Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-29 / 35. szám
„VÍZBE FULLADT EGY NÉGYÉVES KISFIÜ, MIKÖZBEN SZÜLEI A TÖPAR TON NAPOZTAK.. HALLOD A RÁDIÓBAN, ÉS ROHANSZ AZ ABLAKHOZ, HOGY EGY SZERETŐ- FÉLTŐ PILLANTÁST VESS A TÉREN JÁTSZÓ KISFIÁDRA. FÜRKÉSZŐ TEKINTETED CSAKHAMAR FELFEDEZI ŐT; ÉPPEN HOMOKOT SZŐR A TÖBBIEK HAJÁBA. JÁTSZIK, VIRGONCKOD1K. ÉL. MEGNYUGSZOL EGY IDŐRE, HOGY TÖRŐDSZ VELE, VIGYÁZOL RÁ, ÖVÖD ŐT. AZTÁN MÍG ÚJRA NEM HOZ GYÉR MEK-HALÁLHÍRT A RÄDIÖ, MEGFELEDKEZEL RÖLA. NEM NÉZEL KI AZ ABLAKON, NEM ÉRDEKEL HOGYAN MENT ÁT A ZEBRÁN, HOL BITANGOL ISKOLA UTÁN, MIT CSINÁL, HA NEM VAGY VELEi ÉS KÖZBEN AZT HISZED, TE VAGY A LEGJOBB, A LEGSZERETŐBB SZÜLŐ. JÓ, TEGYÜK FÖL, ÍGY VAN. ÉS MOST, EBBEN A PILLANATBAN, TUDOD MER RE JÁR, MIT CSINÁL A FIAD, LÁNYOD, MÍG TE ÚJSÁGOT OLVASOL, DOLGOZOL, FŐZÖL, VAGY ÉPPEN ÖRÜLSZ AZ ÉLET, A SZERELEM ÖRÖMEINEK? ... A negyvenöt éves B. István fia, Zoltán tizenhét éves korában halt meg: belefulladt egy sekélyvizű folyóba. Együtt dolgoztak . egész nap. Már alig volt néhány simítás az ú- jonnan épült ház körül. Szombat lévén az apa, és fia nekilátott a munkának. Megtisztították a malteros ládákat, hazavitték gazdáiknak, vlsz- szavitték a szövetkezetbe a kölcsön kért betonkeverőt, összeszedtek min den limlomot, ami visszamaradt «2 építkezésből. Délután három óra felé járt az Idő. Verőfényes nyári nap volt, már sokan fürödtek a folyóban. B. István és fia, Zoltán Is el Indultak, hogy lemossák a port, plsz kot, ami egész nap a testükre ra kódott; úsznak egyet, sütkéreznek néhány órát a napon. Ütközően az apa betéri a kocsmába egy sörre. A fiú nem kívánta az italt. Az apja e lőre küldte ót, s megbeszélték, hogy a folyó melyik szakaszán találkoz nak. Zoli le is ért a vízhez, volt ott már két család, ahol letelepedett. Levetkőzött és várt. Eltelt fél óra, egy óra, de az apja csak nem jött. Nem először történt meg vele, hogy a kocsmában rekedt — gondolta magában és bement a vízbe, hogy megmosakodjék. Ezt követően nem telhetett el tizenöt perc, amikor a két család férfitagjai szintén lubickolni Indultak. Ök találtak rá Zolira 0 féllábszárig érő vízben: hanyatt fekve. Hiába vitték azonnal a partra, hiába csináltak mesterséges légzést, már késő volt... Az apát a kocsmában érte a halálhír. Az eset két éve történt, B. István azóta szinte egyfolytában Iszik, lesoványodott, csont bőr ember lett belőle. Nem tudja megbocsátani magának, hogy nem ment a fiával, ö tudta, nagyon jól tudta, hogy Zoli szívbeteg, s az utóbbi Időben is többször volt szívgörcse. Mint az orvosok a boncolásnál megállapították, szívgörcs okozta a halálát is. Elá jult, hanyatt esett a vízbe és megfulladt. 1. Az öt éves Károlyka hazajött az óvodából, átöltözött, és mint mindig, most is futott ki az utcára játszani. A pajtásai arra kérték öt, hogy hozza el a fociját. Károlyka futott az udvar végébe, ahol a fedetlen meszesgödör mellett meg is találta a labdát. Egy óvatlan pillanatban megcsúszott, beleesett a nemrég oltott tnészbe, s mire a szülei észrevették, a kisfiú már nem lé íegzett. A szülők egymást okolták a fedetlen gödör miatt. Károlykáról mindenki azt mondja nagyon ügyes, nagyon helyes, nagyon okos' gyerek volt. A szülök, ha Károlykára gondolnak, még mindig egymást szidják. Néhány szál deszkán múlott csak — mondják —, és Károlyka élhetne, közöttük lehetne... 2. Folytassam?... Mondjam el annak* a kislánynak az esetét, akit a szil lei éjszakára otthon hagytak két kistestvérével együtt, mert balba mentek. A nyolc éves csöppség csak a vacsorát akarta megmelegltenl, amikor gyufát gyújtott, és perceken be lül lángralobbant az egész ház. Vagy Idézzem föl azt a kisfiút, aki ittas apjával utazott autóval, és a kőtyagos fejű szülő az árokba vezette a kocsiját?!... De hiszen mindenki tudná — sajnos — szaporítani a szívet tépő eseteket, aminek következménye gyermekhalál. Nincs lyan város, tájegység, vidék, ahol időről időre ne ismétlődnének meg ezek a tragédiák, ne beszélne róluk a messzi környék hónapokon kérész tül. Mindenki részletesen ismeri a körülményeket, tudják, mit csinált a gyermek az utolsó órákban, mintha filmen látták volna, úgy mesélik a haláleset közvetlen részleteit Megborzongva, gyermekükre, vagy a meg sem született fiukra, lányukra gondolva, fogadkoznak, hogy majd vigyáznak, megóvják minden bajtól s fölnevelik. És aztán jönnek a mindennapok, jön a rohanás, a munka, a szórakozás, amiből mindig és min dig kimarad a gyerek. Míg föl nem réz egy újabb tragédia. 3. Fiatal apukákat, anyukákat faggatok. Mennyi időt foglalkozik naponta, hetente a gyermekével? Hány percet, órát ül mellette, segít neki a tanulásban? Hányszor mondott már neki mesét, elalvás előtt, az á gya szélére ülve, vagy térdére ül tetve, az ölében tartva. Hányszor ment el a fiával sétálni, kirakatot nézni? Néhány válasz: — Nálunk a gyermeknevelés az asszony dolga. És mit mond az asszony, az anyuka: — Ürülök, ha a munka után el tudok végezni mindent a híz körül nemhogy a gyereknek meséljek, "sétáltassam. Más apuka, más anyuka: — Nekem nagyon felelős beosztásom van, gyakran dolgozom éjszaka Is. A feleségem néha elmondja, hogy van a gyerek, hogyan tanul. — Még sohasem meséltem a gye o- reknek. — Az egyik négy-, a másik másfél éves, de még nem voltunk együtt sétálni, nem szoktunk együtt játszani. — Én mellettem sem ültek' a szüleim, amikor diák voltam! Tanulja csak meg a gyerek egyedül a leckét. Irgalmatlan csikorgással fékez egy kocsi az ablakom alatt. Fölugrok az írógép mellől, kitekintek. Két kisfiú szaladt ki az útra az elgurult labdája után. A sofőr az utolsó másodpercben léphetett a fékre, mert a kocsi eleje kissé megtolta a gyereket, aki a földön fekszik és sír. Szerencsére semmi baja, nincs rajta egy karcolás sem. A negyven év körüli „pilóta“ kiszáll a kocsiból, felemeli a síró csöppséget, nyugtatgatja, simogatja, és körültekint, hol lehet az anyja. De az csak nem kerül elő. Egy idegen nő fut ki a lép- csőházböl, az veszt át a gyermeket. A kocsi elhajt, az asszonyka indul fölfelé, amikor a kicsi anyja előkerül. Mikor megtudja, ml történt, szidni kezdi a kicsit, ráver a fenekére, és kiabál: Neveletlen kölyke, nem megmondtam, hogy ne menjetek az útra. Az ember egy kávét sem that meg nyugodtan. Majd adok én neked? Ezután nem mész ki a szobából“. És megoldottnak tekint mindent, azt hiszi, a verés, a szidás a leghatékonyabb nevelési módszer. 