Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)
1975-07-22 / 30. szám
4 Új ifjúság P éter, ulvasoiiik jól ismerik a neved, és úg)i tudják, fényképész vagy. Ez azunban usak részben igaz. mivel fo- fuglalkuzásod mérnök: a kosiuei Hulny projekt (Mehézipari Tervezőintézet! mérnöke vagy. — Jiy7:i liftn Budíipesten méniöki és tanári , üklevetel ssseiiezteru, és liazajövetelem után elhélyézkeülem szakmámban. Csakbogy te sokoldalú ember vagy, aki a fényképezésen kivül még filmezett, szervezett. hegedült is. Kielégit-e mostani he osztásod? — üumagúban .nem. Véleményem szertiu az intelligens ember nem lehet meg humánus érdeklódés nélkül. Bármilyen kitűnő mérnök, bármilyen mélyre ássa magát műszaki tudo-mányokban, kénytelen valami mással is foglalkozni. Az Igazán nagy műszaki vagy terxnészettudományos beálUtoU- ságú embereket sem csak a technika érdekelte. Einstein például, aki századunk e- gyik legnagyobb koponyája volt, évekig nem tudta eldönteni, zenész legyen-e vagy íizikus. Ezenkívül ismert békeliarcos volt. Említhetnék persze magyar példát is, itt van Szent-Györgyi Albert Nobel-dijas tudós, és tolytathatnám a felsorolást re.ggelig. Én nem utánozni 'akarom őket. belső követelmény nálam is a luimán érdeklődés; ah hoz ugyanis, hogy megfelelő viszonyt alakíthassunk ki kömyeisetünkhoz, hogy szeretni tudjunk valamit, tehát akár a műszaki dolgokat is, szükséges ez az „emberi“ beállítottság. Még mindig nem hagy nyugodni a téma. a helyzeted. Közismerten jé szervező, lelkes közéleti ember és tehetséges fényképész vagy. Mégis, életed végéig min dolgozol majd? — Az még nem- dőlt el, mit csinálok majd életem végéig, de remélem, előbb u- tóbb dűlőre jut az ügy, mert a sokfajta érdeklődési területen szétszóródik az ember, így nem lehet valamirevalót alkotni. Ki kell szemelni egy föteitUetet, és mellette hob- bykat, másképp nemigen lehet eredményesen dolgozni. Manapság olyannyira ki.széle- sedtek az egyes tudományágak, hogy polihisztorok talán nem is születhetnek. Hogyan jutottéi el a fényképezésig? — Csízben laktunk, hétmyolcér’es lehettem. A szomszédunkban lakott e.gy fényképész, a húgommal együtt őt lestük, mit csinál, hogyan dolgozik. A fotós gyakran ránk bízta az előhívást, Így megismerkedhettünk a szakma rejtelmeivel Is. Később, az Iskolában Is- süríin fényképeztem, majd rájöttern arra, hogy egy bizonyos amatőr szint elérése' nem is a felszerelés minősé .gén, hanem magán a fényképészen raiílik. fMás persze, ha az ember újságba készít^ ■fotókat, ezeknek meg kell felelniük bizo-"' nyos technikai kívánalmaknak.) .^z igazi fényképezés a filmezés, ahol nemcsak pillanatokat, hai-íem egész epizódokat, történeteket lehet megöröktteni. Ha egyszer lesz rá mődom, komolyan szeretnék a filmezéssel foglalkozni, de hát ezt egrelore gá- tolia a pénztárcám Gyakran fényképezted Fáhry Zoltánt i.s. — Először egy csoporttal jártam nála a hatvanas évek első telében, ez azonban o- lyan találkozás volt, ame'.vet 0 aligha veit tudomásul. Halála előtt kéf-hároni esztendővel alakult , ki a kölcsönös barát! kapcsolat közöttünk, akkoriban műkörlött az Hazai EK KOLÁR PETER gépészmérnök Kosicén születtem 1947-ben, Királylielme- cen járni, Kézsmárkon beszélni tanultam. Csízben az írás, olvasás és a fényképezés tudományába vezettek be, Rimaszombatban a zenét, a Tornaijára és Rimaszécsre való mindennapos utazgatásomon keresztül magát az utazást szerettem meg; Budapest és Moszkva pedig arra volt jó, hogy megismerjem az alapos tudást és az emberi szellem erejét. í»ok helyett bejártam, zenéltem, fényképeztem, szerveztem, kertészkedtem, méhészked- tem; értem el sikereket, ds sokszor vesztes is voltam, tanultam jól és ro.ssz,ul, de optimizmusom soha nem hagyott el. ő nevét- viselő ifjúsági klubunk is. Fábry Zoltán nagy támogatója volt a fiatalo-knak. Jó kapcso-Iatunknak tudható be talán, hogy 1969-ben meghívásunkra Fábry részt vett élete utolsó irodalmi estjén Kassán. F.gy kisebb filmet szisrettunk volna róla forgatni — amatőr alapon —, a tavaszi jó iclö-' re vártunk, csak azzal .nem számoltunk, hogy az Ilyen nagy emberek 'Is Tneghalhat- nak: Így, sajnos, csak a temetésről őrzök egy kisfilmet, és ez a mulasztás a mai napig bánt. Több száz fényképet készítettem viszont róla. sok még előhívásra vár. Ha felkérnének rá: hajlandó lennél valamelyik kiadónak egy Fáhry alhiimnt üsz- szeállítaiii? — Szíve.reh. bár ezek a felvételek fd'e.g élete utolsó szakaszából valók. \ fényképezé.s n$ filmezés után beszél- .gessiink egy kicsit az ifjúsági szervezetben végzett munkádról! — Már középiskolás koromban is aküv tagja voltam .az ifjúsági szervezetnek, és ezt a munkát eg-j.’ietemistaként is folytattam. Szerintem sokat beszélünk a nem sab- ionos tevékenységről, de sok helyen :-nég mindig netn bíznak meg eléggé a fiatalokban, és emiatt van az, bogy egymást váltják az egysíkú rendezvénvek. Még tágabb leret kell biztosítani ax alkotó godjiolko- dásnak! így meg tudná-nk nyerni azokat a fiatalokat is, akiket éppen a sablonosság riaszt el Lapunknak, az Új Ifjúságnak évek óla munkatársa vagy és figyelmes ulvasója. Mit tanácsolnál, hogr emelkedjék a axinvona- liink? — Két irányban kellene elindulni. Mindenekelőtt egy színes, szép kivitelű borító- 'apót kellene valahogy nyomni, hogy fel- kellsük az emberek figyelmét. .Aki felfedezi a standokon a szép kivitelű lapot, elöl)b- utől)b, megveszi és elolvassa. Vélej-ményem szerint hiányozna'k a lapból az olvasókat vonzó természettudományos - jellegű anya- ,gok. (Parnov Végtelenek keresztútjain c. munkájára gondnlo-k például, vagyis e.gy 0- lyan írásra, amelyben benne van minden: nemcsak a tudományos-fantaszt-ikus kalandok, hanem maga az. emberi élet, a politika. az emberek közötti viszony taglalása Is.l Évek óta ismerlek, és tudaiii. évek óla vonz a közélet. Honnan ered ilyen irányú érdeklődésed? — Ezt nem tudom pontosan megmondani. Egyszer csak kifejlődik az emberben egy kész.ség, amikor már nemcsak magával, ha.jiem másokkal is törődik, és, miután ez megtörténik, ösztönösen a közélet • fe.é lieklnt. Van azonban még egy. másik móílja is annak, miért jiu el az ember idáig: a- mlkor látja, hogy valami nem megy úgy, mint (kellene, és 6 úgy érzi, talán jobban tudná csinálni, mint mások. .Aki egyszer belekóstolt a közéletbe, nemigen tudja ab- batiagyni, hiába fogadkozík, hogy többé nem végzi ezt a legliálátlanabb munkát! Ha sikerül valami, az nagy öröm, de sokszor éppen azokban csalódunk, akikért cselekszünk. E2»n persze lúl,k«ll tenni magunkat, hiszen nem az egyénért, a közösségért dolgozunk. Budajpesten tamiltál a luúegyetemen. a díploniamunkádat Moszkvában írtad. Mit a- doU az a két világváros? — Mire voltak jók az itt eltöltött évek? .Azt talán mondanom sem kell, m-üyen lehetőségeket kínál a magyar vagy a szovjet főváros a művelődni vágyó embernek kulturális téren., Vannak viszont olyan dolgok, amelyekkel csak ilyen, igazi nagyvá- imsokban találkozhat az ember. Rengeteg az itt tanuló külföldi diák, és ez egyben azt is jelenti, hogy Grönlandtól Ázsián át Dél-.Afrikáig különböző embertípusokat ismer meg a figyelmes és tanulékony egyén. Vagyis egy kicsit megismeri magát a vi’.á- ,got is, a különböző szemléletmódokat, mentalitásokat, természeteket, és így sokkal érzékenyebben hatnak rá az emberiség dol- ,gai, gondjai-bajai, mint arra, aki csak a könyvekből tanulta — ha ugyan megtanulhatta — mindezt. Éveken át naponta együu voltam például Vietnam; diákokkal, ök tanulmányaik megkezdése őta Budapesten tartózkodtak, háza csak a diploma megszerzése után mentek. Naponta együtt voltam egy Vietnami lánnyal, aki sikeresen befejezte műegyetemi taniiimányaít, és visszaindult hazájába, Vietnamba, ahol dúlt még a háború. Elbúcsúztunk tőle a budapesti |)ályandvaron, és néliánv nappal később inegdlblvenve haiiottuk, liogy ez a vietnami kt.slány soiiasem ért liaza. Amikor szülővárosába érkezeti és hazafelé indult az álio- másról. bomba robbant a közelében és megölte télutón. Elképzelhető ezek után, ho.gy ■ nekem többet mond a ,,vietnami háború“ címszó, mint annak, akinek nincs Ilyen köze hozzá. De megismerkedtem afrikaiakkal is. Egy ottani diák arról beszélt, hogyan gvógyítja a törzs varázslója náluk, otthon, az emlvereket. Mindezt a műegyetem atomreaktora mellett tudtam meg. Lám, Ilyen a huszadik század: valaki a kökorszakból pottyan a civilizáció kellős közepébe! Tndani. hogy szereled a zenét, magad is játszol hangszereken, leggyakrabban hege dun. — Ügy gonduioiu, a zenél csak úgy lehet szeretni és érjeni, ha az eml->er egv kicsikét maga is müveit. A hangszer- talán nem is csupán azért van. hogy minden ember jól játsszon rajta, hanem azért is, hogy általa igazán megértse az egyén a zene lénye,gét. Később aztán elérhet egy bizonyos szintet, amikor játékával saját magát is megnyugtatja. Vannak-érzések és hangum- lok, amelyeket szóval nem lehet kifejezni. -Akkor fogom a hegedűt és játszom. Nem az a lényeg, milyen színvonalo-n, milyen ki- válóau. Sokszor csak magamnak hegedülök, cgve-dül csak én hallok valami hangot ott legbelül. BATTA GYÖRGY ERÜOKET MEF MEG A papírgyártás az uióbbi években vla.gs'/crte és hazánkban is soha nem látott fejlődésnek indult. Szlovákiában csupán 1969 óta 59 százalékkal fokozódott a papír tertnfelése, és a legközelebbi években még gyor- s.nbb iitnmíí fejlődés várható. Ennek az oka az életszínvonal enielkcdéséve! tiigg össze,- Különösen sok papír fogy a csomagolástechnikában és higiéniai céinkra, s a kereskedelem Is egyre igényesebb. A gyors fejlődés ellenére világszerte papírhiány van, ■ilyannyira, hogy tavaly már az ENSZ mezögazdasá.gi és élelmezé.si bizottsága is foglalkozott a kérdéssel. Különösen aggasztó, hogy a papíripar céljaira egyre nagyobb területű erdőt vágnak ki, pedig ez a környezetvédelem szempontjából felbecsiilhetetien érték. Nálunk a papíripar évente mintegy 560 ezer köbméter fát dolgoz fel. jóllehet erdőben gazdag ország vagyunk, mégis félő, hogy a fejlődés mai üteme mellett egyszer kimerülnek tartalékaink. Ezért napjaink egyik sürgető teendője, hogy új nyersanyagforrások után nézzünk. t Ennek- egyik legegyszerűbb módja a hulladék papír gyűjtése. Csehszlovákiában évente mintegy 290 ezer tonna hulladék jtapírt vásárolnak tel, ez pedig kevés. Hozzávetőleges becslések szerint nálunk a forgalomba került, papírnak csak a 32 százaléka kerül vissza a papírgyárakba, újabli feldolgozásra. Vannak viszont országok, ahol a kitermelt papír felét visszaszolgáltatják.-A hiba alighanem bennünk lesz. Bűnös hanyagság, hogy rendszerint Blegetjiik vagy a szemétkosárba dobjuk a háztartásban felgyülemlett papírt. Pedig félmiHió tonna hulladék papír visszaszolgáltatásával több mint egymillió folyóméter fát takaríthatunk meg. Gondoljunk cs/k arra. mennyi árnyat, kellemes felüdülést nyújtó ei'öt menthetünk így meg. ÍPi) Í ajos hlcsiról, a meste’’- rSZ akarok írni, de hadd kezdjem egy kissé eVodb- röl. Olyan músjél-kót suíizad- del ezelőtt már-már azt hiiliik, hogy a sok kisebb és nagyobb ffőleg kisebb/ motorkerékpár száműzi a közlekedésből u biciklit. amely pár éutizeddel ez- .elüti még luxusjármiínek számított. Egy bizonyos időben tehát a kerékpár kezdett kimenni a divatból, a szegényebb emberek jármüve lett. Akkor- tájban — elsősorban vidéken — még kevés szú esett arról, hogy a kerékpározás testedzés, tehát sport is lehet. A fiatalok számára szinte szükségszerű. A kerékpárgyártás alighanem jó előrelátással nem csökkentette termékeinek mennyiségét, inkább tökéletesítette kerékpár- iáit. Egy kis. talán nem is kis hiba azért becsúszott a számításba. A megnövekedett igényeket- a kereskedelem ugyan ki tudja elégíteni, baj van a- zonban a javítással. Pedig hát ez a jármű is elromlik néha. Es egy ezer valahány koronás biciklit az embernek nincs szíve csak úgy az ócskavasba dobni. Meg kell javíttatni, ha olyan a hibája, amelyet otthon a barkácsoló „tudománnyal“ már nem lehet. De hol? Hát hol kellene? A javító szolgálatnál! Elő a *elejon- könyvet. Szolgáltatások. Ez u- lalt a címszó- alatt kerékpárja- vítás nem szerepel. Majd a szolgáltatások szervező osztályán... • ...Hogyan? A szolgáltatásoknak az egész városban ilyen üzeme nincs? — Sajnálom, nincs — hangzott a kedves válasz, és kat- 'ant a kagyló. Fiam akkor már napok óla rágta a fülemet, tenni kellett valamit, akárhogy lehangolt is a sorozatos sikertelenség. Akkor kapott szikrát még egy mentő ötlet; Fel kell hívni az üzletet, lehet, hogy nekik van javító szakemberük. Kedves volt az a jérjí, aki felveile a telefon:. .*,zzal kezd- e, hogy igen. ilyen ügyben sokan fordulnak hozzájuk. Sajnos, az üzlet a javitásra nincs — Hát az a háború alatti négy esztendő nem volt ugyan leányálnm, de fiatal vóHam, szakmát tanultam, méghozzá 0- iyat, amilyet szereltem, a részletek meg olyanok, hogy azok iftinden inassal megestek, az én koromra már csak a kedvesebb emlékek maradtak meg belőle. Mindert munkahelyenisn megbecsültek, a kezem alatt sok fiatal kitanult, csak a két A MESTER berendezkedve, sőt a bratisJa- vai szolgáltatások sem. Ezt már tudom. Már-már letettem a kagylót, de meghallottam, hogy ö még folytatja. De azért ajánlhatok egy javítót. Egy maszekot Prievozon IFörévenj, ö kerékjjárokat is javít. Kora reggeltől késő estig a műhelyében találja. így kerültem Prievozra fFö- révre] Varjú Lajos bácsi zsúfolásig tömött mindenes műhelyébe. Mert javít ö mindent, a- mlt másutt egyáltalán nem vagy nehezen vállalnak a vasas szakmából. Van olt varrógép, vas.aló, gyerekkocsi, zárak, kulcsok meg sok egyéb, de legtöbb a kerékpárból. Ezeket jci- vílja már tizenöt éve a nyugdíjas Lajos bácsi. Pedig tizennégy éves korában, amikor Hu- dapesten inasnak szegó-.iöH, nem erre a szakmára állt. Négy esztendeig tanulta a szerszámkészítés mesterségét, éppen a világháború első éveiben. Nem részletezem életrajzát, mert az örökké jó kedélyű hetvenöt éves Lajos bácsi is azzal ütötte el inaskodásával kapcsolatos kérdésem: fiam választott más szakmát. Igaz, mind a kettő mérnök, erdőmérnök. Lajos bácsi beszédes ember, magáról ugyan keveset mond, de annál többet munkatársairól. régi és mostani barátairól. Sokjelé járt, sok mindenról tud beszélni, érdekesen, leggyakrabban mókásan. Ügyfelei sokszor fél óráig is nála időznek. 0 meg csak addig hall- yat el egy-egy percre, amíg valamit kérdeznek tőle. De' a keze, az akkor sem áll meg, egy pillanatra sem. Az embernek áz itt az érzése, hogy a hetvenöt éves mester játszi könnyedséggel végzi a muaká- lát, ujfai fürgén mozognak. Még el keli árulnom valamit: amikor WtiO-han nyugdíjba ment, a munkahelyén mindig é- ietoldám. ember nem találta a helyét. Igaz, hogy gyakran benézett az „üzemébe“, a megengedett napokat is ledolgozta é- oente, de ez kevés volt a szüntelenül tenni akaró mesternek. Így ment ez öt évig. A faluban többen fordullak hozzá kisebb- -nagyobb javításokkal, de ö ezt nem tartotta megfelelő formának. A nemzeti bizottság sem. favaslatott tett hát az akkzr már 65 éves embernek, hogy nyisson műhelyt, engedélyezik, sót támogatják. Varjú bácsiban felbuzdult a íeilrekészspg. Megállapodtak, s meynyitótla a műhelyt. Igen ám, de több olyan juvitani-jalót is hoztak, amihez nem volt megjelelő szerszám. Ez lett volna persze a kisebbik bökkenő, hiszen a szerszámkészítő mes-- tér ezen könnyen segített. Az már nagyobb gondot okozott, hogy a nem szakmájába vágó javításokkal hogyan boldoguljon. Mert elutasítani sem akart senkit, sem pedig selejtes munkát kiadni a kezéből. És akkor hatvanöt éves fejjel, a várható szükséglet szerint tanulni kezdett. Hogy jól. azt fényesen bizonyítja, hogy reklamációja még nem volt. Azt állítják róla a környékbeliek, hogy nemcsak jól, ha- ne-gi sokat is dolgozik. Rúcsú- zás előtt nem állhatom mey, .hogy meg ne kérdezzem: — Erre a szinte önmagát hajszoló munkára talán az a- nyagiak késztetik, vagy vaiami más van a háttérben? — Tudja, aránylag jó fizetéssel mentem nyugdíjba, s ezt még tetőzte a ledolgozol! munkaéveimnek a száma. A pénz persze jó, de én nem élném túl, hogy ilyen ■■‘gészsé- cfcsen- m'egiilisák a munkát nekem. Nekem a munka szórakozás. Es a hetvenöt éves mester fürge kézzel illeszt bele egg számomra ismeretlen szerkezetet egy régebbi típusú .varró- Qépbe, amikor elköszönök 'öle, akkor sem haggja abba a 'ivin- kát. Hai'dszii Gyula
