Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)
1974-01-08 / 2. szám
8 #• # 3WÖK RtTCHJE č ff/Kos Azt mondta, Frédinek hívják. Amíg a sivár, elhagyatott vidéken autóztunk, a rádiót hallgattuk. A híreket mondta: „Hannibal Coggins, aki 1960- ban tömeggyil'kosságot követett el, ma kora délután megszökött a börtönből. Figyelmeztetjük a polgárokat, hogy Coggins veszélyes. ..“ — Nem adtak személyleírást — jegyeztem meg. — Valószínűleg azért, mert ezzel többet ártottak, mint használtak volna. Az emberek rémületükben számos ártatlant jelentettek volna fel a rendőrségen. Elég, ha a nyomozók tudják, milyen a körözött e- gyén. — Emlékszem az esetre. Coggins tizenegy embert ölt meg... — Tizenkettőt — javított ki Fred. — Egy napon összeveszett a szomszédjával a kerítés miatt, és megölte. Aztán végigment a városon, és minden haragosával végzett. Csak azért nem akasztották fel, mert az orvosok valahogy kisütötték, hogy tettének elkövetése idején nem volt beszámítható. Messze van még a benzinkút? — Mintegy öt mérföldnylre vagyunk Evertiltöl. Mit mondtál, hol fogyott el a benzined? Nem láttam az autód. — Egy mellékúton hajtottam. Kis híján két- mérföldet gyalogoltam az autóűtig. Valóban az autóút mellett álldogált, amikor találkoztam vele. Két üres benzineskanna volt nála. Általáén nem szokásom Idegeneket fölvenni. Fred azonban tisztességesen volt felöltözve, és bizalomkeltő képe volt. — Mivel foglalkozol? — kérdeztem tőle. —■ Férfiöltönyökkel kereskedem Santa Fében. Jó kis tragacsod van! — Nem rossz. Chevrolet, azaz Ford — javítottam ki magam. — Tavaly volt Chevroletem. Hamarosan beértünk a városba. Mivel kis híján hat óra volt, azt javasoltam, együnk egy-két falatot. Nagynehezen megtaláltuk a városka egyetlen éttermét. A sömtés mellett két üres szék állt. Nem mesz- sze tőlünk ott ült a seriff is, whiskyt iszogatott. — Telefonálok a feleségemnek — vakarta meg a fejét Fred. — Megrémül, ha kések. Vigyázz a székemre! Bement a telefonfülkébe. Noha háttal állt, láttam, hogy valamit odafirkant a telefonkönyv szélére. Gyorsan egy papírszalvétára írtam: „Hannibal Coggins, a szökött rab mellettem ül. Veszélyes, valószínűleg fegyver van nála. Nem riad vissza a gyilkosságtól.“ összehajtottam a szalvétát, elmentem a seriff mellett, és a kezébe nyomtam. Aztán visz- szatértem, és buzgón olvasni kezdtem az étlapot. Fred néhány másodperc múlva csatlakozott hozzám. A seriff odament a jobb oldalamon ülő férfihoz, és a vállára tette a kezét: — Te vagy Hannibal Coggins? — Nem ől — suttogtam kétségbeesetten. — A másik oldalon. Erre Fred Is felkapta a fejét, és rám mutatott: — Csak óvatosan seriff, biztosan van nála fegyver — mondta. A seriff tétovázva nézett hol az egyikünkre, hogy a másikunkra. Letette az asztalra az én szalvétámat és a telefon- könyv egy darabkáját. Arra is az volt ráírva, hogy itt van Hannibal Coggins, a veszélyes gyilkos. — Ezt szépen kiötlötted, Fred — mosolyogtam —, de nekem jutott először eszembe. — Én Fred Stevens vagyok — mondta erre, és Iratokat vett elő a zsebéből. — Santa Fe-1 kereskedő vagyok. Bebizonyíthatom. — Hogyne — Ingattam a fejem. Valahol a sivatagban ott fekszik holtan egy ember, a- kit megöltél. Annak a ruhájában, annak az irataival igyekszel leplezni kilétedet. Mindjárt észrevettem, hogy lötyög rajtad a ruha. — Négyszögletes a vállam — mentegetőzött Fred. — Nagyon nehéz kész öltönyt kapni az alakomra. És te? Fordot vezetsz, és azt hiszed róla, hogy Chevrolet. Ezt hogyan tudod megmagyarázni. Biztos meggyilkoltad az autótulajdonost, és otthagytad a sivatagban! Seriff, önnek minden bizonnyal megvan a gyilkos személyleírása. — Megvan, de nem sokat lehet megtudni belőle. Nincs különös ismertetöjele. Mindketten velem jönnek! Tiltakozni kezdtünk, de nem sok sikerrel. A seriff megmo tozott bennünket. Egyikünknél sem volt fegyver. Nem sokkal később börtönben csücsültünk. — És most ml lesz, seriff — kérdezte Fred. — Elmegyek Phoenixbe, hogy megnézzem Coggins fényképét — szólt a seriff, eztán telefonált valami Jimnek, bejelentette, hogy két jómadár van a börtönben, és felhívta, hogy tartsa a szemét rajtunk. — Ez a segédem — mutatta be a fiatalembert, amikor megérkezett. — És most ujjlenyomatot veszünk mindkettőjüktől. Elviszem Phoenixbe. Ismét kórusban tiltakoztunk, és ismét csak eredménytelenül. Amikor a seriff elment, J-im az asztalra tette a lábát és elmerült egy detektívregény olvasásában. — Szóval te vagy a helyettes? — kérdezte Fred. — Ühüm. — Mennyi a fizetésed? — Négy dollár óránként. — Nem sok. — Ml közöd van hozzá? — Itt van ötszáz dollár. Csak ennyi van nálam. — Uram, szolgálatban vagyok, kérem, ne sértegessen — fortyant fel JLm. Aztán hátradőlt a székben, és elszundított. Hosszú Idő után felberregett a telefon, jim felvette a kagylót, időnként morgott, és elégedetten nevetgélt. — A seriff jelentette, hogy Hannibal Cogg’nst elfogták — közölte velünk, és kinyitotta a cetlaajtót. — Bocsáss meg, Fred — mondtam pironkodva. — Valóban azt hittem, hogy te vagy Coggins. — Én ds bocsánatot kérek — nyújtotta felém a kezét — De gyanús voltál. — Elviszlek a benzinkútig. Amíg visszafelé robogtunk, ahol Fred autója állt, megkérdeztem: — Nem értem, miért akartad megvesztegetni a seriff helyettesét. — Hát gondolkodj egy kicsit! Nemcsak Cogginst keresi a rendőrség! Ne félj, nem gyilkoltam meg én senkit! Állj meg itt, tovább már gyalog megyek! — mondta, s beszaladt a cserjésbe. Nem akarta, hogy lássam a gépkocsija rendszámtábláját. Szegény Fred, morfondíroztam magamban. Azzal a két kanna benzinnel legflejebb a butte-i kísértetvárosig juthat el! Ha becsületes polgár volnék, most visszamennék a seriffhez. De nem vagyok becsületes. Valamiből csak meg kell élnil Zsebemet kellemesen melegítette Fred ötszázdollárossal bélelt pénztárcája. Egy napon odajött hozzám a négyéves Ham és azt kérdezte: — Apa, hol veszik a gyerekeket? Meg kell vallanom, már régebben készültem erre a kérdésre. Idézeteket tanultam könyv nélkül. Áttanulmányoztam Szuhomllnszkit. Átlapoztam a Háború és békét, sőt Shakespeare szonettjeit Is. Minden eshetőségre számítottam. A fiam kérdése azonban így Is zavarba hozott. — Fgyelj Ide, Nytkltal — kezdtem. — A gyerekeket az üzletben vásárolják. — Igen? De hogy kerülnek a gyerekek az üzletekbe? — Ügy, mint a többi árú. Teherautókon szállítják oda őket. — És honnan kerülnek a teherautókba? — Hát a raktárakból — sietek a válasszal, mert kezd elfogyni a türelmem. Néhány nap múlva, miután megemésztette a válaszaimat, Nytklta újra oda jött hozzám és azt mondta: — Apa, küldj el engem az üzletbe! — Miféle üzletbe? — csodálkoztam rá, mert már réges-rég megfeledkeztem a komoly beszélgetésünkről. — Oda, ahol a gyerekeket árulják. — És minek mennél te oda? — Mert érdekel. Mert még soha sehol se láttam olyan üzletet. De Igazán, apa, küld el... Bejártam négy lakónegyedet a fiammal. — Apa, ez az az üzlet? — kérdezte teklnBABENKO: Vegyenek hármas ikreket ! tétével a kirakatból mosolygó csöppségek fényképei felé intve. — Persze hogy ez az. Már miért ne lenne az?! — feleltem jaekt. Bátortalanul léptünk be a helyiségbe. A pult mögött a széken egy mogorva kék köpenyes fiatalember üldögélt ás álmodozó tekintettel almát rágcsált. — Szeretnék egy kisbabát — adtam elő zavartan a kérésemet. — Még nem kaptunk árut — dünnyögte a fiatal elárusító. — És milyeneket árulnak? — bátorkodtam neki. — Ikreket. Rengeteg van belőlük. Senki se vásárolja őket. A hármas ikrek hónapok óta itt fekszenek. Hallja, vegyen hármas ikreket — a fiatalember hirtelen felélénkült és abbahagyta az almaevést. — Nem teljesítem a tervet. — Nem, köszönöm, nincs szükségem hármas Ikrekre. Csak egy kislányt szeretnék. — Apa, vegyél egy kislányt, végéi... Én nagyon szeretnék egy kislányt — nyafogta Nyiklta. — A kislányokat már mind eladtuk, — mondta mérgesen a fiatalember. — A kislányokért már reggel hatkor sorban állnak. De sajnos kisfiúval se szolgálhatok. Nem kaptunk — tette mág hozzá. — És mondja csak kérem, — hajoltam bizalmaskodva a fiatalemberhez — honnan kapják maguk a gyerekeket? — Autóval szállítják Ide hozzánk, — felelte a legnagyobb természetességgel. — De honnan? — Honnan? Hát a raktárból — Mért végig a fiatalember kissé bizalmatlanul. Elhatároztam, hogy végére járok a dolognak. — De honnan kerülnek a raktárba? — kérdeztem tovább ravaszul. A fiatalember végigmért. Azt hiszem gyanúsnak talált. Egy kis időre elhallgatott, újra beleharapott az almába, de aztán csak folytatta: — Hogy hannan? Hát a központi raktárból! — Polgártárs, válasszon! Vagy vesz hármas Ikreket, vagy ne zavarja - tovább a munkánkat! — kiáltott rám a pénztáros nő a pult mögül, ahol éppen pulóvert kötött. — De hogy kerülnek a központi raktárba? — törtem ki. — Apa, ne butéskodj, — szólalt meg mellettem Nyíkita. — Jobb lesz, ha megvesszük a hármas Ikreket!-tó- fordítása • „Lolli“: „A kovácsolt vasbetűk széthullanak“ — írja egyik versében. Képzelje el mennyire széthullannk a szavak, ha nincs bennük gondolat, amely verssé fogná őket össze. Sandburg A költészet meghatározásaiban többek között ezt mondja: „A költészet hurok, mely egy gondolat vagy két gondolat óraütéseit rögzíti, s egy utolsó, összefüggő gondolatét, amelynek ideje még nem jött el.“ önnek először azt a hurkot kell megtalálnia, amellyel a gondolatait (ha vannak és ha olyanok, hogy mások érdeklődésére is számot tarthatnak] össze- 'oghatja. Tanuljon! • ..Szemtelen“: A jeligét jól választotta meg. Válaszunkat a levele hangjának megfelelően próbáltuk megfogalmazni. Tehát: „Versel használhatók, csak még nem döntöttük el, hogy mire ...“ ^ „Lótusz“: Versel még túlságosan iskolásak, gyerekesek. Hiányzik belőlük a mélyebb gondolati tartalom, s látásmód sajátossága. A levelében azt írja „tudom, hogy verseim nem felelnek meg a mai követelményeknek“. Nos, majd ha legalább ön azt hiszi, hogy megfelelnek, akkor jelentkezzen újra. Egyébként versei nem a mai követelményeknek nem felelnek meg, hanem a vers követelményeinek — ez különbség! Tanuljon, művelje magátA Ä Sz. M. ögyalla: Néhány szép magyar nótát mi is ismerünk, s az ön verseiben, sajnos, újra talál koztunk velük. Egy példa: / Elmondom most néked, / mennyire szeretlek / stb. Ez kevés! Ha több mondanivalója nincs, úgy inkább a vers olvasását ajánlanánk. Jó olvasónak jobb lenni, mint rossz költőnek! • „Pipi / 20“: / Jégvirág nyílott az ablakomon tegnap, / pihentem az álmaim rengetegében, / stb. Ez nem mentség! Az igazán tehetséges ember még álmában sem írhat rossz verseket! melyek meg akarták változtatni világot III. NAPÓLEON ÉS FELICE ORSIN! A merénylet idején, i két ellenfél mögött — Felice Orsl- ni és III. Napóleon — mér zavaros, forradalmi évek álltak. Charles Louis Napoleon Bonaparte herceg nem dicsekedhetett tiszta múlttal. Ami kor az 1848-as forradalom megbuktatta Lajos Fülöp francia királyt, a nagy Napóleon leszármazottja jelöltette magát a köztársasági elnöki funkcióba. Ekkor már két összeesküvés volt mögötte, és hat évet raboskodott Ham várában. 1848 azonban számára Is nagy lehetőségeket teremtett. Mér decemberben megválasztották köztérsasági elnöknek. Ezzel a sikerével azonban csöppet sem volt elégedett. Csakhamar az a fnrcsa helyzet állott eló, hogy mint köz- társasági elnök összeesküvést szervezett a francia köztársa ság ellen. A köztársaság erői azonban ellenálltak. Párizsban utcai harcokra került tor, és 1 1 " '' ................. a barikádokon mintegy ezerkétszáz ember esett el. A köztársasági elnökből III. Napóleon néven császár lett. A NAGY ELŐD Felice Orstnit hivatásos forradalmárnak tartották. Az o- laszországi Meldoléban született 1819-ben. Édasapja a haladás aktfv harcosa volt, s e- zért a fiatal Felice csakhamar szemben találta magát a hatalommal. Mindössze három éves volt, amikor házukban megjelentek a rendőrök, édesapját letartóztatták és börtönbe zárták. A börtönbüntetést később száműzetésre változtatták. Orsin! édesanyja szegényen magára maradt, s így a fiatal Felice csakhamar a gazdag nagybácsi házába került lmoliba. Gazdag polgári családban nevelkedett, s környezetében nyoma sem volt a haladó eszméknek. Falice azonban nyugtalan vérű gyerek volt. Már tizenkét éves korában részt vett egy osztrákellenes tüntetésen, amelyet a fegyveres erők kegyetlenül szétvertek. Minden tüntetőt elhurcoltak és bezártak, de a tizenkét éves kokárdás gyerekkel senki sem törődött. Felice azonban nem keseredett al, továbbra is lelkes hfve maradt hazája függetlenségének. Csakhamar megérte apja kiszabadulását. Amikor ugyanis XVI. Gergely pápa meghalt, a vatikáni trónra IX. Piua néven Felice nagybácsijának barátja, Feretti hercegprímás került. A pápa megelégedett azzal, hogy Felice édesapja hűségnyilatkozatban fogadta meg, hogy tartózkudni fog minden felforgató tevékenységtől. A börtönben és száműzetésben megtört ember fogadalmát be is tartotta. Lehet, hogy ezt a példát követte volna fia Is, ha időközben nőm szerzett volna tiszteletre méltó nevet a forradalmárok körében. Az Ifjú Olaszország nevű forradalmi szervezet a- zonban példaképül állította harcosat elé az Ifjú Felice elszántságát. A fiatalembert anarchista a- gitáclóért csakhamar letartóztatták, és Bécsben életfogytiglani börtönre ftélték. 1858 április 1-én azonban borba kevert ópiummal elaltatta az őreit és börtönéből megszökött. A DÖNTÉS Svájcon keresztül Párizsba ment, ahonnan hamis igazolványokkal folytatta útját Londonba. Felice Londonban olasz nyelvtanításból élt, előadásokat tartott az olasz irodalomról és folytatta forradalmi tevékenységét. A londoni forradalmi csoport ebben az időben kezdett foglalkozni a francia császár, 111. Napóleon elleni merénylet tervével. Az ok első pillantásra világos és logikus volt. Louis Napóleon valamikor a frontnak ugyanazon az oldalán harcolt, amelyen Orsin!, megfgérte, hogy minden ' erejét Olaszország függetlenségének kivívására fordítja. 1848 után Napóleon elárulta a forradalmi eszmét, és a felszabadító mozgalom ellenségévé vált. A merénylet megszervezésében Orsini első segítőtársa S. F. Bernard francia orvos és politikai emigráns volt. ö ismertette össze a többi összeesküvővel Rádióval és Pierl- vel. Később csatlakozott hozzájuk az egykori idegenlégiós Antonin Gomez. Az öt összeesküvő szövetkezett egy hatodikkal, Taylor mérnökkel, aki értett a bombakészítéshez. (Folytatjuk) III. Napóleon és felesége, Eugénia császárné, akik ellen a merénylet Irányult
