Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)

1976-07-27 / 30. szám

I

lyen az én szerencséin —

gondoltam a múlt napokban, mikor bosszú készülődés után végre eljutottam Kofi- cére, és a könyvesbolt, ahová indultam, zárva volt- Most ml lesz velem? Téma nélkül, reményt vesztve járkáltam a város utcáin, amikor, -egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. A beszélőben egy három éve nem látott barátomra Ismertem- Kolár Péter volt, a kosicet Nehézipari Tervezőintézet mérnöke. Két-bárom szó után elpanaszoltam neki, hogy téma nélkül maradtam. Kicsit gondolkodott, majd fgv szólt:

— Gyere fel hozzám este, szerzek „anyagot“!

Ismerve Pétert, tudtam, ha valamit megígér, meg is teszi. Az maradt csak talány számomra, ki lesz a beszélgető társam, milyen lesz a téma? «

Alig esteledett be, már a barátomnál voltam. Ä'z asztalon krónika, kivágott újságcikkek, fényképhalmaz. Az asztal mellett Péter és egy ismeretlen- Néhány perc múlva azonban már ismerősként társalogtunk Havast Józseffel, a kóficéi Állami Színház operaénekesével. A téma: a kóficéi északi városrész CSEMA- DOK-szervezete mellett működő Csermely Kórus, mely gimnazistákból, szakközépiskolásokból és fiatal munkásokból áll. Az átlagéletkor alig 20 év— 1973-ban született meg a gondolat, hogy az akkor már jó * névnek örvendő Oj Nemzedék táncegyüttes mellett kórust alakítsunk — mondta Havasi József, a kórus karnagya- — Azt hiszem, nem vették komolyan vél lapozásunkat, talán azért sem, mert volt már egy kórusunk, mely később megszűnt. Ez ugyan objektív okokból történt, ezt azonban nem vették figyelembe. így a szokásos kezdeti nehézségek nálunk megkétszereződtek. Lehetetlen körülmények között gyakoroltunk- Tudtuk, az Oj Nemzedéktől csak akkor kapunk segítséget, ha már bebizonyítottuk, hogy életképesek vagyunk,- és művészi színvonalon sem hozunk szégyent az együttes nevére, * mert akkor még a tánccsoport nevét viseltük. Érdekes, de ez az igazság, nekem éppen ez a mellőzöttség adott erőt a munkához. Minden áron bizonyítani akartam. 1974 januárjában már fel Is léptünk. Műsorunkat megtekintette Ágh Tibor, s az ő biztató, s őt dicsérő szavain felbátorodva jelentkeztünk a Kodály-napokra.

— Addig azért történt egy és más i- szólt közbe Kolár Péter, a kórus művészeti vezetője- — Csak nagy vonalakban: volt egy ' magyarországi vendégszereplésünk, ahol magyar kórusokkal együtt léptünk fel. Ez a tanulás szempontjából nagyon fontos állomás a kórus rövid történetében- A következő év januárjában pe-‘ dig már rádió felvétel készült

Hogy zengjen a dal

velük. Ekkor bizony már nagyon kiéleződött a konfliktus a tánccsoport vezetőségével, a kórus mégis becsülettel dolgozott tovább, és március 8-án újra felléptünk- A siker óriási volt. Jós- káék úgy döntöttek, hogy külön válnak az Oj Nemzedéktől- Gyorsan meg is történt a szakadás, mert a „táncosok“ még mindig nem reflektáltak közreműködésünkre- Áprilisban a filakovói (fülek!) területi kórusversenyen a nem hivatalos értékelésnél a második helyre kerültünk. Tulajdonképpen így jutottunk el Ga- lántára a Kodály-napokra. Itt már új nevünkön, mint Csermely Kórus léptünk fel.

Jóska elém tette « krónikát, és Péter szavalnak folytatásaként

egy szöveget mutatott: Kassán a Csermely-völgyben egy ugyanilyen nevű kristálytiszta vizű patak csörgedez a fák közt. Azt akarjuk, hogy a mi dalunk Is ilyen kristálytisztán' szólaljon meg, és magasztos érzést váltson ki az emberi szívekben.

Aztán a jelenre terelődött a ' szó. Havasi József beszélt újra:

— Évente tagfelvételt szervezünk. Nem volt ez másként az idén sem. A és B csoportot alakítottunk, majd március végén e- gyesült a két csoport, és a mai összetételű - negyvennyolc tagú gárdával készültünk a székesfehérvári fellépésre. A Videoton Kórussal kétszer léptünk fel,. egyszer itt nálunk, egyszer pedig Székesfehérvárott. Mindkét helyen nagy sikerrel- Főleg az ottaninak Őröltünk nagyon, mert a magyarországi közönség többször hallhat szép előadást, így igénve- . sebb, és magasabb színvonalon ludja értékelni a szépet- — Megint csak azért szólok közbe, hogy kiegészítsem Jóskát- A székesfehérvári siker előtt még egy nagy rendezvényen értékelték pozitívan a kórust. A barde- jbvl seregszemlére gondolok, a- hol Havasi Jóskát hirdették ki a legjobb amatőr karnagynak, a kórus pedig a magyar kórusmüvek eredményes tolmácsolásáért kapott elismerő oklevelet. Amit pedig Jóskával külön sikerként könyvelhetünk el, az az,- hogy nagyra értékelték a kórus internacionalista törekvéseit. És még valami: e sikerek ellenére sem kaptunk segítséget a városi és

a kerületi népművelési Intézettől, s idáig hiába kerestük a kapcsolatot a SZISZ-szervezette! Is. pedig a kórus tagjai mind fiatalok, SZiSZ-tagok. Igaz, ez az ü gyünk az utóbbi hetekben szintén kedvező irányba terelődött

— fejezte be Péter „felszólalását.”

— Ha már szó esett róla, hadd mondjam el, hogy mi nem haragszunk az Oj Nemzedékre, megértjük, hogy kezdetben csak ártottunk volna műsoruk színvonalának, és ók ezt nem akarták- Most viszont változott a helyzet, kiderült, hogy a kórus külföldön, is méltóan képviseli a csehszlovákiai magyar kórusmozgálmat. Azt hiszem, most már nem lennénk a művészi színvonal rovására, sokkal szebb és színesebb összeállítót adhatnánk közösen, mint önállóanEzek a szavak már késó éjszaka hangzottak el. Tudtam, másnap mindhármunknak dolgozni kell, ezért sebtében még a terveikről faggattam őket.

—■ Én egy javaslattal állnék inkább elő — szólalt meg Jóska.

— Az az érzésem, hogy egy kicsit elhanyagolják a kórusmozgalmát. Több figyelmet és nagyobb teret biztosíthatnának ennek a zene! irányzatnak- Például Gombaszög most már nemcsak népművészeti fesztivál, hanem •kulturális ünnepség- Ebbe pedig belefér a kórusmo-zgalom is- Ä galántal Kodály-napok valóban nagyon szép rendezvény, de azt hiszem, kevés. Több Ilyen rendezvényre lenne szükség, hiszen csak itt nálunk a környéken több kitűnj énekkar van, hogy csak a trebtSovi Tanítók Énekkarát és a roZüaval frozsnyói) Munkásdalárdát említsem. Olyan versenv kellene, ahol eldőlne, ki méltó b kf’földi szereplésre— A kórusnak már az ének örömet szerez, mert eddig csak azért tanultunk, hogv a közön séget szórakoztassuk. nekünk pedig ez munka volt- Most már öröm az éneklés. Ezt bizonyítja az is, bogy most, az „uborkaszezonban“ sem hagytuk abba a próbákat, sőt azokból, akik Itt Kóficén vannak, egy kamarakórust alakítottunk, és velük egy egész műsort akarunk betanulni De mit beszélek annyit, hiszen Kodály szavai mindennél többe! mondanak?! „Nem lehet egészen, boldog ember, akinek nem öröm a zene. Erre az örömre azonban tanítani kell az emberiséget, mert magétól nenj jut el odáig." Mi eljutottunk odáig, boldogok vagyunk, hogy énekelhetünk, és reméljük, ebben senki és semmi sem akadályoz meg bennünket.

NESZMÉRI SÁNDOR

— Hát gz az — bökött rá Kovács.

ősz hajú, ráncos sicú néni nyitott nekik ajtót:

— Szerbusz, Maieíkáml

— Csókolom, nagymama. Ez itt a barátom — ordított Kovács.

Najn Iván döbbenten nézett rá. Kovács odasúgta neki:

— Öreganyáin nagyot hall.

Kis, belső udvaron átjutottak a házba.

— üljetek le a -nagyszobába! — mondta a néni.

A nagyszoba meglepően kicsi volt. Üveges vitrin állt a sarokban, tele fogfájós kiskutyákkal, haldokló hattyúkkal, ho- morító balett-táncosnőkkel. Az ablakon csipkefüggöny, a fotelokon hörgőimén','ok. Najn Iván meglepve nézett körül. Az összkép annyira más volt, mint amire számított, hogy szórakozottan álldogált, Kovács úgy nyomta le a fotelba, erőszakkal. Ehhez a józan, puritán fiúhoz egyáltalán nem illett a túlzsúfolt, naftalinszagú szoba. De a nagyothalló nagymama — „örug'anyám“ — se.

Kovács pálinkát tett az asztalra, de ő elhárította a kínálást, „tudod, az autó!“, így hát egyedül Ivott. Kis ideig tanácstalanul hallgattak. Kovács aztán szép lassan elmesélte, hogy vegyipar! szakközépiskolába járt, utána fél évig dolgozott technikusként a Chinoinban. Elvitték katonának, huszonnégy hónapig laposkúszott, tisztelgett, őrségben állt — itt előadott néhány zaftos és sikamlós történetet —, a leszerelés után vtsz- szanient a gyárba. Nemsokára csúnyán összeveszett a főnökével, meg el Is ment a kedve az egésztől. Kilépett. Egy ideig az építőiparban volt segédmunkás, de jött a tél, majd megfagyott az építkezéseken, otthagyta. Beállt a nyomdába, ez tetszett neki, jelentkezett szedőtanulónak.

— A többit már tudod — biccentett. Töltött magának, és ivott.

Hogy így kibeszéli® magát, ő kezdte faggatni Najn Ivánt, akt tömör, ényegretörő válaszokat adott. Aztán egyszerre nem maradt mit beszélniük. Kovács még előadott néhány közepes viccet, kortyolta a pálinkáját, Najn Iván pedig várta az alkalmas pillanatot, hogy elbúcsúzhasson.

+

Múltak a napok, a hetek, a hónapok,- kitavaszodott. Furcsa télutó volt azl Egyik percben sűrűn hullt a hó, a másikban meg úgy sütött a nap, mintha a jó öreg természet megunta volna a dolgok őrök fokozatosságát, s a tavasz átmenetét kihagyva, egyből nyarat akarna csinálni. Ha így volt, hát nem nagyon ragaszkodott az akaratához, mert előbb mégiscsak tavasz lett. A Balatoni Nyomda szedötermének vékony erkélyéről leolvadt a hó, egyesült a lyukas ereszekből csorgó vizekkel, s nyakon öntötte a kapun belépő férfiakat, nőket.

— Na, már zuhanyozni se kelll — mondta egy reggel Kovács Márton, amikor csuromvizesen megjelent az öltözőben. A lányok telerakták száradó ernyőikkel a szedő sarkait. Amíg a művezető meg nem tiltotta „ezt a vircsaftot“! Akkor a de pőba kerültek a csöpögő szárnyú jószágok.

„Tarka denevérek“ — gondolta Najn Iván.

A tanulók egyré komolyabb feladatokat kaptak, táblázatokat, egész oldalas roklémokat szedtek. Az elején túlzottan ts tágasnak hitt asztalok szűknek bizonyulták. Egyszerre csak egy ív fért föl, amiatt Samu bácsi állandóan a művezetőhöz járt panaszkodni. De a művezető a vállát vonta:

— Honnan vegyek regálokat, Samukám? Mégis, megmondanád, hogy honnan?

Kovácsék gyakran panaszkodtak Samu bácsinak: kevés a hely, így borzasztó nehézkesen megy a korrigálás. Samu bá esi a vállát vonta— Honnan vegyek regálokat?'Mégis, honnan?

Végső soron azért nem túlságosan izgatta a srácokat a dolog,- „a. munka úgyis megvár“. Samu bácsit meg pláne nem izgatta. ;,Felőlem lóghattok,- csak a főnök észre ne vegye,

mert akkefr engem csesznek le.“

Attól nagyon retiegett. Hogy egyszer csak behívatják az üvegkalitkába, és a fejére olvassák a ... Mindent a fejére olvasnak. Végiére is ő a felelős!

Ez a bizonyos láolvasás aztán néhányszor valóban bekövetkezett. Méghozzá Najn Iván miatt.

Nos, tehát, éfete ment a maga útján.. (Kovács végig mindenben segítette öt, még akkor is, amikor a művezető közvetlen fennhatósága alá került. Ettől valamivel könnyebben bírta.)

Közelebbi barátságba keveredett Cseli Tamással Is. Ez s fiú szintén „Helyhiány miatt“ került a nyomdába. (Jogi kar.) ű aztán — ha lehet — még nála is ügyetlenebb volt. A nyom- dásziskolában az osztályfőnök, bizonyos Puza Sándor nevezetű emberke minden alkalommal, mikor Cseli füzete a kezébe került, a fejét csóvált?., és nem mulasztotta el megjegyezni:

— Tomi, maga egy pályát tévesztett pasasl

'Amiben teljességgel igaza volt.

Cseli Tamás Kispaláról járt be. Najn Iván gyakran vitatkozott vele irodalomról, művészetről, politikáról. A szedőpult mögé húzódtak, ameb. megóvta őket a művezető szúrós szemétől. Kovács hallgatta az érveket és ellenérveket, ritkán szólt bele. Ugyanígy tett Madaras László, azzal a különbséggel, hogy míg Kovács keze állandóan járt közben, ő csak támasztotta a regált, mint egy szófukar ruhafogas.

Róla később kiderült, hogy őt az orvosi egyetemre nem vették föl, állítólag azért, mert piarista gimnáziumba járt.

— Az istent néni edern! — jelentette ki.

Attól fogva rendi e ezzel cukkolták, Najn Iván és Cseli e- gyi'utes erővel próbába sarokba szorítani a legváltozatosabb okfejtésekkel egészen a „tud-e isten akkora követ teremie- , ni, amelyet maga sem tud felemelni?“ kezdetű mondókáig. Madaras nem ment bele a csapdába, 8 legszellemesebb érvekre is megfelelt, monoton hangja csöppet sem hevült fel a vitákban. Najn iván nagyon élvezte, ezzel is telt az idő.

Néha Nád Ervinnel is dumált, de vele csak zenéről, főleg „az imádott Gershwinéről lehetett. Tisztára bele volt csavarodva, kívülről tudta összes müveit, s ba felbfztatták, nyikorgó. hangján hosszú részeket adott elő a Kék rapszódiából.

■ Egész más a helyzet Kiságival és Nagyágival, de az most nem tartozik ide. (Folytatjuk)