Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-01-03 / 1. szám
8 új ifjúság — «kés tudta, hogy zsákutcába Jutott, öt napja csapdában volt. Üldözöl éjjetl-nappal várták, mert tudták, hogy előbb-utőbb elő kell bújnia rejtekhelyéről. Nem türelmetlenkedtek, nem siettek. Dakes ktlesett a függöny mögül. Izgalmában körmeit rágta, es nézte a szürke gépkocsit meg két utasát, öt napja nem vette le szemét a gép- kooslröl, és a benne ülök sem fordították ©1 tekintetüket a ház bejáratáról. Megfogták! nem léphet ki a kapun észrevétlenül. A tél megkopasztotta az ágakat, az úttestet pedig finom jégréteggel borította be. A gépkocsik óvatosan közeledtek a sarki villanyrendőrhöz. Dakes allépett az ablaktól, és végignézett börtönén, a szegényesen bebútorozott albérleti szobán. Nem halogatja tovább, ki kell Innen Jutnia! Az a kevés élelmiszer, amit bekészített magának, már tegnap elfogyott. Egyetlen húsdarabka maradt még, és nem mert hozzányúlni, mert félt, hogy ml lesz ezután. A folyosó túlsó végén egy sovány, kopott világtalan ember' ölt. Vezetője egy kiöregedett kutya is alig tántorgott már az éhségtől. A folyosó végéről hirtelen zaj hallatszott. A vak ember ment a fürdőszobába, óvatosan kopogva botjával. Dakes nem tudta a nevét, csak annyit lesett el, hogy kutyáját Bucimat hívják. S ebben a pillanatban életmentő gondolata támadt) Megkísérli a lehetetlent. Bármi ALLAH STARK vár Is rá, még mindig Jobb megoldás lesz, mint éhen dögleni a kopott szobában. Éhezni Ilyen halom pénz mellett, ötvenezer dollárl Hányszor átszámolta már azóta, hogy a sötét fasorban kiragadta a banda pénztárosának kezéből. Szerencsétlenségére a pénztáros azonban nem szenvedett ki rögtön. Jutott rá ideje, hogy beköpje a gengszterbanda főnökének. Dakes pedig tudta, hogy halálos ítélete alá van Írva. A banda tagjai ugyanis soha nem bocsátják meg, hogy saját fajtájuk rabolja ki őket. Kibérelte hát magának ezt a kis szobát, remélt», hogy biztonságban lesz addig, amíg a többleik elfelejtik a dolgot. Két érával később azonban már ott állt a szürke gépkocsi a ház előtt. Megvárta, hogy az öreg vlsz- szatérjem a szobájába, akkor felkerekedett, a pénzt a kabátja állá rejtette, és felragadta a megmaradt hússzeletet. Bekopogott az öreg ajtaján, és választ sem várva benyitott. A vak ember az asztal mellett ült, világtalan szeme a belépő felé fordult. — KI az, mit akar? — Semmi izgalom, öreg — nyugtatta meg. A kutya hátsó lábain ült feROLF PESTER: Az újonc-tv.. ' 'I A lap tapasztalt, vén róka munkatársa félrevonta a gyakornokot. — Ma közösen írunk riportot. Leleplező, elvi írást. Ismeri a Nyolc tehén vendéglőt? — Ismerem, Rezeda utca százhuszonhét. — Az. Szóval újabban rengeteg olvasólevelet kapunk, hogy itt botrányos viszonyok vannak. Piszkos térítők, mocskos padló, barátságtalan és kelletlen kiszolgálás, udvariatlan vezető, meleg ételek hidegen tálalva, hideg ételek meg melegen, gyenge kávé, súly csonkít ás, satöbbi, satöbbi. De ez nem megy tovább. Majd kisőpörjük ezt a gasztronómiai Auglász-istállót. Odamegyünk ma este, leleplezzük Okét egy cikkben. Készüljön fel rá. Este elindult a két úfságíró. Amikor