Új Ifjúság, 1974. január-június (23. évfolyam, 1-26. szám)

1974-02-26 / 9. szám

* * * ♦ * * j + * * ] * ■¥ ! * ! + ■¥ * * * * * * * + * * * * + * * * * * * * * + + * * * * * * * + * * * * + * * ♦ * * + + * + * ★--------------------------------------------------------------------­-----------------------------------------------------------új ifjúság 9 GYÜRE LAJOS: Február, 1948 Lábam alatt, fejem fölött siet a szél, bedudál kéményekbe, kucsmák alá, s mint orvos, ha vizitál: megforgat és lemér, lendít jobbra, balra, előre, mellen taszít és kipróbál nem menekülsz előle. Fújj szél, te gyorslábú futár, lásd, arcunk már tűzpiros, a harc kemény, fújj február, s fájó sebre gyógyírt hozz. Jöjj, dudálj fülledt agyakba, s végre hulljon le a zár, hogy kifessék: a szívnek is fel kéne szabadulni már! A szívnek, mely még felremeg, a toll hogy hőköl égre, s rádvillan, mint a fegyverek, s írod: nemzetisége. Csak forgass és lendíts balra, új magyar reménysugár! Prága utcáin egyre csak fújj, jégtörő Február! FRANTIŠEK HALAS: EGYSZERRE Egyszerre csak ott lesznek valabányan Szemek ezrei néznek ti nem látjátok őket Csak hátatok borzong majd a tekintetüktől Némák lesznek ügyelnek latra vetik minden szavatokat beszédetek tehát legyen a holnap jegyese Mint gyémánt karcolása zsndBl a szó a búcsúlevelekből a kivégzés előtt s a falakon talán áradni kezd a vár Legyetek éhesek örökké éhezzétek minden Izetekkel az igazságot hogy elesetteinket gond ne rágja A ti nagyságotok Nem gondolni tenmagatokkal A nemességtek Áldozat Beteliett az idő mintha csak most születnék a világ Döntő idő 1948 Rónay György fordítása VILÉM ZÄVADA: Munkásnegye d Mnnkásnegyed — a gőz tányérsapkái ktcsapfidnak a városi kapnk alól, mialatt a múzeumok, üzletek ás bankok vértelenltett központja balepusztnl vérszegénységébe. Munkásnegyed — sűrű, mint India, népes akár Kfna, kilógva a város kapni alól, kéményerdőiből füst száll, füstfelhők lobbannak az égre, és robajlik, nyüzög és és 61, amilyen hősiességgel csak a szegények képesek élni. Még ma is állnak itt a nyomortelepek, az élet földszitjén még ma is laknak. Az egyetlen szoba, lakú és háló is egyben, a fala azonban kinyomhatő, azt nyújtják meg a vacsorához a a küszöbön át kilépnek az udvarra, a pici ndvarről ki az ntcára, a szabad levegő nagy szalonjába. A szomszédok a lépcsőkre telepednek. Az arra járó mind megáll. Megereszt egy tréfás megjegyzést, elszív egy cigarettát, vagy legalább a tekintete gyűl ki. Mnnkásnegyed — e föld izzó közepe. Itt még (orrnak a fémek, füstöl a lávák tenyere. Minden mi készen kerül elénk, ttt születik, itt forrasztja, itt kalapálja a kéz. Virradatkor anyókák dagasztják a kenyeret, asszonyok főznek, foltoznak és mosnak arra az állandóan lecsinált életre, erre az éhséges, lerongyolt életre, erre a mindig újrakezdő életre a világnak ezen az általános szülészetén. A munkásnegyedben, mely sűrú mint India, és népes akár Kfna, a munkásnegyedben, a munkás földön rosszul mentek a dolgok, valami mindig akadozott. fis amint már megszokták, hogy mnnkásmódra mindent a kezükbe vegyenek, szétszedjék, megjavítsák, ami rossz, és délben ebéd előtt fölmérjék mennyi munkát hagytak maguk mögött, ugyanígy alakították át a régi világot is, és a rendező pályaudvaron az ütközők csattogása közepette szabad, szélesnyomtávú vágányra futottak vele. MIROSLAV FLORIAN: FEBRUÁR Tavaszt teremteni olyan iszonyú munka, mint villanyt vezetni minden kis odúba. Felhevültén futóik megújult erőben, fától-fáiig drótot húzok az erdőben. Bánthat-é valakit az én játszi kedvem? Meglásd, mennyi fény lesz itt a kikeletben! Sipos Győző fordítása CSONTOS VILMOS: Februári nap Havazik s a havat hordja a szél. A Fővárosban eleven láva Hullámzik parázslón: — Gottwald beszél, Gyűjtő ■ szava, a tüzet tog Prága. Az égre csapnak a lángok, s a nap Felhőt repesztva tekint a tőidre, S látja ott: izzásban kelet, nyugat, S bíbort játszik a (enyvesek zöldje. Prága terén a februári nap Évszázados tél jegét törte szét, S hozta a láva hullámainak Zúgásával a tavasz kezdetét. — Tndja azúta a föld: a magot Ezerszeresen kell visszaadnil Tndja a kohó: a bérctől kapott Erőnek finomra kell olvadni! S tudja az ember: többé nem szolga. Birtokba vett mindent, sorsa nehéz. Megsokasodott a gondja, dolga, A célja és terve nagy és merész. S tadja, ismeri nyomorait sorsát, Még bilincsben maradt társainak, Hogy mit tegyen értük: visszhangozzák, Gottwald szavai, — s a februári napi Tóth Elemér fordítása PAVEL BOJAR TAVASZI VIZEK (részlet) Másnap reggel, alighogy megvirradt és Standa elolthat­ta az irodában a lámpát, megszólalt a telefon. A vonal tnlsó végén Balvin beszélt: r- Te vagy az Vykus? Légy üdvözölve! Olvastad a mai lapokat? Nagyszerű. És a rádiói hallgattad tegnap meg ma reggel? Nem hallgattad? Nem baj. Hogy tudd, arról van szó: a párt elnöksége tegnap felhívást adott ki a ve­szélyes kormányválsággal kapcsolatosan. Figyelj csak mi­ről van benne szó: „Felmérve a népi demokratikus rend­szerre és az új köztársaságra leselkedő veszélyt, a párt­vezetés úgy döntött, hogy minden erejével meggátolja a reakció egyesüli erőinek támadását, hogy az új köztársa­ságban a fejlődés továbbra is nyugodt, zavartalan legyen." Szóval Vykns elvtárs, délután négyre összehívtuk az el­nökök összjárási értekezletét. Eljössz ugye? Számítunk rád. És feleslegesen ne beszélj róla... Délután mintegy hatvanan jöttek össze. Standa csak né- hányukat ismerte. Komolyan érkeztek, mintha mindegyikük maga után vezetné az egész szervezetet mindazokkal a kérdésekkel, amelyek ezekben a napokban foglalkoztatták éket. Az elvtársak a járási bizottságról mind egy szálig eljöttek. Az elnökség, amelynek Standa is tagja volt az emelvényre ült, a többiek pedig az első sorokban helyez­kedtek el. Felismerte közöttük a klinkovi Krhutot, és egy fejkendős női arcra is felfigyelt. KrejCová volt Bukováról. és csak most tudatosította, hogy ő az első elnöknő a já­rásban. Nő, de kemény, mint a szikla. A gyűlést Balvin nyitotta meg, és kijelentette, hogy nem manifesztációs összejövetelről van szó, hogy itt ma senki sem fog mellébeszélni. És aztán már egymás után hulltak a szavak a félig üres, rosszul megvilágított teremben. De micsoda szavak. Mindegyik egy-egy puskalövéssel ért fel, és összezúzta a kezdeti bizonytalanság minden maradé­kát, amellyel egyesek a helyzetet nem ismerve, érkeztek. — Nagyon nehéz erőpróba előtt állunk, elvtársak! De megbirkózunk vele! Megbirkózunk vele és olyan egysége­sen, olyan erősen kerülünk ki ebből a harcból, hogy a reakció halálra rémül! — fejezte be a felszólalását. A készültség, amelyre minden szervezetet felhívott, a rövid hozzászólásokban is megmutatkozott. A kérdések a lényeget érintették, és a válaszok is ennek megfelelően rövidek és velősek voltak. Standét eddig ismeretlen fáj­dalmas érzés kerítette hatalmába. Igen, biztosan a töb­biek is így vannak vele, a többieket is nyomja a felelős­ség súlya. Miután minden kérdést megvitattak, Balvin erős basz- szusán az Internacionálé éneklésébe kezdett. Néhány pil­lanatig eltartott míg a többiek is átvették az ének ritmu­sát, de aztán már egységesen zúgta a terem a munkás­ság szívét markoló himnuszát... Standa vonaton utazott vissza öt-hat elnök társaságá­ban a városba. A vonaton keveset beszéltek itt-ott esett csak egy-egy szó, megjegyzés. Megérkezés után azonban erős, férfi kézfogással búcsúztak egymástól. Amikor pénteken este megszólalt a telefon. Standa tü­relmetlenül kapta fel a hallgatót és belekiáltott: — Igen, én vagyok. Értettem! Nem lep meg a dolog. Hiszen mindannyian ezt kívántuk! Kocsit küldök érlük. Li- penec elvtárs megy vele... — Aztán felhívta a műhelyből Vitet: — A nemzetszocialisták beadták a lemondásukat! — A mindenit! — káromkodta el magát Vít és még megkérdezte: — Mi lesz most?! — Kídkyvel Havliőküv Brodba mész. Fegyvereket kap­tok, hogy ne maradjunk itt üres kézzel... Azt várta, hogy a barátja legalább egy kicsit meglepő­dik, ehelyett Vít arca felragyogott az örömtől, majd újra elkáromkodta magát: — A rohadtak! Gyorsan útnak indította őket. Rídkynek azt se mondta meg, hogy hová kell menniük. Vítek tudta. Neki pedig időre volt szüksége, hogy Jarka Málekkel, Václav Novotný- val, Dolistával és Konopníkkal sorba látogassa a szervezet tagjait. De így is állandóan az éráját nézte, várva, hegy az autó a fegyverekkel megérkezzék. Standa először a vasútállomásra és a postára látogatott el. Krupkát és Húst éppen szolgálatban találta, s röviden elmondta nekik, miről van szó. — Az állomásért te felelsz! — mondta Krupkának, és újra megismételte, amikor az félénken megjegyezte, hogy David lent tartózkodik a lakásában. — Egyelőre te felelsz az állomásért és nem David. Személyesen mondom meg neki. Ha más utasítást kapunk, akkor majd aszerint dön­tünk. Előbb azonban a sötét folyosón át a postára ment és megkérte Kalábát, hogy egyelőre egy pillanatra se hagy­ja ott a telefont és a távírdát. Amikor a postamesternek megmondta, hogy miről van szó, Kaiéba sápadtan suttog­ta: — Jézusom! Mi lesz itt? — Ne féljetek semmit, minden rendbe jön — vigasz­talta. Aztán bekopogott Dávidhoz. David alsónadrágban ült az asztalnál. A tüzes kályha rettenetes meleget árasztott, úgy­hogy Standa amikor belépett, alig jutott levegőhöz. — Őrmester, tudja mi újság? — szólította meg a fél­meztelen embert, aki megrázta a fejét. — Fönt szóltam Krupkának, hogy mától kezdve ő felel az állomásért. Tud­ja, a nemzetszocialista miniszterek lemondtak. A helyzet nem valami rózsás. Maga addig várjon itt, amíg a járás­ról nem kapunk újabb intézkedést... Megértett? — Igen! — mondta az őrmester és nehézkesen leült. Amikor a kocsi megérkezett, Dolista, akit az irányítás­sal megbízták, úgy osztotta el, a tizenkét puskát, hogy kettőt az állomás, kettőt a posta kapott. A többi nyolcat pedig az első járőrök kapták, ahogy Václav Novotnýval és Vykussal még a kocsi megérkezése előtt megbeszélték. Azon az éjszakán a gyerekeken kívül senki sem aludt nyugodtan, mert az új jövő felelőssége nehezedett rájuk... — tő— fordítása ★ ★ ★ ★ ★ ★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★★ 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 * 4 4 4 4 4 4 Jf 4 4 4 * 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 4 ★ 4 4

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom