Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-11-07 / 45. szám
9 K ilenc színi tónikus koncert, öt hazai és külföldi zenekar előadásában, 13 opera- és balettelőadás, öt különböző együttes közreműködésével egy musical-előadás, 16 kamaraegyüttes produkciója, 4 énekkari hangverseny, 8 hazai és külföldi művész szólóestje, a 9. Interpódlum 14 ifjú szólistájának bemutatkozása, hat pályája kezdetén álló operaénekes versenye — ez szerepelt az immáron 14. évadját betöltött BHS ‘78 műsorán. A teljesség kedvéért azonban meg kell még említenem, hogy a BHS ‘78-nak további rendezvények Is szerves részét képezték, például a dramaturgok találkozója, melyen a szocialista országok szimfonikus zenekarainak képviselői vettek részt, hogy megismerkedjenek zeneszerzőink legfrissebb alkotásaival, továbbá a 7. zenetudományi konferencia, melynek témáját városunk zenei életének elemzése képezte az 1948—1978 közötti három évtizedben. Ezenkívül kiállítást rendeztek a Szlovák Filharmónia emeleti előcsarnokában, városunk szülöttje, Johann Nepomuk Hummel születésének bicentenáriuma alkalmából. A műsor dramaturgiája annak az öt zeneszerzőnek az alkotását helyezte előtérbe, akinek születési vagy halálozási évfordulója erre az évre esik. így kerültek megszólaltatásra a 70 éves Eugen Suchoü, az 50 éve meghalt Leos janácek, a 150 éve elhunyt Franz Schubert, a 200 éve született Hummel, valamint a 300 éve született Antonio Vivaldi művel. Az első fesztiválnap egy eddig nálunk még nem járt, de jó hírnévnek örvendő zenekar, a holland „Den Haagen Residentie Orkest“ játékát volt módunkban megismerni. Zenei főigazgatójuk, a világhírű Ferdinand Leitner vezényletével két hangverseny élményében részesítettek. Hasonlóan magas színvonalú, de egészen más stílusú produkció volt a „The London Sinfoniette“ néven fellépő együttes szereplőse. Ez a ragyogó, 11 muzsikusból álló fiatal kamaraegyüttes mintegy tíz éve dolgozik együtt, élükön Anthony Pay jel, aki nemcsak karmestere a zenekarnak, hanem szükség esetén kiváló klarinétosa is. Az együttes specialitása, hogy kizárólag századunk zenéjét tolmácsolja. A jól ismert és szívesen látott Cseh Filharmónia két müsorösszeállításban lépett pódiumra. Én azt a koncertjüket hallottam, melyet a Budapesten élő japán karmester, Ken Ichiro Kobay- ashi vezényletével adtak. Bámulatos, micsoda erő á rád ebből a törékeny emberből, mellyel lenyűgözi zenészeit és hallgatóságát, s micsoda kifinomult érzékkel tudja felrakni a kifejezési skála legárnyaltabb színeit. Az előző évekhez hasonlóan az idén is gondoskodott a dramaturgia egy á- riaestről, melynek szólistája ifjú tenoristánk, Petet Dvorak? volt. Népszerűségére már most jellemző, hogy a Vigadó nagyterme zsúfolásig megtelt és joggal, mert Dvorsky ezen az estén kiváló teljesítményt nyújtott. Hangja kristálytisztán, hajlékonyán és nemesen csengett, pompásan koncentrált, kifejezően énekelt és ő- szintén átélt tolmácsolásával Izzó atmoszférát tudott teremteni. A hiteles Vivaldi-tolmá- csolás reményében várakozással tekintettünk az „I Filharmonici del Teatro Co- munale di Vologna“ együttes fellépése elé. Az együttes karnagyának, Angela Ephrikiannak vezényletével két estén át a velencei mester concertóiból szólaltatott meg egy csokorra valót. Sajnos produkciójuk csalódást keltett, mert színtelen és feszültségmentes