Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)
1978-08-29 / 35. szám
r E mlékérmek, nyakban hordható medalionod; valakire-valaml- re emlékeztető érmek; «in- léitek tények nyomán Ihletett tömör plaszti-ai jelképek. nyílt vagy átvitt értelmű történelmi adatok rögzítése gyakran ösztönözheti az alkotót arra. hogy bizonyos alkalmakkor, több nyíre köralaku leltiietre sű ritse közlendőjét. Az itt közzétett börzsinó ron függő érem konkrét célra készült, s kultúrtörténeti kerek évfordulóra hívta fel a figyelmei. A II. nyári művelődési táborra emlékeztető éremről van sző. amelyet magánszorgalomból készített Katona László vágsellyeí gépkezelő. Az érem előlapján jelek és betűk olvashatók. Az e- redetiieg éles eszközzel rótt írásos jeleket itt kidomborított formában láthatjuk. A jobbról balra olvasható közlés jelentése: vagyunk! A- tatta II. NYMT. Hátlapján egyszerű sarló jelzi a csehszlovákiai magyar értelmiségi fiatalság, főként egyetemi hallgatóság mozgalmának (1928—34) ötven évvel ezelőtti kezdetét. A mozgalom a 30-as évek közepén egyre inkább differenciálódott: élenjáró, haladó szellemű tagjai később a Csehszlovákia Kommunista Párt Iához csatlakoztak, s így a Sarló, mint diákszervezet megszűnt. A tábor résztvevői öröm mel fogadták ezt a kezdeményezést. Ügy vélem foly tatni kéne: Igényesen megkomponált medalionokkal „egészíteni ki“ az immár ha gyománnyá fejlődött táborozás tartalmi-formai szín vonalát. Talán azzal az el határozással bővítve, hogy ezen a fórumon olyan harminc évnél nem idősebb hivatásos és amatőr faragók is bemutatkoznának, mint ez esetben Lipcsei György fafaragványaival. Persze ü- gyelve arra, hogy ez a hagyomány ne süllyedjen a formális „üresjárat-akciók“ közé. (szuchy) Az érem előlapja TÁBOROZÓK EMLÉKÉRME Az érem hátlapja CSAK A SZÍNHÁZ ÉRDEKELT BESZÉLGETÉS PAPP VERÁVAL Huszonkét éves. Energiával telj a- lacsony, törékeny lény. Ha szerepet osztanék, Johannát adnám neki. Kosztümös pröbárö) jön. A Vígszínházban Szabó Irmái alakítja az Üvegcipőben. — Ez az első színpadi főszerepem Boldog vagyok, hogy Kapás Dezső, a darab rendezője rám gondolt a sze reposztásnál. Molnár Ferenc eredeti leg Darvas Lilinek írta ezt a szere pet, és Dómján Edit is ezzel aratta első Igazi nagy sikerét. Remélem, én sem fogok csalódást okozni... — Az utóbbi időben csupa (ősze repeket kap. ügy tudom, Angi Varé val kezdte a sort. Hogyan kapta meg Vészi Endre regényének főhősét? — Gábor Pál, a film rendezője Jan cső Saroltával és Hűvösvölgyi Ildikó val együtt próbafelvételre hívott meg a filmgyárba. Két jelenetet tanultam be Dunai Tamással, a férfi fösze replővel. Az egyik egy cukrászdái szerelmi vallomás, a másik, ami rossza bbui sikerült; a hálószoba jelenet. Még csak meg sem fordult a fejemben, hogy én leszek Angi Vera. annyira biztos voltam a kudarcban. Pár nap múlva a főiskola folyosó ján futottam össze Gábor Pállal. „Gratulálok, te lettél Angi Vera" —, mondta. El sem akartam hinni. Egyszerre féltem és örültem. A kedves tehertől még az önbizalmam is megingott. Szüntelenül arra gondoltam: vajon