Új Ifjúság, 1978 (27. évfolyam, 1-52. szám)

1978-04-04 / 14. szám

A nemzeti felszabadító mozgalom időszerű kérdései A gyarmati rendszer összeomlását és a független államok megszületé­sét a gyarmattartó imperializmus el­leni győzelmes harc eredményezte. Ebből az objektiv történelmi tényből fakad a folyamat alapvető, antiim- perialista jellege, ami egyúttal meg­határozza a benne részt vevő töme­gek és politikai szervezetek mozgás­irányát is. A nemzeti felszabadító mozgalom sorozatos győzelmei lényeges hatást gyakorolnak részben az imperializ­musra, részben pedig a függetlenné vált gyarmati népekre. Az imperia­lista hatalmak kénytelenek lemonda­ni a közvetlen, nyers kizsákmányolás lehetőségéről, és veszélybe kerültek a számukra e területeken rendkívül fontos katonai-stratéigai pozíciók is. A gyarmati, majd az újonnan füg­getlenné vált népek harca elválaszt­hatatlan a világforradalmi folyamat egészétől. A harc világtörténelmi jelentősége abban áll, hogy — kisebb vagy nagyob mértékben — objektive antiimperialista jellegű, és így a ha­ladó erők szövetségese. A kommu­nista mozgalom is kezdettől fogva szövetségesének tekinti őket. Sze­repükről Lenin a Komintern III. kongresszusán (1921) megjegyezte: „...Teljesen világos, hogy a világ­forradalom elkövetkező döntő csatái­ban a földön élő lakosság többségé­nek a mozgalma, amely kezdetben a nemzeti felszabadulás elérésére irá­nyul, a kapitalizmus és az imperia­lizmus ellen fordul, és talán sokkal nagyob forradalmi szerepet tölt be, mint ahogyan várjuk.“ Ez valósul meg most a gyakorlat­ban, amikor a nemzeti felszabadító harcokban nevelkedett erők, a fiatal, független és antiimperialista államok kül- és belpolitikai értelemben egy­aránt nyomást gyakorolnak az impe­rializmusra. Erejük számottevő, ma az ENSZ 149 tagállama közül mintegy 115 a fejlődő országokhoz, vagy ha úgy tet­szik „a harmadik világhoz“ tartozó­nak vallja magát. A föld lakosságá­nak mintegy 60 százaléka él ezekben az országokban. Nem véletlen tehát, hogy a fejlődő országok fontos és egyre növekvő szerepet játszanak a két világrend- szer közötti küzdelemben. Ebből a szempontból két olyan tényezőre kell utalni, amelyek lényegesen befolyá­solják a fejlődő országok bekapcso­lódását a nemzetközi osztályharcba. Első tényező a társadalmi elmara­dottság. Az egyes országok fejlett­ségi színvonalában vannak eseten­ként nem is lényegtelen különbségek, mégis közös vonásnak kell tekinteni a gazdasági és társadalmi elmara­dottságot, mert ez — az imperialista gyarmatosító hatalmak vitathatatlan történelmi bűnei következetóben — a fejlődő országok többségére jellem­ző. Másodszor a függetlenséget kiví­vott államoknak választaniok kell a kapitalizmus és a szocializmus kö­zött, ki kell alakítaniuk a megfele­lő világrendszerekkel kapcsolatos orientációjukat. A világ e térségeiben végbemenő mélyreható folyamatokat vizsgálva megállapítható, hogy egyre felismerhetőbben előtérbe kerül az a harc, amely már nemcsak a nemzeti, hanem a társadalmi felszabadulásért is folyik. Ázsia, Afrika és Latin-Amerika szá­mos országa a fejlődés nem-kapitalis­ta útját választotta, s ezen az úton halad. Ezek az államok alapvető változásokon mennek át, amelyek megfelelnek a néptömegek érdekei­nek és erősítik a nemzeti független­séget. Az élet igazolja a