Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-06-12 / 24. szám
Vége a fesztiválnak, de még bizonyára sokáig szóbeszéd tárgya lesz. Ahány ember, annyiféle ízlés, olvasóink között is akadnak, akik másképp döntöttek volna, mint a bíráló bizottság. Az igazat megvallva, én is. Hagyjuk azonban a rangsorolást, bár egy bizonyos: Marat-Postulka szerzői páros dala, a „Tou dálkou“ megérdemelten nyerte a hazai és nemzetközi verseny első díját. A dal előadójában, Pavel Bartoiíban pedig egy végtelenül rokonszenves énekest Pavel Bartoá ismerhettünk meg, aki még sok örömet szerez a könnyűzene kedvelőinek. Erre törekszik, ez az életcélja — vagy ha lehet nagy szavakat használni —, művészi krédója. Egy hónap leforgása alatt olyan karriert futott be, amihez másnak egy emberöltő is kevés. Szerencsére nem tartozik azok közé, akiknek könnyen fejükbe száll a dicsőség. Hosszan elbeszélgettem vele a fesztivál! győzelem előtt és utána Is, és nyugodtan állíthatom, hogy mindig ugyanazzal a szerény és illedelmes Djordji Peruzavics fiúval álltam szemben. No de erről majd később. Szólni kéne a színvonalról, csakhogy vagyok olyan lokálpatrióta, hogy a Bratislava! Líráról vagy Jót vagy semmit. A tavalyinál talán valamivel jobb volt a fesztivál színvonala. Persze ez nem nagy dicséret. Elhangzott sok olyan dal, amelyektől megkímélhették volna a közönséget. A zsűri sem mindig állt feladata magaslatán. Hogy őszinte legyek, nekem nem is a verseny, hanem az egész Bratislava! Líra légköre tetszett. A főpróbák és főleg a délelőtti hangpróbák. Nyugodtan elmondhatom, aki nem látta és nem haliota a délelőtti hangpróbákat, az sokat vesszftett. Azoknak volt varázsuk. S ha arra kéne válaszolnom, hogy ki tetszett a legjobban, akkor gondolkodás nélkül Karel Vlachra szavaznék. Hogy hogy nyüzsgött az az ember reggeltől éjfélig a zenekar körül, az egyenesen bámulatosl És szótlanul fogadta és tűrte a kísebb-nagyobb sztárok és sztárocskák rigolyáit. Hát ezt nem lehet pénzért csinálni, ehhez szív kell. Ezenkívül még sok minden lezajlott a kulisszák előtt és mögött, erről igyekszem majd beszámolni a legközelebbi számokban. Most a rövid leltár: Nemzeti verseny — Arany Líra: Marta-Postuika: Tou dálkou (énekelte Pavel Bartofi). Ezüst Líra: Bázlik- Janovic: Chvála humoru (Kostolá- nyiová-Duchofi). Bronz Líra: Drobny- Poätulka: Sálek Sípkového őaje (Ales Ulm). Nemzetközi verseny: Arany Líra: Marat-Postulka: Tou dálkou. Ezüst Líra: Hol voltál, amikor mennydörgőit (Djordji Peruzovics — Jugoszlávia). Bronz Líra: Repülő szél (Mar- gita Hranová — Bulgária). Palágyi Lajos Karol Duchon Éva Kostolányiová Margita Hranová Ales Ulm HELEXA felvételei okszor megírták már, hogy a filmS fesztiválok fesztiválja, a cannes-í holtvágányra futott. A napokban tizenhat napi maratoni zsűrizés után kiosztották a XXVI. fesztivál díjait, és ezúttal is a sokszor elhangzott kérdés kívánkozik tollvégre: Quo vadis, Cannes? Mire jő ez a hercehurca, amely lassan már ízléstelenséggé fajul? Egyesek szerint: ha a látottakat nevezzük a filmművészet tetejének, akkor inkább zárják be a mozikat. Néhány, a középszerűtől valamivel jobb, vagy némi szemhunyorítással talán színvonalasnak is nevezhető alkotáson kívül a többi nyilván nem is művészi igénynyel készült. Különösen nagy meghökkenést váltott ki egy francia produkció, amelyet Marco Fer- reri olasz rendező készített. Érdemes néhány szót rászánni, mert bemutatása és értékelése hűen tükrözi, hová jutott az utóbbi években a cannes-i seregszemle. A film címe — magyar fordításban —: A nagy zabálás szóról szóra fedi a cselekményét. Négy férfi összejön egy villában és mázsaszámra eszik. Lányokat is szereznek, s míg három prostituált kidől a sorból, a negyedik, aki civilben tanítónő, nemcsak túleszi, hanem túl is szeretkezi őket. Sőt, túl is éli a férfiakat, akik belehalnak az evésbe. Az evés, a szeretkezés, az emésztés teljesen precíz nyo- monkövetésének másfél órája után a néző gyomra is felkavarodik. Csodálkozik, hogy a méltán világhírű négy színész: Marcello Mast- roianni, Ugo Tognazzi, Michel Piccoli és Philippe Noiret, akik válogathatnak az ajánlatokban, miért vállalnak ilyen szerepet. Egy újságíró a nyugati fogyasztói társadalom kritikájának fogta fel a látottakat, de a rendező, aki alacsony és nagyon kövér, tiltakozott a magyarázat ellen. A jelek szerint az egész film olcsó hatásvadászat. Erre vall, hogy nagy dérrel-dúrral felvonultak a szereplők is. A rendezőn, a négy világsztáron kívül még egy hölgy is, ond’-ea Ferreol, aki eddig ugyan kevéssé volt ismert, de most bizonyára sokan megjegyzik a nevét. Szerződésben vállalta, hogy 12 kilót hízik ehhez a filmhez. Ekkora áldozatot nő még aligha vállalt a filmművészet oltárán. A film meghökkentett mindenkit, még nagyobb megdöbbenést váltott ki azonban, hogy CANNES-BAN A HELYZET VÁLTOZATLAN FESZTIVÁL UTÁNI JEGYZETEK Joane Woodward és Paul Newman megkapta a kritikusok nemzetközi szövetségének díját, megosztva egy másik francia filmmel, Jean Eustache-nak A mama és az utcalány című alkotásával. Ez is az előbbihez hasonló síkon mozog. Az imént a hatásvadászatról és a szenzációhajhászásról beszéltünk. Cannes-ban nyilván elsősorban erre megy a játék. Ahogy Diana Ross amerikai énekes-színésznő, az egykori Supremess-trió tagja érkezett az ünnepélyes díjkiosztásra, azt az amerikai reklám- nagykönyvekben sem írhatták volna meg különben. Fehér díszegyenruhába öltözött néger lányok csapata, rendőrsorfal a Hotel Carlton előtt, a harmincas években használt autó. Diana Ross integetett belőle. Pedig csupán a- zért jött, hogy a díjazottakat a színpadon a zsürielnök elé vezesse. Ha már itt tartunk, szóljunk a dijakról. Bár nagydíjra érdemes film nemigen volt a fesztiválon, ennek ellenére kettőt is kiadtak. Az egyiket az amerikai Madárijesztőnek (Jerry Schatzberg rendezése jó ízlésre és társadalmi érzékre vall), a másikat Alan Bridges angol rendező Gyanakvás című filmjének ítélték oda. Voltak azonban a mezőnyben jobb filmek is. A torz indulatok után elsősorban egy szovjet és egy amerikai film keltett emberi érzéseket. Hja Averbah Monológ című filmjének egy idős leningrádi tudós a főszereplője. Elvált felesége helyett maga neveli fel unokáját. Az unoka mai lány, s az öregedő embernek jobb kapcsolata van vele, mint saját, tartalmatlan életet élő leányával. Nincs a filmben semmi pátosz, nincsenek végzetes pillanatok, az élet folyik a maga hol szürke, hol színesebb napjaival. Nem szavaival, hanem hétköznapjaival válik ez a professzor rokonszenves hőssé. Hasonló témát dolgoz fel — igen jól — az amerikai film is, amelyet a neves amerikai színész-rendező, Paul Newman készített. A gammasugarak hatása a margaréták viselkedésére című filmben egy elhagyott feleség nevel fel két nagyobbacska lányt, sivár, veszélyes, zülléshez sodró körülmények között. Az egyik lányból a lompos, megtört anya pontos mása lesz, a másikból tanára jóvoltából tudós érdeklődésű, őszintén érző, igazi ember cseperedik. A film értékét elsősorban a környezetrajz és az egészen kiváló színészi játék adja. Newman felesége, Joane Woodward játssza az anyát olyan meghökkentő természetességgel, hogy lenyűgözi a nézőket. Megérdemelten kapta a női alakítás díját. A legjobb férfi alakítás díját Gian Carlo Giannini olasz színésznek ítélték oda Lina Vertmüller Szerelem és anarchia című filmjében játszott szerepéért. Ezenkívül még e- gyéb díjakat is kiosztottak. A zsűri díját például a lengyel Wojciech Has Víziórájának í- télték oda, és díjat kapott a magyar Reisen- büchler Sándor 1812 című rajzfilmje. (n)/ új ifjúság 7 T&tec Ira von Pürstenberg, az extravagáns viselkedéséről hires fiatal bárónő már régóta fílmbabérokra vágyik. Filmbeli szereplését azonban egy feltételhez köti: a filmben nem szabad sok csóknak lenni. Ezentúl csak olyan szerződést ír a- lá. amely kimondja, hogy szerepe négy csóknál többet nem követel. — Gondolom, ez mérsék- letes határ — magyarázta. Kétségkívül. Furcsa azonban, hogy civilben — a rossz nyelvek szerint — nem ilyen fukar. ooo Candice Bergen, a szép hollywoodi színésznő Afrikába utazott, ahonnan két amerikai folyóiratot tudósít. — A következő néhány év alatt, míg írással foglalkozom, nem olvasok el e- gyetlen filmforgatókönyvet sem. Tudták, ezek annyira rossz szövegek, hogy megélnék bennem azt a kis tehetséget is, ami van. Na mármost a mozinézők is menjenek talán Afrikába? Mert a filmek sem a legjobbak... 000 John Wayne világhírű a- mertkai színész, aki eddig 230 vadnyugati filmben szerepelt, azt állítja, hogy minden szerepét őszinte meggyőződéssel és átéléssel játszotta: — Ezzel magyarázható 6- rtási sikerem is — fűzte hozzá. — Húsz év alatt 500 millió dollárt kerestem. Hát ennyiért érdemes átéléssel játszani. ..f ooo Roger Moore angol színészt, az Angyal és a Minden lében két kanál című filmsorozatok hősét James Bond szerepére szerződtették, de kikötötték, hogy nyíratkozzék meg, mert úgy férfiasabban hat. — Ilyesmire csak fegyverrel tudnak kényszeríteni — jegyezte meg Moore. Ahogy az említett filmjeiből ismerjük, még így is nehéz lenne. ooo A nyugati sajtó szereti a szenzációkat. LequtÓbb például elhíresztelték, hogy Richard Burton beleszeretett Natalie Delonba, a Kékszakállú című filmben szereplő partnernöjébe. Eltzabeth Taylor, a színész harcias felesége gyorsan megcáfolta a híresztelést: — Richard és én továbbra ts szeretjük egymást, s merem állítani, hogy egyetlen partnemöjévél sem csalt meg. Egyébként is. hogy még egyáltalán él. a legjobb bizonyítéka, hogy rám hallgat.
