Új Ifjúság, 1975. július-december (24. évfolyam, 27-52. szám)

1975-09-02 / 36. szám

8 A VACK fOX Tanla és én Jelen voltunk, amikor Torrey kesztyűjét Prit­chard arcába dobta, és kihívta párbajra. — TréfAIsz — mondta Prit­chard, és megsimogatta az ar­cát. — Soha nem voltam komo­lyabb. Elcsábítottad a menyasz- szonyomat, elloptad az orrom elöl. Ezt nem úszhatod meg szárazon, elégtételt követelek! — Soha nem voltam a meny­asszonyod — mérgelődött Ta­nia.-— De bizony az voltál. De erről most nem vitázunk! Prit­chard, elfogadod a kihívást? — De hiszen a párbajt már régen Ixítiltották! — Ezt is tudom, ennek elle­nére ragaszkodom hozzá, hogy megvívjunk. Ha csak nem vagy utolsó, gyáva féreg. Pritchard elsápadtr — Jól van, esztelen! Legalább annyi elégtételem lesz, hogy le­lövöm azt a klepa füledet! — Ez azt jelenti-, hogy pisz­tollyal akarsz megvívni? — Igen. Vagy van ellene va­lami kifogásod? — Nincs. — Akkor mondd meg, hol, hány órakor vívunk meg. —Holnap hajnalban az eu­kaliptuszok parkjában. De szük­ségünk van egy segédre. Kí­nén, vállalod? — Nem vagyok hajlandó eb­ben az ostobaságban részt ven­ni — ráztam meg a fejem. — Hát te, Tania? — .Megörültél? Nincs szükségünk segéd­re — döntött Pritchard. — Én Ilyen ostobaságot még életemben nem láttam — in­gatta tejét Tanla. — Két fel­nőtt ember a XX. században párbajozni akar! Taniának igaza van —mond­tam én is. — Allan — mondta Tanla Prltchardnak, amikor végre Torrey eltávozott nem lett volna szabad megengedned, hogy egy senkiházi így kihoz­zon a sodrodból! — Ki nem állhatom — lob­bant fel Pritchard. — Alig vá­rom a holnapi napot! — Allan — szóltam közbe én is —, alig három hónapja is­merlek, nincs jogom beleszólni az életedbe. De úgy tetszik, egy nagyon lényeges dologról meg­feledkeztél. Ha megölöd Tor- reyt ebben az ostoba párbajbajp, gyilkosságért elítélnek, és éle­ted végéig börtönben maradsz. —Eszem ágában sincs meg­ölni. Csák a fülét lövöm át. Ha nem tudnád, remek céllövö vagyok. — Mégsem helyeslem ... — Bízzátok csak ráml XXX Hajnalban hűvös volt a leve­gő. Ügy döntöttem, mégis el­megyek Pritcharddal. Torrey már várt bennünket. — Nlcsakl — ■ nevetett. — Mégis lesz párbajsegédünk, itt van Kínén 1st — Eltaláltad, öregem. Es most siessetek, minél előbb fe­jezzük be ezt az ostoba komé­diát. A párhajozök fegyvert vá­lasztottak, háttal álltak egy­másnak, én pedig számolni kezdtem. Torrey és Pritchard lépésről lépésre távolodtak egy­mástól. Torrey nevetgélt, Prit­chard elszánt arccal nézett ma­ga elé. Amikor tízig számoltam, ök ketten gyorsan megfordultak és egyszerre lőttek. Torrey arcán csodálkozó fintor jelent meg, a földre zuhant. Odaszaladtam hozzá, és megfogtam a pulzu­sét. — Halott! — kiáltottam oda Prltchardnak. — Halott? De hiszen ez le­hetetlen! Oldalt céloztam. — Ügy látszik, mégsem vagy olyan jó céllövö. mint hitted. Szíven találtad. — Nem akartam megölni, Kl­Holeöko Viktor Ulttsztráciéja nen, esküszöm mindenre, nem ■ akartam! — Hogy mit akartál, és mit tettél, az két teljesen külön­böző dolog, Pritchard. Előre megfontolt szándékból történő gyilkosság miatt fognak ítél­kezni feletted. — Mit tegyek?! — kapott a fejéhez kétségbeesetten. — Senkinek sem szabad meg­mondanunk, hogy mit történt, még Taniának sem! Majd azt mondjuk neki, hogy Torrey megijedt és éjszaka elszökött a városból. Egy darabig azon­ban, a biztonság kedvéért ne találkozz Taniával. — És mit teszünk a holt­testtel? — Bízd rám! — De miért segítesz? — Barátok vagyunk, vagy nem? Most menj szépen haza, nyugodj meg. Csak egyről ne feledkezz meg, teremts elő pénzt, jó sok pénzt. Egy cso­mó embernek fizetnem kell, hogy elhallgattassam őket... — .Adok pénzt, amonnyit a- karsz, csak segíts rajtam! Néztem utána, amint eltávo­lodott az úton. Torrey felállt, leporolta magát, levette vörös festékkel bekent Ingét, és vi­gyorgott: — J61 megijesztettük, ml? — kérdezte. — Ez várható volt — mond­tam. — Mit gondolsz, mennyi pénzt tudunk klpi-éselni belőle? — Legalább húszezer dollárt. — Háromfelé elosztva sem megvetendő összeg. Hamarosan kereshetjük az újabb áldozatot. — Hogyan Is élnénk meg, te, Tania és én, ha nem volnának Pritchardhoz hasonló naiv em­berek — nevettem el magam. Végtelenüi terhes beszélgetés volt. — Az isten szerelmére próbál­jon meg már visszaemlékezni, hol dolgozik! — próbáltam társamnak a leikére beszélni, és kutalóan a szemébe néztem. Ö meg közben vörösödön, izzadt, a zsebkendőjével gyöngyöző ha­lántékát törölgetíe, és egyre csak azt hajtogatta: — Nem tudom. Ha agyonüt, se tudom megmondani. Valami hiva­tal, de az Istennek se .tudok rá­jönni. hogy milyen hivatal. — Hát jő — mondtam végül —, megpróbáljuk a másik végéről ki- • deríteni. Hogyan került oda? — Protekcióval, természetesen — feleltt gyorsan a boldogságtól szinte repesve, hogy legalább eb­ben a segítségemre lehet. — Az Iskolatársam egyik barátja intézte el. ' — Mikor volt ez? — Három évvel ezelőtt. — Es mit mondott magának, a- mtkor a munkahelyére küldte? — Azt mondta, hogy szép tiszta munka. — Mit csinál maga ott tulajdcm- képpen? — Az iratokat rakosgatom az e- qylk helyről a másikra, az asztal egyik sarkáról a másikra. JURIJ KOTLjARSKII: NEHÉZ KÉRDÉS — Bz nagyon érdekes lehet. És milyen iratok azok, amelyeket e- gyik helyről a másikra rakosgat? — Mindenfélék. Vannak köztük hosszúkásak meg négyszögletesek is. Akadnak kettős lapok is, de többnyire csak egyes tratlapok fordulnak elő. t — Nagyszerű. És meg tudná ne­kem mondani, hogy mi van azokra az iratokra írva? — Kedvesem — mondta, és el­néző pillantást vetett rám —, mi közöm nekem ahhoz? Bn soha be­léjük se néztem. — Bocsásson, meg, mennyi az ön fizetése? — Százhúsz. — És mért kapja ezt? — hör- kentem rá. ~ Hát nyilván azért, hogy a papírokat az egyik helyről a má­sikra rakosgatom. — És mit csinálnak a kollégái? — Tudja... — mondta elgondol­kodva —, különösebben nem érde­kelt a dolog, de úgy gondolom, hogy ezeket az tratokai irkálják alá, mások meg pecsétet nyomnak rájuk. — Mennyi hát akkor tulajdon­képpen a maga fizetése? — vetet­tem közbe csak úgy mellékesen újra a kérdést, — Százas — vágta rá azonnal. — Az el&bb minthe százhúszat mondott volna. ~ Ogy is van. Százhúsz az e- gyík és száz a másik állásomban. — Hogy győzi, mondja? — Hát bizony ugyascsak igye­keznem kell. — Nyilván a másodállást is Is­meretség útján szerezte. — Természetesen. Próbáljon meg valami rendes helyet felhajtani kapcsolatok nélkül. — £.s miből gondolja, hogy az jó hely? — Abból, hogy az is tiszta mun­ka. — Hivatal? — Természetesen. — fis milyen hivatal? A szemét égnek emelte, a szája szélét rágta, majd sajnálkozva kl- jélentette: ~ Hát azt meg nem mondom magának. Még csak két éve dol­gozom ott, s eddig nem volt rá időm, hogy utánakérdezzek. — Milyen munkát végez a má­sodik munkahelyén? — Ugyanolyat, mint az elsőn. Az egytk helyről a másikra rakosga­tom a papírokat. — Pontosan ugyanolyat? — ka­paszkodtam bele ebbe a lehetőség­be. — Van közte valamilyen kii- lűnbség? — Csak annyi, hogy ott még ke­vesebb a munkám, így aztán azzal töltöm az időt, amivel tudom. Né­ha az utcában elhaladó autóbuszo­kat számolgatom. Olyan útvesztőbe kerültem, a- melyből sehogy se találtam kiu­tat, így hát elhallgattam. A dolog azonban nem hagyott nyugodni, hát még egy utolsó kísérletre szántam rá magamat: — De kedves barátom, próbáljon meg valahogy visszaemlékezni rá, hogy hol dolgozik. Együttérző, kedves tekintetet ve­tett rám, és így szólt: — Nem gondolja, hogy teljesen lényegtelen, hol dolgozom? Szavait végiggondolva, igazat kellett neki adnom. —tó— fordítása • „Dark Rose-s“; Ogy é- rezzük, jó úton jár. Látás­módja letisztult, egyéni. Ké­pet látlatóak. A Feléd, Váz­latok, Tavasz, Mégis megvtr- radt és a cím nélküli versét közöljük. A képverse Is ér­dekes próbálkozás. Ha van belőlük több, küldje be a- zokat is. Ugyanúgy szeret­nénk látni több fordítását Is. Várjuk jelentkezését! • „Nyíló rözsák“: Egye­lőre sok-sok tanulást, olva­sást ajánlanánk. Verseiben ugyanis rengeteg a pontat­lan, pongyola, logtkátlan sor, kifejezés. .Amíg a ki­nek, miért, mit, hogyan kér­dések!« nem találja meg a pontos választ, addig az ön földje csak ocsút terem. Néz zünk néhány logikátlan sort verseiből: „Szenvedek, mert gyötör a szerelem Koplalok mert nincs mit ennem, / Szememben féle­lem, mert tudom, hogy nem szeretsz Homlokomon ha­lál, mert tudom, hogy el­hagytál.“ Hát ha tudja, hogy nem szereti önt. miért lepődik meg mégis azon. hogy elhagyta? A szemében félelem, a homlokán halál? Szóval az ember csak lész letekben múlik kt? Több fi­gyelmet és több fegyelmet! • T. B. katona: A szán­dék nemes, de szándékból csupán még jó vers nem született. A „tendenciának nem .szabad kilógnia a mű bői. A tanulságnak magától kell előragyognia Mihelyt tendenciózus valami, ellent- nvondiást kelt és szinte utá­latos“ — mondja Gárdonvl Géza. Nos, talán ajánlatos volna megfogadni a íaná csőt: nem mindenről lehet, szabad és kell verset írni... • „Jolán 72": Egyik ver­sében így ír: „Az élet. mint egy süvítő golyó, ' száguld a kék messzeség ölén. Majd a táncoló nimfák közt folyó ' puha, selymes tün­dérek vizén ' megáll — és marad.“ Ugyancsak kemény vizük lehet a puha, selymes t;ndéreknek, ha még az é- let süvítő golyója !s meg­áll rajta?l Tanuljon! Válasz Laci jeUgé^re Ha szereted gyerekkori játszótársadat, vedd feleségül. Szüleidnek magyarázd meg, hogy ezt a saját boldog­ságod érdekében teszed. Nem írtad meg. hogy Tőnek akarsz e menni, vagy csupán az bántja a szüléidét, hogy messziről hozod a lányt. Akárhogy van is, egy őszinte beszélgetés után nem fognak akadékoskodni. Kü­lönben is a távolság manapság könnyen leküzdhető. A leveledből azonban nem „lobog ki“ az őszinte szere­lem lángja. Egyrészt azért merek erre következtetni, mert nincs bátorságod a szüleid előtt kiállni szándé­kod mellett. Másrészt lelkiismaretfurdalás, szánalom csendül ki a soraidből. Ha e szerelmed nem elég mély, arra nem lehet boldog házasságot épiteni. Magad is bevallód, hogy tétovázol. A szerelmesek nem ismernek leküzdhetetlen akadályokat. A lány valóban nem torpan meg: öngyilkossággal fenyegetőzik. • Ha komolyan gon­dolja, ez rossz előjel, bár szerelméről fesz tanúbizony­ságot. Az a baj, hegy nem törődik a te érzéseiddel, boldogságoddal, s rád akarja kényszeríteni magát. Még ha puszta fenyegetésnek szánta Is az öngyilkosságot, akkor sincs llenne női büszkeség. Megalázza magát «- lőtted. E szempontból nem csodálkozom, hogy tétová­zol. Vagy talán valami oka van a türelmetlenségre? Ne­ked tudnod kell, hogy micsoda. Ha szereted, nem kel­lett volna más lányok után szaladgálnod. Azt ajánlom, hogy előbb tisztázd az érzelmeidet. Ha meggyőződtél róla, hogy szereted, látoga.sd meg, és ve.sd fel neki há­zasságiak lehetőségét. Ha nem szándékszol feleségül venni, akkor is keresd fel személyesen, és beszélgess el vele őszintén. Ez nehéz lesz, de el ne miilaszdi Egy fiúért — bármilyen tökéletes is — butaság az életet el­dobni. Ne kárhoztassátok magatokat boldogtalanságra — ezt magyarázd meg neki. Barátságtokat őrizzétek meg továbbra is, de ne ígérgess a világba. Kendi Mária, gimnazista Válaszok Ártatlan fzuska jeligére En is tizenhat éves vagyok. A leveled nagyon felhá­borított. hagy a nálad IS évvel idősebb főnököddel és katonákkal volt viszonyod. A véleményem az, hogy aki­nek ilyen a mfiltja, az nem érdemli meg egy rendes fiú szerelmét. Jelige; U. G. Te nem a szerelemben cMlódtál, hanem a szeznális élményben, hiszen a leírtak alapján te sose voltál sze­relmes, csak e testi élményt kerested. Most ss az bánt, hogy a fiú nem szeret eléggé, hanem hogy nem elég helemenős. Az ez érzésem, hogy • történtek ellenére, most szeretnél jó partit csinálni. Jelige: Sose halunk meg Nem szégyened az egész ország tudtára adni, hogy már gyetek korodban elve.sztetted a becsületed? A ta iinlással kellett volna törődnöd, nem a szerelemmel! Talán nincsenek szüleid? Nem volt senki, aki a jó és helyes útra irányított volna? Túl könnyelműen ve.szed az életet, és meggondolatlan vagy. Térj helyes útra! Jelige: Egy a szívem, egy a párflm Válaszok a Tini-szerelem című levélre •Amikor a leveled olvastom, nevetnem kellett. Kicsit furcsán hangzanak a csalódásaid. Négy lányban csaléd- tál, de még többen is csalódni fogsz, hiszen fiatal vagy. Fiatalok a lányok is. Természetes, hogy szeretnének szérakezni, és nem akarják lekötni magukat. Bánat he­lyett szórakozz te is! Próbáld a lányokat kiismerni. Ha Kati menni akar, engedd. Legfontosabb feladatod a ta­nulás. Jelige: 17 éves lány, .AMca Problémád csak önkritkiával oldhatod meg Erőszak­kal nem tarthatod meg magadnak Katit. Mi lehet az oka, hogy megfutamodnak tőled a lányok? Az se min­dig helyes, he nagyon kimutatod a szerelmedet. Vagy csak játszanak veled? Ezt ne engedd! Azt sem értem, hogyan tudtál annyi lányt őszintén szeretni. Nagyon vágyódsz a szeretetro, s ezt ki Is mulatod. Fröbálf n- ralkodni magadont Viselkedj a lányokkal szenil>en ter­mészetesen, s ne vedd annyira a szivedre, ha elhagy­nak. Eljön az a lány, aki őszintén fog téged szeretni. Jelige: Kati

Next

/
Oldalképek
Tartalom