Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-05 / 36. szám
m» í POHÁRKÖSZÖNTŐ Jubilál a ballada asszonya. Mária Markovi* Eová, sok szé[* anyaszerep remek alkotója, betven éves. Pohárköszöntőnk neki szól. A magyar nézők főképp egy magyar filmből Ismerik, C9oóri Sándor Hószakadásából. Az anya szerepét játszotta benne. A film csehszlovákiai bemutatója után találkoztam vele először. Az utazástól, ünnepléstől fáradt volt a szeme, de a fáradtságon is átcsíllogott fiatalossága. Egyszer feltették a kérdést, miért írunk öregekről az Ifjúság lapjában. Azt válaszoltam, mert ezek között az öregek között akad néhány, aki fiatalabb a fiataloknál. Lélekben, akaratban. Közéjük tartozik Mária Markoviőová. Csaknem reggelig táncolt, dalolt, vidáman beszélgetett. — Szeretem a fiatalokat, szeretek köztük lenni. Szeretem a vidámságot, szeretem a vidám embereket — mondta csillogó szemmel. Ropta a táncot, csárdást járt Gombár Józseffel, a MOKÉP igazgatójával, és Jeli Ferenccel, a Hószakadás segédrendezőjével. — Jó edzés volt a strapára a Hószakadás forgatása — kiabálta túl a „Most kezdődik“-et. Táncolt és dalolta a szöveget. Csárdást és modern slágereket. Alföldi nótákat és hegyi dalokat. Akkor láttam őt dalolni és táncolni önfeledtem és most nemrégiben. A színpadon. Musicalben. Szinte hihetetlen, hogy már hetven éves. — Augusztus 29-én voltam hetven. Minek tagadni a kort? Nem az évek számítanak, hanem az, ki milyen fiatalnak érzi magát. Markoviőová Mária lélekben fiatalabb, mint sok fiatal. A Hószakadás bemutatója után az ünnepi vacsora elhúzódott a késő éjszakába. Néhányan már szívesen elmentek volna, Mária asszony még maradt‘volna. — Remekül bírja a fáradtságot — mondta Jeli Serene. — A Tátrában azt hittük, bajunk lesz vele. Dehogy volt! Jobban bírta a hegy* mászást, mint mi, fiatalok. Fáradhatatlannak bizonyult. — Hegyi ember vagyok, a rónaságon nem is tudnék élni — vallja a ballada asszonya. Sugárzóan tiszta erkölcsi erővel formálta meg a film anyaszerepét. Vajon mi ad neki erőt? — Szeretem a természetet, a hegyeket, az erdőt, a virágokat. Hét van szebb, mint a hegyek? Autóbusszal átruccanok Sliáő-ba, onnét aztán gyalogolhatok fel a hegyek közé. Fiatalabb korában a természetjáráson kívül egyéb sportot is űzött. — Teniszeztem és az autóversenyzést is megpróbáltam. Később aztán a színjátszás mindent háttérbe szorított, de a természet- járás megmaradt. Tájoló színház a mienk, sokat utazunk, járjuik a vidéket. Ö is a műkedvelőknél kezdte, majd amikor felépítették a zvolenl színházat, végképp elkötelezte magát Thállának. Három évtized a világot jelentő deszkákon, szerepek futószalag gon, film és a televízió. Az utóbbi Időben főképp anyaszerepek. — Egy kicsit beskatulyáztak, pedig szívesen játszom egyéb szerepeket is. Legutóbb is anyaszerep a Jergug Lapinban. — A főhős édesanyját játszom. Egy újabb, mély, súlyos drámai szerep. Pedig a balladák asszonyának az alaptermészete a vidámság, szereti a kacagást, a tréfát, fiatalos hévvel ropja a táncot, szárnyaló hangon dalolja a szép nótákat. — Szívesen játszom vígjátékokban ... Énekelek, táncolok. Hálás feladat megnevettetni az embereket... Nemcsak szomorú balladákkal, vígjátékokkal Is igyekszik kicsalni az emberek szeméből a könnycseppet. Kitartóan, céltudatosan halad maga választotta útján, fáradhatatlanul, mint a hegyi balladákban. — Az alkotás az én örömöm, az én ünnepem — mondja egyszerűen. Pohárköszöntőnket akkor hát zárjuk ezzel: — Még sok-sok szép szerepet, remekbeszabott alkotást a ballada asszonyának! —os E gy gömöri faluban, Vér- hosszúréten, amikor Ulman Gábor- ott nevelkedett, mást értettek a szépen, mint manapság. Most veszi Igazán hasznát a sok-sok gyerekkori kérde- zősködésnek, amelyekre Ismerősei, rokonai adtak választ: megismerte a szerszámok használatát, és megszerette a népdalokat, a népi muzsikát. Ólmán Gábor ma is Várhósszú- réten él. Amikor 1972-ben elvégezte a Tornaijai (Safárikovo) Mezőgazdasági Szakközépiskolát, már nagyszerűen gitározott. — Két hét alatt megtanultam gitározni! — mondja. — Tornaiján a kollégiumban két barátom, szobatársam volt, ők tanítottak. £n csak népdalokat játszottam a gitáron. Ok is kedvelték a népzenét, Így nagyon jól megértettük egymást. A gitáron kívül a cltera állt hozzánk a legközelebb. Az Iskola befejezése előtt fogadtam a barátaimmal, hogy a vakáció alatt készítek egy clte- rát. Két hónap alatt elkészítettem, gltárhűrokkal felhúroztam, felhangoltam. Citerámat falumban egy Petőfl-emlékesten szólaltattam meg először. Ezután külföldről sikerült újabb hangszert vásárolnom, amely minden Igényemet kielégítette. 1974-ben a „Tavaszi szél vizet áraszt“ című országos verseny döntőjébe jutottam. amelyet a Brattslaval Kultúra és Pihenés Parkjában rendeztek meg. Oj technikát sajátítottam el, a tűdtől! helyett az Fából készült varázslat ujjamat használtam a húrok pengetésére. A verseny egyedüli sző- lőctterása voltam. Díjat nem kaptam, de a közönség nagyon tapsolt. Többen mondták, hogy 1- lyen szépen még nem hallottak ctteráznl senkit. 1974 óta csaknem minden népművészeti versenyen részt veszek. Ki mit tudok, járási dal- és táncünnepélyek, országos versenyek állnak már mögöttem. 1976-ban a „Tavaszt szél vizet áraszt“ című országos verseny döntőjében elnyertem a Madách Lap- és Könyvkiadó diját, 1977-ben két országos rendezvényen Is szerepeltem, Zselízen és Gombaszögön. Előadásomat a Csehszlovák Televízió is közvetítette. Miért clte- rázok? Kedvtelésből, szórakozásból, mások szórakoztatására. Szabad Időmben mindig gyakorolok, bár az Ingázás sok Időt elrabol. Nagyrőcén (Revűca) dolgozom a magasépítő vállalat anyagköny- velőjeként. Szabad Időmben clte- rákat készítek. Az utőbbl Időben három ü] oltárával gazdagítottam a készletemet. A clterakészítés- ről szeretnék egy nagyobb lélegzetvételnyi tanulmányt írni, átadni tapasztalataimat másoknak. Csak az a baj, hogy nincs megfelelő berendezésem és anyagom a clterakészltéshez. Különben szeretek moziba és színházba járni, legszívesebben éjjel-nappal népzenét hallgatnék. Érdekel a fafaragás Is — ez a hobbym. Mik a terveim? Szeretnék sokat szerepelni, clteraegyüttest alakí: tani és sok clterát készíteni. Mázik István eserves volt a rajt. A szobrászatban minden bizonnyal e- lőnyösebb „bemelegítés“ a vagonok kirakása, a festészetben teljesen nélkülözhető. Ecsetfogó kéznek nem jelent kiegészítő sportot az emelgetés, sőt elnehezíti a kezet, eldurvítja az ujjakat. kérges lesz a tenyér, ilyen kéznek nem mindig engedelmeskedik az ecset vagy az Írón. A tehervagonokból télen is ki kell rakni az á- rut, megfagynak az ujjak, sőt a fül Is. Ez ellen egye* dűli orvosság a féldeci, csoda-e. ha a rakodómunkások rászoknak a töményre? I- lyen veszedelemmel Is jár a rakodás. A rakodó-pályaudvaron könnyen vakvágányra téved bárki és a sínek szövevényében hamar elkallódik még a legnagyobb tehetség is. Viszont az igazi tehetség nem vész el! Ehhez persze egy kis szerencse is kell. Valaki, aki a tehetséget felfedezi. Az is kell, hogy a tehetséget felkarolják, segítsék a járható út megtalálásában. Keserves volt a rajt, sőt az útkeresés ts. Makacs ne* kigyűrkőzéssel kellett kirakodás közben egyre csak azt hajtogatni: festeni akarok I Dúdor István már gyermekkorában szeretett raj- zolgatnl. A szülői házban nem hevert garmadával a papír, sőt a ceruzát Is gyakran kellett helyettesítenie szénnek vagy krétának. — Ugyan fiam, minek firkálod össze a papírt? Pénzbe kerül az — feddte fiát a rokkant melós. Három írányítgatták a dereski tehetséget, de a fiú anyagi helyzete nem sokat javult. Hiába rajzolt egyre jobban Dúdor, egy ideig a kirakodással tudta csak biztosítani a létminimumot. Rakta a súlyos terheket a jolsvai