Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-07-22 / 30. szám

6 f$ yi »• if!.?*! 1. Vojfech Varadin beruk­kolt. A válogatott hátvéd a har­madik ligás CH Bratislava csa­patát erösiti ősztől. Kiváncs|an' várjuk, csakugyan erősíti-e? Czeczeli Károly, a székesfe­hérvári Videoton hátvéde a ma­gyar labdarúgás ígéretei közé tartozik. Tudása még nem bon­takozott ki teljes mértékben, ami a magyar futball mai ne­héz helyzetében nem is csoda. 3. Marian Novotoj, >— Inter Bratislava; gólerős csatárként indult, végül a középpályára húzódott vissza. Tavasszal ^ru­les zavarta, de a tormája gyébként sem volt eléggé jó. Ősszel bizonyára javít majd. Kép és szöveg: P. J. B. VÁlOGATOfTBAN? IIIBANSKI ÍJBÖl A Érdekességek a lengyel labdarügásrol Rövidesen Lengyelország­ban is megkezdődik a lab- darúgőbajnokság. Mint isme­retes, a tavalyi bajnok, a Ruch Cho-rzów csapata, me­lyet a kitűnő csehszlovák szakember, Michal ViCan vezet, már négy fordulóval a befejezés előtt magáénak mondhatta ezt az előkelő ct- met. Érdekes, hogy ez a csa­pat, mely olyan nagy bizton­sággal nyerte már másod­szor a bajnokságot, csak egy játékost adott a világbajnok­ságon oly szép sikerrel sze­repelt válogatottnak. A most egyhónapos ameri­kai turnén levő válogatott csapatban azonban már négy Ruch-játékost találni; a kö­zéphátvéd Ostafinskit, a ko­rábbi válogatott Maszczykot, a középpályás Bulát és a gólkirály Marksot. Górski csapata, amely az őszi EB selejtezőkre való felkészülés jegyében turnézik most A- m-erikában, egyre inkább me,gegvezik azzal a váloga­tottal. mely kiharcolta a V3 ézüstmérmét. Tehát az uta­zók között találjuk Torna- szewsklt, Szymanowskít, Gorgoflt, Zmudát, Kaspercza- kot, Deynát, Maszczykot, Cmikiewiczet, Latot, Szarma- chot. Az alapfelállításból már csak Musíal hiányzik, Gadocha a tágabb keret tag­ja, csak jelenlegi csapata, az FC Nantes nem engedte a kitűnő játékost. Górski azon­ban mindenképpen számít Gadocha játékára az őszi mérkőzéseken. Szívesen- lát­nák a nézők és a szakembe­rek Mustalt Is a válogatott­ban. Erről azonban egyenlő­re sző sem lehet, ugyanis Muslal súlyos balesete után csupán egy hónappal ezelőtt kezdett ismét edzeni. Sérü­lését egyébként a kitűnő já­tékos maga okozta. Az orvo­sok sokáig nem Is a játéko­sért, hanem az ember életé­ért küzdöttek. Mint később kiderült, szervezete nagyon erős, és az új idény­ben Ismét csapata, a Wisla Krakow iendelkezésére áll. hat. A válogatottal utazott még az említetteken kívül Karweckl, a Poznany kapusa, Wawrowski, a Pogóú Szcze­cin hátvédje, valamint Kwia- towsk-i, a Siask Wroclaw csa­tára. A kerethez csatlako­zott a II. ligás Lechta Gdansk csapatának balszél- sője, Puszkarz, akit. a szak­emberek többsége Gadocha utódaként emleget. Ez a 22 é- ves fiatalember már mésod- szór végzett a II. liga góllö­vőlistájának az élén, és moz­gásával valóban a nagyszeiTi Gadochára emlékeztet, ráa­dásul borzasztó gólerős, ez viszont nem tartozott Gado­cha erényei közé. Egyébként Puszkarz Is, mint Gadocha, amolyan „hátravont“ bal- szélsőt játszik. Ha már megemlítettük a bajnokot, széljupk a kiesők­ről is. Hat csapat végzett 26 pont­tal, ami két csapat számára a távozást jelentette, termé­szetesen a legrosszab góla­ránnyal rendelkező csapatok számára. Az egyik kieső az újonc Árka Gdynia csapata volt, amely ősszel nagy meg­lepetésre kitűnően szerepelt, és a nyolcadik helyen vég­zett. Tavasszal azonban sor­ra hullatta el az értékes pontokat, A másik „áldozat“ egy nagy múltú fővárosi csa­Í >at, a Gwardla Warszawa ett. Ez a csapat már évek óta hullámvölgyben van, és kiesés ellen küzd. Idén ez a harc már nem járt ered­ménnyel, különösen a gyön­ge őszi teljesítmény miatt.' A második! ligából a Wi- dzew Lodz csapata, az észa­ki csoport győztese, vala­mint a Stal Rzeszów csapa­ta, ' a déli csoport győztese jutott tel. A Stal Rzeszőw, ■melyet két évvel ezelőtt még Hidegkúti Nándor vezetett, a .feljutáson kívül egy sok­kal., nagyobb sikert is a ma­cáénak mondhat. Négy első­ligás csapatot ütött ki ■ a Lengyel Kupa küzdelmeiből, s övé’ lett a végső győzelem Is. Nehéz lenne megmonda­ni, hogyan áll majd helyt ez a csapat a KEK küzdelmei­ben, A lengyel szakemberek nem jósolnak nagv jövőt a len.gV'Bl liga újoncának. E rövid Ismertetésből sem­miképpen sem hagyhatjuk ki azt a kérdést, mely a ta­vaszi idényben foglalkoztat­ta a lengyel labdarúgó-köz­véleményt. , Visszatért Lubanskl, de meddig marad? Nos, lengyel barátaink nagy örömére Lubanskl be­jelentette, hogy meghosszab­bítja szerződését csapatával, a Górnlk Zabrzével. A kö­zönség már most lázasan ke­reste Lubanskl nevét az é- szak-ameríkal portyára uta­zó válogatott keretben. Lu­banskl erőnléte azonban még nem megfelelő, ezért nem is utazott a csapattal, hanem otthon, egyéni edzésekkel i- gyekszik pótolni a hosszú kényszerpihenő okozta kie­sést. Nagy a valószínűsége annak, hogy Lubanskí az 'ö- szl válogatott mérkőzéseken már a válogatott tagja lesz, hiszen a ligában, különö­sen az utolsó fordulókban nagyszerű teljesftménvt nyújtott. Az Igazsághoz tartozik a- zonban az is, hogy az ellen­felek eléggé kesztyűs kézzel bántak Wlodekkel. De hát a cél az volt. hogy Lubanskl maradjon. És ezt a közönség a sajtóval és az elsöli,gás labdarúgókkal karöltve elér­te. NESZMÉRI SÁNDOR BRAVURÖS A Slovan Bratislava edző­je izig-vérig sportember, a legbecsületesebb, legrokon- szenve.sebb szlovák edzők egyike. Nagy szaktudással rendelkezik és hatalmas szívvel- a futballért minden áldozatra kész. Vezetése alatt két orszá­gos bajnoki címet nyert a Slovan. A múlt idény króni­kájához tartozik ez a bravú­ros felvétel is, amelyet ta­lán maga Jozef Veiiglo^ sem ismer még. A tavaszi forduló második mérkőzé­sén, a VSS—Slovan rang adón történt, hogy 0:0-ás ál­lásnál. a második félidőben Pekárik öt méterről az üres kapu mellé gurította a lab­dát. Venglost ekkor örökí­tett^ meg a fényképező ri­porter. A mérkőzés aztán döntetlenül, gólok nélkül fe jezödött be, és Vengloé vé­gül is megelégedett az egy punttal. KL.ADEK László totója Jó kezekben a bajnoki cím X Pinriírszervezet a labdarúgásban új bajnokot ava­tott. A Nővé Zámky-1 Augusztus 29. utcai alapiskala csa­pata lett az új bajnok. A Nővé Zámky-i (érsekújvári) fiúk még sokáig emlékeznek majd a 2iar nad Hronom-í T) ZSNP stadionjára. Bár talaját helyenként az eső tel­jesen feláztatta, az ifjú játékosok mégis megmutatták, mit tudnak. Öröm volt nézni ügyes, technikás, szerve­zett játékukat, cseleiket, a védelemből a gyers táma­dásba lendülést, a gyakori hosszú és szép beadásokat, amelyeket kitűnő érzékkel hol az eliramodó szélsőknek, hol a védelem felé irányítottak. Tizenegy gólt rúgtak el­lenfeleiknek, és csak egy gólt engedtek a saját hálójuk­ba Tulajdonképpen ezt a kapták, inkább ad­ták — maguknak, amikor Miro Hruska kapuvédö rosz- szul érintette a csavart labdát a Bratislava-Rusovce ta­lálkozón Ez volt a bajnokság első mérkőzése. Sokáig nem tudták áttörni a Bratislava szilárd védelmét, s ez­zel a szerencsétlen góllal az első félidőben vesztésre áll­tak. Jóformán egész idő alatt csak az egyik kapu előtt folyt a játék, és a bratislavaí kapus jól védett, sikerült még a legveszedelmesebb labdákat is kiöklöznie. Vé­gül is csak egyenlíteni tudtak. A Nővé Zámky-i fiúk a további mérkőzéseken is köny- nyedén győztek, a Velká Ida-i (koáicei járás) alapisko­la csapata felett 4;0 (3;0) arányban; legnagyobb vetély- társiikat a Fovazská Bystrica-i alapiskola csapatát pedig a pionírszervezet bajnokságában B;0 (4;0) arányban ver­ték meg. Valamennyien nagyon öriillek a címnek. Vörös Tibor edző áz utolsó mérkőzés után ezeket mondotta; „Ez a versengés sport- és társadalmi szempontból is nagyon 1 hasznos. Akárcsak a SZISZ PSZ-ének valamennyi verse­nye.“ Az edzőnek, aki egyébként a városi nemzeti bizottság alelnöke, sok más munkája is van, mégis mindig szakít az idejéből a fiatal labdarúgók edzésére. Hetente há­romszor jár közéjük. A hatodik, hetedik, nyolcadik és kilentedií osztályosokat edzi. Az ő kezdeményezésére a városi nemzeti bizottság öt vándorserleget vásárolt — e- zekért küzdenek a 6-9-es fiúk. A legfiatalabbak a város és vidéke, az idősebbek a járás keretében versengenek az öt serlegért a hasonló korú fiatalokkal, hét járás baj­társi szövetségében. A szorgalmas munka meghozza gyümölcsét. Mint leg­utóbb Ziar nad Hronomban is. A CSKP KB és a SZISZ KB pléuumánBk a fiatalságot érintő határozatait valóra váltják. Ez a város példaképül szolgál. Szinte idekíván­kozik Gustav Husák elvtársnak, köztársasági elnökünk­nek és a CSKP KB főtitkárának a szavai, amelyeket az i. SZISZ kongresszusán mondott; „Mennyi ötlet lehet mSg minden községünkben. Tarosunkban! De a „város­atyáknak“ kell felettük elgondolkodniuk. Ez kötelessé­gük. ha becsületesen akarnak dolgozni. Nov' Zámkyhan így dolgoznak. (1-Iol.sn 1 Sehnlich és a pirulák Amikor 1971. szeptemöer 4-én az akkor 24 Éues 192 cm magas és 125 kilós Walter Schmidt 76,40 méterre hajította a kalapácsot, wzzel új világcsúcsot áUit'iH jel, s újabb névvel gyarajjodott az NSZK olimpiai esé­lyeseinek száma. A világcsúcstartó azonban a Münchenben rendezett olimpia évében mindössze két versenyen állhatott rajt­hoz. A nyár beköszöntéuel egyre erősödtek jájdalmai. Állandó szúrást érzett, és visszérgyulladás gyötör;e. Hiábavaló vizsgálatok következtek különböző kórházak­ban. Az oruoßi vélemény lehangoló volt: az ellenőrzés nélkül szedett erösítöszerek támadták meg a hatalmas ember szervezetét. A világcsücslartó szomorú búcsút vett a versenyzéstől. Folytatta tanulmányait, földrajz és testnevelés szakos pedagógusnak készült, hírt sem hallatott magáról. Az idén tavasszal mutatkozott újra a kalapácsvetök ketre­cében, közel 75 méteres dobásával jelentkezett. A visszatért Schmidt mindenképpen érdekes, tanulsá­gos utat járt meg. Annak idején csigolyarendellenes­séggel született, nemcsak az iskolában volt felmentve tornából, még katonai szolgálatra is alkalmatlannak mi­nősítették. Dacból kezdte erősíteni magát, először csak súlyzós gyakorlatokkal. A szíve ezáltal — az orvosi megállapítás szerint ~ balra tolódott. Később izomrost­szakadást szenvedett, eltört a lábszárcsontja, mégsem adta fel. A világcsúcsig jutóit. A kemény, napi ötórás edzések mellett még erősítő gyakorlatokat Is végzett. Mindehhez megfelelő testsúlyra volt szüksége. , Am a naponta elfogyasztott egy kiló hús és négy liter tej sem volt elegendő, pirulákat szedett, nyakló nélkül. Néhány hét alatt csaknem tizenöt kilót hízott, valóságos izomkolosszussá erősödött. Ebben az idöbp.n tort el a lába, izmai sem bírták el a nagy megterhelést. Keserű leckét kapva, gyógyultan térhetett most vissro. s fogadkozik: „Többet nem szedek hormontabletlákaH A íájdalmak hosszú időn át gyötörték, de az erkölcsi meg­bélyegzés olykor még jobban fáj.“ (ys)

Next

/
Oldalképek
Tartalom