képes leszek-e megbirkózni a feladattal, hiszen ez egészen más műfaj, mint a színház. Nekem ez volt az első fllmszerepem — Talált-e basonvonásokat Angi Vera és önmaga között? — Igen. Hasonló körülmények kö zött éltem én Is, mint ő, s ami szó cosan közös: a döntésekben én Is mindig magamra voltam utalva. An gl Vera a film fordulópontján elárul |a a szerelmét, karrierista lesz. Hogv így döntött, szememben nem negatív tulajdonság, kíváncsi vagyok, milyen hatást vélt ki majd a nézőkből. A film végén már gyűlöli önmagát, ;i miért nem az őszinte, tiszta szere! met választotta, hanem a fekete au tót. — Milyen rendezőnek ismerte meg Gábor Pált? — Nagyszerű ember. A film cselekménye 1948-ban játszódik le, így ez az Időszak számomra már történelem. Nem egy kitörési jelenetein van a filmben, amitől nagyon fél tem a forgatás Idején. Gábor Pál egy két szóval olyan lélektani ha tást ért el nálam, hogy pillanatok alatt sírni, zokogni tudtam a telve vőgép előtt. — Régóta készült erre a pályára? — A középiskolában döntöttem el, hogy színésznő leszek. Semmi sem érdekelt, csak a színház. Mindent megtettem, csakhogy a közelébe kerülhessek. Egyetlen tantárgyat sem szerettem annyira, mint az Irodalmat. Tagja voltam a KISZ Központi Művészegyüttesének, üzemeknél, vállalatoknál, iskolai rendezvényeken szavaltam. — Tanárai közül ki volt önre a legnagyobb hatással? — Horvat István, az osztályfőnököm. Tizenegyen jártunk az osztályos, de mindenkire külön receptet ismert. Az volt a csodálatos benne, hogy mindenkivel egyformán tudott bánni. Tudta, mikor kell szidni és mikor dicsérni. Nagyon jó pedagógusnak tartom őt. XXX Papp Vera jövőre végez a Színművészeti Faiskolán. Tanárai, osztálytársai, kollégái s a rendezők, akikkel eddig dolgozott, mind ígéretes tehetségnek tartják. G. Szabó László Jelenet az Angi Vera című filmből; középen Papp Vera (Jávor István felvétele) Bárány Tamás VILLA A BALATONNAL 9. folytatás Délelőtt tizenegy. A két tanú már itt van; a nagymami fogadta a ültette le őket az első szobában. Barackpálinkát és dióllkőrt tesz eléjük, és elnézést kér, hogy magukra hagyja őket, de még dolga van: az utolsó simításokat végzi leá nya esküvői öltözékén. A két vendég — talpig feketében mind a kettő — megértőn bólint. — És Karcsi barátom? — kérdi az egyik tanú bizonyos Onderka Ferenc (a jövendő méhész 1 akit a nyájas olvasó Ismer már a kocsmából. — 0, 6 ts öltözködik még. F,lné2ést kér. — Csak nyugodtan, drága asszonyom — mond ja a másik tanú, Szatymazi Péter, szövetkezeti el nők. Órájára pillant. — Van még jó negyed óránk ... — Akkor csak tessenek fogyasztani — szíves kedlk a nagymami, a süteményestálat még közelebb tolja a vendégekhez, és siet ki, Ilonkához A két tanú magára marad. — Tölthetek? — kérdi udvariasan Szatymazi. — Meg tetszik engedni? A jövendő méhész mosolyog. — Éppen kérni akartam . .. — Tessék, parancsoljon. A barackból? Onderka nevet. — Nem ts a likőrből! Koccintanak, Isznak. — Szép időnk van — barátságoskodlk Szatymazi. — Az! Itt a nyár! — mosolyog Onderka. — Bár ez még csalóka — mondja