marxizmus- leninizmus megállapításait arról, hogy a szocializmus nemzetközi meg­erősödésének időszakában a gazdasá­gilag elmaradott országok a kapita­lista szakaszt kihagyva, eljuthatnak a szocializmusba. A jelenkori törté­nelmi fejlődés egyik legjelentősebb eseménye, hogy a fejlődd országok­ban kialakult a szocialista irányzatú országok csoportja, létrejöttek azok az államok, amelyek végső céljuknak a szocializmust tekintik. A volt gyarmatok felszabadult né­peinek imperialistaellenes harcát egyetértéssel támogatja a szocialista közösség, elsősorban a Szovjetunió. Ezt sohasem titkoltuk, s alapállásunk a fejlődés objektív menetének tudo­mányos értékeléséből fakad. A szocialista világ a gyarmati rend­szer összeomlását, a volt gyarmati és félgyarmati országok függetlenné válását és az imperializmussal való szembefordulását történelmi törvény­szerűségnek tekinti, sőt a történelem igazságszolgáltatásának minősíti. En­nek megfelelően azt a tényt, hogy százmilliók mozdulnak el a történe­lem perifériájáról és kapcsolódnak be a fejlődés fő áramlatába, világ­történelmi jelentőségű pozitív folya­matként értékeli. Olyan folyamat ez, amely a szocialista világrendszer és a nemzetközi munkásmozgalom mel­lett korunk harmadik nagy forradal­mi áramlatává erősödött. A nemzeti felszabadító mozgalmat a szocialista világ szövetségesének tartja az im­perializmus ellen, a társadalmi ha­ladásért, a békéért és biztonságért vívott harcában. A felszabadító mozgalom erőteljes bibontakozása ellenére a világ bizonyos tér­ségeiben még mindig fennáll a gyarmati uralom. Napjainkban a föld területének valamivel több, mint egy százaléka és a lakosságnak egy százaléka sínylődik gyarmati sorban. A legnagyobb gyarmatok Af­rika déli részén találhatók, a Dél-Afrikai Köztársaságban, Rodéziában és Namíbiában. E- zekben az országokban a gyar­mati elnyomás a legnagyobb faji elnyomással városul. E- zeknek az országoknak a pél­dája bizonyítja, hogy a kolo- nializmus természetrajza mlt- sem változott. A hozzánk ér­kező jelentések néha úgy tűn­nek, mintha a sötét középkor­ból származnának. A fehér te­lepesek valóságos népirtást folytatnak a bennszülött ősla­kosság ellen. A legújabb adatok szerint Afrikában ma több a mene­kült, mint a világ többi ré­szén együttvéve: 3,4 millió hontalan él Jelenleg az afrikai „Legidősebb bátyánk haza­jött. Régen volt már otthon. Nem tudtuk, hol járt. Hirtelen előttünk állt, rettentően örül­tünk. Néhány óra múlva is­mét el kellett mennie, ö a Ha­zafias Front harcosa. Két nap múlva Smith csa­patai már ott voltak. Estefelé dörömböltek házunk ajtaján. Nyolcan-tízen voltak, benyo­multak a szobába, s apánkra vetették magukat. DUhödten ordítottak, megfogták, verték őt. Azt kellett volna megmon­dania, hogy hol vannak a „terroristák“. Ogy tudták, hogy hajlékot adott nekik, még ha a saját fiának is. Nagyon fél­tünk, és elbújtunk. Aztán az egyik katona felorditott: „Megtanítunk benneteket arra, hogy ne kövessetek el még egyszer ilyen hibátl“ Aztán lő­ni kezdtek. Előbb apám, majd anyám esett össze, aztán a nő­vérem, majd még az a nő is, aki csöpp kislányával együtt látogatóban volt nálunk. Vért láttunk. Aztán elmentek a ka­tonák. A házban mindenki ha­AFRIKAI GYERMEKSORS-« kontinensen. Angolában példá­ul 220 ezer zairel menekült él, javarészt