Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-08-29 / 35. szám

ÜDVÖZÖLJÜK A FALUSI ÉS A MEZŐGAZDASÁGBAN DOLGOZÚ FIATALOK VIII NAPJAINAK RÉSZTVEVŐIT A fölösleges nemzedék NÖVEKSZIK A FIATALKORI! MUNKANÉL­KÜLIEK SZAMA A TŐKÉS ORSZÁGOKBAN Júniusban 899 300 Tolt a hivatalosan be­jegyzett munkanélküliek száma az NSZK- ban — közölte nemrég Josef Sting], a Szö­vetségi Munkaügyi Hivatal elnöke. Noha ez a hivatalos adat nem tünteti fel, mennyi a fiatalkorú munkanélküliek száma, más jelentésekből világosan kitűnik, hogy az NSZK-ban igen sok fiatal kénytelen sorban állni a munkaközvetítő előtt. Hasonló a helyzet más nyugat-európai országokban is. „Fölösleges nemzedéknek" nevezi a Mor­ning Star című londoni lap bonni tudósí­tója a nyugatnémet ifjúságnak azt a je­lentős részét, amely közép- vagy főiskolai tanulmányainak befejezése és szakképesí­tési oklevelének megszerzése után akara­tán kívül nem tud beilleszkedni a terme­lő tevékenységbe. Az idézett lap közel 300 000-re becsüli a 25 éven aluli munka- nélküliek számát. „Olcsó munkásoknak" nevezi azokat, akik elvégzik a mások ál­tal visszautasított munkákat, és megelég­szenek alacsony fizetésekkel. A munkanélküli fiatalok számát, a „fö­lösleges nemzedék" sorát évről évre növe­li az iskolákból kikerült fiatalok nagy tö­mege. Még sohasem volt ilyen nehéz munkához jutni valamilyen iskola befejezése után, mint ma — írja a középiskolai, illetve fő­iskolai végzettséggel rendelkező fiatalok mnnkaelhelyezkedési nehézségeivel foglal­kozó tanulmányában a Der Spiegel című hamburgi lap. így például az elmúlt év vé­gén az 1976-os egyetemi végzettségű fiata­lok 31 százaléka volt állás nélkül. Az u- többi években ez egyetemet és főiskolát végzett munkanélküliek száma sokkal gyor­sabb ütemben növekedett, mint az össz­munkanélküliek száma. Hivatalos körök­ben is beismerik: ha valakinek sikerül ta­nulmányait főiskolán vagy műszaki egye­temen elvégezni, az még nem jelenti azt, hogy jogot formálhat a magas szakmai színvonalat jelentő állásra is. Ilyen körül­mények között válik taxisofőrré a közgaz­dász, és takarítónővé a tanítónő. És lehet még rosszabb is — szögezi le az idézett hamburgi folyóirat. Értékelését számokkal támasztja alá: ebben az évben közel 200 000 fiatal, főiskolára jogosult hagyja el a kö­zépiskolák kapuit. 1980-ban már 230 000-re emelkedik a középiskolát végzettek száma, míg 1983-ban 282 000 ilyen fiatalra számí­tanak. Becslések alapján a hatóságok ar­ra a megállapításra jutottak, hogy 1985- ben közel 500 000-re emelkedik az elhe­lyezkedést nem találó, tehát a „fölösleges", főiskolát végzettek száma. A gazdasági életben, fűképpen az ipar­ban tapasztalható konjukturális problémák közepette úgy vélik, hogy a nyugatnémet Ipar is mind nehezebben tud alkalmazni egyetemi végzettségű dolgozókat. Egy an­két adatai szerint az ipari vállalatok é- vente legfeljebb 10 000 főiskolai végzett­séggel rendelkező fiatalt alkalmazhatnak. Ennélfogva az 1990-es években 1,3—2,2 millió főiskolai végzettséggel rendelkező személy nem remélheti, hogy végzettségé­nek megfelelő állásba jusson. „Egy egész nemzedéket az a veszély fenyeget, hogy fölöslegessé válik“ — állapította meg Jo­hannes Rau, Észak-Rajna-Vesztfália tarto­mány gazdaságügyi minisztere. Más nyugat-európai országokból is ha­sonló jelentések érkeznek a fiatal dolgo­zók, különösképpen a felsőfokú képzettség­gel resdelkező dolgozók gazdasági nehéz­ségeiről. A szakképesítés kérdéseivel fog­lalkozó francia tanulmányi intézet adatai szerint a munkanélküliek 60 százaléka é- rettségizett, 40 százalékuk főiskolai vég­zettséggel rendelkezik, jelentős részük több mint hat éve vár arra, hogy életében elő­ször állandó munkahelyet kapjon. A fran­cia kormány számára, írja a L'Express pá­rizsi folyóirat a 16—25 év körüli fiatal munkanélküliek helyzete alapvető problé­ma. Az olasz kormány számára is az egyik legtöbb gondot okozó probléma a fiatalko­rúak munkanélkülisége. A minap a kor­mány külön ülésen elemezte ezt a problé­mát, s tanulmányozta azokat az intézkedé­seket. amelyekkel ez a súlyos helyzet or­vosolható. Az Egyesült Államokban is számos vetü- latet ölt a fiatal munkanélküliek problé­mája. A közvéleményt különösképpen fog­lalkoztatja az a tény, hogy a fiatal mun kanélküliek sorában igen magas a néger munkanélküliek száma. Az D. S. News and World Report amerikai hetilap A fiatal né­ger munkanélküliek belyzete — időzített bomba című cikkében megállapítja: Veszé­lyes arányokat öltött a semmilyen szakké­pesítéssel nem rendelkező színes bőrű fia­tal munkanélküliek száma. Mind ez ideig teljes kudarcot vallottak e kérdés megol­dására Irányuló bátortalan próbálkozások. Hivatalos adatok szerint a munkanélküli­ség a néger fiatalok sorában gyorsabb U- temben növekszik, mint a fehér fiataloknál. Az Előre nyomán A műit hét végén megtartották Nitrán a szlovákiai aratóünnepélyt, amely a mezőgazdasági dolgozók derék helyt» állásának nagyszabású ünnepe volt. Az idei év nagy próbára tette őket, a szocialista mezőgazdasági termelés fenn® állása óta nem arattak ilyen mostoha körülmények között, mint ez idén. Ennek tulajdonítható, hogy az ország északibb fekvésű részein még most is folyik az- aratás. A termés zöme a® zonban rendben, idejében fedél alá került, és ezért helyénvaló az ünnep. ' ' Számunkra hízelgő, hogy az ifjúság ismét nagy részt vállalt a munkából. Az Egy szem se vesszen kárba elneve­zésű mozgalom nagy visszhangra talált. Bár az eredményekről még nem adhatunk számot, de rövid visszapillantást vetünk azokra a helyekre, ahol már befejeződött az aratás. Tesszük ezt azért is, mert a hét végén Ifjüságfalván (Dedina MládeZe) összegyűlnek a falusi és mezőgazdasági fiatalok VIII. napjainak résztvevői. Köztük lesznek az aratás hősei, az élenjáró mezőgazdasági dolgozók, szocia» lista és más brigádok tagjai. Lapunk korábbi számában már foglalkoztunk az eseménnyel, közöltük a találkozó műsorát, a lefolyásáról pedig még beszámolunk. KÉT KOMBÁJNOS EGY CSALÁDBAN Az újbódval (Nová Bodva) szövetkezetben csupa SZISZ- tag dolgozott a kombájnokon. Átlagos életkoruk mindössze 22 év. Köztük is a legfiatalabb — 20 éves — Bartók Béla, aki már második éve aratott E 512-es kombájnnal. Segédjével, Csontos Józseffel együtt be­csületes munkát végzett. Mind­ketten a Medzel Mezőgazdasá­gi Szaktanintézetben tanultak, s Béla mint traktoros, Jéska mint gépjavító dolgozik a szö­vetkezet tornai részlegén. Béla ' bátyja, Bartók Pista szintén kombájnos. Szorgalmas, ügyes embereik a Bartók fiúk. A föld szeretetét, a becsületes munkát a szüleiktől tanulták, akik szintén a szövetkezetben dolgoznak. Farkas Rózsa Bartók Béla NYUGAT - SZLOVÁKIA LEGJOBBJAI Hagyományosan a nyugat-szlovákíai kerületben kezdődik meg leghamarabb az aratás, és természetesen Itt ts fejeződik be legkorábban, bár az idén itt is későbbre tolódtak ki a munkák. A kerület északibb