Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-12 / 7. szám

3 új ifjúság JOHN g HYNAM: — Búj] be! — kiáltottam és az ajtón egy termetes rendőr dugta be a fejét. — Jő estét! — köszöntött ud­variasan. — Ha nem veszi rossz né­ven, befejezem a sminkeiést — bólintottam oda neki, és egy székre mutattam. — Tudja, hogy van ez. A közönséget nem érdekli, hogy lopás történt a cirkuszban, a pénzéért szóra­kozást alkar. Azt várja, hogy a megfelelő időben megjelenjek, és más semmi nem érdekli. És egyébként sem szeretném kiáb­rándítani a gyerekeket. A rendőr bólintott, és elő­húzott a zsebéből egy jegyzet- füzetet. — A neve? — Charlie Andrews, 37 éves, Millstorownban születtem, hét éve dolgozom ennél a cirkusz­nál. Annak idején csak próba­időre vettek föl, és azóta is úgy bánnak velem, mintha való­ban próbaidős volnék. — Igen... a neve Itt van a jegyzéken — bólintott a rend­őr, és elmosolyodott. — Vek­kernek hívják. — Ez az óra miatt van — magyaráztam. — A paróka a- latt egy vekker van, és időről időre csörögni kezd. A gyere­kek nagyon mulatságosnak ta­lálják. — Mindenki szereti a bohó­cokat. — Nem vagyok én bohóc! A bohócok nevetséges, lapos kis kalapkákban járnak, gyöngyök­kel a nyakukban, és mindenfé­le kacagtató dolgokat monda­nak. Én sajnos más vagyok, afféle mel'lékfigura: habostor­tát dobnak a képembe, leönte­nek egy vödör vízzel, ebédre szivacsot adnak hús helyett, a pantallóm öt méternyire ki­nyújtják, meg ilyesmi. tanultam valamit. És most tér­jünk a tárgyra. Valaki kirabol­ta az igazgató lakókocsiját, el­vitte a bevételt. A tolvajt ed­dig nem sikerült elfogni. Van valami véleménye arról, hogy ki lehetett a tettes? — Énnekem?! — kérdeztem csodálkozva, s közben még egy kis piros festéket kentem az orromra és a pofa csőn tómra. — Nem láttam, nem hallottam semmit, aludtam, mint a tej. Tudja, azokkal az emberekkel, akik már közel járnak a negy­venhez, életüket utazással, ál­landó vándorlással töltik, este késön meg a g cirkusz porond­ján hajion,gana'k, gyakran meg­történik, hogy mélyen alsza­nak. Na, de üljön már le, mii­ért áll itt? A rendőr leült egy ládára, és olvasni kezdte az oldalán álló réztábla szövegét: — j. B. M., 1879. Az ördögbe is, ez aztán régi dolog! Tölgy­fából készült, még mindig jó állapotban van. — Ha beszélni tudna, sok érdekeset mondana — bólin­tottam rá. — A nagyapámé volt. Bocsásson meg, még fel kell ragasztanom a szemöldö­kömet. A napokban rosszul tet­tem fel, és emiatt nem sike­rült a tréfa. Alapos fejmosást kaptam miatta az igazgatótótl. — Át keMenie kutatnom a lakókocsit... — Csak nyugodtan! Annyi í- dönk még van, két perc alatt meglesz vele, — Be kell vallanom, hogy nincs házkutatási engedélyem —■ mondta közben. — Nem tesz semmit! Nekem is érdekem, hogy megkerüljön a pénz, különben fuccs a gá­zsinak. Nem könnyű munka ez, higgyje el, gyakran panaszko­dom, de most látom, a magáé sem sokkal könnyebb. — És a ládában mi van? , — Nevetni fog, ha megtud­ja. Emelje csak meg až egyik felét, milyen nehéz! — Hohó! Mintha kővel vol­na megrakva. Mi az ördög van benne? — írásos bizonyítékai annak, hogy nagyapám valóban léte­zett — nevettem el magam. — Történelmi szennélységnek tar­totta magát, mert beutazta a világot. Cirkuszi kocsiban, épp­úgy, mint én. Na-plót írt, képe­ket, térképeiket gyűjtögetett, s minden városból, ahol /megfor­dult, hozott valami emléktár­gyat. írásaiból az derül ki, hogy roppant népszerű bohóc volt... Na, de eltértünk a tárgytól. Kéri a láda kulcsát? — Nem kell — ingatta fejét a rendőr. Meg vagyok győződve róla, hogy a tolvaj már régen messze jár a pénzzel. Bárki volt is, nem volt ostoba em­beri Megigazítottam a parókámat, kitapogattam a vekkert. — A hajához szokta ragasz­tani az órát? — kérdezte kí­váncsian a