Shaba tartományból. Mobuto elnök rendszerének megtorlásai elől szöktek el a hazájukból. Ugyanakkor 20 000 namíbiai is otthonra talált An­golában, ők a Dél-Afrikai Köz­társaság fajüldöző politikája elől menekültek el. Zimbabve menekültjei Zambia, Mozamblk és Tanzánia táboraiban keres­tek menedéket. Az egyik zambiai menekült- táborban él az ötéves Vikiié és tízéves nővére Taudeka. Sorsuk egy a több ezerből: csupán ez a menekülttábor több, mint 3000 zimbabweinek nyújt átmeneti tartózkodási helyet, és egyben vádirat a fajüldöző gyarmatosítók ciniz­musa ellen. Itt főleg azokat a gyerme­keket és fiatalokat szállásol­ják el, akik a dél-rodéziai Smith-klikk terrorja elől me­nekültek el. Csupán a francls- towni táborba 40—50-en ér­keznek naponta. Ezen a nyá­ron Vikiié és Tandeka is kö­zéjük tartoztak. Eleinte na­gyon féltek. Csak lassan merí­tettek önbizalmat. És aztán a következőket mesélték el: lőtt volt. Időközben az üres vlzeshordőba kúsztunk. Né­hány lövedék eltalálta a hor­dót is, de lepattant róla. Meg­dermedtünk a félelemtől. Egy­általán nem mertünk mozdul­ni, egész éjjel a hordóban gubbasztottunk. Csak reggel másztunk ki belőle. A gyil­kosok elmentek. El akartunk menni oda, ahol Botswana ta­lálható. Tudtuk az irányt. A felnőttek elmondták, hogy a határ nincs messze, így hát abba az irányba futottunk, de mindig attól féltünk, hogy új­ra Smith katonáival találkoz­hatunk. Vikiié és Tandeka ma már nincs Botswanában. Sok más zimbabwei gyermekkel együtt Zambiában vannak a Zimbab­wei Afrikai Népi Szövetség ZAPU táborában. Ott találkoz­tunk ismét. Mindketten újra megtanultak nevetni, új bará­tokat találtak és érzik a gon­doskodást. Tandeka ma a harc­ról beszél. Tudja, hogy több százezer olyan zimbabwei a- kad, aki támogatja a Hazafias Frontot, aki harcba szállt és fegyvert fogott. Vikiié és Tan­deka bizonyos abban, hogy a szabad Zimbabwébe tér majd haza. BELGRAD ES MADRID A belgrádi Száva kongresszusi központban befejezte ta­nácskozásait az európai biztonsági és együttműködési ta­lálkozó. A földrész 33 országa, továbbá az Egyesült Álla­mok és Kanada nagyköveti szintű küldöttségei vettek részt rajta. A találkozót a helsinki konferencia Záróokmánya a- jánlását végrehajtva rendezték meg. Három szakaszból állt. Előkészítése tavaly június 15-től augusztus 5-lg tartott. Ezt kzvetően október 4-e és decem­ber 22-e között beható eszmecsere folyt, egyrészt a záró­okmány rendelkezéseinek megvalósításáról és a helsinki ér­tekezleten meghatározott feladatok végrehajtásáról. Másrészt az értekezleten megvitatott kérdésekkel összefüggésben a kölcsönös kapcsolatok javításáról, az európai biztonság meg­szilárdításáról és az együttműködés fejlesztéséről, továbbá az enyhülés folyamatának jövőbeni továbbfejlesztéséről. (A találkozón a földközi-tengeri térség helyzetéről rende­zett vitában meghívottként ismertették nézeteiket Algéria, Egyiptom, Izrael, Libanon, Marokkó, Szíria és Tunézia meg­bízottal is.) Tervek és ellentervek A múlt év őszén a küldöttségek javarészt plenáris ülése­ken tárgyaltak. Ezeken fejtették ki kormányaik álláspontját a Helsinki óta eltelt Időszakról, a konferencia záróokmá­nya elveinek megvalósításáról és a további teendőkről. Emel­lett nyolc héten át öt munkacsoportban Is tanulmányozták az európai biztonság, továbbá a gazdasági, tudományos-mű­szaki és környezetvédelmi együttműködés, a humanitárius és egyéb területeken folytatott együttműködés, valamint a találkozót kővető Intézkedések egyes kérdéseit. Már ebben a munkaszakaszban is nyilvánvalóvá vált, hogy néhány nyugati ország — főként az Egyesült Államok — képviselői a szocialista országok elleni propagandafórummá kívánják változtatni a tanácskozást. Az amerikai delegáció és több NATO-partnere arra összpontosította erejét, hogy bizonyítani próbálja: egyes szocialista országokban nem va­lósítják meg következetesen a helsinki Záróokmánynak az emberi jogokra vonatkozó elveit. E taktikájuk mellett an­nak ellenére kitartottak, hogy a nyugati küldöttek egy ré­sze, valamint a semleges és el nem kötelezett országok legtöbbje nem osztotta nézeteiket. Az őszi tanácskozás során a delegációk összesen 106 ja­vaslatot terjesztettek elő, amelyek többsége a helsinki szel­lem ápolását, a kontinens biztonsága és az államközi e- gyüttműkődés további erősítésének ügyét szolgálta. A Szovjetunió és a szocialista országok Ilyen javaslatai mellett számos megalapozott kezdeményezése volt az el nem kötelezett és semleges országoknak is. A résztvevőkre tanácskozásuk ez év január 17-én kezdő­dött befejező szakaszában az a feladat várt, hogy kidol­gozzák találkozójük záródokumentumát, amely magában fog­lalja munkájuk eredményeit és rögzíti legközelebbi hasonló jellegű értekezletük helyét, Időpontját. E feladat sikeres meg­oldása végett a plenáris ülésekkel párhuzamosan szerkesz­tő bizottságokban és munkacsoportokban is tárgyaltak. Ek­kor tulajdonképpen megismétlődött a múlt' év őszi helyzet. A találkozó záródokumentumának megszerkesztéséhez — a befejező szakaszban — a Szovjetunió, a NATO-országok, Franciaország, a semleges és el nem kötelezett államok, Románia és Dánia szövegtervezetei, valamint a tavaly őszi vita anyaga és a benyújtott javaslatok szolgáltak alapul. A szovjet küldöttség olyan, mindenre kiterjedő okmány­tervezetet terjesztett elő, amely magában foglalta a viták során egyeztetett tételeket. A nyugati országok elutasítot­ták a szovjet tervezetet, bár az jó alapul szolgált vol­na a záródokumentum kidolgozásához. Az enyhülési folyamat A Szovjetunió és a- szocialista országok delegációi újabb és újabb erőfeszítéseket tettek azért, hogy a belgrádi ta­lálkozó tarta.mas dokumentum elfogadásával, konstruktiv módon fejeződjék be. Közölték a többi között, hogy egyet­értenek a semleges és el nem kötelezett küldöttségek legu­tóbbi záródokumentum-tervezetével, s azt elfogadhatónak tartják. Az Egyesült Államok és partnerei azonban ezzel az előterjesztéssel is szembehelyezkedtek. A nyugati ellentervezet jól tükrözte a megfoga.mazők szélsőséges álláspontját, néhány megállapítása pedig bea­vatkozási kísérlet volt a tanácskozáson képviselt országok belügyeibe. Egyes tételei a helsinki Záróokmány felülvizs­gálását jelentették volna. Ezek után került napirendre a rövid, mindössze három oldalas dán szövegtervezet, amely — mint a szocialista de­legátusok rámutattak — nem kielégítő, de a kialakult hely­zet realitásához alkalmazkodik és az egyöntetűség elve alap­ján történt elfogadása lehetővé tette a találkozó pozitív befejezését, s az európai biztonsági és együttműködési fo­lyamat folytonosságát, ami napjainkban