fekvésű járásaiban, a trenöíni- ben és a senicaiban lapzártakor még tartott ugyan az ara­tás, de mindkettőben olyan kis területen termesztenek gabo­nát, hogy ennek az eredményé már nem befolyásolhatja az Egy szem se vesszen kárba elnevezésű verseny eredményeit. Ezért a SZISZ nyugat-szlovákíai kerületi bizottságán meg­tartották a verseny értékelését. Az eredmények összegezé­sénél kiderült, hogy az összes kombájn kétharmadán fiatal kombájnosok dolgoztak. Számszerűleg 3300-an. Az idei aratásban ezenkívül 668 SZISZ-alapszervezet, 406 pionírcsapat, 1557 tűzvédelmi járőr és az Ifjúsági Fényszóró őrjáratai, 34 újító, 237 szalmapréselő, 221 szalmafelszedő, 560 traktoros terményszállító, 263 gépkocsivezető és 932 gép­javító, összesen 54 410 SZISZ-tag és pionír kapcsolódott be a SZISZ SZKB Egy szem se vesszen kárba nevű versenyébe. Az egyes kategóriákban a következő fiatalok bizonyultak a legjobbnak: Bartók István E 512 KOMBÁJN: Varga Vilmos és Lengyel Zoltán a marcelházai (Marcelová) szövetkezetből; 243 hektárt arattak le és 1200 tonna gabonát takarítottak be. E 512 (GÉPÁLLOMÁSOK): Hatala házaspár, a senicaí gépállomásról, 172 hsktár/746 tonna teljesítménnyel. SZK 4:' Erős Ferenc és Medza István a marcelházai szövetkezetből 235 hektár/1165 tonna teljesítménnyel. E 516: Szalai Emánuel és Huőko Karol a vágsellyel (Safa) szö­vetkezetből 252 hektár/1350 tonna teljesítménnyel. SZK 5: Bajzík Iván — a tardoskeddi (Tvrdosovce szövetkezetből 168 hektár/911 tonna teljesítménnyel. A legjobb üzemi SZISZ-szervezet a marcelházai szövetkezet mellett működő alapszervezet, amelynek 11 tagja 1230 bri­gádórát dolgozott le. A legjobb falusi alaipszervezet Vysoká pri Morave község alapszervezete, amelynek 18 tagja 1280 brigádórát dolgozott le. SZISZ - ÉLET FALUN A Duna partján festői kör­nyezetben fekszik a komáro­mi (Komárno) járás kis faluja Dunamocs (MoCaJ. Ahogy nap­jainkban minden falura, erre is jellemző a rohamos fejlő­dés, melynek természetesen el­választhatatlan tényezője az Ifjúság. És ez így van rend­jén. Egyébként a 40 tagot számláló ’ SZlSZ-alapszervezet- ben tevékenykednek, s többsé gükben diákok és munkások. A szervezet elnöke Mogyoró­si Gábor, aki a komáromi Stei­ner Gábor Hajógyár villany­szerelője. Kiss Ildikóval, a szervezet titkárnőjével beszél­gettem munkájukról, terveik­ről, eredményeikről. — Tavaly belső változásokra került sor a szervezetben — kezdi a beszélgetést Ildikó. A régi vezetőségi tagokat újak váltották fel. Ettől k lv” megélénkült a munka, s nyu godtan elmondhatjuk, az új vezetőség bevált. A közösségi munkához, a szórakozáshoz szükséges, hogy a fiatalok klubhelyiséggel rendelkezze nek, ahol a tanulás és a mim ka után összejönnek, kikapcso lódnak, megbeszélik a problé mákat, elszórakoziiak zene, té vénézés mellett, hogy ne a kocsmában az utcán kelljen ehhez helyet keresni. Hogy álltok ezen a téren? — Épp akkor, amikor új ve­zetőség került az élre, új klub­helyiséget is kapott szerveze­tünk a művelődési házban. Szí­vesen járnak oda a fiatalok, ahol tv-készülék, lemezjátszó, magnetofon és különféle tár­sasjátékok szolgálják a szóra­kozásukat. Mindig frissen ké­szült faliújságok jelzik az idő­szerű fontos politikai esemé nyékét és évfordulókat. Na­gyon örülünk az új klubhelyi­ségnek, igyekszünk rendben tartani és minél jobban kihasz nálni. Amikor megkérdeztem, ho­gyan dolgoztok a szervezet­ben, azt mondtad, egyre aktí­vabban. MÍ a