Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-09-05 / 36. szám

■ io ftteig CSÁKY KÁROLY VERSEI: táj és jel a folyók kiúsztak magukból kietlen a táj fekete keresztekké meztelenedtek a fák a sírok Is zsugorodnak lent csak a medrek árvasága szikkadó Iszapcsontvázak a mélyben partok kfizótt óceánig érő hallgatás bemutatkozás helyett eljöttem hát hivatlanul én is közétek napnyugta előtt aprú parazsakkal köriilhlntem a várost hadd tüzesedjenek a menekülők s ha majd fájdalmukban felégetik a folyókat égő bárkákra felhőimből esőt zuhogtatok üzenet a tenger fenekéről Hiába nézed vihar után a tengert. Nem az a kétségbeejtő, hogy fent csppek keverednek. A vizek fájdalma mélyről fakad, és határtalan. Tudod, Ilyen tengerben élek én Is. körülvesz országnyl zaj, embernyl csönd. Úszkálok fehér zátonyokig; hangjaimból szigetek épülnek nyelvem alatt, s néma alázattal hordozom magamban halálomat. 1. A személyvonat délelőtt ér kezeit a városba. Az állomás hatalmas épülete előtt a lágy őszi szél keresztbe sodorta a sárga leveleket. Az emberek sietve Indultak a város felé. A közelben villamosmegálló volt. Jó volna villamossal menni, gondolta Béla, de elvetette ezt a gondolatot, mert nem tudta, melyik Irányba Induljanak. Minden attól függ, mikorra tudja elintézni az ügyelt. A lányt azonban nem viheti ma­gával. Meg Is Ijedt nyomban, de belátta, nem tehet mást. Máris Itt az este. A váróteremben kioktatta a lányt. — Mindjárt visszajövök — mondta aztán; némi apró­pénzt kotort elő és a kezébe nyomta: — Ott a büfé, egyél valamit... Nem fogsz félni? Ne félj, mindjárt visszajövök. A kislány nem értette, mit akarnak tőle. Az arca ijedt volt, kezéből kiszóródott a pénz. Mindegy, mennem kell. Gyor­san felszedte a pénzt, a kezé­be nyomta, es elsietett. Egy park mellett haladt el. Sárga falevelek ragadtak a ci­pője sarkára. A padok körül iskolásfiúk hancúroztak, nehéz táskájuk egy fa tövében pi­hent. Távolabb egy öregember az újságot böngészte. Kissé megnyugtatta ez a kép. Isme­rős. Végigment a tágas utcán. A szálló előtt megállt egy pilla­natra. Nézelődött, aztán to­vábbment. Meg kellene kérdez­nie, merre menjen. Nézte a szembejövőket. Kit állítson meg? Egy széles nagy utcába ért. Narancssárga villamosak ro- hangásztak . a közepén, balra karcsú templom emelkedett a házak fölé, mellette régi szín­házépület. A villamosok nagy ívben megkerülték az épüle­teket. A baloldali utcasorban — szemben a színházzal — egy magas ház oldalán vette észre a hirdetést. Nagy betűkkel kö­zölte az üzem munkástoborzó irodájának a címét és telefon- számát.. Megkereste az utcát, és ha­bozás nélkül bement az épület­be. A szűk folyosó utolsó ajta­ján bekopogott, s belépett. Egy fiatal hosszúhajú lány tekin­tett rá az íróasztal mögül, a másik sarokban egy férfi az írógép fölé hajolt. Amikor megkapta a lánytól a papírokat — egy ajánlást az üzembe, s két engedélyt az éjjeli szállásra —, odajött hoz­zá a férfi a sarokból, és min­denféléket kérdezett a múlt­járól. Béla beszélt, a főiskolá­ról, a kirúgásról és a hiába­való küzdelmekről. Hangja pa­naszosan csengett, a szővége- ket elharapta, vagy rosszul e| tette ki, de végülis elérzéike- nyült és elhallgatott. A férfi láthatóan nem értet­te a dolgot (hogyan is érthet né), összevissza fecsegett a mai fiatalok felelőtlenségéről, és a szülőkről, akik nem tud­nak a gyerekeiknek parancsol­ni... Félig neki. Félig a lánynak mondta ezeket. Már nem fi­gyelt rá. A lányt nézte, a csi­nos hosszúhajú lányt, akinek széles ruhakivágása között ba- látott a mellébe, jó volna e- lőbbre lépni, de a férfi szájá­ból fröcskölt a nyál, s ez el­riasztotta. — Holnap Jelentkezhet az ü- zemben, aztán az orvosnál — mondta a lány. Ha felveszik, munkásszálláson lakhat. Addig is Ide menjenl S a címre bökött. Megnézte a papírokat, a címet tanulmá­nyozta. Merre lehet az utca? A lány türelmesen magyará­zott. Nem jegyezte meg. Vala­hogy majdcsak odatalálnak. Elment a lányért az állomás­ra. 2. A szálláshely egy nagy Is­kolaudvar hátsó felében volt. Az udvar közepén jókora fut- ballpályán egy csomó fiatal fiú futballozott. A baloldalén próbálták megkerülni őket, de néhányszor így is szembeke­bolnapra gondolt. A kettes vil­lamost kell megkeresnie. Az tí­zem valahol a város szélén van, egészen messze. Így mondta a lány. Nem számít, ha villamos közlekedik arrafelé, nem lehet mégsem olyan mesz- sze. De azért izgatta a dolog; idegen emberekkel kell far­kasszemet néznie, könyörüle tet keresnie, gyógyírt a sebei­re... De van-e gyógyír Ilyen messzi az otthontól? Aihikor felébredt, égett a vil­lany. A sárga fény egy pilla­natra elvakította, nem tudta, hol van, de így Is látta, hogy a szomszéd ágyon a kislány egy férfival viaskodik; apró kezével megpróbálja elháríta­ni a tolakodót. Combját össze­szorította és nyöszörgött. Béla elvesztette a fejét; mintha vad lovak ágaskodtak volna benne, hátrahőkölt, az­tán gondolkodás nélkül ráve­MÉSZÁROS KÁROLY MÁSODIK ÁLLOMÁS rültek a labdával. Béla nem jött zavarba, kijjebb húzódott, s elengedte maga mellett az áradatot. Kellemes emlékek lepték meg ... Még nemrégen ts, amikor élt az apja, kinn a réten hajszolták a labdát. Már nem tud így elmerülni, önfe­ledten rohanni a labda után. Elszakadt valami a lelkében ... Felriadt álmodozásából, egy­szeriben elfelejtette a futballt, a gyerekkort. A mai nap si­vársága villant fel előtte, és ami még hátra van. Épületet ugyan sehol nem találtak, de egy alacsony fa­barakk ott díszelgett előttük. Ez az? Sötét folyosón találták magukat, talpuk alatt kelle­metlenen nylkorgott a padló. Amikor szemük hozzászokott a sötéthez, észrevették, hogy jobbra-balra ajtók nyílnak. Egy idős ember tűnt fél a folyosó végén. Ásított és mo­rogván a papírokat kérte. Bé­la odaadta, s az öreg bement velük egy ajtón. Egyedül maradtak a sötét folyosón. Mintegy öt perc múlva jött elő. — Jöjjenek utánam — mondta. A folyosó közepe tá­ján betuszkolta őket egy szo­bába. — Két éjszakát tölthet­nek itt — morogta, és eltűnt. Béla körülnézett a nagy és sivár helyiségben. Hat vaságy feküdt egymással szemben, ket­tőn csak matracok voltak. A jobb oldali sorban két ágyon gyűrött ágynemű mutatta, hogy használják, vagy használták nemrég, s még nem volt Idő a cserére. Egykedvűen végig­ment a szobán, leült a bal ol­dali ágyra az ablak mellett. El kell fogadnlok, ami van. Majd jobb Is lesz. Holnaptól meg­változik minden. A kislány még mindig ott állt az ajtóban. Nem értette Béla határozott mozdulatait. Béla intett neki, jöjjön, ez az ágya, ő pedig gyorsan átült a másikra. Behallatszott a szobába a fiúk vidám kiabálása. Béla fá­radtan elnyúlt, az ágy egészen mélyre süllyedt alatta, s a tette magát a férfira és a szó ba közepére röpítette. A lány eternyedt, mintha el­szállt volna belőle az élet. Bé­la átkozta magát, hogy tgy hagyta védtelenül. Odament hozzá és ráhúzta a takarót. A férfi — középkorú, sző­rösarcú — feltápászkodott és fogcsikorgatva rontott előre. Béla egy pillanatra megrettent, de a következő pillanatban már tudta, meg kell állítania a ré­szeget, nemcsak a lány miatt, önmaga miatt ts. A férfi nad­rágja még nyitva volt. Bélát roppant gyűlölet fogta el, elő­relendült és belevágott az ar­cába. A férfi hátratántorodott, megbotlott egy székben, és a falnak esett. Ottmaradt elnyúl­va. Nem törődött vele többet. Az ágyhoz sietett, letérdelt a lány mellé, megpróbálta életre kel­teni: apró pofonokkal éleszt­gette, Izgatottan, segélykérőén nézett körül. Kisietett a szo­bából. Néhány percig futkosott a folyosón, benyitott egy szo­bába, de visszahőkölt... A fo­lyosó végén találta meg a mos­dót. Vizes zsebkendővel simogat­ta a lány arcát. — Jól van. jól van... Ne félj, már nincs semmi baj... itt vagyok mel­leted. Elmegyünk Innen ... — A lány egy pillanatra kinyi­totta a szemét. — Jól van, nyugodj meg. Fölöltözünk és elmegyünk Innét. Felhúzta a kislányra gyűrött alsóneműjét. összeszedte a ru­háit és sorban ráadogatta. — Mennünk kell — mondta. — Nem maradhatunk itt... Kere­sünk valami jobb szállást... A kislány nem mozdult. — Gyere! Kézeafogta, és az ajtó felé vezette. Amikor a földön fek­vő férfi közelébe értek, a lány felsikoltott és visszarohant az ágyhoz. Béla tétován állt a szoba közepén; elhülve nézett az élettelen emberre, akinek feje mellett apró vértócsa gyü- temlett. ö Is megriadt a vér­től, gyorsan leoltotta a vil­lanyt. A lány Is abbahagyta a sírást. Aztán tapogatózva oda­botorkált az ágyhoz. — Gyéréi — mondta. Slmo- gatóan tette kezét a vállára; remegett a lány, érezte, hogy remeg a teste. — Ne félj. nem lesz semmi baj. Elmegyünk In­nen; holnap minden megválto­zik, holnaptól minden jobb lesz. Hangja lágyan duruzsolt a csendben. —Gyere — mondta harmad­szor. Megfogta a kezét, és az ajtó felé vezette. A folyosó vé­gén egy lámpa halvány fényt árasztott, felnagyította az ár­nyékukat, és az ijesztő képek az ajtőig kísérték őket. 3. A nagyszálló előtt megáll­tak. Az épülettel szemben lé­vő kirakatüvegben rendbehoz­ták magukat. Különösen a lány haja volt zilált, a szeme dagadt a sírástól. Kicsit lesi­mította a haját, elrendezte a ruháit, összébb húzta rajta az őszi kabátot. Bementek. A szálloda por= tásfülkéje a bejárattal szemben volt. Jobbra kávéház nyílt, ne­héz bársonyfüggöny takarta el a bejáratot. Egy alacsony, középkorú fér­fi nézett Bélára. A kislány megállt az ajtóban. Mielőtt Béla megszólalhatott volna, megmozdult a bársonyfüggönv. s egy csomó jólöltözött férfi tódult ki rajta; ellepték a halt, egy kövér férfi Béla mellé to­lakodott, és a telefont kérte — Egy szobát szeretnénk — mondta Béla a hangzavarban. — Csak egy éjszakára... 