elsőrendű jelentő­ségű. A belgrádi záródokumentum leszögezi, hogy a résztvevő országok képviselői hangsúlyozták az enyhülés folyamatát. Maga az enyhülés a helsinki Záróokmány elfogadása óta felmerült nehézségek ellenére is folytatódott. Ezzel össze­függésben kiemelték az európai biztonsági és együttműkö­dési értekezlet szerepét: a záróokmány rendelkezéseinek megvalósítása alapvető jelentőségű e folyamat továbbfejlesz­tése szempontjából. A részt vevő államok képviselői aláhúzták az európai biz­tonsági és együttműködési értekezlet politikai jelentőségét, és megerősítették kormányaik határozott szándékát, hogy egy-, két- és több oldalú úton teljes mértékben megvaló­sítják a záróokmány valamennyi rendelkezését. Közli, hogy folytatják a helsinki értekezlettel megkezdett folyamatot, s a részt vevő államok képviselői további találkozókat tarta­nak. Legközelebbi belgrádi típusú találkozójuk 1980. novem­ber 11-én kezdődik meg Madridban. (Ennek előkészítésére 1980. szeptember 9-én ülnek össze ugyancsak a spanyol fő­városban.) Megállapodás jött létre arról, hogy az európai biztonsá­gi és együttműködési értekezletet követő intézkedések ke­retében a részt vevő államok alábbi szakértői találkozóit fogják megtartani: — Montreaux-ben 1978. október 31-én a helsinki záróok­mányban foglalt feladatnak megfelelően és a svájci kor­mány erre vonatkozó javaslatával összhangban szakértői ta­lálkozót hívnak össze, hogy folytassák a viták békés ren­dezésére általánosan elfogadható, a meglevő eszközök ki­egészítésére Irányuló módszer vizsgálatát és kimunkálását. — Az NSZK kormányának meghívására 1978. június 20-án Bonnban megkezdődik a záróokmányban előirányzott „tudo­mányos fórum“-ot előkészítő találkozó, amelyre az UNESCO és az EGK képviselőit is meghívják, hogy kifejtsék néze­teiket. A máltai kormány meghívására La Vallettában a földközl- -tengeri térségi szakértői találkozót hívnak össze (1979. feb­ruár 13-tól), amelynek az a feladata, hogy megvizsgálja a kölcsönösen előnyös együttműködést szolgáló konkrét kez­deményezések előmozdításának lehetőségeit és eszközeit gaz­dasági, tudományos és kulturális téren. Ezen a tanácskozá­son előreláthatólag 42 ország képviselői lesznek jelen, mert e térség fentebb már említett hét országát is meghívják. Később a madridi találkozó foglalkozik a földközi-tengeri medence biztonságának ügyével. A Magyarország nyomán AZ ANTIKOMMUNIZMUS ÉS AZ IFJÚSÁG Az ifjúság társadalmi aktivitásának fokozó­dása, az ifjú nemzedék felháborodott tiltako­zása a kapitalizmus minden fonáksága és rút­sága ellen, a kapitalista- országok fiainak és lányainak egyre növekvő érdeklődése a szo­cializmus forradalmi tanítása, elmélete és gya­korlata iránt arra készteti a burzsoá politiku­sokat és törvényhozókat, hogy egyre nagyobb figyelmet szenteljenek az ifjúság problémáinak. Az ifjúság problémáival kénytelenek foglal­kozni a burzsoá kormányok, parlamentek és számos nemzetközi szervezet is. Az ifjúság és diákság lázadásának kérdéseinek szentelik programnyilatkozataik jelentős részét az USA, NSZK, Franciaország, Olaszország és más ka­pitalista országok legmagasabb rangú állam- férfiai. A hetvenes években számos nyugati ál­lam parlamentje és kormánya egész sor hiva­talos dokumentumot fogadott el és hozott nyil­vánosságra, amely