beléptek a Nyolc tehénbe, még csak kevés vendéget láttak. De alig volt idejük körülnézni, már ott termett előttük egy kövérkés, ragyogóm fehér munkaköpenyt viselő férfi, és üdvözölte őket: — Szép fö estét az uraknak. Hova kívánnak Ölni? Van egy sarokasztalunk, nagyon ajánlom. De ha közelebb a zenéhez... Az újságírók szava elállt ennyi udvariasság láttán. — Mindegy... Egy másik Hófehér kabátos férfi, a pincér már eléjük is tette az étlapot, a rendelés után kozmikus sebességgel eltűnt. —Maga érti ezt? — súgta az idősebb újságíró. Közben a ptncér már megjelent a sülttel, majd hozta a feketekávét, miután leseperte a morzsákat a tiszta abroszról. — ilyen erős feketét még nem ittamt Tálán rossz helyen fúrunk? — Nem, nem — erősitgette a gyakornok. — Ez a Nyolc tehén. — Nincs valami tévedés? Hiszen minden cso- dálatosm szép, és rendben van. Megfogadha- tatlan. — Ha csak az nincs — morfondírozott magában a gyakornok —, hogy olvasóink tévesen informáltak minket. — Lehetetlen. Rengeteg levél jött ugyanolyan típusú panaszokkal. Nem, kedves fiam, ennek csak más magyarázata lehet. Esetleg új üzletvezetőt kaptak? De ez a feltevés sem bizonyult helyesnek, miután óvatosan megkörnyékezték a pincért. Az üzletvezető négy éve ugyanaz. — Megörülök — sopánkodott az idősebb újságíró. — De ki kell nyomoznom, mi van Hit Ez a fickó, ez az üzletvezető biztosan tudta, hogy mi idejövünk! — Természetesen tudta — bólintott a gyakornok. — Hogy-hogy természetesen?l — Nagyon egyszerű. Amikor maga megbízott engem, hogy készítsem eló a riportot, nem voltam biztos benne, hogy egyáltalában kapunk-e még asztalt ebben az Időben. Ezért előzőleg felhívtam őket, két helyet rendeltem a sajtó számára, riport-ügyben. PALÁSTI LÁSZLÓ: Nadrág Akár blszik, akár nem, találkoztam egy olyan fiatalemberrel, akinek vállon túl érő haja, torzonborz szakálla volt, divatia zakfi feszüli rajta, > angol szüvetből készült, élesen vasalt nadrágot vieelt. Látta, hogy csodálkozom, t megkérdezte tőlem: — Meglepődött, mert nincs rongyos cowboynadrágom? — Őszintén szőlva, igen. Megszoktam, hogy szép Inghez, zakóhoz rojtos, kopott tehénpásztornadrágot viselnek a fiatalok. — En Is közéjük tartoztam, de rájöttem, hogy a nadrágommal már nem nem tudok feltűnést kelteni. Sokáig azt hittem, hogy enyém a legkopottabb kék vászon Budapesten. Elöl fehérre faknlt, hátai nagy folt éktelenkedett rajta, alnl rojtos volt Azután azt kellett tapasztalnom, hogy mások még rongyosabb nadrágot viselnek. Nemcsak rongyosak voltak, hanem koszosak is. Egyedül a Texas és a Big Bill felírás volt ép rajtuk. Amikor azután szembe jött velem egy ismerősöm, akinek mindkét térde cupasz volt, hátul pedig a nadrág fele teljesen rongyos, beláttam, hogy én már nem tudok feltűnést kelteni ■ nadrágommal. Akkor csináltattam ezt az angol szövetből készült nácit... — ... amely egyáltalán nem passzol a bajához, szakfil- láhoi — Nézze, én már mindent megprőbáltam. Volt Kossuth-, Görgey-. Ibsen és jókat-szakáltam, de a szakállal Is lepipáltak. Nehéz a mai fiatalok helyzete — sóhajtott. — Na, )6 napot, örülök, hogy tetszik a nadrágom. — Hová siet? — A borbélyhoz. Rövidre vágatom a halamat és a szakállárnál. Feltűnést akarok kelteni., • „Brovling“: ....... olvastam az ÜJ Ifjúság utóbbi szá maiban lévó verseket, s úgy gondolom, én is képes vagyok hasonló tartalmú és szerkezetű versek megírására A válaszunk nagyon rövid — nem képes! Ügy gondoljuk, először Is tanulnia kellene ahhoz, hogy verseket írhasson. Aztán el kel lene gondolkodnia azon Is. hogy miért Is akar verset írnil • „PÁL — 72“: Verseiben tehetséget érzünk, de egyelőre még kevés, amit nyújt. Sok bennük az üresjárat, a pongyola, töltelék sor. Például: (Atomkor, bamba meg a többi, / De az ember, az semmi?) stb. vagy (Segítség? / Emberek segítsetek! / Hát nem értitek! / Nem találom önmagamat) stb. Úgy gondoljuk, hogy elsősorban gondolatilag kell mélyülnie és nyelvi kifejezőerőben gazdagodnia. Tanuljon! • „Érdemes-e? N. Z.“: Versei még nagyon Iskolás ízűek. Hiányzik belőlük az önálló látás, a sajátos képek, ízek, zamatok. Ha költővé akar válni, elsősorban Is önmagában kell mélyebbre ásnia és persze a tanulásról sem szabad megfeledkeznie. Tanuláson az olvasást, az trodalomélet alapfogalmainak a megismerését értjük.! • „Értük élni“: Versel nek egyetlen nagy hibájuk van; hiányzik belőlük a költészet. Nyelvileg darabosak, nehézkesek, gondolatilag szegények, sivárak. Az az érzésünk, több haszna lesz belőle, ha csak olvassa a verseketl • „K. L. Komárom“: Nekünk más a véleményünk verséről, mint a tanárainak, ezért nem közöljük. Túlságosan Is Iskolás, gyerekes — gondolatilag Is szegényes. A József Attila-1 sorokat Idéznénk útmutatóul: („Aki dudás akar fenni, / pokolra kell annak menni.“) Tanul Jón, művelje magáti S gondolkodjék el azon Is, hogy miért akar tulajdonképpen verset írni. Mihelyst az ember nagykorú lett, szabadon és akadálytalanul megnősülhet vagy férjhez mehet. A törvény biz- tositia összes állampolgári jogát, tehát azt is, hogy szabadon, a maga elhatározásából családot alapítson. A nagykorúság azonban nem mindig jelenti azt, hogy az ember felnőtté, érett emberré vált. Bizonyos mértékig lehetővé teszi, hogy az ember anyagilag függetlenítse magát, és fgy képessé válik a család eltartására. A szülők kötelessége azonban megközelítőleg se merül ki azzal, hogy anyagilag elássák a családjukat. A társadalom szempontjából sokkal fontosabb, hogy alkalmasak-e a szülői feladatok teljesítésére, gyermekeik nevelésére. Ha valaki képes gyereket szülni, utódot nemzeni, nem biztos, hogy alkalmas a felnevelésére Is. Melyek azok az emberi erények, képességek, tulajdonságok, amelyek az embert alkalmassá teszik e feladatok elvégzésére? E kérdés körül manapság is sok a vita. Egyesek szerint a házassághoz teljesen elegendő, ha a fiatalok anyagilag a saját lábukra állnak, mások szerint ezen tú! bizonyos érettség is szükséges, vagyis lelkileg, érzelmileg kiforrottnak, megállapodottnak kell lenniük, és megfelelő élettapasztalatokkal kell rendelkezniük. Mi ebben az igazság? Mit értünk lelki kiforrottságon és érzelmi megállapodottságon. Miféle élettapasztalatok kellenek ahhoz, hogy az ember elvégezhesse szülői kötelességeit? (A szerkesztőség szívesen fogad ezzel kapcsolatban minden