Új Ifjúság, 1977. július-december (26. évfolyam, 27-52. szám)
1977-12-20 / 51-52. szám
IM ID CSEHSZLOVÁKIAI MAGYAR KÖLTÖK VA8GA ERZSEBET: Szappho: férjéhez (Töredék) Zord Időben mert te velem maradtál; számflzött Trtnakhla szürke földjén, néked írom, néked e tiszta verset szép, deli hívem. Száműzöttnek bús-keserű a szíve, 8 lám, te mégis bű szerelemrtiel óvtál átkozott Trtnakhla börtönében távoli földön. Tartozom hát néked e vallomással: érted éltem, tudd, szívem érted dobbant, 8 csak miattad gyűlölöm én az Istent angyali párom. Elrabolt, hát hulljon a súlyos átok csúf fejére, szörös-öreg szívére: dOljön össze háza, a zord Erébosz, föl sose keljen. KOVESDI KAROLY: Némák Nem tudták pedig nevét sem a csöndnek. Hát bannen nőtt ki ez a vak torony? Ha r.íáfak zuhant szárnya neszezése, észre sem vették, hogy a griff oroz. Csak ismerték a haiál dobogását. A iépatát a görnyedő falon. A földbeszártnak gyertyát a fe|ére! Et énekeltek súlyos hantokon. Nem tudták pedig nevét sem a csöndnek; farkába fűznek elrongyoit imát. A vonyogébél kipergö szemétre kuporodj le, és húzd rá vén cigányl Húzd el a régit, hadd romoljon össze a pendelyére vetkőzött világ! S a vágúhidat vadvirág övezze. Csanditsen a szél fejet és bokát. MAZIK ISTVÁN: Kikiáltó (F. T.-nek) Piros ász — makk király házasodik a halál elvenni kit akar vegye el a rég-megholtat vegye el a sülttök-holdat vegye el a végtelen szuroksötét éjszakát vegye a tehetetlen öregember búját-báját Piros ász makk király házasodik a halál leányt nézi hova tart menjen betonozott kútba fenékig szálljon a búba járjon ahol tű az út menjen árkon bokron át — ie is út fel is út — hol botozzák a hátát Piros ász makk király házasodik a halál a felsége ki lehet az ki másnak ingyen sem kell a didergő bánat legyen a levesben lóköröm legyen paszta irigység okkersárga káröröm fehérkóros betegség legyen a feleség CSONTOS VILMOS: Üj karácsonyi énék A pásztorok magunk vagyunk, A jászolba szénát rakunk. Barmainkat addig fejjük: A kisdedet felneveljük. Közöttünk tesz-vesz Mária, Férje, József, atyánkfia. Velünk vetnek és aratnak. Sugarában egy csillagnak. Az a csillag messzi látszik. Elvilágít minden házig. Minden szívbe ablakot nyit. És ott lángol élethosszig. Együtt élünk — a nagy család. Egymás mellett kőház, faház. Közös a gond: soha másképp. Hogy a szép eredmény lássékl — A pásztorok magunk vagyunk. Mézes tej a mi italunk. Három király, ha betoppan. Lássák: ők sem élnek jobbanl KULCSÁR FERENC: Álomsarok Micsoda nők, micsoda nők, örökös tűzre tUlekedők, északi hátra, lobos jégre, tetőtől talpig égverésre. Teremtmények — rokkant fejem szeszelnék máglya közepén! Virágot lobbant már a tény: kardom, szíjam is levetem. S meztelenül, csontok közül leskelek föl Árvácskára. TéboI}rult tán: fehér szája sóstó partjaként elterül. Körbe-körbe, köröskörül fehérneműk pirkadt vászna, s Árvácskának fehér álma álmom havába szenderül. Micsoda nők. előkelők, örökös tűzre tUlekedők, északi hátra, lobos jégre, tetőtől talpig égverésra. CSBLCNYI LASZLO: Legenda a kábelek koráról Kezdetben az isten döngölt álruha Teremtő a földet Táltörténelem Lebegett az éter körömszakadéká- ban Lebegett vala a vizek holtágaiban És nevező az isten barmait az égnek Legyenek világok Pusztító llánluk És teremtő az isten bordából a vályút És lön este és lön reggel és fölébredt vala Az úr őrangyala Komor téli felleget köpött Egymásba ütközött Szaporodjatok és kopaszodjatok Mert megjövendölém a kábelek korát A vizek fölött borág És mondá Isten hozzád harmadik nap De még akkor sem nyughatott Csibész Világított az ész Hajtott pedig a föld virágot Illatoztak rajta a világok Ki látott (engem) És mondá isten: teremtsünk hozzá embert Hasonlatosan a vízi herékhez Beléndek gyomrú füstszakéllú szálfa Királyok korgó éljenek a gyomorok íme nék- tek adok minden maghozó füvet Volt nagy rémület Érszűkület És látta isten hogy minden nagyon jó És lön este és lön reggel a hatodik napon És elvégeztetett Fedő-vasárnap Alkotott vala az úr egy űrörangyalon A hetedik napon Hisz ideje lön éppen megpihenni Ennyi bumllzás után Or-orángután Valának pedig mindaketten vályúba kitett Mezítelenek Annakokáért elhagyá a férfi Asszony-áldozat Szemért fogat Haszonlesők Nomádok Civilizáltak Szifilizáltak Heréitek Vetéltek Érdek Kezdetben teremtő isten az eget és a földet A zöldet DENES GYÖRGY Csordul a szó Szeretteim: az alázat rőzséjével a vállon nem nyit tengert a virradat 8 virágot citruságon, ti elmentetek mind — mihaszna nagylila nyelvvel szútlan, de mi lesz velem, bocskoroi városi bujdosóval? Szemetek az ntcakövön, Krisztns-árnyatok gőgös ház falán. Nincs jussom semmi, semmi több csak a megalkuvó — magány. Holt kövön vásott a kapa, csorbul a szá az emlék; az élet tovább folydogál, mert mások újra kezdték. CSAKY KAROLY: felező idő valahogy meg kellene mondanom végre hogy Itt minden indulásra vár ellentéteimet hordozván magamban naponta elmúlok és megszületek ilyenkor déltájban a legrosszabb irgalmatlanul kettéoszt a felező id- ö s csak a bizonytalanságot vallathatom TÓTH LASZLÖ: Fölkap, megpörget Fölkap megpörget sodor a szél porban hőbao ez a történelmi arcodat forrásvízben megfürdeti csillagtalan égboltra felgörgeti világftsál a fáradt vándoroknak koldosok réztallérnak lássanak érett asszonyok rólad ilmodjanak tengervfz ajkadig emelkedjék lengjenek körül ezüst kelmék kitépett nyelvvel is énekeljél fölkap megpörget sodor a szél VARGA IMRE: Ö sz Szent Márton röptűnkben meüesztl a varjakat. Fekete hó hull. A teliből d udvarában kavarognak fekete plhék. Kakukkfű, fodormenta, vadkömény, papsajt farkasalma-levél simogatja bokádat. Szétszerelt csókák, pintyek, szétlazult, őzek, szarvasok, beomlott hátú vadkanok, kifordított ürgék, hörcsögök fehér domboldalon. Csillapodj! Szent Márton röptűkben mellesztl a varjakat: fekete hó hull. . 'í
