Új Ifjúság, 1976. július-december (25. évfolyam, 27-51. szám)
1976-09-28 / 39. szám
▼olt a fogadtatás, nyelvi nehézségeink nem voltak, bár én magyarul nem tudok Színészeknek nyelvi nehézségeik so ha nincsenek, közös nyélviik a színészet. Ez a találkozásom a magyar filmesekkel és színészekkel a lehető legjobb be nyomást tette rám. Nemcsak emberi kapcsolatokban, hanem a színészi hivatás minden vonatkozásában, megnyilvánulásában. Szerencsémnek tartom, hogy első szereplésem alkui- j mából olyan nagy egyéniség- | gél találkozhattam és játszhat- I tam egy filmben, mint ami- I lyen Toröcsik Mari Ez a ta- j lálknzás színészi élmény volt. I -5: Egyetlen pillanatig sem I éreztem, hogy tulajdonképpen Jj idegen környezetben dolgozom, sőt mintha az ott lévőkkel már régóta együttműködnék. Ez azért is különös, mert a forgatás előtt egy kissé szorongtam, már csak azért is, mert KrónertőJ hallottam, hogy Maár Gyulának különleges munkastílusa van. Aggodalmam azonban feleslegesnek bizonyult, rögtön a legelején meggyőzött, hogy igazi művészetet különböző hozzáállással és kiftönböző művészi átéléssel lehet kifejezni. Arra törekedtem, hogy ne okozzak csalódást, és lehetőleg minél jobban képviseljem a szlovákiai színművészeiét. Azt hiszem, lényegében ez sikerült is, hiszen Maár rendező októberre egy újabb filmjéhez hivott meg, és ez számomra mindennél többet mond. Nemcsak Maár Gyula volt e- légedett Kvietik teljesítményével, a szlovák színház érdemes művészét a szereplők is dicsérték. Törőcsik Mari úgy nyilatkozott, hogy öröm számára olyan színészekkel együtt dolgozni, mint Macha- ta, Kroner és Kvietik. Az idei nyáron nem sokat pihenhetett Stefan Kvietik. A soproni és budapesti tizennyolc napus „kirándulás“ után következett Leningrád és Jereván, majd hazai szereplés a Til Eulenspiegelben, a Lear királyban. Ebben a Shakes- peare-darabban Edmundot játssza. — Sajnos, nem láttam a magyar Lear királyt, így Szersén Gyulát sem, pedig a mi színházunk leutazott Budapesire megnézni Básti Lajosékat. Talán majd legközelebb. Sok-sok remek alakítást nyújtott már a Klement Gott- wald-államdíjas érdemes művész. Orvos akart lenni, nem színész. Most másképp gyó- gyítgatja az embereket: a film, a televízió, a rádió és persze elsősorban a színpad révén. — Nem mondanék igazat, ha azt állítanám, hogy legszívesebben a színpadon játszom, mert ott van a legközvetlenebb kapcsolatom a nézőkkel. Sok szép szerepet kaptam már filmben, televízióban, rádiójátékokban is. Amíg pedig egy színész jó szerepeket, úgy is mondhatnám, testhez szabott szerepeket kap, addig a munka nem teher számára, bármilyen fárasztó is. —os FRANTISEK HALAS költői vallomása „A verőét szeretem mindenekfelett. ezt a halhatatlan nyelvet, de szeretem őrjöngve. Van benne valami, mit nem tehettek magukévá semmilyen idők balgái.“ A huszonhét éve halott költőnek ennél a hitvallásánál nem is mondhatnánk róla prózai szavakkal többet, kifejezőbbet. A cseh költészet nagy egyénisége az Éhség című életrajzi, bibliográfiai, fényképekkel és versekkel illusztrált kötetben helyenként kissé ironikusan, de annál lenyűgözőbben vall magáról. Ezt a vallomását nyújtjuk át ml Is lerövidítve az olvasóknak Frantiáek Halas meg nem ért hetvenötödik születésnapján és halálának közelgő huszonhetedik évfordulóján. „Szülőföldem Morvaország. Brnó- ban születtem, de szivem és minden idegszálam KunStáthoz húz, a- honnan őseim származnak. Ott szeretnék utolsó napjaimra meghúzódni jómagam is. őseim, takácsok, vargáik és napszámosok a városba siettek, a nyomor erre kény szerit ette őket. Apám textilmunkás, anyámat, ki rég halott, szintén a gyár nyütte el. Az elemi iskola után polgárit végeztem, épp az első világháborúkor bocsátott utamra. Apám akkor fogságba e- sett. Drága tanítómnak, dr. Karel Mráznak köszönhetem, hogy Brnó- ban könyvárustanulónak adott. Éhség és nyomor volt mindenhol, de a könyvek, melyeket annyira szerettem és habzsoltam, elviselhetővé tették. Oly mohón vágytam a betűre, hogy ha nem volt mivel világítanom, az utcai lámpák alatt olvastam. Hogyan jutottam el a versírásig? Magam sem tudom. Huszonkettőben történt. A mi ifjú nemzedékünk a világ új, igazságos elrendezéséért lángolt, karnyújtásnyira éreztük magunktól a földi édent. Tüntetésekkel és összecsapásokkal teli idők voltak ezek. Öh, az a naiv büszkeség, amikor kinyomtatták az első pár soromat' Zsebemben hordtam, míg a papír teljesen széjjel nem mállóit, újra és újra elolvastam, nem hittem a szememnek. Prágában abban az időben már mozgósított a Devétsil, és Brnó- ban is megalakult egyik szárnya, s publikálni kezdte a Pásmot, mely tartalmában és formájában egyaránt provokált. Itt láttak napvilágot első verseim. Végtelenül szófogadó tanuló voltam, az utolsó betűig teljesítettem a Devétsil programját, úgyhogy személyes vonatkozás azokban a versekben nemigen volt. De belekóstoltam a verselésbe, és többé nem hagyott nyugton, újra meg újra megpróbálkoztam jelkapaszkodni a Parnasszus tetejére. A munkásközeg, amelyből felnőttem, azok az ismeretek, melyeket innen magammái vihettem, olyannyira természetesnek tűntek számomra, hogy verszsengéimmel, melyek ezt magasztalták, elteltem. s örömmel csatangoltam szabadjára engedett fantáziám világában. Olvasmányaim humuszából aztán mégiscsak kicsírázott valami egyedi, sajátos. Ebben az időben csalogatott Párizs, de az éhség fél év múlva hazakergetett onnan. Közben lassan el készültem első kötetem kézirataival. Még mielőtt a Szépia megjelent voina, F. X. Salda közölt belőle egy versemet a lapjában, s ez eloszlatta addigi kételyeimet tehetségem jelöl. 1927-et írtak akkor. Ha visszatekintek, úgy tűnik, ugyanolyan voltam abban a kötetemben, mint most. S ezt követte A kakas elűzi a hálált című vers- gyűjteményem. Sohasem tündököltem túlságosan a költöl mesterfogásokban. Hóra vagy Záhradniőek hányszor, de hányszor próbálkozott beavatni a jambusok és trocheusok titkaiba, nem mintha dicsekednék vele, de mindmáig nem ismerem ki magamat bennük. Ezért verseim sokszor nyikorognak, döcögnek, de ami másnak a fülét bántja, nekem mennyei zenének tűnik. Ez a könyvem, úgy is mondhat nám, sikert aratott. Áltála léptem be hivatalosan az irodalomba. Verseltem, mert verselnem kellett Hajfott a szó szeretete. Az Arc című kötetemben megpróbáltam ezt a nyikorgást melódiává változtatni, tálán helyenként sikerült is. Ez a kötetem meg a Tárnics a szerelmi líra kötetei. Az Anyókák, mely ezután következett talán a legismertebb könyvem. Azt a címet ts adhattam volna, Anyóka, mert nagyanyám, ki majd kilencvenéves korában halt meg, az ö képe rejlik e versek mögött. További kötetem címe Egészen, ezt pedig követte a Reménytöredékek. Noha könyveim többséaét valamilyen díjjal illették, méaiscsak igaza volt art nak a kritikusnak, akt megkérdette. nem vaaynk-e egy kissé túlbecsülve. Utolsó verseimben Bof.ena Némcová asszony nagyságának hódolok. A költő továbbadja a továbbad- hatatlant, verseiben bátorság és erő van. Hallgassátok meg hát szavát1 Mlndeguik másképpen dalol. de ezek a hangok egyetlen himnusszá olvadnak össze, mely az életet és a halált zengi." Végezetül két magyar vonatkozású adat Frantisek Halasról: Vilim Závadával átültette cseh nyelvre Ady Endre több versét, az ő költészetével peig Rónay György és Szabó Lőrinc ismertette meg a magyar olvasókat. M ilyen is volt az hajdanában a tévé kora előtt? Esténként együtt ült a család, társalgóit az apa a fiával, az anya a lányával, beszélgettek, szórakoztak, törődtek egymással, odafigyeltek még egymás apró szusszá- násaira is. Es milyen a családi légkör ma, a színes mini távék Idejében? Olyan-e, amilyennek ázt Szakonyl Károly Adáshiba című darabjában látjuk? Robbanékony, taszélyezett, közönyös, nemtörődöm? Szakonyl a közönyösség, a csudákat is figyelmen kívül hágyó, a nyárspolgári életmód komédiáját Irta meg. Adva van egy tévé, melyet a darab hősei néznek, és adva van egy másik tévé, amelyet ml, nézők figyelünk, s amelynek a belsejében a szereplők élik az életüket. Pontosabban egy család, az öreg Bódog házaspár, ADASHIBA fink, lányuk, vejük, az albérlő és a szomszéd nyomorék örégécske egyetlen estéjét vázolja fel a szerző. Idilli légkör, remek kis lakás, vacsora, bor, mégis minden pillanatban, minden mondat, minden tekintet után pattan a húr. Mindenki ideges, nyugtalan, a tévézésben is csak annyi n pláne, hogy nézik. Beke Sándor rendezőt, ezt hiszem, épp ez a „pláne“ ragadta meg; a darabot ügy Indítja, hogy nevettetni, szórakoztatni ákarja a nézőt: figyeljetek, emberek, itt, előttetek egy puritán család, módotokban áll Bódogokkal együtt létezni. Ez az első felvonás és a második nyitánya. De Beke nemcsak annyit akart elérni. Ez csak út volt a következő lépéshez, amely rávezette a nézőt, hoppá, itt engem játszanak, ez én is lehelnék, vegy ez én is vagyok?) És ez már a humornak a dramatizálása volt, amely Embert! színre lépésével kezdődött. Emberfl — vagy Krlsztosz — (Bódogák albérlője) fiuk. Done! mintaképe. Kriszlosz szinte a mitológiából kiemeli Krisztus-figura, pontosabban az emberek tudatában élő Krlsztns eszménye a maga módján forradalmár, jót jóért prédikál: békét, sze- retetet, megbecsülést hirdet. Az, hugy Donéin és Vandán kívül senki sem figyel rá. nem az ő hibája. Eszményei, magatartása így még tisztább. még emberibb marad. Csodákat lesz, és szenved, bércéi, és nem védekezik. Mi marad még? Visszavonul oda. ahol még tisztelik őt. . . Nagyidat István — ebben az évben végzett a Budapesti Színművészeti Főiskolán — első szerepével nem birkózott meg jól. Nagvon a- kart jálszani. s tóljátsznlia a szerepel Nem tudom elhinni figaróját, tmrust. A darab fénypontja, Tóth Erzsébet viszont (Sacii végre testhezálló szerepet kapott. Gyurkovics Mihály Bódog szerepében ügyes karaktert furmált, átélve a darabban apai helyzetét és mondanivalóiénak a fontosságéi. Felesége. Bódugné (Szabó Rózsi) hozzáigazodott, beleilleszkedett a családi keretbe. Azt hiszem Csendes László Emberfi szerepében értelmezte legjobban a darabot. Tamás lóién (Vandal is felnőtt a szerepéhez, igaz, alakítása nem mindig voll egyértelmű. Lengyel Ferenc (Szűcs, a szomszéd) és a magyarországi vendégművész. Simon Kázmér (Dnnci) az átlagosnál jobb teljesítményt nyúj. tott. Zolczer János zgtőt, de akkor eszébe se jutott, hogy levágja az ujját. — Különben is — mondta —, ha szándékosan csináltam volna, akkor mivel magyarázza, hogy az én kezembe is belenyírt a gép? — Itt csak én kérdezhetek — torkolta le a rendőr. — Világos? — Világos — mondta Najn Iván pimasz^ hangsúllyal. Már nagyon a bögyében volt „ez a fafejű pasas“. — Egyébként a testi sértésnek gondatlan alakzata is van. Ha nem csinálta szándékosan, az csupán alacsonyabb büntetési tételt jelent. Attól maga még bűnös, felelősségre vonható. Najn Ivánnak eszébe jutott, mit magyarázott nekik az előkészítőn a fiatal tanársegéd a szándékosságról és a gondatlanságról mint a bűnösség alakzatairól. — Na jó — mondta —, de akkor a művezető Is bűnös! Ö legalább olyan gondatlanul járt el, mint én! — Ezt maga csak bízza ránk. A nyomozati adatok szerint ön szándékosan levágta a felettesének ujját. Egyelőre Itt tartunk. Figyelmeztetem, hogy az őszinte beismerést a maga javára értékeli a bíróság. Nos, beismeri, hogy bűnös? Najn Iván kissé megzavarodott: — Hadd gondolkozzam. — Gondolkozhat, de az a tényeken mit sem változtat. Ha bűnös, akkor ismerje be, ha pedig nem, akkor ne ismerje be. Ezen nincs mit gondolkozni. Csönd lett. A gépírónő a fiúra mereszlelle mozdulatlan szemgolyóít. „Akár egy hüllő“ — gondolta Najn Iván. — Nos? — Nem tudom. — Nem tudjál — Ismételte éllel a rendőr. — Itt van Samu Béla vallomása, előadta, hogy maga kezdettől gyűlölte Steyar Pongrácot. — Samu Béla? Az kicsoda? — Ne játssza a hülyétl ö volt az oktatója — a papírra nézeít —, hét hónapig. — Samu bácsi! Najn Iván mindig azt hitte, hogy ez a keresztneve. _ Itt van egy csomó tanúvallomás — bökött az aktákra a rendőr —, mind azt állítják, hogy maga ellenséges viszonyban volt a művezetővel. — Hát jó, ez rendben van. De miért vágtam volna le az ujját? — Én kérdezek, maga válaszol! — a rendőr nagyot fújt. — Szóval beismeri, vagy sem? — Nem. — Tehát bűnösnek se érzi magát, ugye? — tgy valahogy — bólintott Najn Iván. — Mi az, hogy tgy valahogy? — a rendőr már kezdett kijönni a sodrából. Szentül meg volt győződve, hogy ez a szemtelen, okoskodó fiatalember bűnös, aki sokkal súlyosabb bűncselekményeket Is elkövetne, ha most nem koppin- tanának rá az orrára. Folytatódott a kihallgatás, hosszan. Najn Ivánnak már zúgott a feje. A végén aláíratták vele a jegyzőkönyvet, minden oldalon. Hazatámolygott. Most az egyszer ő várta türelmetlenül, hogy az apja megérkezzen, és nem fordítva. Talán a sors különös szeszélye, hogy Idősebb Najn Iván Szén a napon valamivel később jött haza, elhúzódott az értekezlet. Najn Iván kezdte előadni az apjának, hogy ml a helyzet. Körülbelül a felénél tartott, amikor az anyja berohant a konyhából (hallgatózott): — Hogyan? Még téged vádolnak? — Légy szíves, maradj csöndben — szólt rá a férje. — Ülj le. — Na de hát ez képtelenség! — Hallgass! Folytasd, fiam. Najn Iván mindent elmesélt. Az apja nyugodt arccal hallgatta végig. Aztán fölállt, ment egy kört, kinézett az ablakon. — Nincs egy szavad se? — kiáltott föl az anyja. Az apja nem válaszolt, a telefonhoz lépett. Felhívta 'dr. Szörényi Nándort, akivel annak idején együtt dolgozott a bei- ügyben, és aki azóta híres védőügyvéd lett. — Nándi, gyere Ide. Most rögtön. Fontos. Majd elmondom Nem holnap, ma. Helyes. Várlak, Szerbusz. 7. PONT Najn Iván és a büntetőeljárás bizonyos fokig két malomban őrölt Utóbbi arra törekedett, hogy megértse Najn Ivánt, feltárja Indítékait, ö viszont szintén saját magára figyelt, főleg saját magára, és nem a büntetőeljárásra. Ebből aztán számos komplikáció adódott. Valamennyi hatósági közeg első látásra úgy ‘döntött: ez 0 fiú bűnös. Furcsa, töprengő arca, logikus, kissé közömbös, kurta válaszai ellene hangolták a nyomozót, a bfrót. Kétségtelen, nem úgy viselkedett, mint ahogy az ártatlan emberek Ilyen helyzetben szoktak. Kezdetben még dr. Szörényi Nándornak is az volt a benyomása, hogy valami nem stimmel Najn Ivánnal. Arra a kérdésre' akart választ kapni: vajon fogta-e a fiú a vágógép karját? , — Nem tudom — mondta Najn Iván. — A rendőr, aki kihallgatott, az Is folyton ezen lovagolt. — M8rt nagyon fontos! — Akkor se tudom. — Csacsi Smber, hát hidd el, minden ezen múlik! — magyarázta az ügyvéd. — Áhhoz, hogy igazam legyen, Hazudnom kell? — kérdezte Najn Iván. Az ügyvéd fújtatott, mint egy táltos paripa: — Értsük meg egymást. A kérdés az, hogy elkövetted a bűncselekményt, vagy sem. Felelj. — Amennyire ehhez értek, nem követtem el semmit. A művezető kezdett ráncigáini. — Helyes, helyes — az ügyvéd összemasszírozta a kezét. — Ha viszont nem vagy bűnös, az a cél,*hogy a bíróság felmentsen. Igaz? — Igen — mondta Najn Iván. — Na. A bíróság akkor ad nekünk Igazat, ha be tudjuk bizonyítani, hogy nem fogtad a vágómtesoda karját. — Értem — mondta Najn Iván. — Tehát? — az ügyvéd úgy nézett rá, akár az anyakönyv- vezetö az Ifjú párra. — Akkor sem tudom. — Csacsi ember! — kiáltott föl az ügyvéd. Ez már a sokadik beszélgetés volt. Az első rögtön aznap zajlott le, amikor Najn Iván apja odahívta Szörényit a lakásra. Az ügyvéd megjelent, végighallgatta a történetet, bólintott, és kitett az asztalra egy névjegykártyát. — Holnap hozd be a fiad a munkaközösségbe. De Najn Iván nemcsak másnap, hanem harmad-, negyed-, ötödnap is ott iilt a parányi irodaszobában, a forgatható karosszékben. Apjával együtt. Aki időnként fölegyenesedett, járkálni akart, de arra egy talpalatnyi helye se volt. Visszaült, letörölte verejtékező homlokát: 1 — Hát miből áll neked, hogy azt mondjad, te nem .fogtad a rohadt fogantyút? — fakadt ki. — Apa, sokkal rosszabb, ha én így mondom, és a tanúk majd az ellenkezőjét. Az ügyvéd gondterhelten nézett maga elé. — Tisztára úgy néz ki, mintha a fiad azt szeretné, hogy •'lítéljék. Mindhárman hallgattak. „Nem érti — gondolta Najn Iván. — Nem ts akarja érteni. Egyre csak a mágáét hajtogatja.“ Az ügyvéd végül papírt vett elő: — Hát jól van, majd meglátjuk. Mondjál néhány tanút, aki feltehetőleg az Igazat fogja mondani. Najn Iván földiktálta Kovács Mártont, Cselt Tamást és Kis- Sglt. — Kellene legalább egy Idősebb is. Erre bemondta Buff Árpádot. Körülbelül két hét múlva lezárult a nyomozás, Najn Ivánt és ügyvédjét értesítették, hogy megtekinthetik az Iratokat. Az ügyvéd Javasolni akarta Najn Iván tanúinak kihallgatását, de kiderült, hogy a helyszínelést végző rendőr ezeket a neveket is feljegyezte, és a hatóság előtt már vallomást tettek. Átolvasták a jegyzőkönyvet, az orvosszakártő véleményét, a helyszíni szemlét, a kórházi jelentést (Folytatjuk) 1