Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-05-21 / 21. szám
¥. Hossza Ideig feküdt mozdulatlanul, aztán hirtelen megrándult a teste. Érezte, amint valahol a gyomra tájékán megmozdul egy vattakttnnyü kis popsi. Szól- nl akart, de várt, hogy biztos legyen a dolgában. Sokáig várt, a türelem prábájának Is nevezhetném. A vattapopsi még olyan kicsi volt, hogy minden Idegszálával oda kellett figyelnie. Tekintetünk találkozott, s megértette, hogy felesleges minden sző. Künnybelábadt a szemünk, küny- nyeink valósággal patakzottak az arcunkon. A Hercegnő erősnek, egészségesnek érezte magát. Elszenderült, és aludt, mint még soha. Reggel jókedvűen ébredt. Hűvös volt, ő azonban könnyelműen sarkig tárta az ablakot. A szeme, a haja fényiét), arcába visszatért az élet színe, szemében lángok égtek. — Szeretlek — vont magához, és én éreztem, hogy ez nemcsak nekem szól. Legszívesebben keblére ö- lelné az egész világot. Attól kezdve gyakran órák hosszat is rendezte a babaholmit. Simogatta őket, fennhangon szólt hozzájuk. Beszereztünk egy csomó holmit: lázmérőt, cumisüvegeket, játékokat, gyerekszappant, babakrémet. Egész lénye égett a vágytól. A világ legnagyobb Igazságtalansága lenne, ha ez a nagyszerű teremtés nem szülhetne gyermeket, ha ez a szép kebel nem ölelhetne magához egy kapálóző csöppséget. E- rősnek éreztem magam, kész voltam verekedni mindenkivel és mindennel érte és értük. Akkoriban korán lefeküdtünk és lestük, hallgattuk a kis magzat minden apró mozdulását. oooo — Mennyi volt az ntoisó szedimentáció? — kérdeztem. — Valamicskével kilencvenen felül. — Képzeld el, hogy felszökik, ha a magzat megerősödik? — Az semmi, rendhejön — válaszolta nyugodtan. Nyugtalanságomat figyelembe sem vette. Lelkiállapota állandóan javult. Időnként még most Is elfogta a rosszullét. de a nehézségek nem tartottak soká, és rövid időn belül minduntalan visszatért az ereje és a jókedve. Egyszer rajtakaptam, amint fekszik az ágyon, és a hasával beszélget. Már szépen gömbölyödütt. — Beszélgetek vele — mondta és nevetgélt közben. — Ha leány vagy, rúgj egyet jobbra, ha fiú, balra. Nézd, .válaszolt. Megfogta a kezem, és a hasára tette. Tenyeremmel gyenge, alig észrevehető mozgást észleltem. — Ez a pulzusod. — Türelem — mondta. Egy jó negyed óra múlva valóban éreziem. amint a magzat enyhén megmozdul a hasa bal felén. — Igen, fiú lesz, — mondtam, és ezen jót nevettünk. Attól kezdve elalvás előtt mindig 6 volt beszélgetésünk középpontja. Vasárnap sétálni indultunk. Egy kis park mellett mentünk el. amikor megszólalt: — Ezt az emlékművet egy gyalogezred emeltette. — Igen, természetesen — válaszoltam, s csak később jutott eszembe; honnan ismer egy jelentéktelen emlékművet ott, ahol alig pár hónapja lakik. — Honnan tudod? — kérdeztem, amikOT már rég elhagytuk a parkot és az emlékművet. — Tudom, és még többet is tudok — mondta csípős mosollyal. — Az emlékművet a tizenegyedik gyalogezred életben maradt katonái emeltették az 1939- 40-es háborúban elesett bajtársaik tiszteletére 1940. október 13-án. Értetlenül néztem. Különös fintort vágott és folytatta. — Az emlékmű hátulső falán meg ez áll: „Hatja- lahti, Duras. Ylä-Sommee, Viipurinlahti.“ Másnap munkába menet megálltam az emlékműnél, és elolvastam a feliratot. Teljesen egyezett azzal, a- mit a Hercegnő mondott. Nem messze az emlékműtől egy sereg gyermek játszott a homokban. Ekkor értettem meg, hogy a Hercegnő nyilván órák hosz- szat üldögélt az emlékmű mellett, és nézte a gyerekeket, közben megtanulta a jelentéktelen feliratot. Eszembe jutott, hogy esténként, amikor munkából jövet megcsókoltam, gyakran éreztem éles homokszemeket az ajkán. Egy pillanatra leültem a padra, és néztem a játszó gyermekeket. Meg kell szülnie, mindenképpen meg kell szülnie. Este szánalmas állapntban találtam. A fal felé fordulva feküdt és sírt. Megfordítottam a fejét és a szemébe néztem. Kilátástalanságot és elkeseredést olvastam ki belőle. Gondolatban messze kalandozott. De hisz egy nő, akinek az ölében magzat rugdal, nem eshet kétségbe. Felfedezett néhány friss daganatot. A Hercegnő nem magát féltette. Egészségügyi nővér volt, és na gyón jól tudta, milyen következményei lehetnek, ha a daganatok elhatalmasodnak a magzat körül. Tudta. hogy ez esetben sürgős besugárzásra van szükség, és azt is tudta, hogyan döntenének ez esetben az orvosok. Ezzel tisztában volt mindenki, azok is. akik annak idején a magzatelhajtást és sterilizálást javasolták. Három heti kezelés háromezerötszáz sngáregységet jelent, és ez végzetes lehet a magzatra. — Nem megyek kivizsgálásra, nem mutatkozom és kész — mondta, de ettől még nem tért vissza a jókedve. Az ördögbe is. hol rontottam él — a fejemben egymást Jcergették a gondolatok. Tudod egyáltalán, mi vár rád? Azt hitted, te szirupos szerző, hogv megváltozik. Ha a nő gyermeket vár, a hormonok felújulnak és megváltoznak. A hormonok felújítják a beteg sejteket, a helyükbe lépnek. így gondoltad, és még csak ki sem kérted az orvos véleményét, Mit tudsz te tulajdonképpen az orvostudományból. Elhatároztam, hogy másnap felkeresem a főorvost, és kikérem a véleményét, tiszta fejjel átgondolom, mitévő legyek. Kisvártatva megcsókolt. Leheletkönnyű volt a csókja. Csendben mozdulatlanul feküdtem, mert nem tudtam, alszlk-e. Pár perc múlva megszólalt: — Mintha két rögöcskét éreznék a hasamban, Igen két rögöcskét — mondta alig hallhatóan, és a hasát simogatta. Biztos a daganatot érzed — gondoltam magamban. Egy darabig csend volt, majd ismét megszólalt: — A kezek olyanok, mint a rögöcskék. — Kinek a keze? — Az övé — mondta. — Nem is rúg, kopogtat. — Kopogtat, kopogtat — ismételgette és jóízűen felkacagott. Visszatért a jókedve. Aztán még sokáig társalgót! a hasával. Tndtam, hogy ilyenkor mindig boldog. Boldog és egészséges. Este holtfáradtan tértem haza a munkából. Sok időbe tellett, míg elaludtam. Amikor végre elaludtam, arra ébredtem, hogy az ágyamba bújik, és erősen megráz. — Még nincs neve, érted, neve! — Mi van, mi bajod? — Még nincs neve a fiunknak. — Rendben van, nevezzük el Fantomnak. — Nem, Sllja az Jó lesz, vagy Kai Mikael, ha fitt lesz. Szívből kacagtunk, és igyekeztünk a legkülönbözőbb neveket kitalálva egymást túlkiabálni. — Biztos fiú lesz — mondta a takaró alól, miután visszabújt az ágyába. — Biztos -» mondtam. — És most már aludj. Elbóbiskoltam, de kisvártatva ismét éreztem a kezét. — Ha lány lesz, akkor is boldog leszel? — Boldog. — Biztos? — Biztos. — És, a lánnyal is tudsz majd úgy bánni, mint a fiúval? — A kettő között nem lehet sok különbség. Szorosan fogtuk egymást. Meglepődtem, milyen forró és erős az ölelése. Másnap reggel hirtelen úgy tűnt, hogy az egész elképzelés a szerelem és a rák harcáról csupán rossz álom, túlfűtött fantáziám szüleménye. Keserű ízt é- reztem a számban. Az egész azonban csak egy pillanatig tartott. Időközben beszéltem egy szakorvossal, és minden olybá tűnt, mint józan elképzelés. Lehet viszont, hogy az egész véletlen változás műve volt. Nem vagyok orvos, így nem elemezhetem megfelelő szakértelemmel a Hercegnőnél beállt változást. Csupán riporter vagyok, aki puszta kedvtelésből igazat mond, és csak azt mondhatom el, amit láttam, amit éreztem, s feltételezem, hogy ő is érzett. Amikor e könyvet írtam, nem foglalkoztam különösebben az orvostudománnyal, semmire sem kerestem tudományos magyarázatot. Teljesen rábíztam magam az érzelmeimre. Nem tanulmányoztam orvosi könyveket, de jó emlékezőtehetségem van, és ha valami megragadja a figyelmem, azt jól megjegyzem magamnak. Nem hiszek az istenben, de gyakran előfordult, hogy az ég felé emeltem tekintetem. Ilyenkor a szívem hangosan vert. Vasárnap volt, közel két óra hosszat sétáltunk a városban, bár akármikor beállhattak nála a szülési fájdalmak. Teljesen átengedte magát a gondolatainak, megállt minden gyermekruhaüzlet előtt. Ha valaki gyermekkocsival ment el mellettünk, meghúzta a kabátom ujját:. — Nézd, milyen édes. A parkban sok gyerek sétált. Az egyik copfos kislány hihetetlenül szép volt és kicsi. Még csak tipegett, lehetett vagy tizenkét, tizennégy hónapos. — Nézd — hívta föl rá a figyelmemet a Hercegnő. Megfogtam a kezét. — Mitől ilyen meleg a kezed? — csodálkoztam. — Nem szokott ilyen meleg lenni. Válasz helyett elmosolyodott, és néhány könnyed tánclépést tett, amelyek az ő állapotában már furcsán hatottak. Meleg volt a keze. Nem az izzadságtól, nem a láztól, hanem nőiesen finom, meleg. Mintha új vér folyt volna az ereiben. Azelőtt mindig fázott — bármilyen melegen öltözött fel. Mindig szerette a meleget. Csütörtökről péntekre virradó éjszaka már harmadnapja ébren volt. Ültünk az ágyon és néztük egymást. Jöttek a szülést fájdalmak, és én a kezét simogattam. Hajnal tájban elaludtam. Fél hatkor felébresztett. — Menjünk — mondta. Felsegítettem rá a ruhát, közben észrevettem, hogy a lepedő vértől piroslik. A telefonhoz ugrottam, és taxit rendeltem. A szülési fájdalmak egyre gyakoribbak lettek. A szülészeten minden erejét összeszedve lépkedett rám támaszkodva. Sápadt volt, de mosolygott. Gyermeket szül, és ez erőt adott neki. 0, a halálra ítélt gyermeket szül. A fájdalmak kissé korán jelentkeztek, hosszú küzdelem után a Hercegnő elaludt. Ébredés után tablettákkal siettették a szülést. Később komplikációk léptek fel. Ott akartam maradni mellette, de nem engedték meg. Fordította: Tischler Pál és Palágyi Lajos «témán reggeliztünk. lU — Apa — nézett hirtelen a ■ ■ szemembe a fiam —, ma nem megyek iskolába, inkább itthon fogok tanulni. Abbahagytam az evést, eltoltam magam elől a tányért, és a lehető legszigorúbban rászóltam: — Ide figyelj, tudod te egyáltalán, mit beszélsz? — Persze, hogy tudom — felelte nyugodtan a fiam. — Ma ér véget a negyedév, és nekem bizony nem nagyon érdemes iskolába menni. — Nekünk is most ér véget az évnegyed, és nekünk mégis húznunk kell az igát. Vagy szerinted nekem is itthon kellene maradnom? — De apa, te már felnőtt ember vagy. MérnökI Mégis összekevered a fogalmakat: A munkát és az iskolát. Hiszen az nem egy és ugyanaz. — Először is, én főmérnök vagyok. Másodszor pedig, mind a munka, mind az iskola egyaránt fontos — magyarázom neki komolyan. — Teneked az iskola, nekem pedig a munkám... — Nem, nem, apa; ez két különböző fogalom — folytatja a vitát a fiam. — A felnőttek tisztességesek, de mi gyerekek nem vagyunk. Közöttünk nagyon sokan akadnak o- lyanok, akik képtelenek megérteni azt az egyszerű tényt Is, hogy egyedüli kötelességünk az, hogy jól tanuljunk. — Ne beszélj butaságokat! Te azt hiszed, hogy a ml munkásaink közül már mindenki érti, miért kell becsületesen dolgoznia? Egykettő öltözz, és lódulj az Iskolába! Es az 6rákon viselkedj rendesen! — Könnyű azt mondani. Az órákon mindenki rendetlenkedik, így aztán semmire se lehet összpontosítani. — Ez csak kifogás, — mondtam a fiamnak, de már tényleg kezdtem dühbe gurulni. — Az értekezleteken mi is „városokra" játszunk, de nemcsak erre, hanem minifutballra is. És a negyedévi terveket ennek ellenére is teljesítjük. Hát ne szédíts engem, ne szédíts! — Ha csak ez lenne — nyafogta a fiam. — Fedorov bélyegeket hord az iskolába, és az órákon azokat mutogatja. Szrokina meg kis zsebnaptárakat cserélget, Bulkin pedig jelvényekkel üzletel... — Ide figyelj, te már ötödikes vagy — förmedtem rá —, és mégis ostobaságokat beszélsz! Azt mondod, hogy Bulkin jelvényekkel üzletel. Nálunk, bent a munkahelyen meg bundákkal, fehérneműkkel, csizmákkal, kölnikkel üzletelnek. Tegnap például majdnem vettem egy felöltőt. Egy tiszta gyapjúfelöltőt. De sajnos... Megelőztek a normások, míg én a sörömet Ittam a büfében. Es mert megelőztek, akkor én most már ne menjek munkába? Ellenkezőleg! Sokan éppen ezért járnak! A fiam felvette a kabátját és elment az iskolába. Leültem, hogy kifújjam magam. — Különös gyerekek — gondolkodtam el. — Él vannak kényeztetve. Nem tudnak semmihez sem alkalmazkodni. —tő— fordítása Lev Loginov: Különös gyerekek • B. L. Fülek: Levelében arra kér bennünket, hogy „Katalin“ című versét Jelentessük meg a lapunkban. Nézzük hát néhány sorát: / Mi ott az a sötétség, a- mely közeledik felém? / Vagy csak talán álom? — / Jé magam sem tudom. / Nem álom, hanem ez valóság, / szivet kitépő „Sas madár“. / stb. Sajnos az első sorában említett sötétség már nem közeledik, az már ott van, önben. Ilyen sorokat büntetlenül nem lehet leírni, különösen akkor, ha a „költőjelölt“ annyi fáradságot se vesz magának, hogy mielőtt írni kezd, megnézze, milyen az a vers, mi az a vers... • „ORWO-74“: Versein é- rezhető a fejlődés: gondolatilag mélyebbek, plaszti- kusabbak, keményebbek, s ugyanakkor nyelvi kifejezőerőben is gazdagodtak. Küldje el a fényképet és pár soros életrajzát, hogy lapunkban bemutathassuk! (A Földi képek néhány darabja különösen Jól sikerült!) • „Nyers“: Egyetértünk önnel! Jó lenne, ha előbb a verstannal ismerkedne meg. Az ön szabad versei ugyanis nem versek, csupán egymás alá Irt nehézkes, semmitmondó prózai sorok. Ö- rülnénk, ha megfogadná Illyés Gyula tanácsát és tanítását: „Szabad vers nincs. A szabad vers a legkötöt- iebb vers; ilyet a legnehezebb írni. mert ott, „helyben“ kell a poétikáját, a ritmikáját, a megkötöttségét kidolgozni... A szabad verset óriási erőnek tartom, nagy fölszabadulásnak; nagymértékben segíti a vers gondolati elemeinek kifejezését. De tagadom, hogy egyeduralkodó lehet. Kassák korában sokan hit ték, hogy eddig rímes vers volt, most ennek vége, e- zentú) csak szabad vers jön és még szabadabb vers. Ez a naiv hiedelem a gépiparból származott át annak megfelelőjeként, hogy az i- dei autó szükségszerűen iobb, mint aa tavalyi. Nem hiszem, hogy így van. A borbélyok ma sem nyírnak jobban, mint a régi Rómában; ötszáz év óta a cipő sem fejlődött, legfeljebb — gépesülvén — többet gyártanak belőle. Sokat lehet várni szabad verset teremtő költőktől, de nem mondanám azt, hogy már a kezdők is ne tanulják meg a klasszikus proződiát.“ 22. Ifjabb Yablonski azonnal értesítette a rendőrséget, a- mely néhány perc múlva a helyszínre érkezett. Megállapították, hogy a gyilkosok ketten vagy hárman lehettek, ismeretlen rendszámú autón érkeztek, előrelátóan megszakították a villával a telefonösszeköttetést, használhatatlanná tették a garázsban lévő autókat, behatoltak az épületbe, ártalmatlanná tették a kutyát, aztán felmentek az első eme- ietei; található hálószobába. Először Yablonski lányát lőtték agyon, ekkor az apa a sörétes puskája után kapott, de már nem használhatta, mert a gyilkosok gyorsabbak voltak. Yablonski felesége a dunyha alá bújt, s ott érték a halálos lövések. A gyilkosok semmit se vittek el a házból, Így azonnal világos volt, hogy politikai gyilkosságról van szó. Joseph Yablonski ugyanis neves szakszervezeti funkcionárius volt, és az utóbbi időben szembekerült szak- szervezet vezetőivel. Veszedelmes versenytársa lett az elnöknek, Boylénak. A feleségét és a lányát csak azért ölték meg, hogy ne maradjon élő szemtanúja a bűnténynek. I A BATOR VADLÖ ÉS A GÁTLÁSTALAN SIKKASZTÓ A háromszoros gyilkosságot 1969 szilveszter éjjel Yablonski felesége, Margareta és a lánya, Charlotte. követték el, de az ifjabb Yablonski csak január 5-én fedezte azt fel. AZ emberek véleménye azonnal az volt, hogy a szakszervezeti ellenfelei végeztek Yablonskival. A lengyel kivándorló fia Joseph Yablonski már tizenöt éves korában, amikor apját bányaszerencsétlenség érte bányász lett. A penn- sylvániai szénbányakörzetben dolgozott, s gyerek létére egyedül gondoskodott a családról. Mint szorgos és becsületes munkás csakhamar a bányászszakszervezet egyik vezéralakja lett. 1942- től egészen a haláláig a központi elnökség tagja volt. Az amerikai bányászok szakszervezetét sok éven át a legendás hírű John L. Lewis vezette. Élete vége felé kénytelen volt engedményeket tenni a bányatársaságoknak. A termelési technika fejlődése folytán csökkentették a bányászok lét számát, de Lewis kivere- kedte, hogy minden kitermelt tonna szén után a tulajdonosok 40 centet fizessenek be a bányászsegéd- egylet pénztárába. Amikor 1963-ban Lewis helyébe Anthony W. Boyle lépett, a szakszervezet már 150 millió dollárral rendelkezett. Boyle spekulálni kezdett ezzel a hatalmas ösz- szeggel, hogy minél na gyobb részét megkaparint hassa. Évente ötvenezer dolláros fizetést vágott zsebre, öccse számára jelentéktelen feladatért évente szintén ötvenezer dolláros fizetést állapított meg, lányának pedig, mint jogi tanácsadónak negyvenezer dollárt fizetett évente. A szakszervezet pénzén villát és autókat vásárolt magának. (Befejezés következik) Joseph Yablor,okt a bányászok körében r
