Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-09-05 / 36. szám
■ io ftteig CSÁKY KÁROLY VERSEI: táj és jel a folyók kiúsztak magukból kietlen a táj fekete keresztekké meztelenedtek a fák a sírok Is zsugorodnak lent csak a medrek árvasága szikkadó Iszapcsontvázak a mélyben partok kfizótt óceánig érő hallgatás bemutatkozás helyett eljöttem hát hivatlanul én is közétek napnyugta előtt aprú parazsakkal köriilhlntem a várost hadd tüzesedjenek a menekülők s ha majd fájdalmukban felégetik a folyókat égő bárkákra felhőimből esőt zuhogtatok üzenet a tenger fenekéről Hiába nézed vihar után a tengert. Nem az a kétségbeejtő, hogy fent csppek keverednek. A vizek fájdalma mélyről fakad, és határtalan. Tudod, Ilyen tengerben élek én Is. körülvesz országnyl zaj, embernyl csönd. Úszkálok fehér zátonyokig; hangjaimból szigetek épülnek nyelvem alatt, s néma alázattal hordozom magamban halálomat. 1. A személyvonat délelőtt ér kezeit a városba. Az állomás hatalmas épülete előtt a lágy őszi szél keresztbe sodorta a sárga leveleket. Az emberek sietve Indultak a város felé. A közelben villamosmegálló volt. Jó volna villamossal menni, gondolta Béla, de elvetette ezt a gondolatot, mert nem tudta, melyik Irányba Induljanak. Minden attól függ, mikorra tudja elintézni az ügyelt. A lányt azonban nem viheti magával. Meg Is Ijedt nyomban, de belátta, nem tehet mást. Máris Itt az este. A váróteremben kioktatta a lányt. — Mindjárt visszajövök — mondta aztán; némi aprópénzt kotort elő és a kezébe nyomta: — Ott a büfé, egyél valamit... Nem fogsz félni? Ne félj, mindjárt visszajövök. A kislány nem értette, mit akarnak tőle. Az arca ijedt volt, kezéből kiszóródott a pénz. Mindegy, mennem kell. Gyorsan felszedte a pénzt, a kezébe nyomta, es elsietett. Egy park mellett haladt el. Sárga falevelek ragadtak a cipője sarkára. A padok körül iskolásfiúk hancúroztak, nehéz táskájuk egy fa tövében pihent. Távolabb egy öregember az újságot böngészte. Kissé megnyugtatta ez a kép. Ismerős. Végigment a tágas utcán. A szálló előtt megállt egy pillanatra. Nézelődött, aztán továbbment. Meg kellene kérdeznie, merre menjen. Nézte a szembejövőket. Kit állítson meg? Egy széles nagy utcába ért. Narancssárga villamosak ro- hangásztak . a közepén, balra karcsú templom emelkedett a házak fölé, mellette régi színházépület. A villamosok nagy ívben megkerülték az épületeket. A baloldali utcasorban — szemben a színházzal — egy magas ház oldalán vette észre a hirdetést. Nagy betűkkel közölte az üzem munkástoborzó irodájának a címét és telefon- számát.. Megkereste az utcát, és habozás nélkül bement az épületbe. A szűk folyosó utolsó ajtaján bekopogott, s belépett. Egy fiatal hosszúhajú lány tekintett rá az íróasztal mögül, a másik sarokban egy férfi az írógép fölé hajolt. Amikor megkapta a lánytól a papírokat — egy ajánlást az üzembe, s két engedélyt az éjjeli szállásra —, odajött hozzá a férfi a sarokból, és mindenféléket kérdezett a múltjáról. Béla beszélt, a főiskoláról, a kirúgásról és a hiábavaló küzdelmekről. Hangja panaszosan csengett, a szővége- ket elharapta, vagy rosszul e| tette ki, de végülis elérzéike- nyült és elhallgatott. A férfi láthatóan nem értette a dolgot (hogyan is érthet né), összevissza fecsegett a mai fiatalok felelőtlenségéről, és a szülőkről, akik nem tudnak a gyerekeiknek parancsolni... Félig neki. Félig a lánynak mondta ezeket. Már nem figyelt rá. A lányt nézte, a csinos hosszúhajú lányt, akinek széles ruhakivágása között ba- látott a mellébe, jó volna e- lőbbre lépni, de a férfi szájából fröcskölt a nyál, s ez elriasztotta. — Holnap Jelentkezhet az ü- zemben, aztán az orvosnál — mondta a lány. Ha felveszik, munkásszálláson lakhat. Addig is Ide menjenl S a címre bökött. Megnézte a papírokat, a címet tanulmányozta. Merre lehet az utca? A lány türelmesen magyarázott. Nem jegyezte meg. Valahogy majdcsak odatalálnak. Elment a lányért az állomásra. 2. A szálláshely egy nagy Iskolaudvar hátsó felében volt. Az udvar közepén jókora fut- ballpályán egy csomó fiatal fiú futballozott. A baloldalén próbálták megkerülni őket, de néhányszor így is szembekebolnapra gondolt. A kettes villamost kell megkeresnie. Az tízem valahol a város szélén van, egészen messze. Így mondta a lány. Nem számít, ha villamos közlekedik arrafelé, nem lehet mégsem olyan mesz- sze. De azért izgatta a dolog; idegen emberekkel kell farkasszemet néznie, könyörüle tet keresnie, gyógyírt a sebeire... De van-e gyógyír Ilyen messzi az otthontól? Aihikor felébredt, égett a villany. A sárga fény egy pillanatra elvakította, nem tudta, hol van, de így Is látta, hogy a szomszéd ágyon a kislány egy férfival viaskodik; apró kezével megpróbálja elhárítani a tolakodót. Combját összeszorította és nyöszörgött. Béla elvesztette a fejét; mintha vad lovak ágaskodtak volna benne, hátrahőkölt, aztán gondolkodás nélkül ráveMÉSZÁROS KÁROLY MÁSODIK ÁLLOMÁS rültek a labdával. Béla nem jött zavarba, kijjebb húzódott, s elengedte maga mellett az áradatot. Kellemes emlékek lepték meg ... Még nemrégen ts, amikor élt az apja, kinn a réten hajszolták a labdát. Már nem tud így elmerülni, önfeledten rohanni a labda után. Elszakadt valami a lelkében ... Felriadt álmodozásából, egyszeriben elfelejtette a futballt, a gyerekkort. A mai nap sivársága villant fel előtte, és ami még hátra van. Épületet ugyan sehol nem találtak, de egy alacsony fabarakk ott díszelgett előttük. Ez az? Sötét folyosón találták magukat, talpuk alatt kellemetlenen nylkorgott a padló. Amikor szemük hozzászokott a sötéthez, észrevették, hogy jobbra-balra ajtók nyílnak. Egy idős ember tűnt fél a folyosó végén. Ásított és morogván a papírokat kérte. Béla odaadta, s az öreg bement velük egy ajtón. Egyedül maradtak a sötét folyosón. Mintegy öt perc múlva jött elő. — Jöjjenek utánam — mondta. A folyosó közepe táján betuszkolta őket egy szobába. — Két éjszakát tölthetnek itt — morogta, és eltűnt. Béla körülnézett a nagy és sivár helyiségben. Hat vaságy feküdt egymással szemben, kettőn csak matracok voltak. A jobb oldali sorban két ágyon gyűrött ágynemű mutatta, hogy használják, vagy használták nemrég, s még nem volt Idő a cserére. Egykedvűen végigment a szobán, leült a bal oldali ágyra az ablak mellett. El kell fogadnlok, ami van. Majd jobb Is lesz. Holnaptól megváltozik minden. A kislány még mindig ott állt az ajtóban. Nem értette Béla határozott mozdulatait. Béla intett neki, jöjjön, ez az ágya, ő pedig gyorsan átült a másikra. Behallatszott a szobába a fiúk vidám kiabálása. Béla fáradtan elnyúlt, az ágy egészen mélyre süllyedt alatta, s a tette magát a férfira és a szó ba közepére röpítette. A lány eternyedt, mintha elszállt volna belőle az élet. Béla átkozta magát, hogy tgy hagyta védtelenül. Odament hozzá és ráhúzta a takarót. A férfi — középkorú, szőrösarcú — feltápászkodott és fogcsikorgatva rontott előre. Béla egy pillanatra megrettent, de a következő pillanatban már tudta, meg kell állítania a részeget, nemcsak a lány miatt, önmaga miatt ts. A férfi nadrágja még nyitva volt. Bélát roppant gyűlölet fogta el, előrelendült és belevágott az arcába. A férfi hátratántorodott, megbotlott egy székben, és a falnak esett. Ottmaradt elnyúlva. Nem törődött vele többet. Az ágyhoz sietett, letérdelt a lány mellé, megpróbálta életre kelteni: apró pofonokkal élesztgette, Izgatottan, segélykérőén nézett körül. Kisietett a szobából. Néhány percig futkosott a folyosón, benyitott egy szobába, de visszahőkölt... A folyosó végén találta meg a mosdót. Vizes zsebkendővel simogatta a lány arcát. — Jól van. jól van... Ne félj, már nincs semmi baj... itt vagyok melleted. Elmegyünk Innen ... — A lány egy pillanatra kinyitotta a szemét. — Jól van, nyugodj meg. Fölöltözünk és elmegyünk Innét. Felhúzta a kislányra gyűrött alsóneműjét. összeszedte a ruháit és sorban ráadogatta. — Mennünk kell — mondta. — Nem maradhatunk itt... Keresünk valami jobb szállást... A kislány nem mozdult. — Gyere! Kézeafogta, és az ajtó felé vezette. Amikor a földön fekvő férfi közelébe értek, a lány felsikoltott és visszarohant az ágyhoz. Béla tétován állt a szoba közepén; elhülve nézett az élettelen emberre, akinek feje mellett apró vértócsa gyü- temlett. ö Is megriadt a vértől, gyorsan leoltotta a villanyt. A lány Is abbahagyta a sírást. Aztán tapogatózva odabotorkált az ágyhoz. — Gyéréi — mondta. Slmo- gatóan tette kezét a vállára; remegett a lány, érezte, hogy remeg a teste. — Ne félj. nem lesz semmi baj. Elmegyünk Innen; holnap minden megváltozik, holnaptól minden jobb lesz. Hangja lágyan duruzsolt a csendben. —Gyere — mondta harmadszor. Megfogta a kezét, és az ajtó felé vezette. A folyosó végén egy lámpa halvány fényt árasztott, felnagyította az árnyékukat, és az ijesztő képek az ajtőig kísérték őket. 3. A nagyszálló előtt megálltak. Az épülettel szemben lévő kirakatüvegben rendbehozták magukat. Különösen a lány haja volt zilált, a szeme dagadt a sírástól. Kicsit lesimította a haját, elrendezte a ruháit, összébb húzta rajta az őszi kabátot. Bementek. A szálloda por= tásfülkéje a bejárattal szemben volt. Jobbra kávéház nyílt, nehéz bársonyfüggöny takarta el a bejáratot. Egy alacsony, középkorú férfi nézett Bélára. A kislány megállt az ajtóban. Mielőtt Béla megszólalhatott volna, megmozdult a bársonyfüggönv. s egy csomó jólöltözött férfi tódult ki rajta; ellepték a halt, egy kövér férfi Béla mellé tolakodott, és a telefont kérte — Egy szobát szeretnénk — mondta Béla a hangzavarban. — Csak egy éjszakára... 6 a testvérem — tette még hozzá, mert a portás fürkészően nézett rá a szemüvege alól. — Csak egyágyasunk van — mondta aztán. — Jó lesz.'., az Is jó tesz — mondta szemrebbenés nél kül. A lift nagy zökkenéssel állt meg. — Megérkeztünk — mondta a ltftesfiú. Amikor kiszálltak, Béla egy tízest adott neki. — Köszönöm — mondta a fiú. — jöjjenek utánam! — S megindult. Végigmentek a hosszú folyosón. a végén balra fordultak. A második ajtó volt az övék. Benyitott a szobába. Az előszoba meglehetősen szűk volt, a hálószobától egy kockás függöny választotta el. Félrehúzta, és a félhomályban egy keskeny, de zsúfolt szobát pillantott meg. — Ott az ágy... a tied! — mondta a lánynak. — Feküdj le... ö pedig az egyik fotelban helyezkedett el. Most tört rá a fáradtság: a testében, a lábában érezte a zsibbadást. Jó volna aludni, gondolta, de nagyon messzi érezte az álmot. Remegett. Az ablakon túl, a szemközti ház teteje komor sötétségbe burkolódzott, távolabb egy magas ház fényei villogtak. A templomtorony élesen nyúlt a magasba. Később a lányt nézte. A fal felé fordulva aludt. A ruháit sem vetette le. Sajnálta ezért felkelteni. Majd reggel. Hosszú ideig figyelte a mozdulatlan testet. Kövesdi Károly versei: Kiiktatott kiiktatandó mert ahol minden rég tudja helyét sohasem rágva teste szövetén ajándéksorsát: élni-halni szép csak bámulja mint kés gyöngyháznyelét pilla ngóarcát másnak köszörUIl csorbuló szárnyát fénybe nem meríti mellére harmat borzongva rakódik szirmát se nyitja máris becsukódik I mert ahol minden rég tudja sorsát gyömködve zsákba csillag és korái hojsza, kerítsd! tüzet lopott a Napból ott fut az égen, fölmerült a habból gyanús a képe: toll és tintatarté tarlékopaszté Hold, gyeplös rosambó sarkából kigyúrt és bevágott ajtó... rajta, kerítsd! ä s alul a porban csücsülő halandó ujjaim közt a fénymázas csobajlé bőrömre játszó, mégis féltve őrzött kiiktatott kiiktatandó LEPKE ÉS Kö mert megtanulhatsz lény iránt forogni zsizsergö lepke — de ha üt az óra s a fény korongja csengve földre hullik nem riadsz föl a detonációra és nyers a kő ha röppen homlokodnak hervasztö pőrén tud a kö suhogni csak akkor rémül, amikor ledobbant nem ütni vágyott, hanem simogatni mert nem tanult a fecskétől röpülni ájulton nézte, ahogy fönt inognak pörgés, csavarral hopszi a vízre ütni mord ég alatt, hogy csiveg a bolondja Rovásírás Néhai nagyapóm sosem — volt falábára Én pedig akkor fognám két marokra latolgatva, átbillentve balból a jobba — a véknyánál görcsre simulna ujjam — s egy észrogyasztő bődüiéssel — hogyha telnék — megsuhogtatva közébük szakadnék, mint kufárokra a Názáreti. Ö pedig akkor csöndes szóval: No, kisöreg, elég a szarakodásből! Hörpintsd ki poshadt söröd alját, húzd meg a gatyamadzagot s verjük el jéggel a vetést! 4