tolmácsolásukból hiányzott Velence színeinek pompája és táncos lüktetése. Az operaelőadások terén a vendégszereplések sorát a brnói „Janáőek Opera“ nyitotta meg. Előadásában névadójuk legnépszerűbb A . BRATISLAVA! ZENEI ÜNNEPSÉG műve a „Jenufa" (jejl pas- torkyfta) került színre. Ez a mű hozta meg végre annak idején az Ősz mesternek a tartós siker és elismerés babérját. Janáőek színpadi müveinek autentikus megszólaltatása terén éppen Brno — működésének és alkotásainak hajdani színtere — viszi a pálmát. Erről győzött meg a most látott előadás is, mely Václav Véiíník rendezésében lőnyegretörően sugallta a mű komor és tragikus színezetű, de optimista a- potézísként kicsengő atmoszféráját. Gounod „Faust“ című o- perájának fényét az emelte ünnepi szintre, hogy a hazai gárda mellett, melynek élén Peter Dvorsky énekelte a címszerepet, három vendég működött közre. Margitot a görög Vasztlia Papantonl énekelte. Nikola Gjuzelev, a bolgárok világjáró basszistája Mefísztó jelmezében szépen zengő hangon de tül kedélyesen és egysíkúén jellemzett ördögfejedelmet formált. Az eszményien kiegyenlített és végig maximumot nyújtó teljesítményt a gyönyörű orgánumú és pompás kiejtéssel éneklő budapesti Miller Lajos nyújtotta ValentiD szerepében. A Bécsi Állami Operaház, a legendás Staatsoper vendégjátékát joggal előzte meg nagy várakozás, hiszen ez volt a neves intézmény első háború utáni fellépése városunkban. Donizetti, az opera buffa egyik kiemelkedő remekét, a „Don Pas- quale“-t választották bemutatkozó előadásul. A rendezés remeke, ahogy az apró ötletek láncolatából kialakul ez a nagyon szolid, finom humorral fűszerezett szellemes előadás. Az élvonalban a címszereplő, Oskar Czerwenka állt, aki ezt a régimódi hiszékeny agglegényt zeneileg, színésziig a tragíkomikum minden jellemzőjével fel tudta ruházni. Mellette Patricia Wise (Nortna), Gottfried Hornlk (Doktor Malatesta) és Luigl Alva (Ernesto) vettek részt az üdítően könnyű és bohókás játékban. Az ünnepség záróakkordja a kezdőhöz hasonlóan a házigazdáé, a Szlovák Filharmóniáé volt. Zenei főigazgatójukkal, Ladislav Slovákkal az élen előszór Csajkovszkij közkedvelt és népszerű b-moll zongoraversenyét szólaltatták meg, melynek szólistája az Ifjú amerikai David Lively volt. Slovák a zenekari kíséretet hatalmas tömbökből építette fel, ami némileg ellentétben volt a szólista líraibb beállítottságával. Szünet után került aztán sora fiatal Suchoh remek kantátájának. a „kárpáti zsoltárnak megszólaltatására, melynek előadása méltó befejezése volt az egész ünnepségnek. Varga józsuf GERSTNER ISTVÁN: Táncoló lány GERSTNER ISTVÁN: A vízimalom Pataky Imre (Saíranek Károlyi a Ki A reformkori forrongásqk idején, az ország- gyűlés köré tömörült fiatalok .körében kezdődik Jókai Mór Mire megvénülünk című 1865-ben írt regénye. A Romantikus történet egyik legszebb jelenetét így meséli el az olvasónak Aronffy Dezső, a regény főhőse: „E- gészen sötétben maradtunk, mert itt este nem ég a lépcsőn lámpás, csak egy földalatti odúból vereslett elő valami világosság, alkalmasint a sütőkemence visszfénye, de annak is vége lett, amint a folyosót elhagytuk. Fanny nevetett, hogy a gyertya elaludt, iparkodott egy ideig ismét lángra fújni a kanócot, s hogy az nem sikerült, letette a tartót a márványra, s karomba kapaszkodva bíztatott, hogy majd elvezet ő így is. Azzal észrevételeimet be sem várva, vitt magával a szörnyű sötétségbe.“ Bár az izgalmasan szép jelenet Bra- tislavában játszódik, Horváth Ádám, a liatré- szes tévéfilm rendezője Győrben találta mug a külső felvételeknek leginkább megfelelő helyszínt. Persze, ezenkívül több helyen is dolgozott a forgatócsoport. Aronffy Dezsőt Safranek Károly, a Madách Színház fiatal művésze alakítja. A filmben szürke cilindert, gesztenyebarna kabátot és fehér kesztyűt hord; most farmernadrágban és kockás ingben ül mellettem. — Érdekel, milyennek látja ezt a figurát?... — Okos, tisztaszívü fiúnak tartom őt, talán azt is mondhatnám róla, hogy igazi, humánus tipus. Csak éppen azt nem értem, miért olyan büszke? Es mitől olyan magabiztos? —Milyen eszközök segítették Dezső életre keltésénél? Elsősorban a gyermekkori emlékek. Csöndes, tartózkodó gyerek voltam, akárcsak Dezső. Csak a játékban tudtam teljesen feloldódni. Véletlen csínytevések, sokszor veszélyes „mutatványok“ törték meg visszahúzó- üuttságomat. Emlékszem, töbször is megtörtént, hogy a labdával betörtük a szomszéd ablakát, s ha elkergettek, a tetőre másztunk, csakhogy a játék, a nagy kaland meg ne szakadjon. Később a szüléimről vettem példát, önkéntelenül úgy cselekedtem, mint ők, s ami különösen nagy hatással volt rám: az emberekkel való kapcsolatuk. Beszélgetésünk színhelye a Madách Kamaraszínház gyéren megvilágított szűk kis Öltözője: U uug m? főhőse Csak a tükör fölött „kiabal" egy égő. V.ikitő sugarai egyre inkább zavarnak, a színész külső átváltozásához viszont elenged belet lenül szükséges. Ahhoz, hogy a mai emberből XIV. századi komédiás legyen, nem elég csak az arc körvonalait látni. Az arc, a szem, a száj kifestésének ez alkalommal ugyanis nagyobb jelentőséget kell tulajdonítani. A társulat Mo- liére-t játszik ... — Ügy érzem, a Versailles-i rögtönzésben sokkal többet megmozgattam, mint amit kellett vnlna. Nem volt könnyű megvalósítanom az elképzeléseimet, de a szenvedély átsegített az akadályon. Magam találtam ki Bejárt maszkját, női cipőt szereztem, csakhogy külsőleg is hitelessé tegyem őt. Mimién szerepemmel megdolgozok, míg felépítem, de Bejárt jópór filozófiai kérdés tisztázását is megkövetelte tőlem. — Bevallom, a Tartuffe-ben jobban tetszett a játéka. — Elhiszem, de Valér figurája sukkal jobban meg van írva. mini Béjart-é. Az vtúbbi ugyanis elég kevés szítvéggei él a színpadon. És ebben az esetben csupán a mozgásával és a magatartásformájával tudtam a figurát elfogadtatni. Ami Valért illeti: Muliére nem szerette az azonnali szerulmi jelenetet, ezért ágy hozza őt Mariane-al a színpadra, hogy előbb összevesztek, tehát nem a megszokott foráiában. És ezzel a szereppel már lehetett mit kezdeni ... — Filmen legutóbb A királylány zsámolyában és a Fékete gyémántokban láthattuk. Eddigi legjelentősebb 3 filfhszerepét viszont a KI látott errjgerti címíí'Révész György alkotásban kapta. — Valóban ez volt az első igazi filmszerepem, ennek ellenére mégsem tüdők örömmel visszagondolni rá. A film ugyanis az utóbbi évek egyik legnagyobb balsikere volt, és hatalmasat bukott. Furcsa módon Ady nélkül Adyról kellett volna szólnia. — Visszatérve a Miré megvéntiíünkhöz, mikor kerül bemutatásra a film? — Ha Jól tudom, talán karácsonykor. Mn jjJ*®**®** [® *' G. Szabó László Markovics Ferenc fölvétele CILINDER ÉS FEHÉR KESZTYŰ
