Új Ifjúság, 1974. július-december (23. évfolyam, 27-52. szám)

1974-10-01 / 40. szám

3

KÖZÖS

— Vo]tényl Jánost

— Vojtényt? — A neve alapján egész nyugodtan lehetne csehszlovákiai.

— Hiszen majdnem az vagyo'k.

— Hogyhogy?

— Az apám ugyanis Kálnáről származik. .A háború alatt került át Győrbe. A riadó valahol a híd k&rül érte. Akkor még ott volt mellette az öccse Is, aztán Jött a légitámadás. Azóta azt se tudja, él-e vagy meghalt?

XXX

A bratlslavai vegyi kombinát, a Slovnaft legújabb munkásszállója, a Hron körül Itt Is ott Is dolgoznak az emberek. Többnyire hazaiak, mert az export-munkásszálló külső víz-, villany- és gázvezetékét, valamint a bekötőcsatornákat már nem a Győr megyei építővállalat építette, hanem 8 hazai Hydrostav. Most már ők Is a munka befejezésénél tartanak: takarják a gödröket, egyengetik a talajt, dolgoznak, majd csoportokba verődve beszélgetnek.

.Az egyik csoport egy tóid munkaruhás huszonhárom éves fiú körüli gyűlt össze: Ismerkednek. A fiú Jánl László, a magyarországi vállalat ablakosa.

Ahogy beszélgetnek, elmegy a csoport mellett Takács Gyula művezető, és tréfásan odaszól Já- nl Lászlóhoz:

— Levonok két órát a munkaldőd.ből, ha még sokáig itt álldogálsz.

A negyedik emeleten már vár Kovács József brigádvezető és Vojtényl János. Az előbbi üveg- vágóval és méterrel a kezében szorgoskodik, Vojtényl János pedig kllazltja a megrepedezett, lecsorbult üvegeket, és adja be a fiúknak.

— Daj! — mondja Vojtényl.

— Dobrel — válaszolja Jánl Tibor.

— Látom, már szlovákul is tudnak. Tanulnak talán? — kérdem.

Biztos ké»zek leszünk; Bruckner Mihály épités- veagető

— A legszükségesebbet! — válaszol a többiek helyett Is Kovács József, Jánl László pedig mintegy bizonyítékul lekiált a szálló bejáratához sodródott munkásnak;

— Pozorl

A fiúk egy éve jöttek Csehszlovákiába dolgozni. Meghívnak a Bratislava-szállóba, mert a Jövő héttől kezdve már ott szorgoskodnak majd, hiszen raárcsak alig egy hőnap áll a rendelkezésükre, hogy befejezzék a munkát és átadják Szlovákia legnagyobb szállöját. Addig persze jól meg kell fogni a dolog végiét, ha azt akarják, hogy az átadásra érkező Bonder József, a Magyar Népköztársaság építésügyi minisztere nyugodt szívvel és

ERŐVEL

bosszankodás nélkül tölthesse el az első éjszakát a szállóban.

— £s biztos, hogy elkészül addigra? — kérdem a fiúktól búcsúzóul.

— Semmi kétség.

Akárcsak a Hron átadása előtt, az épülő Bra- tisLava-szállóban is nyüzsögnek az emberek. Reggel hét óra előtt már ferm voltak az emberek a tetőn, a neonfényes feliratot szerelték. Most délelőtt természetesen már messziről Is látni, hogy ugyancsak sürgős lehet a dolog, hiszen nagyon sokan mozognak az épület körül. A festők a homlokzat és az oldalfalak vaslemezeit mázolják, mások nehéz vasgerendákat hordanak az épülethez.

Benn, az Irodában Is mindenki a Jiefyén van. Először MIsky Károlyt, az Emexport kirendeltségének a vezetőjét keresem, majd vele együtt Bruckner Károly építésvezetőt, akt Immár három éve dolgozik külföldön és biztosan nagyon sok élménye van, sokat is tudna mesélni. Persze, most nem erről faggatom, hanem arról, elkészülnek-« Idejében a szállóval. Valahonnan hátulról közelítem meg az épületet, és blzonv még úgy látszik, hogy nem sikerül nekik befejezni.

ök ketten azonban megnyugtatnak;

— Semmi kétség, hogy befejezzük a megadott Időre, hiszen a szálló rész már kész, és akár most Is lakható. Jelenleg háromszázhatvan ember dolgozik, de leszünk még többen Is, ahogy a munkák megkövetelik •— mondják.

Később arról beszélünk, hogy vajon klflzető- dik-e a vállalatnak exportra, a határoko.n túl dolgozni, hiszen így nemcsak hogy a munkásoknak jár nagyobb bér, hanem a száliftást és csomagolási költségek Is nagyobbak.

— .Az üzemszervezésen múlik — mondja Bruckner Mihály építésvezető. Bratislava lényegében Győr hatósugarában van, így csak arra kell ü- gyelnl, hogy minden megmozdulás, minden munka pontosan meg legyen szervezve. Ha fejetlenül dolgoznánk, akkor biztosan nem fizetődnék ki, de ezt főleg export-munkánál nem engedheti meg magának semmilyen vállalat.

— Semmi kétség, hogy többszörös haszonnal jár ez számunkra — kapcsolódik be a beszélgetésbe MIsky Károly, az Emexport kirendeltségének a vezetője, majd Így toljrtatja: — Én most elsősorban nem Is az anyagi — bár az sem elhanyagolható —, hanem az edkölcsl haszonra gondolok, mert akárcsak a jugoszláviai építőipar tapasztalatai, a mieink Is nagyon kedvezőek. Ez már kétségkívül minőségi munka, s csak a legjobb szakemberek vehetnek benne részt, és még azoknak Is nagyon kell Igyekezniük, hogy helyt álljanak, mivel valójában két oldalről Is reflektorfényben vannak. Nemcsak a munkafegyelem, hanem a magánéletük Is közügy egy-egy Ilyen építkezésen. Az elért színvonalat, a további építkezéseken, legyen az külföldi vagy hazai építkezés, mindenképpen tartani fogjuk. Különben, mit beszélünk, menjen, győződjön meg saját szemével.

Én természetesen így Is teszek, és ahogy járjuk az épületet titokban azt remélem, hogy Ismét találkozom Kovács János ablakos brigádjával. Velük azonban nem találkozom, de annál több festővel meg asztalossal. Festők dolgoznak a folyosókon, a helyiségekben és mindenütt. Ügy látszik, valóban az utolsó simításokat végzik. Csanádi János és Gombos Imié festőkkel szóba elegyedek.

— Mindent megteszünk, hogy készek legyünk —- mondják, majd hozzáteszik: — Bár Igaz, vannak olyanok Is, akiknek az lenne a legjobb, ha nem készülne el a szálló.

— KI az, ős miért — kérdezek rá. összetiéz- nek, elmosolyodnak, de hallgatnak. Aztán mégis megmondják.

— Rezes Bandi!

— Miért? — kérdem kíváncsian.

— Mert megnősült, és egy Idevaló lányt vett el feleségül, — adják meg a magyarázatot.

Most már természetesen az 6 története Is érdekel és Igyekszünk Is őt megkeresni. Az első emeleten találunk rá, a radiátorok védőrácsát testi.

— Hallom, hogy ön már nem Is megy haza?

— No, nem egészen úgy van. Az Igaz, hogy megnősültem, de ez nem jelenti, hogy talán őzt akarnám ezért, hogy elkéssünk a munkákkal.

XXX

— Egy éve Jöttem ide, azelőtt Mongóliában voltam vagy két évig. Hazajöttem, megpihentem egy

Rezes András: „Egyszem gyerek vagyok.“

kicsit, aztán Ideküldtek. Ismerkedtem a várossal, az emberekkel. Az egyik barátom már Járt egy lánnyal, aki bemutatott a barátnőjének, és nemrég össze is házasodtunk. Innen van Somor- járől. Nem járhatok ki hozzájuk, csak a hét végén, mert kicsi a lakásuk, és ők Is sokan vannak, elég ha 'ők elférnek, nemhogy még én is ott szorongjak közöttük. Próbáltam már albérletet szerezni, de nehéz, nem lehet.

Hogy mit szóltak a szüléink? Nem ellenezték sem az 6 részéről, sem pedig az én részemről, ök négyen vannak testvérek, és már csak az anyjuk él. ö meg szegény örül, hogy így legalább eggyel kevesebben lesznek odahaza. Az én szüleim meg azt mondták: „No, végre legalább megkomolyodsz“. Én ugyanis egyszem gyerek vagyok, és tudják, hogy van ez... Ha befejezzük itt a munkát, hát megyünk haza. Már megkérdeztük, hogyan Is kell az egészet elintézel, hogy a fele- sé.gem áttelepülhessen Magyarországra. Jártunk a konzulátuson, és benyűjtottuik a kérvényünket. Ogy négy hőnap múlva Intéződik el az e^sz dolog, akkor aztán végleg átmegyünk Budapestre. Kezdetben a szüleimnél fogunk lakni RáJkoske- resztúron, aztán majd ha lehet, hát építünk magunknak, vagy veszüinik valami házat.

Nászúton? Hát tulajdonképpen nem voltunk sehol, illetve Budapesten voltunk. Csak nem mindjárt az esküvő után, hanem később. A feleségem a Kolíatexnél dolgozik, és ott az a szokás, hogy egyszerre szabadságol az egész üzem. Így aztán, amikor szabadságaik volt, elmentünk haza. Megmutattam neki a várost, mert ő még nem nagyon Ismerte Budapestet.

Hogy hol fog dolgozni? Hát Budapesten. Jő szakmája van, bőrdíszműves, biztos talál munkát, ettől nem félek. Pest nagyváros, ott biztosan akad.

Jól éreztem-e magamat Mongóliában? Hát persze, hogy jól, bár az egészen más világ. Dehát, ahány ország, annyi szokás, annyiféle ember... Itt Is Jól érzem magam. Nem bántam meg, hogy eljöttem. Fiatalok vagyunk, majd csak megleszünk egymással. Biztos megleszünk...

XXX

Végigjárjuk az egész épületet; szép és hasznos alkotás. Persze, hogy elkészül október tizenötödikére, abban nem vagyok egészen biztos, de Bandi kis története után valahogy nem Is érdekel már az egész. Csalkhogy amikor leérünk a szálló kongresszusi termébe. Ismét összefutunk Bruckner Mihály építésvezetővel, és most ö tereli az átadási Időre a figyelmemet, amikor megkérdi;

— Nos, elhiszi ezekután, hogy készek leszünk október tizenötödikére?

— Nem mernék rá mérget venni. — válaszolom és tulajdonképpen ezzel búcsúzom az építőktől még akkor Is, ha szívből kívánom nekik, hogy sikerüljön.

Németh István

Havrii azon a reggelen a szénapajta résein kémleli a környéket, felméri a „hadihelyzetet.“ Egyszercsak, nem hisz a szemének — a falu feletti réten hat katona közeledik lovon. De az egyenruhájuk színe zöld és nem szürke. A katonák a szénapajta közelében megállnak, és Havriá ekkor látja, hogy sapkájukon csehszlovák felségjel díszeleg.

MieinkI

Michal Sabadoi tizedes (elderfttő osztaga.

Havriá kijön a pajtából, és elszoruló torokkal kiált be a házba.

— Gyertek, megjöttek!

— Vannak a faluban németek? — kérdi az Örs pa rancsnoka.

— Vannak, az alsó végén.

Közben már többen is {odajönnek. Pavol SekaniC a tizedes kezét szorítja meg kissé zavarban, felesége Aniéka nagyhirtelen tejesbögrét nyom a kezébe. Menynyire várták őket, és most hogy itt vannak, a meghatottságtól nem tudják hogyan üdvözöljék őket.

Erre nincs is idő. Hiszen még nincs vége a harcnak.

Sabadoá a falu közepére lovagol, és ekkor meglátja a németeket. Leparancsolja a katonáit, lőállást foglalnak el, és tüzet nyitnak az ellenségre. A németeket meglepi a váratlan támadás, nem tndják milyen erővel állnak szemben, és hanyatt-homlok menekülnek. Saba- doá közben összekötőt küld vissza a parancsnokához, és három óra múlva az I. csehszlovák hadtest egységei bevonulnak Vygnf Komámikba. Katonáink felszabadították az első falut hazánkban. Nemsokára megérkeznek a Vörös Hadsereg katonái is.

Vyán^ Komárník szabod. 1944. október B-ka van.

SabadoS és Havrii, az első csehszlovák katona és az első csehszlovák állampolgár találkozójának volt még egy utójátéka.

Akkor, október 8-án nem volt idő megismerkedni, be mutatkozni.

Tíz évvel a felszabadulás után Micbal Sabadoá, ekkor már ezredes, ellátogatott Vyín^ Komérnfkba. Amikor elmondta az első találkozásának történetét egy férfi állt tel az összegyűltek között;. — Én voltam az az ember — mondta Ján Havriá.

— Nem hiszi? Maga barna lovon jött. amelynek az első jobb lábán a térde alatt egy fehér folt volt.

Ezt a második találkozást forró baráti öleléssel ünnepelték meg.

őszi csend honol Diikla felett, talán még a természet is kegyelettel adózik ez elesett hősök emlékének.

—hr—

Michal SabadoS ezredes elsőnek érkezett Vysní Komárnikba- Új Ifjosúg

Néprajzos

Emelkedőben a régiségek á- ra. Érték lett a nagyanyáink habüstje, mozsara, a dédapánk plpatőriuma, sétabotja, ha u- gyan anyáink tlsztogatő, takarító szenvedélye ki nem söpörte ezeket a kamra meg a padlás legmélyéről.

— Bizony, sokszor az utolsó pillanatban érkezünk — mondja Szanyl Mária, a rotóavai (rozsnyői) múzeum néprajzosa.

A szőttesek, asztalkendők, törülközők még csak megmaradtak a szekrények aljában. Hamarább került szemétre a rokka, a szátva, a guzsaly, pedig minden tárgy társadalmat, kort, szokásokat, eljárásmódot rögzít. .

Tagadhatatlan, mennyire meghatározó jellegű az ember e- gész életére, hogy hol, milyen környezetben nőtt fel. Szanyl Mária Moldava nad Bodvou (SzepsI) mellöl, egy kis faluból janikról (JánokrólJ származik. A falu, a föld varázsa meghatározta későbbi életútját. Amikor négy évi tanítóskodása után otthagyta Veiké Tra- kanyt (NagytárkánytJ, s elhatározta, hogy tanári diplomája mellé még egyet szerez, — bár nem ez volt elhatározásának e- gyedüll indítéka — már akkor a néprajz vonzásában élt. Az agráretnográfia érdekelte különösképpen. Budapesten 1973- ban fejezte be a tanulmányait, » s azóta a rozsnyói múzeum dolgozója.

— Érdekes, nagyon érdekes ez a része a néprajznak — magyarázza. A földdel, a termelési eszközökkel, a tárgyakkal és szokásokkal foglalkozik. Ezeket kutatom, keresem most Is a falvakon. Sajnos, egyre kevesebb. Még Borkán, Berzétén fellelhető egy-egy tiló, gereben. Csoda, hogy ezek is megmaradtak. A tavasszal, mikor a szervezet 25. évfordulója alkalmából a CSEMADOK járási vezetőségével közösen kiállítást rendeztünk, ezek a tárgyak Is láthatók voltak. Hozzávetőlegesen négyszáz darab volt a kiállított tárgyak száma.

Ezen a kiállításon még Inkább szívéhez nőtt a gömöri kerámia. Most tanulmányozza eredetét, készítésének folyama tát, a díszítési motívumok keletkezésének történetét. S természetesen néprajzoshoz méltóan minden apró részletet feljegyez, ■ gondosan megörökít. Sajnos, kevesen tartanak, véle.

Pedig mlndannyiunkat mélyen érült népünk, közösségünk múltja. Amit már egyszer tűzre vetettünk, szemétbe dobtunk, azért hiába jönne a néprajzos. Álljon me,g kezünk, mielőtt az utolsó, megsemmisítő mozdulatot megtennénki

Benyák Mária