6 a testvérem — tette még hoz­zá, mert a portás fürkészően nézett rá a szemüvege alól. — Csak egyágyasunk van — mondta aztán. — Jó lesz.'., az Is jó tesz — mondta szemrebbenés nél kül. A lift nagy zökkenéssel állt meg. — Megérkeztünk — mondta a ltftesfiú. Amikor kiszálltak, Béla egy tízest adott neki. — Köszönöm — mondta a fiú. — jöjjenek utánam! — S megindult. Végigmentek a hosszú fo­lyosón. a végén balra fordul­tak. A második ajtó volt az övék. Benyitott a szobába. Az elő­szoba meglehetősen szűk volt, a hálószobától egy kockás füg­göny választotta el. Félrehúz­ta, és a félhomályban egy kes­keny, de zsúfolt szobát pil­lantott meg. — Ott az ágy... a tied! — mondta a lánynak. — Feküdj le... ö pedig az egyik fotelban helyezkedett el. Most tört rá a fáradtság: a testében, a lá­bában érezte a zsibbadást. Jó volna aludni, gondolta, de na­gyon messzi érezte az álmot. Remegett. Az ablakon túl, a szemközti ház teteje komor sötétségbe burkolódzott, távo­labb egy magas ház fényei vil­logtak. A templomtorony éle­sen nyúlt a magasba. Később a lányt nézte. A fal felé fordulva aludt. A ruháit sem vetette le. Sajnálta ezért felkelteni. Majd reggel. Hosszú ideig figyelte a moz­dulatlan testet. Kövesdi Károly versei: Kiiktatott kiiktatandó mert ahol minden rég tudja helyét sohasem rágva teste szövetén ajándéksorsát: élni-halni szép csak bámulja mint kés gyöngyháznyelét pilla ngóarcát másnak köszörUIl csorbuló szárnyát fénybe nem meríti mellére harmat borzongva rakódik szirmát se nyitja máris becsukódik I mert ahol minden rég tudja sorsát gyömködve zsákba csillag és korái hojsza, kerítsd! tüzet lopott a Napból ott fut az égen, fölmerült a habból gyanús a képe: toll és tintatarté tarlékopaszté Hold, gyeplös rosambó sarkából kigyúrt és bevágott ajtó... rajta, kerítsd! ä s alul a porban csücsülő halandó ujjaim közt a fénymázas csobajlé bőrömre játszó, mégis féltve őrzött kiiktatott kiiktatandó LEPKE ÉS Kö mert megtanulhatsz lény iránt forogni zsizsergö lepke — de ha üt az óra s a fény korongja csengve földre hullik nem riadsz föl a detonációra és nyers a kő ha röppen homlokodnak hervasztö pőrén tud a kö suhogni csak akkor rémül, amikor ledobbant nem ütni vágyott, hanem simogatni mert nem tanult a fecskétől röpülni ájulton nézte, ahogy fönt inognak pörgés, csavarral hopszi a vízre ütni mord ég alatt, hogy csiveg a bolondja Rovásírás Néhai nagyapóm sosem — volt falábára Én pedig akkor fognám két marokra latolgatva, átbillentve balból a jobba — a véknyánál görcsre simulna ujjam — s egy észrogyasztő bődüiéssel — hogyha telnék — megsuhogtatva közébük szakadnék, mint kufárokra a Názáreti. Ö pedig akkor csöndes szóval: No, kisöreg, elég a szarakodásből! Hörpintsd ki poshadt söröd alját, húzd meg a gatyamadzagot s verjük el jéggel a vetést! 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom