Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-09-28 / 39. szám

MIT

SZÍVUNK?

Volt egy munkatársam aki bár maga nem dohányzott, néha három-négyfajta cigarettát Is tartott a fiók: jában, s mindig olyat vett élt, amilyen vendége volt. Aikre haragudott, azt jól i- rányltott nyíllal a legrosz- szabb cigarettával kínálta. Néha hónapokon keresztül is Őrzött egy-egy doboz „koporsószögei“ , hogy nevetségessé tehesse az embereket.

0 tudta és élvezte, hogy a cigaretta státusszimbólum.

Mások viszont nem ennyire tudatosak, annál inkább rátarttbbak, s csak azért ts drága, különleges, ha lehet, nyugati cigarettát szívnak. Néha még annak az árán is, hogy ebédre csak pacalle- vest esznek.

Mindez, bár ntncs rendjén, még csak érthető, mert ki-kt olyan és úgy viselkedik, amilyen. Még a megrögzött dohányosokat, azokat is, akik nem találják a helyüket, ha ntncs meg a megszokott dohányuk, meg tudom érteni. De kevésbé tudom megérteni a fiatalokat.

Ülök például a vonatban, velem szemben egy szerényebben öltözött egyetemista lány. Nagyon izgul, sorra veszi elő a könyveket. Biztosan az elmaradt vizsgára készül. Cikáznak a levegőben a képletek, mozog a szája, mormolja, darálja a tudnivalókat. Jaj, csak túl legyek rajtat — rí le az arcáról. Aztán jön a büfés:

— Friss sört, kávét, cigarettát parancsoljanakI

— Egy doboz Spartát kérekj — fordul feléje a lány.

— Meg kell néznem, hogy van-e még — mondja a büfés, s amikor harmadszorra \ sem hozza még a cigarettát, \ mentegetőzik, hogy most j már biztos megnézi. És na- í lóban hozza. A lány előveszi a saját maga varrta kis vászon szatyorkáját, széthúzza a zsinórt, mélyen a táska fenekén kotorva előszedi a pénzt, kiszámolja az aprót, és máris indul, hogy élvezze a füstöt.

Valahol a hátam mögött a Sparta hallatára megélénkül egy másik fiatal is, de aztán alább hagy a kedve, mert a fehér köpenyes nem [ kemény dobozos, hanem '■ csak úgynevezett „puha“ Spartávai tud szolgálni.

Nos, nem mondom, ha még egy jó beosztású, jó fizetésű egyén Spartát, ff-. setleg valami nyugati, borsos árú dohányfüstöt ereget, hát hagyján, de érdekes, hogy ők rendszerint szerényebbek, sőt gyakran tapasztalom, hogy egyik napról a másikra elhagyják a dohányzást, leszoknak a cigarettáról. Nem így a fiatalabbaki A legdrágább hazai cigarettát, a Spartát leginkább a diákok, a középiskolások és egyetemisták, a- zok között is Inkább a lányok szívják. Beszéltem egy dohányipari szakemberrel az Ex plzefí kiállításon, ö is megerősítette ezt a megfigyelésemet. Mint mondta, e- íég végigmenni az egyetemek folyosóin, a diákotthonokban, már a falak szagáról fs meg lehet ezt állapítani.

Elég baj ez! Mert az lenne a leghelyesebb, ha a fiatalok egyáltalán nem dohányoznának, de ha meg rászoktok szokjanak le róla1

Németh István

A Malomvölgyben, a kicsi hegy tetején, a matematikusok és fizikusok kíilönvilágában, ahol a bratislaval Komensky Egyetem Természettudományi Karának Magfizikai Tanszéke ts található, most csend honol. Az épülő új laboratóriumok felől idesodródik ugyan Időnként némi zaj, de ezt azonnal elnyomja a rigók • és cinkék éneke.

A kis szoba, amelyben Duka-Zólyo- mi Árpádra, a tanszék egyik adjunktusára várakozom, hangulatos. Szinte mindent elmond lakójáról, a harmincöt éves kísérleti magfizikusról, akit nagy megtiszteltetés ért: meghívták a világhírű, szovj'etunióbeli dubnai Egyesített Atomkutató Inté- zetbel

A polcokon szlovák, cseh, orosz, magyar és angol nyelvű szakkönyvek és szakfolyóiratok. Az ablak melletti kis szegletben kávéfőzőgép. Az illatos nedű egy kémesőfélébe csordogál Az íróasztal fölött néhány növény. Az asztalon három pipa. És jegyzetfüze tek, papírlapok.

— Dubna világhírű hely. Tudjuk, hogy bolygónk egyik legfontosabb kutatóközpontja van itt, s akit ide meghívnak dolgozni, az szakmai felkészültségből, tudásból a legjobb’ bizonyítványt kapta. A iövő beláthatatlan lehetőségeket kínál a kutatónak, s Dubna égy kicsit a jövő is.

— Kát éve működöm együtt a dub nal Egyesített Atomkutató Intézettel, tavaly decemberben egy teljes hónapot töltöttem ott. Utána hívtak meg a „neutronlaboratóriumba“. Mint érdekességet, megjegyzem, hogy „főnököm, a Nobel-dílas Frank akadémikus lesz. Három évet töltök ott, családommal együtt utazom.

— Légy szíves, mutasd be olvasóinknak új munkahelyedet!

— Dubna Moszkvától körülbelül százharminc kilométerre található, a Volga folyó partján. Sík vidék ez, nagyon szép, a kutatóköznont nyfrer dőben épült fel. A városkának húszezer lakosa van. Az itt dolgozó szakemberek zömé szovjet, de rajtuk kívül minden egyes szocialista orsz*? képviselteti maeát egyénekkel vagy csoportokkal. Vannak aztán közös „tímek" is, amelyekben hazai és küi- föidi maefizikusok együtt dolgoznak

— Látom rajtad, hogy örülsz a meghívásnak.

— Ez csak természetes. Szeretem a hivatásomat, szeretem a magfizikát. Annak Idején Prágában reaktor- fizikusi képesítést nyertem, s amikor bratislaval munkahelyemre kerültem, a kísérleti magfizikával kezdtem foglalkozni. Az j,alacsony“ radioaktivitást mértük, kutatásaink tárgya a vízben Jelenlévő legnehezebb hidrogénatom volt. Ez az Izotóp mindennemű vízben megtalálható, én munkatársaimmal a Csallóköz vizeit figyeltem. Munkánk fontos volt a népgazdaság számára, tapasztalatainkat 1- gyekeztünk a gyakorlatban Is alkalmazni. Sajnos, az itteni lehetőségek kicsit szűkek; szinte a térdünkön kellett olykor egy-egy műszert kikalapálnunk. Dubnának egyrészt azért ö- rülök, mert csodálatosan felszerelt laboratóriumokban dolgozhatom majd, másrészt visszatérhetek régi szerelmemhez a neutronfizikához. Önálló

munkát végezhetek^ kutathatok kedvemre.

— Mikor vonult be életedbe végérvényesen az atom?

— Tudtam már az Iskolában,, hogy „ilyen is van“; 1956-ban aztán megnéztem egy szovjet kiállítást a bra- tislavai Kultúra és Pihenés Parkjában az atomfizikáról, s az ott látottak annyira megtetszettek, hogy amíg a kiállítás tartott, én naponta a vendége voltam. Itt, ezen az „atomszemlén“ kezdett izgatni az atomfizika összes rejtélyével együtt, ettől a pillanattól kezdve terelődött érdeklődésem feléje. Az érettségi után nem volt pályaválasztási gondom, jól tudtam, mi vonz, és ebben a szándé1 komban támogatott Papp Endre osz- í tályfőnököm, matematikatanárom is. ú A matematikát már a gimnáziumban | imádtam, végül mégis magfizikus let- I tem. De hát ez a két tudományág I szorosan összefügg! Később aztán rá- I döbbentem, milyen fontos önmagunk ■ művelése. Kezdetben egyre bonyolultabb könyveket olvasni, egyre igényesebb szakirodalmat tanulmányozni Akkoriban korántsem voltak olyan tisztázottak a dolgok az atomfizika körül, mint napjainkban, amikor az atom, az atomfizika kifejezések bevonultak a köztudatba. Már a katonaság alatt sokat tanultam (utána ke rültem az egyetemre) hogy megismerkedjem a magasabb matematikával. Rájöttem, hogy a széles körű ismeretek megszerzésének az a legjobb módja, ha minél többet olvasok, de nemcsak a szakmán belül, hanem más területekről is, beleértve az Irodalmat, hogy az ember a felmerült problémát a megfelelő helyre tudja sorolni. Ezt a szemléletet egyetemi éveim alatt tovább erősítette bennem a prágai Simáné professzor, aki jelenleg a dubnai Egyesült Atomkutató Intézet igazgatóhelyettese, s aki azt vallotta: a tudomány szolgálja az embert, és ne fordítval

— A tudósok egy része mintha a harmadik évezredben élne már, példás együttműködésben dolgoznak a

SZERELMEM

AZ ATOM

különféle nemzetek képviselői. Ehhez — a jó szándék és a lehetőségek mellett — nyelvtudás is szükséges. Milyen nyelven beszélsz majd a dubnai munkatársaiddal?

— Ez talán nem lesz gond, mint ahogy decemberi ottjártamkor sem volt az. Elég jói megtanultam oroI

szul és angolul, s az ott töltött idő egészen biztosan hasznomra válik majd, már csak azért ts, hogy tökéletesíthessem orosz nyelvtudásomat.

■

n

X

Tavaly jelent meg magyar nyelven Barbara Ward és René Dubos „Csak

Í egyetlen Föld van“ című könyve, a- melynek alcíme: Egy kicsiny bolygó karbantartási gondjai. A könyvet az ENSZ környezetvédelmi konferenciája főtitkárának megbízásából Írták, a szerkesztési munkában ötvennyolc ország százötvenkét tudósa vett részt. A regénynél Is Izgalmasabb műbén olvastam: „Amikor az ember a Földön atomenergiát fejleszt, szinte a szó szaros érteimében ezt teszi, amit Prométheusz elkövetett: ellopja az istenektől a tüzet. Nem árt, ha állandóan emlékezünk arra, hogy ezt a tüzet elsőként két város elpusztítására használták, válogatás nélkül sújtva le férfiakra és nőkre, öregekre és fiatalokra, bűnösökre vagy bűn- telenekre. Éppen ezért a legnagyobb felelősséggel és óvatossággal legfeljebb annyit mondhatunk a nukleáris energia jövőbeni alkalmazásárői, hogy a huszadik század végén a

I

Föld energiaszükségletének körülbelül egynegyed részét fogja szolgáltatni. Melyek az atomenergia békés fel- használásának kilátásai? Egyik típusa máris rendelkezésre áll, a két másik pedig a tervezés szakaszában van. Az atomerőművek mai generációja u- gyanazokkai az eljárásokkal dolgozik, amilyenekkel az első atombombát állították elő: hasítással szabadít fel energiát. Van azonban a nukleáris technológiának két másik ága, a tenyésztő reaktor és a fúziós reaktor. Ha sikeresnek bizonyulnak a kísérletek, akkor az atomenergia gazdasági vonatkozásai olyan átalakuE

lást indíthatnak el, amelyet ma még felfogni is nehéz.“

Lám, ezt a titkot, ezt a prométheu- szi tüzet ment tanulmányozni Dubnába egy fiatal tudós, akirői még

I

modjunk el annyit, hogy: a Galántai Magyar Tannyelvű Gimnáziumban é- rettségizett, egyetemet Prágában végzett. Mindig szenvedélyesen érdekelté a közélet, a csehszlovák fóváros- k ban folytatta tovább az Ifjúsági szer- I vezetben azt a munkát, amelyet még katonáskodása Idején, a tánccsoport vezetőjeként elkezdett. Szereti a í snortot fatletizált), szereti a családját fkát gyermeke van)’, lelkes ttszt- !. sévviselőjé a CSEMADOK-nak és a szülői munkaköfösségnek. Munkahe- S Ivén megbecsülésnek örvend, ő kezel- f te a tízmilliót érő műszerekét a tan- | széken, ő volt a szakszervezet egyik í leekénzettebb; legmegbízhatóbb funk- | cionáriusa. Szabad Ideiében ismeret- | terjesztő előadásokat tart az atomfi- | zikárftl. Sokoldalú, lelkiismeretes, te- r betséges modern ember a Dubnába í készülő tudományos kutató, aki mire ; ez az írás napvilágot lát, már új munkah’elvfn szolgálja mindnyájunk jj közös ügyét, a tudományt

BATTA György

mnanmmmmmwmm

(Matyi János, a pólyán! szövetkezet elnöke a járás efsz-elndkel- nek rendezett értekezleten fgy beszélt az új gépesítöröl: „Gazdaságunk egy éj, nagyon tehetséges szakembert mondhat magáénak. Stefan Hűitek fiatal mérnök személyében egy kezdeményező, mindenben az újat, az ésszerűbbet

kereső embert ismertem meg, aki a szövetkezetünkben töltött röpke egy hónap alatt lényeges változásokat vitt végbe.“)

— Nyugtalannak meg nagyszájúnak tartanak, vagyis hogy pontos legyek, tartottak az előző munkahelyemen, a Lelesi Efsz- ben. Lehet, hogy igazuk is van,

de szerintem azt is meg kellene nézni, hagy ml van e nyugtalanság mögött. Szerinteni az, hogy nem szeretek egy helyben topog ni, nern tudom elviselni, hogy ne keressük az új lehetőségeket, vagy ne éljünk velük, ha mér megvannak Meg a munkafegyelem! Ezekben a gazdaságokban a zon is nagyon sokai kell javlta ni.

Fürge szemű, gyurs mozdulata ember, de ha beszélni kezd, épp az ellenkezője: megfontoltan, lassan ejti ki a szavakat, oda-oda- (ekint jegyzeteimbe, leírtam-e már mindazt, amit mondott. Miközben mnstárospohárhét a maga készítette feketét szürnsüll, meg kérdezem tőle hogyan kezdte, honnan indult.

— A senicai járás egyik kis falucskájából származom. Apám 6 vek óta egy állami gazdaság i- gazgatéja, anyám pedig odahaza a háztartásban dolguzik. Már kis koromban is szombaton és vasárnap az apám mellé szegődtem, és ott siindörögtem körülötte. Ak kor még nem tudatosan tartottam vele, nem gondoltam, hogy egyszer én is mezőgazdász leszek, hanem csak égy mentem, nézelődtem. Közben mégis úgy alakult a sorsom, hogy mezőgazdasági középiskolába kerültem, onnan pedig Nitrára a főiskolára. 1973- ban végeztem. Hogyan kerültem a nyngat-szlovákiai kerületből ide, keletre? Lelesi lányt vettem feleségül, akivel együtt dfákoskod- tunk. Szívesen jöttem ide, annak ellenére, hogy már a főiskolán is az a hír járta, hogy ez a vidék

a legelhanyagoltabb része az ország mezőgazdaságának. En ezt nem from alá, nem is tudom, honnan ered ez a vélemény.

Szlovákul beszélgetünk, de né ha-néha magyar szavakat is tűz a beszédébe Főleg a szakkifejezéseket. az emberekkel vatú mindennapi érintkezésnél gyakorta használt szavakat már magyarul mondja.

— A feleségemtől meg a munkatársaimtól tanulok magyarul, mert mégiscsak illik tudni beszélni azzal az Idős bácsikéval is, aki egy szót sem ért szlová kul. Már annyira júl megy, hogy nem adnának el.

Egymás után gyújt rá a ciga rettára. Ha valamit nem értek, azt többszőr, aprólékosan megnia gyarázza. Felvázolja előttem az Aj vetésforgó fényegét, a traktor« soknál bevezetett új munkaren det, a munkahelyre való szállt tás egyszerűbb és gazdaságosabb formáját és az itt eltöltött né hány hét alatt megvalósított sok- sok újftását.

— belesről eljöttem, mert nem értettük meg egymást a vezetők kel. Itt befogadtak, az elnök személyében támogatóra találtam. Az emberek Is bizalommal fordulnak hozzám, s bár megszigorítottam a munkafegyelmet, sokkal pontosabb, aprólékosabb munkát követelek, senki sincs ellenem, megértettek és támogatnak.

(Tirpák László gépjavfté: „En tizenöt éve dolgozom itt, van tapasztalatom, de nincs meg az a szakismeretem, amelyet a főiskolán adnak. István mérnök úr ezzel tisztában van. Amikor pontosabb munkába járást, rendszeresebb munkát követelt, senki sem zúgolódott, vállaltuk.“

Leczo József, Szabó István, Varga András gépjavítók: „Nekünk semmi kifogásunk ellene. Igaz, a- zéta többet kell dolgoznunk, többet piszkál a rendes munka érdekében, de hét ez a helyes“.)

— Hogy miből áll egy napúm? Reggel négykor kelek, meghallgatom a rádióban a híreket, beleolvasok valamilyen szakkönyvbe, és fél hatkor elindulok otthonról. Arra vigyázok, hogy előbb ott legyek, mint a munkásaim, hogy én várjak rájuk, ne pedig ők. Amikor megérkezik a huszonegy traktoros és a bét gépjavító, megbeszéljük a napi teendőket, együtt átcllenörizzük a gépeket, néba fürkészve hcle-be- lenézek egy-egy munkásom szemébe, hogy nem jött-e ittasan, majd kezdődhet a munka. Még kora reggel elvégzem a papírmunkát, majd délelőtt kimegyek a földekre ellenőrizni, kt hogyan dolgozik. Délelőtt benézek a műhelybe ts, megkérdezem, nincs-e alkatrészhiány. Ha van, elindulok, és beszerzem a hiányzó alkatrészt. Ebéd után szintén igyekszem Itt lenni előbb, Ismét kimegyek a földekre, majd elintézem a maradék papfrmunkát. A késő este vet haza. Négyéves kislányom már meg Is szélt érte: „Apuka, te csak néha vagy itthon, és akkor Is azonnal elmész “

ZOLCZER jANOS Foto: a szerző

(A szerző felv.)

Ei *

A laboratóriumban