rendőr. — Nem tehet, a csengőnek szabadon kell állnia. Ragasztó­szalaggal erősítem fel, a sza­lagot meg befestem, hogy ne lehessen észrevenni. — Jó Megoldás, szavamra mondani# — Az én találmányom — di­csekedtem, és a faliórára pil­lantottam — Most már szala­dok. .. húsz perc múlVa a po­rondon kell tennem. Ha akar­ja, itt megvárhat, akár teát is főzhetünk. — Köszönöm, nem maradha­tok, sietnem kell, folytatni kell a nyomozást, Bár úgy érzem, csak az időt pazarolom vele. Viszontlátásra, Vekker! — Viszontlátásra, és ha van­nak gyerekei, okvetlenül hozza el őket a cirkuszba. Kicsii u- gyan a társulatunk, de biz* is­ten jó! A rendőr becsukta az ajtót, én meg cigarettára gyújtottam. Kihámoztam magam az otrom­ba, bő ruhadarabokból, lemos­tam az arcom. Tíz másodper­cet sem kellett a bejáratnál várakoznom, s máris megjelent Eddie a Jaguárral. Azonnal be­ugrottam és már száguldottunk is. — Minden rendben? — Miért, mit hittél? — ne­vettem. — Mihelyet birtonsá- gos távolságra kerülünk, tele­fonálunk a rendőrségre. — A rendőrségre? -~- kér­dezte Eddie elhülve. — Megö­rültél? Azért fizetik őket, hogy nymozzanak, találjanak meg bennünket, ha tudnak! — Nem szeretnéd tán, hogy Vekker megfulladjon a ládá­ban? Nem sokáig lesz már e- lég levegője. Kloroformmal al­tattam el. Biztos vagyok ben­ne. hogy nem fog meghara­gudni ránk. Van humorérzéke, még akkor is, ha egy közönsé­ges kis mellékbohóc! A rendőr körűiként le lit, oda- — Nem tudtam, hogy van lépett a keskeny fekhelyhez, különbség a bohóc és bohóc felemelte a takarót, belesett a között. Na, most legalább meg- matrac alá. eggei alighogy bejöttem munkába, belém bújt az ördög, és megvallottam Kóljának, hogy■ — Holnapután Szocsiba utazom. A sza­natóriumi beutaló már a kezemben van, és megvettem a jegyeket is. Már csak be kell csomagolnom a dolgaimat és... — Jól megy valakinek... —sóhajtott jel Kolja. Aztán hirtelen felélénkült: — Öregem, tudod te ki van most Szocsiban? A feleségem! — Nagyszerű. Majd átadom neki az üdvözlete­det. — Az üdvözletemet átadahatom neki telefonon is. De kérlek szépen... elvinnél neki egy pici csomagocskát? — Csomagot? — Igen, egy aprócska csomagot. Kétszáz gramm lesz mindössze, semmivel se több. — Nos, ha csakugyan kétszáz... — Háromszáz. — Add meg a címét — komorodtam el. — Tudod, nem szerelnélek terhelni vele. A fe­leségem az állomáson vár majd. Csak átadod neki a csomagot, és azzal késsz is. Megegyez­tünk? — Megegyeztünk. Es mi lesz abban a csomag­ban? — Ö, csupán n'ói apróságok. Kozmetikai sze­rek, olajok, krémek, és néhány lemez... — Lemezek is? — A féleségem, tudod, rettenetesen szereti a zenét. Jaj, látod, a rádiót meg majd el felejtet­tem. Aprócska, hordozható rádió. Jó? — Jó — dadogtam. —- Csakhogy én nem uta­zom egyenesen Szocsiba. Előbb él kell mennem Ogyesszába. —■ Szóval megtagadod? Nekem, régi barátod­nak, akinek a tiéddel szemben van az íróaszta­la, nekem megtagadod? • — Értsd meg: a vonatról hajóra kell átšzäll- nom... Valamit még mondtam, de Kolja már nem fi­gyelt rám, az uj lehetőség kötötte le a figyelmét. — Tudod te, ki lakik Ogyesszában? A nagy nő­ném! Olga Ivanovna. Mindjárt elmagyarázom ne­ked, hogy miről lenne szó. Nemrég egy verse­nyen hűtőszekrényt nyertem. Egy ki fehér hűtő­JAKUB ZISZKIND: Alkalom szekrényt: Nekem már van hűtőszekrényem a nagynénémnek viszont még nincs. Segítenünk kell rajta. Remélem nem tagadod meg tőlem a segítségedet? A hűtőszekrény víziója tette-e, de a hátamon szaladgálni kezdett a hideg. Egy negyed óra Ét­idre köztem és a kollégám közötti kapcsolatok annyira kihűlték, hogy a nagynéninek már nem volt miért az állomásra jönnie. Kolja kiment a folyosóra, és ez után elszabadult a pokol. A főnöknek nehéz valamit is visszautasítwii. Kolja helyét az osztályvezető foglalta el. Jelen­tékeny apróságot kért tőlem: vigyék el a test­vérének Ogyesszába egy tizenkét személyes el­készítettet. Az osztályvezető még azt is hozzá tet­te, hogy a testvére a hatodik emeleten lakik, és csak késő> éjszaka tartózkodik otthon, Amikor az őst zály vezető elment, megjelent az igazgató titkárnője. Az ő kérése sem volt valami bonyolult: egyik ismerősének harminc doboz fil­teres Java cigarettát, egy Simenon-kötetet és va­lamelyik költő legújabb kötetét kellett volna el­juttatnom. A főkönyvelő megpróbálta a helyembe képzel­nie magát. így a hosszú listáján csak az orv os­ság as csomagot és a húgának szánt kabátot hagyta meg. A sort egy másik osztályon dolgozó kolléga zárta. Ha jól emlékszem valami Komikovnak hív­ták. — Tudja maga, ki lakik Ogyesszában? — A nagynéni — feléltem. — Nem, a nagybácsi. Az én nagybácsimat min­den gyerek ismeri Ogyesszában. Állat szelídítő­ként dolgozik a cirkusznál. — Értem — nyeltem egy nagyot. —■ El kell vinnie neki egy kis tigrist. Ne nyug­talankodjék: csupán pici kis tigrisről van szó: Olyan aprócska és olyan szép akár egy macska. A kalitkája is mutatós és kibírja az utat. Az emberségéhez fellebbezek. A kis tigrist napjában háromszor kell etetni nyers hússal. A kalitkáját elég napjában egyszer tisztítani. Várjon, adok pénzt a húsra... Hogy ezután mi történt, nem tudom. A kollé­gáim viszont nagyon is jól tudják. Már jól érzem magam, az orvosok is azt mond­ják, hogy már akár el is mehetnék. Nem, nem a szanatóriumból. A szanatóriumba csak a jövő héten megyek. Méghozzá... De nem, nem árulom él, hogy hová... Katonai titok. —tó— fordítása ■ „Párkány": A költőnek kevés szóval kell sokat el­mondania, nem sokkal ke­veset. (Különben is a nap nem kopog!) Egy-egy jó so­ra mellett nagyon sok a gyenge, erőtlen, töltelék sor. A versek logikai felépítésé­vel ts baj van, a tartalmi gondolati mélységről nem is beszélve. Flaübert mondja: „Szívünknek csak mások szívét szabad éreznie. Tük­rök legyünk, amelyek a kí­vülünk megnyilvánuló való­ságot tükrözi." Bertold Brecht még megtoldja: „Ne- csak tükrök legyünk, ame­lyek a rajtunk kívül meg­nyilvánuló valóságot tükrö­zik. Ha befogadtuk a tár­gyat, valamivel gyanap Ha­ntink kell önmagunkból, csak aztán léphet ki belő­lünk, nevezetesen kritikával kell" gyara pite mink, mely rámutat a jóra és a rossz­ra is, és a társadalom ál­láspontja felöl éri a tár­gyat.“ H „Erdők lánya": Verselé­se témájánál togva erőlte­tett. Nem sikerült az olvas­mányaiból kiszűrt mondani­valót saját élménnyé emel­nie. Éppen ezért azt aján­lanánk. hogy előbb „köze­lebbi tájakon“ próbálkoz­zék. A költészet önmagunk­kal való találkozás. Azokból a verseiből küldjön, ame­lyekben mer őszinte tenni, Ságot tükrözik.“ Bartold élményei szerepelnek... B „EG—74“: Versei még túlságosan kezdetlegesek. Mindent el akar bennünk mondani, s éppen ezért na­gyon keveset mond. „Illú­zióktól elvakult szemmel bámul a világba!“ A költé- 'szet képes beszéd — egy láttató kép többet mond harminc felületes sornál. Tanuljon, művelje magát! ■ „Martinka“: Szómoto­ron járva fel akartuk ke­resni, de sajnos nem jött ki a lépés, sietnünk kellett tovább... Most küldött írá­sai közüli az „Egy kisgyer­mek megszületésére“ című a. legsikerültebb. A Keserű vallomás levegőtlen, elna­gyolt. Jó lenne, ha bátrab­ban, nagyobb lélegzettel mélyed«« el témáiban! melyek meg akarták változtatni világot 9. Ä II. Sándor és a cáriz­mus legfőbb képviselői el­len elkövetett merényletek izgalomba hozták az ország lakosságát, és nagy vitákat okoztak a forradalmárok körében. A forradalmi erők egy része helytelenítette a merényleteket és azt állítot­ta, hogy a cár megölésével semmi sem változik, mert új cár kerül a trónra. Má­sok viszont — az anarchis­ták — azt hitték, hogy a cár halála után a nép vehe­ti kezébe a hatalmat és menten megváltozik min­den. E naiv hitüktől vezérel­ve további merényleteket szerveztek. 1879 április 2-án II. Sán­dor a Téli palota előtt sé­tált, amikor Alekszander Konsztantinovics Szolovjov hátulról rálőtt, de ő is rosszal célzott, mert egyet­len golyója sein találta el a cárt. A merénylőt hiába kínoz­ták, nem árulta el társait. Végül titkos bíróság elé ál­lították, halálra ítélték, és néhány nap múlva felakasz­tották. A nép körében az a hír terjedt el, hogy a cár sért­hetetlen. Három merényle­tet kíséreltek meg ellene, és egyik sem sikerült. Az anarchisták azonban nem mondtak te tervükről. Most először alaposan átgondolt terv alapján láttak hozzá a merénylet végrehajtásához. Különleges csoportot alakí­tottak, amelyben ismét sze­repet kaptak a nők, a poli­tikai gyilkosságok oly gya­kori végrehajtói. SZOFIJA ÉS TÁRSAI Szofija Lvovovuya Perov- szka arisztokrata családból származott. Apja a cár ba­rátja volt, és hosszú ideig állt a pétervári kormányzó­ság élén. Jólétben és pom­pában nevelték, de ő kisko­rától megvetette a fényű­zést. Amikor tizenhat éves lett, fellázadt a családja el­len, elhagyta és vidékre ment dolgozni. Még huszon­hat éves korában is oly fia­talnak látszott, mint egy gimnazista. Ennek ellenére igen határozott és elszánt nő volt. Bekapcsolódott egy anarchista csoport munká­jába, külföldre segítette a politikai üldözötteket, és fegyveres támadást szerve­zett egy szibériai száműzöt- teket szállító vonat ellen. A támadás nem sikerült, de a „grófné“ nem adta fel a harcot. Másik csoporthoz csatlakozik, amelyet Végre­hajtó Tanácsnak neveznek. Az új csoport tagja Viera Nyikolajevnya Fingerová is, aki még nem olyan tapasz­talt, mint Perovszká, de rendkívül elszánt és kitűnő összeköttetései vannak a felsőbb körökkel, mert ap­ja a cári bíróság elnöke. Ö is jólétben nevelkedett, a társadalmi harcban mégsem állt osztálya oldalán. Andrej Ivanovics Zselja- bov más társadalmi környe­zetből származott. Egy job­bágynak volt a gyermeke. Messze Pétervártól, a Eri­men születet. Rendkívül mű­velt, tiszteletet keltő ember volt. Gimnáziumot és egye­temet végzett Ogyesszában. Meggyőződésest anarchista volt, aki szentül hitte, hogy csakis forradalmi terror út­ján változtatható meg az ország társadalmi rendje. Zseljabov lett a csapart e- sze és parancsnoka. Vyikolaj Ivanovics Kibal­csics igazi tudós volt, aki csakis a szakmája elhiva­tottságában hitt. Mint ve­gyészmérnök azt a felada­tot kapta. hogy hatásos bambát készítsen. Előnyös helyzetben volt, mert Alfréd Nobel előtte nemrég találta fel a dinamitot. Kibalcsics volt az első, akire az a feladat hárult, hogy az új találmányt az elnyomók el­Szofija Perovszká, a2 anar­chista grófnő len használja. Nyomorúsá­gos laboratóriumban készí­tette el a cár ellen a bom­bát. Testileg, lelkileg tudós veit és végtelen idealista. Közvetlenül a kivégzése e- lőtt rajzolta fel cellája fa­lára — nem adtak neki pa­pirost — a rakétamotor el­vét, amelyet nem akart a sírba vinni magával. Talál­mányát később a cella fa­láról mégis lemásolták, de csak évtizedekkel később használták fel a lökhajtásos repülők motorjának elkészí­tésénél. Timofej Mihajlovics Mi- hajlov volt a csoport lelke. Nagyszerű szrvező volt. Már gimnazista korában szembe­fordult a fennálló renddel, s csakhamar tapasztalt a- narchista Ideológus lett. Mi­há jlovott született összees­küvőnek tartották. Mesélik, hogy napokig képes volt orránál fogva vezetni a cá­ri rendőrséget, mert meste­re volt a maszkírezásnak és ismerte Pétervár minden zugát. Háromszáz olyan é- pületet ismert, amelynek két kijárata volt. Ez a csoport látott hozzá a merénylet előkészítésé­hez. t

Next

/
Oldalképek
Tartalom