo) járt iskolába, s a- hol, mint mondja, a tanítók nem emeltek kezet a gyerekekre, felháborítónak tartja a módszert. Végül megállapo» dunk abban, hogy ez a módszer, bár olykor nem tudja elkerülni a pedagógus, nem való a mai iskolába. — Ti mit tennétek, ha olyan iskolába kerülnétek, ahol ilyen módszereket alkalmaznak? — kérdem tőlük ezek után. — Megpróbálnék rajta váí» ■§ S.S «0 KD co 1 §- £ E (3 $3 •Í5 5 ff Sf co E — Kl> « 6 .*5 tv Az ünnepség alkalmával összegyűjtötték az iskola festőinek, szobrászainak az anyagát, és bemutatták a Kerületi Galériában. Képünk a megnyitó után készült. Foto: Eubo Horvát toztatni, mégpedig úgy, hogy előbb megismerkednék a helyzettel, felmérném a lehetőségeket — mondja egvikük. — Te is ügy lennél, mint mások, előbb beilleszkednél, aztán pedig már nem is bántana ... — Meglehet, hogy így lenne, de azt sem tenném, hogy még meg sem melegedtem, máris mindent másképp akarnék *,. — forog a téma, és én figyelem, hallgatom őket. A csoportban akad néhány, aki hallgat, de érzem, hogy nem a- zért, mert nincs mondanivalójuk, hanem mert természetüknél fogva csendesebbek, hallgatagabbak, nehezebben oldódnak. Ismerem is közülük az e- gyik lányt, aki a tanulásban makacs és szívós, de vitába csak ritkán száll-. Milyenek a másodikosok, harmadikosok vagy mondjuk a negyedikesek? Olgyai Zsuzsanna negyedéves, szintén alsó tagozatos a folyosón várakozik. Párttagjelölt. Nagy családból származik sok volt körülötte a gyerek, talán ezért határozott ügy, hogy tanító lesz. Már a gimnáziumban gondolt arra, hogy párttagként tudná legjobban megvalósítani elképzeléseit. Most végre teljesül a régi vágya, éppen a beszélgetésre vár. Az iskola ifjúsági szervezete három évi munkája nyomán javasolta az intézet pártszervezetének, hogy őt is vegye fel a soraiba. Nem mindegy, hogyan végződik a beszélgetés, ebédelni sem ment, de mindamellett nyugodt, kiegyensúlyozott. A beszélgetés után újra találkozunk, minden rendben van, elkísérem a kollégiumba, hogy most már csoporttársaival is beszélgessek. A többiek nemrég fejezték be a tornát. Fociztak. Fiúk-lányok vegyesen. Van, aki tusol, más már a városba indul, de elég egyet rikkantani, máris jönnek, jó- kedvűek, vidámak. Általában reggel hétkor kezdenek, és délig tart a foglalkozásuk. Délután sétálni, beszélgetni szoktak. Ha valami adódik, gyorsan összeverődnek valamelyik szobában. így van most is. Van nak közöttük már nősek, férjezettek. Az egyik társuk, Ve zér Józsefné gyermeket vár. Májusban, amikor a lakodalmuk -volt, a csoport minden tagja elment Muzslára, most meg, hogy közeledik a nap, már nemcsak a férj, a Mezőgazda- sági Főiskola hallgatója meg a szülők, hanem a csoport tagjai is vigyáznak rá, óvják. Lassan már alig férünk el a kétszemélyes kollégiumi szobában, de hát jó emberekből sokan elférnek kis helyen, és így van ez most is. Beszélgetünk, vitatkozunk pedagógiai elvekről, szerelemről, pénzről, divatról, házasságról, és észre sem vesz- szük, hogy közben ránk esteledett. Felelősségteljes komoly beszélgetés, amelyből nem hiányzik az évődés, az egymás bosszantása sem, nehéz abbahagyni. Marasztalnak, de menni kell, kint már öreg este van. Visszafordulok egy pillanatra, és látom, hogy a 15 év előtt ültetett fák már majdnem eltakarják az épületet. Marko- sabbak, megtermettebbak, mint a hatvanas évek közepén voltak, nemcsak a fák, az iskola mostani hallgatói is. Hogy is mondta Szeberényi Zoltán? — Évről évre jobb anyagot kapunk. Huszonhárom jelentkezőt vettünk fel, de a tanulmányi eredményeik alapján legalább még egyszer annyit is felvehettünk volna ... Gondolom, ennél többet a főiskola pedagógusai sem kívánhattak és kívánnak, hiszen húsz év, ha vesszük, nem is o- lyan nagy idő. NEMETH ISTVÁN HflSZ ÉV NEM OLYAN NAGY IDŐ a Kivételesen jó volt az idén a krumplitermés. Gazdagon megjutalmazták a burgonya szüretelőit a fészkek, szinte gondot okozott, hol tárolják a rengeteg termést a szövetkezetek. Az ősz különféle szüretein évtizedék Óta nagy segítséget nyújtanak diákjaink. Szorgalmuk jól jött az idén, a krumpliözön idején is. Hogy mennyit lendíthet a betakarítást munkálatokon a diákok ügyszeretete, azt jól példázza a bratislavai Duna utcai Magyar Tannyelvű Gimnázium kéthetes árvái „vendégszereplése“ is. A csaknem száz gimnazista szeptemberben a veliönái (Doing Kubín-t járásj szövetkezet földjein serénykedett, és a termésnek csaknem a kétharmadát takarította be a helyiek legnagyobb ámulatára. Igaz ugyan, hogy a Duna utcaiak kiváló munkájával már tavaly is megismerkedhettek az itteniek: hét bratislavai iskola versenyét akkor ts ők nyerték. És ők voltak a legjobbak idén is. Nem sokkal azután, hogy a diákok hazatértek a „krumplijesztiválról“, afféle kis sajtóértekezleten találkoztunk a tanárok hattagú csoportjával, a veliönái sikeres szereplés irányítóival és szervezőivel, Dávid Bélával ja nugyjönökkelj, Ros- kó Károtynéval, Koudelka Györgynével, Gálfjy Vincével, Szkladányi Andrással és Kiss Ferenccel. Beszélgetésünk során megtudtuk, hogy a diákok csaknem százezer korona értékű munkát végeztek. Naponta reggel nyolctól délután négyig dolgoztak fergeteges iramban, de bármilyen fá- •adtak is voltak, maradt bennük szusz focizni vagy diszkózni. Szabad ideiükben megtekintették a környék nevezetességeit. Megtudtuk azt is, hogy háromfelé lak- 'ak. méqis iól érezték magukat: hoqy az tdei krumpli nemcsak mennyiségre, minőségre >s kiváló; hogy végig 16 idejük volt, nem esett az eső. de az egyik szeptemberi ét szakán havat szórt a közölt hegycsúcsokra a tél előőrse: hogy munkájuknak járási visszhangja is volt. A tanárok örömmel vették tudomásul, hogy mindvégig példás harmóniában éltek a veliönái szövetkezetesekkei. Es befejezésül: a tanárok örömmel vennék azt is tudomásul. ha diákjaik Ilyen szorgalmasak lennének a tanulásban. ilyen kifogástalan lenne a magaviseletük Itthon is, mint ott, a veliönái „krumplifesztivál“ alatt. (hattal