Új Ifjúság, 1979. július-december (28. évfolyam, 27-52. szám)
1979-09-04 / 36. szám
A prágai repülőtér kitutüpályáján lassan közeledik felénk a Csehszlovák Légitársaság London — Prága vonalon közlekedő gépe, fedélzetén hazánk nyolc legjobb fiatal matematikusával. Valamennyien boldogok, hiszen a 21. matematikaolimpiászon Londonban — amelyet a bennfentesek nem hivatalosan matematikai világbajnokságnak is neveznek — e- gylkük, a prágai jan Nekovár első díjat kapott. Vele készítettük az alábbi interjút. — Mi volt a legfontosabb Londonban? — Csupán az, hogy elsők legyünk ..: — Neked sikerült, de a „csapatversenyben“ bizony nagyon megszorultatok ... — Ez igaz, de ez olimpiászokon nincs csapatverseny; nem is lehet, hiszen valamennyien önállóan dolgozunk, szigorúan tilos a legkisebb baráti segítség, diákzsargonban: súgás. A nem hivatalos csapatversenyben hetedikek lettünk a Szovjetunió, Románia, az NSZK, Anglia, az USA és az NDK csapata mögött, lehagyva o- lyan „mateknagyhate Imát“, mint Magyarország. — Kik voltak az olimpiész részt vevői? — Kortársalm, hozzám hasonló gimnazisták. Országonként másképp rendezik meg az oltmpiász „előfutamait“. Nálunk négy kategóriában versenyeznek a diákok. A nyolcadikosok és kilencedikesek Z, az elsős gimisek C, a másodikos gimisek B, a harmadikos és negyedikes gimisek pedig A kategóriában. Annak ellenére, hogy még csak másodikos voltam, egyszerre két, tehát az A és B kategóriában is versenyeztem. Ugyanis csak ez A kategória győztesei közül kerül ki az a nyolc diák, aki a világversenyeken képviseli hazánkat. — Minden iskolában van egy két matematikaimádö diák, de sokkal nagyobb azoknak a száma, akik egyáltalán nem vennék rossz néven, ha a tanrend mellőzné, esetleg választható tantárggyá tenné a matematikát. Elképzelhetetlennek tartják, hogy egy ilyen „száraz“ tantárgy is nyújthat sikerélményt. — Pedig nyújthat. A londoni ollm- piászon a nagy versenyek légköre u- ralkodott, és teljes bizonyossággal elmondhatom, hogy sokkal fárasztóbb a részvétel egy ilyen olimpiászon, mint egy atlétikai versenyen. Szerepeltem már számos sportvetélkedőn — még most is aktívan úszom a Slá- via Praha sportegyesületben — amelyeken a véletlen úgy hozta, hogy győztem is. De a matek olimpiászokon nem lehet a véletlenekre építeni, ott csak „teljes bedobással" lettem első. Milyen volt a londoni verseny? Két napig tartott, a 3—3 szóbeli feladat megoldására- naponta négy óra állt rendelkezésünkre. A feladatok nem voltak nehezek, megoldásuk Inkább logikát gondolkodást, mint matematikai tudást követelt. Minden példát természetesen cseh nyelven kaptunk kézhez. — Hogyan jöttél rá a helyes megoldásra? — Több megoldási módot is találtam, de mivel a versenyen a- gyorsaság Is szerepet játszott, tehát az, hogy a feladatokat Időben oldjam meg, mindig a legegyszerűbb megoldást, vagy bizonyítási módszert választottam. Az első nap fél órával, a másodikon másfél órával a- kitűzött határidő előtt végeztem a feladatokkal, de tény, hogy a verseny résztvevői közül többen jóval előttem leadták a megoldott feladatokat. — Véleményed szerint eleget foglalkoznak az alap- és középiskolákban a matematikával? — Eleget, különben nem jutottam volna el a világ legjobb matematikusai közé. Az órák mennyisége rendben van, én csupán a tanítási módszert kérdőjelezem meg. És azt is hiányolom, amit például a szovjet Iskolákban már régen bevezettek: a tantárgyak teljességükben, összefüggésekben történő tanítását. Nálunk általában nem egyazon tanár tanítja a matematikát és fizikát, ezt a- két egymástól elválaszthatatlan, egymásból kiinduló és egymáshoz visszatérő tantárgyat, hanem ketten, és nagyon gyakran vetélytársat látnak egymásban. Nálunk az Iskolában például sokáig veszekedés volt azon, hogy a matematikai vagy fizikai olimpiászon képviseljem-e az iskolát... — A világ kiváló matematikusai mindig egy kicsit „kilógtak“ a sorból, környezetük különcnek tartotta őket Milyen vagy te? — Nem vagyok társasági típus, ennek ellenére az osztálytársaim egész normálisnak tartanak. Sportolok, bélyeget gyűjtők és mindennél jobban szeretem a matematikát, ez persze érthető. Naponta legalább egy 6- rát ennek a kedvtelésemnek szentelek, könyvtárba járok, szaklapokat olvasok, és — erről csaknem megfeledkeztem — .legalább ennyi időt áldozok egyéves húgocskámra, Teréz- kére. Kérdezett: Zácsek Erzsébet Foto: Vojtecb Písaflk Ä mezőgazdasági ifjúság napjai HAJRÁ, Ifjúságiéivá (Dedlna mládeíe) ez a szép, korszerű falu adott otthont a mezőgazdasági fiatalok kilencedszer megrendezett napjainak. A mezőgazdaságban dolgozó fiatalok tudását kívánta tükrözni ez a rendezvény. Szakmai vetélkedőkön cukrászok, fejők és gépjavítók mérték össze erejüket. Aki persze idáig eljutott, annak már a járási, illetve a kerületi döntőn kellett bebizonyítania képességeit, tehát az első helyek valamelyikét megszereznie. A résztvevők bevallása szerint ez nem is volt olyan könnyű. Az országos döntő elméleti és gyakorlati részből állt. Az elméleti részben minden kérdésre három felelet volt a tesztlápon, és közülük kellett kiválasztani a helyeset. A gyakorlati rész az egyes ágazatok szakterületeihez kötődött. A gépjavítóknak tíz aprócska gépalkatrészt kellett felismerniük és pontosan megállapítaniuk rendeltetésüket, valamint a gép nevét, amelyhez az alkatrész tartozik. A fiatalok egy kis izgalommal ugyan, de meglehetősen kis hibaszázclékkal oldották meg a feladatokat. A cukrászok ínycsiklandú tortakölteményeken és süteményeken mutatták be tudásukat. Itt a külcsínen kívül döntő tényező volt a belbecs, a torta minősége is. A minőség megállapításának lrigylésreméltó feladata, sajnos, mindössze a bíráló bizottság jogköre volt. A harmadik versenyszám, a fejős technika iránt mutatkozott a legnagyobb érdeklődés, mert ez volt a leglátványosabb. Itt is teljesíteni kellett az elméleti követelményeket. A gyakorlati részben jártasságukról adtak képet az állatokkal és a fejőgéppel való bánásmódban. Az állatok egyébként nagyon békésen viselkedtek (hála a versenyzők szakértelmének] így a közönség a kezdeti enyhe borzongáson kívül más meglepetésben nem részesült. Lovász Gyurival, a SZISZ komáro mi járási bizottságának titkárával o- daálltunk egy tehén mögé (a neve Manci), „nézzük a versenyzőt" alapon. A versenyző először lemosta a tehén tőgyét, majd rákapcsolta a fejőgépet. Kifejve e tejet, a fejőgépel lekapcsolta, és a tőgyét fertőtlenítette. A zsűri árgus szemmel figyelt, hiszen egy tehén megfejéséhez csak 7 perc ideje volt mindenkinek. Az időn kívül a szakszerűséget is értékelték. A fejős után a versenyzőknek még arról is számot kellett adniuk, mi mindent tudnak a fejőgépről. Időre kellett mindenkinek egy-egy fejőgé pet szétszedni ás összerakni. Egy laikus szemében ezek a feladatok egyáltalán nem tűnnek fel könnyűnek, egyébként a versenyzők véleménye megoszlott erről a kérdés fői. De egy nagyon fontos dologban több megkérdezett is egy vélemény) vallott: ilyen versenyen eredménye sen szerepelni, nem kis dolog. Bizo nyitja az Illető szaktudását, és maga a részvéte], úgy érzem, a munkához való viszonyra is utal. Ennek ellené re vannak egységes földmfivesszövet kezetek és állami gazdaságok, ame lyek sem a részvételt, sem a jó ered ményt nem honorálják. Tisztelet akivételnek. Pedig itt a legképzettebb mezőgazdasági dolgozókról van szó, és ennek a .fizetésben is feltétlenül meg kellene mutatkoznia. Ezek alapján az illetékesektől nagyobb figyelmet és mielőbbi megoldást kérnénk. Az említett ágazatokon kívül a versenyzők az egyes kerületek szerint sportvetélkedőket is rendeztek. A fiúk lábteniszben és röplabdában, a lányok röplabdában mérték össze erejüket. Este a versenyt