Szatymazi, s megint tölt. - Egészségére! — Isten-Isten! — Onderka sóhajt, s gondterhes arccal teszi vissza a poharat. — Csak aztán ne lőijön valami fagy. — Csak nem jön — rázza fejét derűlátóan az elnök. — Tavaly nagy kárt tett a szőlőben — borong a méhész. — Különösen a Balatonnál . .. Toka) lobban megúszta ... Szatymazi tűnődik. — Szőlővel tetszik foglalkozni? — kérdi egy Idő múltán. — Csak bor formájában — kuncog Onderka összenevetnek. — Mit tetszik szölni ehhez az örökséghez? — halklt hangján az elnök. — Megfogták , az Isten lábát — bólint Onderka. — Olyan méhészetet csinálok nekik odalent, hogy a világ bámulni fog. A nagymama végzett a lánya öltöztetésével, s ínost elégedetten szemléli a művét. Harminchatnál nem mutat többet Ilonka; s olyan helyes, o- lyan kis aranyos ebben a fehér kosztümjében, a pici kalapban, azzal a cseppnyi tüllfátyollal. — Na — mondja elégedetten —, néz majd a vőlegény. Lánya a faliórára pillant. — Ml van vele? Szólni kel! neki, hogy siessen. Kati perdül be most Jani kis szobájából, 6 ott öltözködött. A vadonatúj ruhája van rajta, melyet az érettségi bankettre kapott. — Na? — kérdi, s megperdül a tükör előtt. — Melyikünk a menyasszony? Az előszobaajtő klvágódtk, és jani bukik be rajta. — Itt vannak a taxiki — KarcstkámI — kiáltja a mama. — Itt vannak a taxlkl Csend. Odabentről semmi válasz. — jancsikám, szólj be apádnak, semmi kedvem sincs elkésni. Nagymami, te meg nézz be a vendégekhez. Készülhetnek. A nagymama Indul az első szobába, jani meg • fürdőszobán át a belső szobába. Apja aí ágy szélén ül, még Ingujjban, de már sötét nadrágban. Nyakkendője a kezében, de nem köti még, ül és maga elé mered. — Apa! — kiáltja Jani idegesen. — Siessl Itt vannak a taxik. Most az anyja Is benyomul mögötte a szobába, de földbe gyökerezik a lába. — Te még csak fgy vagy, Karcsikéin? — így . . — sóhajt az ember. — Itt vannak már a taxik, klsftaml IstvándI ránéz. — Tudom, — Pénzért nyúl a zsebébe, s két százforintost nyújt oda a fiának. — janikéin, küld el őket. Ez még janinak is sok. Lehull apja mellé az ágyra. — Mit csináljak? — Fizesd ki és küld el a taxikat! — tagosa az öreg. Nem, mégsem zavarodott meg — mondja ma Sábám jani. — Tisztán és világosan beszél. •— Az Istenért, ml történt? — zuhan melléjük harmadiknak a mama. — Karcsiként, ml van ve led? A férje feléje fordul, a szeme árkos, arca be esett. — Harmadik éjszaka nem alszom __ motyogja összetörtén. — Tépelődtem, mitévő legyek... — Nagyot sóhajt. — Vetkőzzetek le, gyerekek. Nem lesz esküvő. Inkább vesszen az örökségl — Dehát miért? — kérdi kétségbeesve az asz- szony. — Miért? IstvándI lehajtja a fejét. — Mert a bigámiát büntetik, szívein. — És? — És én nős ember vagyok .. . Az ajtó ktvágódik, s már Itt áll a nagymama — Ml vagy te? — sikolt vészjóslón. — Nős ember?l IstvándI feláll, az ajtóhoz lép, biccent a tanúknak, s ismét becsukja az ajtőt. — Kati menjen be hozzájuk — mondja rekedten. — TI meg hallgassatok Idei — Leül, keskeny, szűk fekete cipőjét leveszt és a papucsába bújik. — Mindig reméltem, hogy erről nem kell