Magnezitben, fogcsikorgatva, tehetetlen dühhel, és egyre csak azt ismételgette: festő akarok lennll Igen ám, de hogyan? A tehetség egymagában nem mindig elegendő az érvényesüléshez. Felvették az iparművészeti iskolába, de csak egy é- vet tudott kihúzni. Megint csak a rakodás várt rá. Szerencsét próbált a Dunapar- ti fővárosban is. Bácskái beajánlotta Milan Mravec- hez, egyik legjobb barátjához. A fiatal szlovák festő- ígéret befogadta a dereski fiút. — Nála laktam, egy-két koronát kereshettem is, de tudtam, hogy ez még nem jelenti a boldogulást. — Próbálj bekerülni a képzőművészetire — aján* lotta Mravec. Nem sikerült. Budapesten is próbálkozott. — Barcsay Jenőnek is tetszettek a rajzaim, de nem segíthetett. Érettségi nélkül nem vehettek fel a főiskolára, bár dicsérték a ^unkánia t. — Még Prágában kell próbálkozni — ajánlotta Mravec. Dúdor felutazott Prágába és ott megtörtént a csoda. A nagy művész és nagy ember, Jtroudek. elintézte Dúdor felvételét. A könnyes boldogság nagy »apját még ma sem felejtette el Dúdor István. Megkezdődött a nagy munka. Az egykori rakodó* munkás eleinte nehezen szokta meg az Iskolai fegyelmet. Volt mit pótolnia, hiszen a főiskolán nemcsak rajzolni és festeni kell tudni, vannak egyéb tantárgyak ts. A rakodáskor szerzett konokság átsegítette a nehezén a ftatal müvészje- löltet. Egyre másra jelen* tek meg rajzai a lapokban, az őstehetség kezdte bontogatni szárnyát. Kiállítás a Csallóközi Múzeumban. Dúdor István kiállítása. — Hát Ilyen még nálunk nem volt — mondta Mag Gyula, a múzeum igazgatója. — Eljöttek a barátai, ismerősei, összefogtak a fiatalok. Persze az idősebbek Is... Festmények, rajzok a múzeum falain. Egy fiatal művészlélek őszinte vallomása. Egy olyan művészé, aki fiatal kora ellenére Is végigjárta már az élet Iskoláját. — Ne írjatok róla csupa jót, még elkapatja magáti javasolta jőakattal egyik képzőművész társa. Tanácsát ezúttal nem fon gadhatom meg. Erről a kiállításról csak jót lehet írni. És csak jót kell írni! Elsősorban azért, mert alkalmat adtak a sok viszontagságot megért fiatal művésznek a nyilvánosság elé lépésre, másodsorban és főképp azért, mert hosszú volt az út az Indulástól a kiállításig. — mészáros — AZ IGAZI TEHETSÉG gyerek és beteg feleség — nem a legkedvezőbb esély a boldoguláshoz. A Dúdor- gyerekeknek korán kellett munkába állni, kellett a pénz a házhoz. Dúdor Pista a villanyszerelő szakmát választotta. Pista tanulgatta a szerelést, pedig szívesebben raj* zolgatott volna naphosszat. — Az lrka-flrkálásből nem lesz pénz — zsörtölődött az öreg. A tehetség már ott szuny- nyadozott a gyerekben, Pistát vonzotta a rajzolás. A tehetség felfedezése azonban még jő Ideig váratott magára. — Tanítóim nem láthat* tak bennem különösebb tehetséget, egyikük sem figyelt fel rajzaimra. Csak később egyik olyan tanárom, aki nem is tanított, Koncsol László, a műfordító. Koncso! Lászlónak feltűnt a Dúdor-gyérek rajzainak eredetisége. Hogy szakértő is elbírálhassa a tehetséget, elküldte a fiút Bácskái Bé* Iához. Ez volt Dúdor pályakezdésének első szerencsés mozzanata. A Koncsol-Bacs- kal kettős útnak Indította a dereski (Drskovce) gyereket, hogy egy kis kerülővel eljuthasson Prágába, a Moldva-partt fővárosba. Deresk messze van Prágától, de még messzebb- van Deresktől Prága. Hosszú, keserves út várt Dúdor Pistára. A rajztömb, a festővászon többször is elérhetetlen messzeségbe került. Am a legkietlenebb sivatagi pusztaságban is vannak oázisok. Bácskáitól szinte kézről- kézrö adták Dúdort. Első váltás: Szabó Gyula. — Bácskái Béla mődot talált afra, bogy Szabó Gyula megtekintse munkáimat ö ts foglalkozott velem. Egyszer meg is dicsért, ha szorgalmas leszek, a Bácskái nyomdokaiban haladhatok. Nagyra értékeltem a dicséretet, mert hiszen Bácskái Szabó Gyula legkedvesebb tanítványa volt. Szakmai szempontból már NEM VÉSZ EL