észrevehetően arról tanús­kodik, hogy a burzsoá társadalom fél a szo­ciális antagonizmus általános elmélyülésétől és a kapitalista országok ifjúsága haladó réte­gének növekvő fellépésétől. Az utóbbi évtizedben több kapitalista ország­ban különleges állami szervek — államtitkár­ságok, állami bizottságok, osztályok stb. — jöttek létre, amelyek közvetlenül az ifjúság kérdéseivel foglalkoznak. Az ifjúság antikommunista ,,megdolgozása“ a hasonló irányzatú intézmények és reszortok közvetlen irányítása és ellenőrzése alatt már az iskolában megkezdődik. Az NSZK-ban már az alapiskola első osztá­lyában elkezdik a gyermekek fejébe verni az antikommunista rágalmakat. Szüntelenül az 1937-es határokat, és a második világháború következtében elveszített keleti országrészek visszaszerzésének szükségességét emlegetik. A bajor iskolákban például a tanítási órákon szí­nesen leírják a hitleri katonák „hőstetteit“ az elfoglalt országokban, és a tanulókat a szov­jet katonák „állatiasságával“ ijesztgetik. Angliában a társadalmi kapcsolatok kérdé­seivel foglalkozó bizottság 1974 szeptemberében megállapította, hogy az érvényben levő tör­vényt figyelmen kívül hagyva, a faji megkü­lönböztetés itt már az iskola padjaiban meg­kezdődik. A nyugati országokban a tankönyveket szi­gorúan cenzúrázzák, a célja: ne kerüljenek be­léjük haladó eszméket hirdető szövegek. Az E- gyesült Államokban a cenzúrát a tankönyvek ellenőrzésére létrehozott bizottság gyakorolja, az NSZK-ban az illetékes tartományi miniszte­rek állandó értekezlete, Franciaországban a kultúrminisztérium különleges bizottsága, Ang­liában a művelődési minisztérium oktatási programokkal foglalkozó tanácsadó szerve. Szomorú emlékeket idéz Alabama (USA) ál­lam 1953. évi törvénye „a kommunizmus taní­tásáról“. A törvény értelmében büntetendő min­den olyan tankönyv kiadása, amelynek társ­szerzője ,,a kommunizmust propagálja, az USA Kommunista Pártjának vagy a kommunista front szervezetének tagja“. Még tovább men­tek Florida állam reakciós körei. 1959-ben itt törvényjavaslatot terjesztettek elő minden o- lyan tankönyv visszavonásáról, amelynek a szerzője bármikor is elutasította volna infor­mációkat nyújtani a bíróságoknak és az admi­nisztrációnak. A törvényjavaslatot a törvényho­zó szervek a közvélemény nyomására, és nyil­vánvaló alkotmányellenes voltára való tekin­tettel kénytelenek voltak elvetni. Sokatmondóak a chilei katonai junta első lépései az oktatásügyben. A junta betiltotta a számtani feladatok gyűjteményének használa­tát, mert a könyv az áruk árát a Népi Egy­ség kormányának uralkodása idején érvényes árakban tüntette fel. A másik oldalon a chilei középiskolák tankönyveibe beiktatták a hitleri fasizmus idejéből származó elméleteket, mint „Az elmélet és a fajok egysége“, „Geopoliti­ka“. Az Egyesült Államok kongresszusa a közel­múltban jóváhagyta „a diákok viselkedésének szabályait“. Az ország haladó közvéleménye ezt olyan kísérletnek tekinti, hogy az államgépezet ellenőrizni óhajtja a diákok gondolkodását. A szabályok értelmében most az adminisztráció ellenőrzése alá tartozik nemcsak a diáksajtó, hanem a diákszervezetek mindennemű tevé­kenysége is. (A szovjet ifjúsági szervezetek bizott­sága elnökések, G. ]. Janajevnek a könyvéből)

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom