Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)
1974-08-06 / 32. szám
8 U|lí|US3g Kerubin óvatosan át- lapakodott a kamra «llen- kezö sarkába. Vigyázva lépkedett, nehogy az öreg padlásdeszka megreccsenjen a- latta. A hangokból próbálta megállapítani, hogy melyik helyiségbe mentek be. Kihúzta az ócska szekrény fiókját és ráült. Csak most döbbent rá, hogy lent, az álllg felfegyverzett németekkel Katarina és a tanító egyedül maradtak. A kanapéhoz ment, ahová a tanító a hátizsákját tette, belenyúlt, előhúzta a pisztolyát és klblztosltotta. Aztán várt, nagyon sokáig várt. Majd a folyosóról újra hallatszottak a döngö léptek. Kerubtn megmozdult. Visszatért a tetőn lévő megfigyelő lyukhoz. Az egyik katona ment vissza az autóhoz. Lassan. felsőtestét h-mbálva haladt, géppisztolyát a hátán keresztve vetve. Egy pillanatra eltűnt a sarok mögött, de aztán rövidesen újra megjelent hátizsákkal a hátán és egy tiszti bőrönddel a kezében. Nemsokára tarka sátorlapba c’savart csomagokat cipelt be az udvarra. Kerubin ekkor egészen tisztán hallotta a német szavakat. Már minden szót értett, minden lépést hallott. A németek ott voltak pontosan alatta, csupán a padlás fenyödesz- kál választották el tőle ő- ket. És ekkor a hordozható gramofonon felc.sendült a Llly Marlen szentimentális dallama. 7 Katarina kinyitotta a fe- hérnemüs szekrényt, átvizsgálta a polcokat, elővett hat szépen klkeményített, kivasalt Inget, két levendula Illatú lepedőt, összegyűrte ő- ket és beledobta a ruhás- kosárba, majd még hozzájuk tett néhány tiszta törülközőt Is. A kosarat bevitte a konyhába, a teknóbe forró vizet öntött, s a tiszta fehérneműt a gőzölgő vízbe öntötte. Mikor ezzel végzett a tükör elé állt. A szeme alatt a karikák az elmúlt napok Izgalmairól tanúskodtak. UJJával végigfutott a szemöldökén, aztán fogta a fésűt és megigazította a választékot a hajában. Ma nagyon szép akart lenni. Először tizennégy éves korában állt így a tükör e- lőtt. Hintázott, a lehető legmagasabbra röpült, kacagott, s közben a gyepen futballozó fiúkra kiabált. Am hirtelen észrevette, hogy kelten valamit suskolnak egymás közt és lángoló szemekkel bámulnak rá. Hirtelen rádöbbent, hogy a szoknyája szabadon röpdös. Gyorsan leugrott a hintáról, és elszaladt. A sírás fojtogatta. Odahaza a tükör elé állt és gondosan kezdte vlzsgálgatnl magát. A lelkét Is odaadta volna annak, a- kl akkor megmondta volna neki, hogy szép-e vagy sem. Ezzel most már tisztában volt. Kerubin megmondta neki. Megmondta egyszer, kétszer és újra, meg újra elismételte. így hát Igaznak kell lennie. Biztosan nem mondaná csak úgy. Benyúlt a retlküljébe, bátortalanul átfutott az ajkain, megnézte magát, aztán újra. Jó erősen rányomva a rúzst. A rúzsnak málna Ize volt. Katarina elfordult a tükörtől, mint a mester a kész portrétól. Elégedett volt magával, Majd gondolt egyet és újra visszalépett a tükör e- lé. Lecsavarta a kölnls 0- veg tetejét, a kölnit különben az apja használta borotválkozás után, s vagy kétszer, háromszor a hajára fröccsentett belőle. Aztán visszatért a teknöhöz, és mosni kezdte a tiszta fehérneműt, arra azonban erősen ügyelt, hogy a csörgést, zörgést az egész Iskolában jól lehessen hallani. Végül is a kimosott holmit kifacsarta és újra bele dobálta a kosárba, majd fogta a ruhacsipeszekkel teli kis zacskót, a folyosó végére ment ahol a szertár volt a kitömött gólyával és az Iskolai vécé, no meg a padlásra vezető meredek lépcsők. Az osztályban, amelybe a németek beköltöztek, szólt a gramofon. A folyosót betöltötte a lassú, szentimentális dal. Katarina ráébredt. milyen Jó, hogy most szól a zene. Ha valaki ugyanis Ilyen dalokat hallgat, annak csak civil gondolatai vannak, és nem Jut eszébe: vigyázz, az ellenség a közelben leskelödlkl Felment néhány lépcsőfokon, megállt és hallgató- zott. Kerubin Is fülelt. Nem tudta, ml történik lent, hiába nyomta oda a fejét a réshez, csupán az Iskolaudvar egy elhagyatott darabját látta. A padlás homálya azonban különösen Jó táptalaj az amúgy Is felkorbácsolt fantáziának. A szeme előtt Izgatott képek sora vonult el: A nyomára bukkantak. A kötszerek, orvosságok, mind-mind Jó útmutatók. Lehet, hogy megérezték a fertőtlenítők szagát. Nem, nem, Katarina arra vigyáz Talán a falusiak közű' látta meg valaki, amikor Ide hozták. !gy akart a németeknél bevágódni. Aztán pontról pontra, annak a végtelenül hosszú éjszakának a képei kezdtek e- lötte feltünedezni, amikor a Jóságos és bátor Koclán bácsi átvezette a határon. ■Amikor a kényszermunkából megszökött, fogalma se volt róla, sőt nem is Igen törte a fejét rajta, hogyan is lesz tovább. Először is, élelmiszer Jegyekért nem Jelentkezhetett, arra meg, hogy a feketepiacon vásároljon magának ennivalót, nem volt pénze. Dolgozni se dolgozhatott, mert ha a rendőrségen bejelentkezett volna, azonnal bezárják. Egy hétig, tíz napig tengette így az életét. A barátainál aludt, aztán elhatározta, hogy ét- szöklk a határon. Nem a politikai meggyőződése hajtotta át, nem azért ment, mert kötelességének érezte, hogy fegyverrel a kezében harcoljon a betolakodók ellen, hanem egyszerűen azért, mert nem volt más választá.sa. Ütnak Indult, hogy megmentse az életét. Koclán bácsi hegyi ember volt, s neki se volt fölösen. Három napon át krumpllle- vesen és Irén tartotta Ke- rublnt, s aztán átvezette a határon. De még a lelkére kötötte, hogy Berta Jóskánál jelentkezzék, a fűrésztelepen. Kerubin addig maradt a telep«en, amíg, a többiekkel együtt, be nem vették magukat a hegyekbe. A magány nagyon alattomos dolog, rettegést ébreszt az emberben. Amikor az ember nem látja, hogy ml történik körülötte, képzelődni kezd, s csak egy lépés, hogy esztelen tettekre ragadtassa magát. Kerubin e- rősen nyugtalankodott, me."t tehetetlen volt. Lábujjhegyen lopakodott hol a tetőn levő réshez, hol meg a kanapéhoz, s közben úgy é- rezte, hogy fölöslegesen nagy zajt csap. Más utat választott hát — az ajtótól a szekrényig rótta nyugtalan útját. Majd megállt és hallgatózott. Csoszogó lépteket hallott. Mintha a léptek közelednének. Néhány másodperc múlva valaki megérintette a csapóajtót, felemelte, a résen át fény tört be Kerubin tanyájára. Nem Ijedt meg, inkább kíváncsiság fogta el. KI lehet az? Ojra hallatszott a nyikorgás, és az ajtó bezárult. Kerubin kerekre nyitotta a szemét, akár a macska. Megpróbálta tekintetével átfúrni a sötétséget, s közben az agya lázasan kereste a megoldásokat. Aztán hirtelen másfajta léptek zaja ü- tötte meg a fülét. Kemény, nehéz léptek voltak ezek. A bakancsok patkóvasa kopogott a deszkapadlón, s valahol a természetrajzi szertár és az Iskolai \^cé között halt el. Egy rövid Ideig az agyonjátszott lemez recsegő hangja hallatszott, majd valaki valami parancsot kiáltott, a folyosón álló dünnyögött valamit és becsapta az ajtót. A dal elhalkult, s a folyosón álló egy Indulót kezdett el fütyülni. Hirtelen, a magasban fehéren világító, nőt lábakat pillantott meg. Megállt, és bámulva nézett fölfelé. — Donnerwetter! — kiáltott fel és füttyenlett egyet. Kerubin néhány tétovázó lépés zaját hallotta, majd a német megállt a lépcső aljában. — Fräulein...! — szólalt meg magas, sipító, hangján. Kerubin most értette csak meg. Az első léptek, Katarina léptei voltak. A csapóajtó előtt állt, még Idejében sikerült becsuknia. Másodszor pedig a német lépteit hallotta. — A padlásra? — kérdezte. — Igen, a ruhát megyek kiteríteni — felelte Katarina. A hangján nem érződött Ijedtség. A német nem értette, ezért újra elismételte a kimosott ruhát felmutatva: — A fehérneműt... — Aá, Wäsche...! — kiáltott fel a homlokára ütve és elnevcttie magát, hogy érti. — A szép Fräulein mosott fehérnemű — tette még hozzá, és nagyon okosnak képzelte magát. Katarina Is elnevette magát, és Kerubin nem tudta megérteni, hogy a nevetése miért olyan vidám. Arra gondolt, hogy bizonyára kacérkodik a némettel. És Igaza volt. Katarina mosolygott, úgy viselkedett, mint egy gondtalan kislány, akinek hízeleg a férfiak figyelme, még akkor Is, ha egyenruhában vannak, és a patkós bakancsaik kopogásával felverik egy Idegen Iskola nyugalmát. — Ml ember sehr galant — mondta a német. — De fehérnemű nem katonának való. A kisasszony megbocsát! — .Azt hiszem megbocsát — felelte Katarina, de ebben a pillanatban újra nyílott a tanterem ajtaja, a- melybe a németek beszállásolták magukat, és a gramofon hangja hangosabban hallatszott. — Mi történik Itt? — kérdezte a tiszt. Ingzen volt, lábán fekete papucsot viselt és cigarettázott. A cigaretta Illata egészen a padlásra érződött. — Fräulein...I — Jelentette az előbbi német és a padláslépcsőre mutatott. A tiszt felnézett és azt mondta: — Kompliment...! — Aztán egy Ideig mindketten nevettek, s velük kacagott Katarina is. A tiszt megállt a lépcső aljában és megjátszotta a világfit. Hajlongott, s Igyekezett ellenállhatatlannak látszani. A katona megértette, hogy útban van, hát folytatta az útját a vécére. Rövidesen eltűnt a Lányok feliratú ajtó mögött. A tiszt nagy szemeket meresztett Katarinára és ő Is elismételte a pucérja szavalt. — Ml ember sehr galant...! — A maguk emberének nem szabadna egy olyan hölggyel beszélgetnie, aki fölötte áll a lépcsőn! — mondta Katarina nem kis éllel a hangjában és azzal befejezte a beszélgetést. — Diese Frauen — állapította meg a tiszt mosolyogva és 6 Is belépett a Lányok feliratú ajtón. A csapóajtó kinyílt. Kerubin a kamra nyitott ajtajában állt pisztollyal a keiben. A padlás homályába újra fény hasított, s a tárgyak formát kaptak. Katarina letette a ruháskosarat és dalolva kezdte a fehérneműt teregetni. Teljesen nyugodt volt. Föl-alá Járkált a padláson, s egyre közelebb került Kerublnhoz. Akkor Is énekelt, amikor a fiú kezét megszorította. Csak akkor hallgatott el egy pillanatra, amikor futólag megcsókolták egymást. (Folytatjuk) • „Szamár“: Nos, hogy Is mondjuk csak: elhisszük, hogy azi Nagyképü és pocskondiázó fejtegetéseire, válaszként, Malraux-t Idéznénk: „A művészet legizgalmasabb hatása, ha lehetőséget nyújt az embereknek arra, hogy kilépjenek sorsukból. Oe az a kilépés sohasem menekülés, éppen ellenkezőleg: erő. Megerősödünk. és végzetünk fölé kerekedünk. Az igazi művészet kulns, varázsige, szerszám végzetünk birtoklásához.“ De fordítva a szőn, ne úgy akarjon Irő lenni, hogy írókat szid. hanem lehetőleg Jobb ,,dolgozatokkal“ Jelentkezzen, azoknál, akiket levelében említett. • „Gránátvlrág“: Verse! zavarosak, nyersek, nem é- rtk el a ,,gyermekkor“ gügyögéseinek a színvonalát sem. Egy példa talán: / Majd ha eljön az idő, / Imádnom kell még téged. / Komolyra fordulhat a perc / Imádkozni fogok, hogy csak tiéd legyek. / Tanuljon! • ,,Mókus“: Jőz.sef Attila Írja a híg, a rossz költő versel kapcsán: „Sajt nél kUl a papír nem sajtpapfr. A tömeg más papírt nem vesz. Kerestetik tehát sajt. mely a papírba becsomagnl- hatá, hogy a papír eladható legyen.“ Nos. az ön „verseiből“ Is már csak a „sajt“ hiányzik. Tehát nem marad más hátra, mint a tanulás. • „SG—34“: Először !s még nagyon-nagyon fiatal. Másodszor pedig, először azt kell önmagában tisztáznia, hogy tulajdonképpen mit Is akar a világnak mondani, ml az, amit ha nem mond el, mindenki szegényebb lesz. A verseiben u- gvanis, csupán Iskolás n- tánérzéseket találtunk, de semmi enedetlt, semmi o- lyat, ami alapján biztathatnánk. Próbálja meg a .saját szemével látni a dolgokat, a világot... Az élményt költészetté emelni, kristályosítani, Itt kezdődik, ebben van a ,,nagy tltok“l Mai számunkban ismét közlünk egy új problémát tartalmazó levelet. Reméljük, hogy tanácsaitokkal a levél- lió aegitaégére siettek, és magatok is megírjátok problémáitokat. NINCS SZERETET Négy évig jártunk együtt, már az alapiskola befejezése óta. Közel egy évvel ezelőtt, éppen a tizenhetedik születésnapomon esküdtünk meg. A férjem nagyon szeretett, de két hónap óta teljesen elhanyagol. Ö akart gyárakét, s most, hogy öthónapos terhes vagyok, már csak a motorkerékpárja érdekli. Délelőtt ugyanazon a munkahelyen dolgozunk. Délután együtt lehetnénk, de ő felül a motorra és csak késó este jön haza. Vasárnap kérem, menjünk együtt sétálni. Azt mondja fáradt, de mire körülnézek, már el is tűnik. Enni hazajön, délután ismét elmegy, azt sem tudom hová. Ha kérdezem, goromba. Nem segit, terhes létemre minden munka rém marad. Hogyan tartsam itthon, hogyan lehetna megszabadulni attól az átkozott motortól? ERZSI Válaszok a „KELL-E HOZOMÁNY?“ című levélre Engedjék meg, hogy „A menyasszonyjelölt gondjai“ és a „Kell-e hozomány“ című levelekkel kapcsolatban kifejthessem véleményemet. Mindkét esetben a fő okot a fiatalok elkényeztetettségében látom. Egyes fiatalok azt hiszik, hogy minden az égből pottyan. Nem ismerik a fárasztó munkát, a lemundást, amely minden «- redmény záloga, s ezért nem is erényük a javak megbecsülése. A szülök, szinte emberfeletti erővel igyekeznek a szűkös körülményeiket paradicsomi édenné változtatni, s mindezért a gyermekeiktől nem kapnak meg becsUIést. Nagy hiba. hogy a fiatalok nem kapcsolódnak bele szüleik erőfeszftéseibe. A felnőttek körében nagyon elterjedt vélemény, hogy „ami a szomszédnak megvan, azt az én gyermekemnek is meg kell adni“, nehogy ,.szegényebbnek“ vagy netán „rangon alnlinak“ tűnjön. Faluhelyen különösen mérvadó a mások véleménye, nagyon kevés ember cselekszik a saját feje szerint, önállóan. Ezekhez a kevesekhez tartozik a Kell-e hozomány? levél írója. ló lenne, ha a lányának meg tudná megyaráznt, hogy a já házasság alapja a kölcsönös megbecsülés, a szeretet, a küzdeni akarás ás a lemondás, nem pedig a hozomány, amely az 6 esetében minden józan emberi mértéket meghalad. A menyasszonyjelölt gondjai esetében pedig felteszem a kérdést: „Ha az illető fiatalember felesége tenne, vállalná-e a saját otthon megteremtésének küzdelmét? S egyáltalán seereti-e őt, ha egy idősebb, de vagyonos férfiért lemond róla? Azt hiszi, hogy az anyagiak mindent pótolnak? Ez nagyon szegény érzelemvilágra vall. S még valamit: kétlem, hogy valaki kétszer önhibáján kívül válik el. Ennyit szerettem volna a két esethez hozzáfűzni. Lehet, hogy a nézetem túlságosan szigoré, de ha a hozományféie nézetek el tudnak terjedni, ekkor a fiatalok nem fogják becsülni a munkát, s nem válnak szo- cialisle társadalmunk szorgos tagjaivá. B. Szllveszterné Mindössze 22 éves vagyok, de szeretnék segíteni önnek a véleményemiiio!. A kedves lánya szégyollietné magát, hogy autót követel hezományul, amikor tisztában van az anyagi helyzetükkel. A mások feje után megy, és ez nem helyes. Mindenki addig nyújtózzon, ameddig a takarója ér. ön ne szégyelje magát, amiért nem tudja a kívánságát teljesíteni. Álljon meg a lánya a saját lábán, ön pedig na vegyen fel kölcsönt csak azért, hogy nekik autójuk lehessen. Ha autót akarnak, gyűjtsenek rá. Aki ma becsületesen dolgozik, az mindent elérhet. Ezt elsősorban a fiatalokra értelmezem. Nekik is lesz autójuk, ha megdolgoznak érte. Egyszer a lánya is rájön majd, hogy egy autót nem lehet a légből előteremteni. Sok lemondás és sok fáradozás szükséges ahhoz. Bízom benne, hogy ő is megtanulja megbecsülni a pénzt, mivel úgy vélem, hogy kissé elkényeztették. Leveléből kiderül, hogy falun élnek. Ne törődjön azzal, hogy mit fognak mondani az emberek. Tudom, hogy az édesanyák odaadnák mindenüket a gyermeküknek, hogy az könnyebben boldoguljon, de mindenki csak annyit adhat, amennyit a módja megenged. Ezt a lánya is megérthetné. Az én szüleim már nem dolgoznak, de nekem meg sem fordult a fejemben, hogy kérjek tó lük valamit, ha férjhez megyek. A saját erőmből vettem meg mindazt, amire szükségem lesz. Írja, hogy az esküvé után is a segítségükre lesz. Ezt nagyra értékelhetnék. Dolgozzanak, takarékoskodjanak, ás fgy csakhamar megvehetik majd a kívánt autót. Kis nefelejts T