beszélnem — kezdi halkan — de most, ez az átkozott örökség... Felesége lesújtva nézi. — Hát ezért egyeztél bele mindig olyan könv nven, olyan elsőre, amikor a házasságra nemet mondtam. Én édes Istenem. IstvándI hallgat, maga a beismerés ez a hallgatás. — És mikor nősültél meg, Karcsikéin? — szólal meg bátortalanul a nagymama. A veje sóhajt. — Ezerkllencszáznegyvenötben. A mama arca felderül. — Hiszen akkor engem még nem ts ösmertél. Karcsikéin. A férfi keze után nyúl. — Persze, hogy nem, szívem. A leventékké' elhajtottak Nyugatra, tudod . . . Erről sokszor meséltem ... De arról nem. hogy a háború utolsó hetében egy kts tanyára vetődtem, Bajorországban... Képzeljétek: egész nap éhes voltam, csont és bőr. És ott volt egy kislány, olyan kis helyes, olyan keseszín, szőke. Én egy szót sém beszélek németül, de gondoltam, csak jól Járhatok, ha a háziak lányát elveszem, mégis Inkább adnak majd enni. — És? — kérdi Kati. — Megkérted? — A parancsnokunk beszélt a háziakkal. Megkértem, és ő kötélnek állt. Díszbe vágta magát — különben tanító volt civilben, a katona! r*ng- 1a meg főhadnagy — és elment a háziakhoz, hogy a nevemben megkérje a kisasszony kezét . . Így hét múlva már meg la esküdtünk. — Aztán? — szól mo3t jani. — Könnyebb »ett a sorsod? Az apja ránéz, a tekintete lángol. — Megette a fenel A háziak ünnepi ruhában végtgstrták az esküvőt, mint örömszülők, és egak a szertartás után derült kt, már otthon, a vacsoránál, hogy a kislány nem az övék... — Oltárll - rikkant Kati. - Hát ki volt? Az apja legyint. — Valami menekült ő is... Csak ott szolgált náluk, akár jómagam. — És kt volt a kislány? A férfi elréved. — Valahonnét Lengyelországból. Lemberg környékéről került oda szegényke, a nagy háborús forgatagban. — És a szülei? — Azt -hiszed, tudom? Vagy, hagy ő tudta? A szülei eltűntek, de hogy hová, ki tudta azt abban a nagy kavarodásban. — Németek voltak? — Hát mit gondolsz: tudom én? Felőlem tehettek ottani németek ts. lengyelek ts, ukránok... Vagy tehettek litvánok. Hát ki tudná azt most már? Csend van. — És ml lett vele? — kérdi az asszony nyomottan. — Hazahoztad? — Akartam, de nem Jött. Amikor elindultam hazafelé, mondtam, jöjjön velem, de csak a fejét rázta. Azért összecsomagolt velem együtt, és a- mikor elindultam, elindult 6 Is, hogy megkeresse az övéit. Akkor láttam utoljára. Negyvenöt szeptemberében, a német-cseh határon. Sírt szegénykém, majd a szíve ■ hasadt meg. Dr azt mondta, a szülei fontosabbak. Kati nevet — Hány éves volt? Az apja a földet nézi. — Tizenhat — feleli halkan. Megint csönd van. A nagymama töri meg. — Nagy dolog — int fölényesen. — Akkor most szépen elválsz tőle. A veje rAnéz. — De drága nagymama, nem mondaná meg, hogy hol keressem? IstvándI délután telugrott az ügyvédhez, s beszámolt a dolgok legújabb fordulatáról. Hermányl doktor a fejét csóválta, hümmögött, belelapozott a Jogi könyveibe, s végül úgy nyilatkozott, hogy különösebb vész azért (gy sincs, a végintézkedés egyértelműen rendelkezik, nem lesz hát akadálya az örökség átvételének. Egy veszély van: hogy a r•4