bizonyíték? — Ezt nem véletlenül mond­tam. Igyekszünk mindenből ki­venni a részünket, és minde­nütt besegítünk, ahol csak kell és tudunk. Tevékenységünk szerves része a pionírokkal va 16 törődés. A helyi kilencéves alapiskola pionírszervezete fö­lött védnökséget vállaltunk o- lyan formában, hogy tagjaink­ból választottunk rajvezetőket. Hogy csak párat említsek: Kiss Katalin, Persey Zsuzsa. Búcsi Alena, Szálát Éva, akik részi vettek a ' rajvezetőknek rende­zett tanfolyamon, hogy minél szakszerűbben foglalkozhassa nak a pionírokkal. Ezek a raj­összejövetelek nagyon népsze rűek a pionírok körében, mert sok érdekeset hallanak, tabui­nak. Felkészítik őket a SZISZ szervezetbe való felvételre, el­beszélgetnek a SZISZ felada tairől. A fiatalok politikai oktatá­sára minden szervezetben hang­súlyt helyeznek. Bizonyára így van ez nálatok is. — Mt is gondot fordítunk a politikai oktatásra. A helyi pártszervezet tagjait kértük fel erre a feladatra. Hogy csak egy példát említsek, tavaly a NOSZF 60. évfordulójára Tóth Balézsné segítségével szervez­tünk előadásokat ebben a té­makörben, amelyeket a szocia­lista akadémia tagjai tartottak. Hogy álltok a kultúra terüle­tén? Ami a kulturális tevékenysé­get illeti, ezen a téren még vannak problémáink. Már régen szeretnénk megalakítani az i- rodalmi kört, de eddig még nem sikerült. Reméljük az év folyamán ezt Is megoldjuk. A legnehezebb és legigényesebb feladat az Irodalmi színpad létrehozása. Hozzáértő vezető re lenne szükségünk, és ter­mészetesen olyan fiatalokra, akik szeretnek és tudnak Is verseket mondani. Ezzel szem ben gyakran rendezünk szín­ház- és moztlátoga fásokat. Egy aktív szervezetnek a sportélete is színes lehet. A sport területén nagyon szép eredményeket értünk el. Részt vettünk a Nagyölveden (Vei Ludince) megrendezett röplab daversenyen, és a fiúk a har madik helyen végeztek. Min futballtornán vettünk részi Karván (Kravany ned Duna jóm), ahol az első helyen vé geztünk. Összesen kilenc dijai hoztunk haza a Radványban megrendezett Ifjúsági találko zóről. Bizonyára szerveztek brigá dókat is. Kétségtelen, hogy a legjobb eredményeket ezen a téren ér­jük el. Ez annak köszönhető hogy a szavakat, a terveket, a kötelezettségvállalásokat te! tek követik. Tagjaink kiveszik részüket a faluszépítésből és Csehi István hnb elnök veze lésével bekapcsolódtunk az új óvoda építésébe, de kivettük részünket a vasgyűjtésből is. Tallóai Béla A NÉPSZERŰSÉG TITKA Rendkívül népszerű, főleg a fiatalok kő rében a 34 éves Annus László, Szalatnya (Siatina) község hnb titkára. Népszerűségé nek titka: fáradságot nem ismerve minden erejével a köz javát szolgálja. 1972 éta a Honvédelmi Szövetség helyi szervezetének az elnöke. Ez alatt 22-ről 45-re nőtt a szervezet tagjainak létszáma. Ezenkívül az ipolysági (Sahy) autóiskoia oktatója. Irányításával évente mintegy száz személy szerez hajtási jogosítványt. Falu­jában minden évben megszervezi az 50 köbcentis motorvezetői tanfolyamok Munkahelyén, a gyűgyí (Dudince) Teh Uar-szállóban a szakszervezet elnöke, (i- gyanakkor példás családapa Is. Ennyi él­foglaltság mellett is mindig talál időt ar­ra, hogy a község ügyeivel törődjön. Külö­nösen a fiatalok gondjait viseli a szívén. Neki köszönhető, hogy nagyon jő az e- gyüttmüködés a Honvédelmi Szövetség és a SZISZ-alapszervezet között. Fáradhatatlan tenni akarásával vívta ki a népszerűséget és a bizalmat. Belányl János

Next

/
Oldalképek
Tartalom