Marián Kand- rik, a SZISZ Szlovákiai Központi Bi zottságának dolgozója értékelte, és átadta a díjakat. A győztesek: a gépjavítók ágazatában a csapatversenyt a közép-szlovákiai kerület nyerte, az egyénit f. Sulek, a Kalinovói Efsz bői. A cukrászok versenyében a csa patversenyt a nyugat-szlovákiai kerület nyerte, az egyénit L. Bartová Nitráről. A fejéstechnikában a csa patverenyben szintén a nyugat-szlo vákiai kerület győzött, az egyéniben |. Hasznos, a Sárói (Sárovce) Efsz dolgozója. A résztvevők sok új ismeretséget kötöttek, sok mindent megtudtak egymásról, egyszóval jó volt a hangulat. Az eredményeknek pedig az egyes munkahelyi értékelésekben is meg kellene mutatkozniuk. Reméljük, meg is mutatkoznak. Ollós Lászlft ■■■■■■■■■■Hl Az Iskolatáska megméretett, és nehéznek találtatom Hét kiló negyven deka volt a súlya, és hatodikos nebuló cipelte. Napi közel két kilométeres utal tesz meg vele: az iskolába és haza. Véletlenül (!) Petinek hívták a táska cipelőjét — mint a sláger hősét —, és véletlenül fi) egy kislányt ts kísér — a húgát —, aki negyedikes; és mivel 6 JÓ, Illedelmes gavallér fiúcska, még a húga táskáját ts ctpell, a- mely szintén megméretett, és közel öt kilót nyomott, így összesen tizenegy kilón fölül volt az a súly, amelyet „ilyen szép, napos délelőtt* és délután a hátán és a kezében vonszolt, hogy aztán hazaérve dühösen vágja a sarokba, hogy ha azt látná a drága jó tanító néni, menten megcibálná a haját. De a tanító néni nem látja, Iskolatáska-szemlét tartok több alapiskolában. Elóször a hatodik osztályosokat kérem meg, mutassák meg táskájuk tartalmát. Hat vaskos könyvet, hat füzetet és egy atlaszt számolunk meg, továbbá egy ceruzákkal, toliakkal, legyezőkkel, radír- gumikkal, filctollakkal, a- gyontömött tolltartót, három vonalzót, tisztálkodócsomagot egy kis törülközővel, szappannál és tízórais csomagot. De — mint mondják a gyerekek — „a szerda az gyenge nap, ilyenkor a legkönnyebb a táska. Hétfőn a legnehezebb, akkor tornaruhát ts kell hozni magukkal, amely további csomag. A táskaszemle után a pionírvezetővel találkozom. Azt mondja, a nővére gyermeke ts ide jár, és reggelente, ha jönnek iskolába, a gyerek mindig könyörög: „Vidd a táskámat, fizetek egy fa- gyitl’ Voltam olyan iskolában is, ahol a gyerekek a napköziben hagyják könyveiket, iskolaszereiket, csak épp azokat a könyveket, füzeteket cipelik haza, amelyekből nem sikerült a napköziben a következő napi Órákra felkészülni. 'A napközis tanító néni általában igyekszik kihasználni a rendelkezésükre álló időt, leíratja a gyerekekkel a le/jcét, megtanítja a feladott efiyagot, hogy ne kelljen ctpekednt. Sok helyen alkalmazzák már ezt a módszert — főleg ott, ahol külön napközis tantermek állnak rendelkezésre —, az alsó osztályosoknál pedig már szinte mindenütt. Persze kivételek mindig a- kadnak. Kilétetek, ahol még kicsiknek-nagy oknak cipelniük kell az iskolatáskát. Nincs ugyanis az iskoláknak napközis tantermük, az osztályok padjaiban pedig nem jut elég hely a tankönyveknek, tanszereknek. De ezt a gondot is megoldották már néhány iskolában. Kts szerkrénykéket vásároltak, amelyekbe a gyermekek végezve a tanulással elzárhatják tanszereiket, kt- ki külön-külön a magáét. JÓ lenne ezt mindenütt bevezetni, hiszen az orvosok egyre lobban panaszkodnak, hogy a gyermekek vállát lehúzza a nehéz táska, ferde hátgerinccel Járnak, deformálódik a csípőjük. Az már más •érdés, hogy miért kell hatnyolcéveseknek ts öt-hétkl- lós táskát cipelniük. Valóban szükség van-e annyi tanszerre, könyvre, füzetre, nem lenne-e elegendő kevesebb taneszköz? Talán ha máskor nem, legalább most, a gyermekév alkalmából vegyük fontolóra, miért is olyan nehéz az iskolatáska, miért kell azt ide-oda cipelni, amikor Petinek még táska nélkül Is nehezére esik „ilyen szép napos délelőtt" iskolába menni?!-zolczer-