4. Nincs rossz gyermek, csak felelőtlen szülő. A gyermek mindig úgy viselkedik, ahogy a környezetétől — elsősorban a szüleitől — látja. Azt enged meg magának, amit megengednek neki a szülei. Örök Igazság — és nem én találtam ki —, hogy minden gyermek (ember) jó, szép, okos. Hogy mire felnő, ezek a jelzők már nem illenek rá, nem csupán az ö hibája, hanem a miénk, felnőtteké, szülőké is. És, hogy ezekből a gyermekekből sohasem lesz ember, hogy ezek a gyerekek, Zolikáik, Erzsikék, Károlykák és Annamáriák sokszor kicsi korukban a véletlen tragédia áldozatai lesznek — azért nagyrészt a szülőket terhelt a felelősség. Egy- egy Ilyen haláleset már csak a végkifejlete mindennek: a szülői gondatlanságnak a nemtörődömségnek. Úgy kezdődik, hogy nem érünk rá a gyerek kezét megfogni, amikor az első betűket rója a füzetébe, nincs időnk mesét mondani neki elalvás előtt, vagy egy meséskőnyvet együtt elolvasni, hogy nincs időnk a gyerekkel játszani. Hogy nem állunk a szülői kötelességteljesítés magaslatán, azt nemcsak egy-egy értetlen haláleset bizonyltja, hanem az is, ha a gyerek Intőt — magaviseletből — hoz az iskolából, ha a rendőrség, vagy jobbik esetben a szomszédok érdeklődnek tette! után, ha javító intézetbe, börtönbe kerül. Akkor vesszük csak észre: van fiunk, van lányunk. Akkor jut eszünkbe, hányadik osztályba Is jár? Kivel barátkozik? Hány órakor is jött haza tegnap este? Egyáltalán volt-e itthon? Ho! Is járt? Mikor ts beszélgettem vele utoljára? A múlt hónapban, egy éve, két éve? Mit akarnak az én fiamtól? — mondja az apa. Rendes jó család gyermeke, hogy törte volna be az üzlet kirakatát? Hisz még le sem érettségizett, már kocsit vettünk neki. Hiszen heti ötven korona a zsebpénze, de néha száz koronát is ad neki az anyja?“ Értetlenül áll a szülő az esetek előtt. Azt hiszi, ha anyagilag mindent megad a gyermekének, akkor elegei tett a szülőt kötelességének. Ha pénzzel tömi, akkor gyermeke már elégedett, boldog lehet, másra nem is vágyik. Pedig gyakran csak egy szelíd, szeretetet sugárzó pillantás, csak egy megértő szó, tanács, egy kézszorítás kellene neki, arra vár, de hiába. Ebből nem jut a gyerekeknek, ez nem létező fogalom, ajándék, ha úgy tetszik juttatás. És furcsa, megdöbbentő, hogy a nagy. okos, felnőtt eszükkel a szülök nem értik: a magnó, a farmer, az autó. a pénz nem minden. Egyik Ismerős családnál szemtanúja voltam a következőknek: — Apuka, gyerünk el az állatkertije! — könyörög a harmadik osztályos fiú. — Értsd már meg, nem érek rá. Nesze itt van tíz korona és többel ne mond, hogy menjünk az állatkertije. A fiúcska dühös, ha az apa ki nem kapja a kezéből a pénzt, menten szóttépl. Az apa ordít még rá néhányat, és dolgozik tovább. A kicsiben pedig érik, készül, forrong valami. De ezt az apuka nem látja, nem Jkarja észrevenni. // Az udvariasság számomra gyaku ran meg• és fölfoghatatlan valami. Bár az értelmező szótárt és az Illemszabályok kézikönyvét is segítségül hívom olykor, az sent segít. Egyszerűen arról van szó, hogy bizonyos helyzetekben egyes emberek váltig azt állítják, hogy ők a lehető legudvariasabban, legtapintatosabban és a másik fél számára a legkielégítőbb formában jártak el, én pedig azt állt- tóm, hogy nincs így. Nos, elmen* dók néhány esetet, döntsön az oh vasó: A főváros Perugia nevű étten■ mébe térek be ebédelni. Alig a- kad üres hely. Hosszas várakozás után hozzám lép egy alacsony termetű pincérnő, akinél megrendelek egy készételt, amit háromszori uíánrendelés és sürgetés u- tán csak huszonkét perc múlva kapok meg. (Tudvalevőleg a fris* sensüliet kell húsz perc alatt elm készíteni és jelszolgáim. A kész* ételt — azért készétel — lehető- leg perceken belül kell felszolgálni. Hogy soká tartott , a szakácstól az asztalomig az ebéd útja, azt a következő formában teszem szóvá: „Drága hölgyem, elnézést, de azért rendeltem készételt, hogy minél előbb megkapjam, mert sietek, és hát...?!" Erre a választ „Mit gondol, maga itt az egyedü* U vendég?! Bs egyébként is, ha nem tetszik, menjen máshová ebé- delnU" Hívom a jőpincért, szóvá teszem az esetet: ,Judom, nem az ön hibája, de azért más hangon is beszélhetne a vendéggel a pincérnő — mondom. Bs megint megkapom a magamét: „Nézze, maga nem köteles hozzánk járni ebédelni, ha stet, menjen egy talponállóba. Es különben Is, ha valami nem tetszik, írja be a panaszkönyvbe." Megfogadtam a tanácsát, beírtam. Várom az illetékesektől a választ. Egy másik eset. Bratislava fő- pályaudvarán három csomagol szeretnék elhelyezni a poggyász- megőrzőben. A vonat két órát késik, gondolom, beugrók még a városba valamit elintézni, és nem cipelem magammal a csomagomat. De csak gondolom, mert a megőrzőben dolgozó hölgy tudtomra adja, hogy a csomagok túl nagyok, és ő nem hajlandó emelgetni őket. Nem veszt be. Erre nyájas hangon becsületszavamra kijelentem, hogy egyedül teszem föl a polcra, a kiváltáskor le is veszem, neki hozzájuk sem kell érni, dupla árat fizetek, csak vegye be. Mire 0 gorombán a tudtomra adja. hogy szó sem lehet róla, és egyébként is minek utazom ilyen hülye nagy táskákkal?! Azt nem kérdezi, ami miatt a táskákat nála akarom elhelyezni, hogy miért késik két órát a vonít? Mellesleg, hozzám hasonlóan még sok-sok embert elküldött „melegebb vidékre“... Egy harmadik eset. KoSicéröl autóbusszal utaznék Rozsnyóra. Százassal fizetnék a menetjegyért, de a söfőr kijelenti, nem tud visz- szaadnt. A mellettem álló utasokat kérem meg, hogy váltsák föl a pénzt, de nem tudják. Megkérem a sofőrt, várjon egy percig, míg elugrom a tíz lépésre tevő trafikba, apróért. „En nem várhatok, nekem igazodni kell a menetrendhez, máskor előre készítse el az aprópénzt, indulunk, szálljon kit“ Mit tehetek? Kiszállok. Csupán azt furcsállom, hogy a sofőrnek mién nem jutott eszébe előkészíteni az aprót, mielőtt megkezdte volna a szolgálatot? Udvariasság. Ez esetekben az a legszomorúbb, hogy a fent felsorolt személyek azt hiszik, teljes mértékben igazuk volt juan!), udvariasan szolgálták ki a vevőt, az utast, a vendéget, akt még any- nyit sem tud, hogy a készételt talponállóban kell elfogyasztani, az utazásnál a poggyász nem haladhatja meg a pehelysúlyt, és a buszra mindig egy csomó aprópénzzel kell felszállni?!
