Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)

1979-09-04 / 36. szám

Sok egyéb dolog mellett úgy érezzük, időszerű a népművészet helyzetével, szerepével, jelentőségével, terjesztésével is foglalkozni. Bizonytalanságot, szemléletbeli különbséget is tapasztalunk olykor- -olykor a folklórral kapcsolatban, és ez a tényező csak sürgeti a számbavételt, a beszélgetést, a vitát.

A népművészet harmonikus és teljes emberi tevékenység. A közösség minden tagja magáénak tekinti, hiszen saját érzéseit, gondolatait, vágyait látja benne. Mindenki alkotó és közönség is egyben. A munka, a világ megismerése és a művészi alkotófolyamat még egységet alkot. A kapitalizmus létrejöttével azonban ez a paraszti művészet pusztulásnak indul. Formái a hagyományos paraszti életformához kötődnek, annak pusztulásával szükségszerűen eltűnnek.

A néprajzosok, kutatók, gyűjtők már csak maradványait, emlékeit találják meg, gyűjtik össze. Ez pedig már egy űj, másfajta folyamat. A gyűjtéssel, lejegyzéssel, rögzítéssel, kiadással, terjesztéssel, előadással vagy az önálló művészetbe való beolvadással a népi műalkotás más keretet kap, funkciója, szerepe megváltozik. Pusz-' tulása, eltűnése persze fokozatos, éppen ennek köszönhető, hogy a maradványok továbbélnek és megmenthetők.

A folklórt a világ minden részén nagy becsben tartják, hiszen a nemzeti kultúra és az emberiség kultúrájának szerves része, kulturális kincs, becses örökség, hagyomány. Az ilyen általános megítélésen beiül természetesen számtalan ellentétes vélemény, szemlélet is jelentkezik.

Vannak álmodozók, akik azt hiszik, hogy a népművészet pusztulása feltartóztatható, sőt az ősi állapot is visszaállítható. A reakciós uralkodó osztályok főleg politikai, de ízlésbeli okokból is elvetik, lenézik, harcolnak ellene, vagy átfestve, áthangszerelve imperialista, nacionalista-soviniszta céljaik szolgálatába igyekszenek állítani. A haladó mozgalmak felkarolják, ápolják, és politikai érvként is felhasználják, mert az a nép, amely ilyen értéket teremt, a politikai uralomra is alkalmas.

A szocialista társadalomban a nemzet! kultúra fellendülésével a folklór Is felvi- rágzik. Anyagi támogatást kap, szervezeti alapjai megerősödnek, és szorosabb lesz a kapcsolat a népművészet és az önálló művészet között, nagy tömegek ismerkednek meg a megmentett népi értékekkel. Gyermekeink nevelődnek rajta, fiatalok ezrei és tízezrei ápolják és művelik együttesek, kórusok, műkedvelő csoportok tagjaiként.

A szocialista kultúrának azonkívül, hogy hozzáférhetővé teszi a népművészetet, az emberiség egész fejlődése során létrehozott kulturális értékekkel való önnön gazdagítása is feladata. A szocialista kultúra feladata tz is, hogy az emberi tudat a társadalmi fejlődés elért fokának megfelelő szintjére emelkedjék.

A folklór szerepét aláhúzza az a tény, hogy az önállósult művészetek örök forrása, ihletője volt minden korban, szerte a világon. Akkor járunk el helyesen, ha a folklórt értékes, haladó nemzeti kulturális örökségnek, hagyománynak tekintjük, és ehhez méltóan kezeljük és népszerűsítjük. Hatékony eszköze a fejlett ízlésre, de a hazafiságra és az internacionalizmusra való nevelésnek is.

Vajon egész íolkíórhagyományunkra vonatkozik ez a megállapítás? — vetődik fel a kérdés. Véleményem szerint csaknem az egészre. Minden kor azt veszi át és teszi magáévá a múltból, ami világnézetével, felfogásával, törekvéseivel azonos. A folklórnak azok az elemei, melyek teljes egészében a vallásos világnézethez kötődnek, ma már nálunk nem élnek tovább. Mint érdekes és értékes kor- és kultúrtörténeti adalékok, érdemesek az összegyűjtésre és feljegyzésre, de terjesztésre már nem. A szelektálásnál itt is óvatosan és körültekintően kell eljárni, mert néha a vallás, a babonás szokás csak felület, burok, s alatta a nép nagyon is világi jellegű természeti vagy társadalmi ismeretei, tapasztalatai rejlenek. v

Gyakran felmerülnek ezek a kérdések: Kell-e a népdal vagy sem a közönségnek, különösen a fiataloknak? Milyen a folklór és a közönség viszonya? Múzeumi kincs-e a folklór, vagy lehet-e terjeszteni, élővé tenni? Mi a folklór jövője?

Az egyoldalúság, a téves általánosítás, a statikus szemlélet, a történetiség hiánya téves álláspontok kialakításának oka. A folklórnak, különösen a népdalnak nagy közönségtábora van nálunk, de természetesen akadnak ellenzői is, akik nem szeretik. A legidősebb nemzedékhez tartozók közül sokan kedvelik és éneklik Is, s ez a tábor ma is a gyűjtés, a kutatás élő forrása. A középgeneráció jó részénél a mozgalommal való megismerkedésnek, a nép, a paraszti világ felfedezésének egész életre szóló élménye fűződik a népdalhoz. Együtteseinknek, folklórcsoportjainknak és ezek tagságának száma arról tanúskodik, hogy az ifjúságot és a gyermekeket is érdekli a népművészet,

Mi legyen a többiekkel? Ha az a véleményünk, hogy a folklór értékes, ápolandó, nemzeti hagyományunk, szocialista kultúránk része, világos, hogy nem maradhatunk meg annak a puszta megállapításánál, hogy nekik nem kell, nem szeretik, nem becsülik, hanem a legkülönbözőbb és legjobb módszerekkel kell őket az ügynek meggyőznünk, megnyernünk.

Ha értélkelni akarjuk a megtett utat, látni fogjuk, hogy a felszabadulás óta nagyon sokat tettünk, s olyan eredményeket értünk el, amelyekre joggal lehetünk büszkék. (A zselízi országos népművészeti fesztivál, a gombaszögi kulturális napok, a „Tavaszi szél vizet áraszt“ országos népdalverseny stb.). Mindezek ellenére nem tettünk még meg mindent, amit megtehettünk volna.

Bartóknak és Kodálynak nem az volt a koncepciója, hogy a népdalokat össze kell gyűjteni, majd tanítani, hanem hogy fo kozatosan, de mindenütt a zenei művelődés egyetemes alapjává kell tenni. A CSE- MADOK KB minden évben néprajzi szemináriumokat rendez, s minden évben népünk más-más hagyományait gyűjti össze a lelkes gyűjtők segítségével. Nem lehetünk viszont elégedettek ennek a meg mentett kincsnek a népszerűsítésével. A szocialista művelődéspolitika a művelő désnek olyan szerkezetét kívánja megte remteni, amelyben az aktív-alkotó művészet helyet kap a mindennapok életében

Papp Sándor

.v.-.v.v.v • •:

Egyre jelentősebb, nagyobb elmő* lyültséget igénylő szerepekben látjuk viszont Magda Vásáryovát, a Szlovák Nemzeti Színház művészét. Töretlenül ível művészi pályája.

Kezdő színésznő korában mondta: „Szüleim gyermekkorunk óta arra neveltek, hogy céltudatos, becsületes helytállással igyekezzünk álmaink megvalósítására, így mindig büszkék lehetünk a nevünkre.“

A bejutott színésznők élete nem könnyű.

— Rohanás az életünk, az útitáska a legfontosabb kellékünk — mondta Magda.

Előtte többször is hívtam telefonon. '

— Magdát keresi? Jaj, nincs idehaza. Filmez. Hogy hol? Az NSZKban.

Máskor: ,

— Sajnos, megint nincs itthon. Kubába és Mexikóba mentek. A jövő hét végén talán már idehaza talál- ja.

Akkor sem találtam...

— Most éppen Romániában van.

Végre mégiscsak sikerült.

— Hát most itt vagyok, de belőlem nem sok öröme lesz, éppen csomagolok, szabadságra utazom. Hívjon ismét, ha már hazajöttem. Hogy mikor jövök vissza? Talán szeptemberben. Nagyon örülök a szabadságnak. hogy egy kicsit kikapcsolódhatok az örökös hajszából.

Aztán mégiscsak megkönyörült rajtam, nem kellett várnom szeptemberig.

— Egy óra múlva jöjjön a házunk elé, talán sikerül addigra végeznem.

— Elég fárasztó időszak áll mögöttem, szünet nélkül forog a körhinta — mondta, amikor elintézve teendőit, leültünk beszélgetni. — A- hogy visszatérek, tsmét utazások, felvételek, próbák következnek. Szeptemberben a Barrandovon forgatjuk a Fekete napot Otakar Vávra nemzeti művész rendezővel. Október vége felé fejeződik be a forgatás, közben szeptemberben a televízióban is próbálunk Franek Chmiel rendezővel, fennie szerepét játszom. Hogy a színházban mi vár rám? Sv végéig csak nagy ritkán jutok színpadra, hiszen többnyire Prágában leszek. Néha magam sem tudom, hogyan jön ki a lépés, ám a mi hivatásunkban másképp nem megy. Rohanás, kapkodás, mégis boldog vagyok, mert azt tehetem, amit szeretek. A játszás az életem.

Abban, hogy színésznő lett, egy kissé a véletlen is közrejátszott. Nem készült tudatosan erre a pályára.

— Első kapcsolatom a színészettel? Mi más lehetne, mint a szavalás. A DáSenkát szavaltam, ám senki sem mutatott túlságosan nagy érdeklődést.

Egészen pici lányka voltam még, amikor a DáSenkát ajándékba kaptam. Mindenkivel azt olvastattam, úgyhogy betéve tudtam már. — A betűket még ném ismerte, de szavalni már tudott.

— Táncoltam, énekeltem is. Már akkor mondogatták az ismerősök, hogy komédiás lesz belőlem.

Á kis komédiásból művésznő lett Mostanában már nemcsak sellőt, tündért, szerelmes csitrit alakít, hanem olyan szerepeket bíznak rá, a- melyekből a mélység sem hiányzik. Belül forr, ég, sistereg. Elérkezett az az időszak, amikor már ő maga is keresi a bonyolultabb, mélyebb qyökerű szerepeket. Ma már nyilvánvaló. hoqy eddig sem az ő színészi alkata bénította a tragikal erőt, ám szőke haja, egész megjelenése valahogy eleve erre ítélte. A tündéri szereptől azonban még nem szabadult meg teljesen, már csak azért sem, mert ebben a szerepben fogadták el öt a nézők.

—os