észrevételt, tapasztalatot. A legérdekesebb leveleket lapunk vitafórumában közöljük.) Addig is talán nem lesz értelmetlen, ha néhány gondolatot, észrevételt, szerkesztőségünkbe érkezett levelet kivonatosan ismertetünk. Egy fiatalasszony kétségbeesett levelet írt. Közölte, hogy nem hagyják együtt élni a férjével. íme néhány mondat: MIKOR HÁZASODJUNK? „Tizennyolc éves múltam, a férjem tizenkilenc. Egy hónapja házasodtunk össze. Néhány napig nálunk laktunk, aztán a férjem szülei hazavitték a fiukat. Azt mondják, hogy csak azután élhetünk együtt, ha a férjem letölti a katonaidejét. Sajnos, ő sem nyilatkozik, hogy miként legyen tovább.“ A levél azonban sok fontos kérdésre nem derít fényt. Nem tudhatjuk, hogy a szülök miért egyeztek bele a fiatalok házasságába, ha most nem engedik őket együtt élni. Ez a döntésük ugyan törvénybe ütköző, de bizonyára indokolt, hiszen a házastársak túlságosan fiatalok és önállótlanok. Erre utal az ifjú férj magatartása is. Miért nősült meg, ha most belenyugszik a különélésbe? És egyáltalán, helyes-e, hogy egyes fiatalok a katonai alapszolgálat előtt összeházasodnak? Sok fiatal azért nősül meg a katonai szolgálata előtt, mert attél tart, hogy két évig nem vár majd rá a menyasszonya. Ezt a feltevésüket néhány konkrét tapasztalattal próbálják alátámasztani. Nézzünk egy tipikusnak tűnő esetet! „Sokat gondolkoztam azon, hogy megírjam-e keserű sorsomat vagy sem... Kerek hat évig jártam egy lánnyal. Nagyon szerettem őt. Azt hittem, mi már nem válunk el soha ebben az életben. Sajnos, nagyon tévedtem, mert amíg a tényleges katonaidőmet töltöttem, ő elhagyott, és férjhez ment máshoz. Tálén van olyan fiatal, aki könnyen túlteszi magét az ilyen csalódáson, sajnos, nekem nem sikerült, akárhogy is próbáltam.“ Az ilyen lányokat a fiatalok többsége elitéit, pedig az eset fordítottja a ritka. Nézzük az egyik csalódott lány véleményéti „Huszonegy éves leszek. Két évig leveleztem egy fiúval, aki katona volt. Mielőtt leszerelt, közölte velem, hogy megismerkedett ott egy lánnyal, s azt szereti. Hűtlensége annyira lesújtott, hogy most sehová se járok. Teljesen búskomor lettem.“ Hol keressük hát a hibát? Talán a mai fiatalok nem elég kitartóak a szerelemben? Egyesek szerint nem helyes, hogy két hosszú évre lekötik egymást. Vannak viszont olyanok is, akiknek a szerelnie kibír minden megpróbáltatást. „Nagyon szerettem egy fiút — írja az egyik levelezőnk, — Sajnos, két évre el kellett tőle válnom, mert katonának ment. Azt parancsolta, hogy sehová se menjek szórakozni. Két év bosszú idő, és egy fiatal lány szórakozni vágyik. A gyakori levelek idővel megritkultak, aztán megszakadtak. Nekem ez nagyon fájt. Szomorkodtam, de aztán kezdtem szörakozoi járni. Senkivel se éreztem jól magamat. Egyszer aztán levelet kaptam a régi ndvarlőmtúl, amelyben megírta, hogy nem tud nélkülem élni. Ez a levél számomra az életet jelentette. Ma már házasok vagyunk és ügy érezzük, hogy előttünk az egész élet. Mégis érdemes volt egymásra várni!“ Amint láthattuk, az élet sokféle példát szül. A tanulságok azonban tanulságok maradnak, és ki-ki a maga helyzetének megfelelően okulhat belőlük. Éppen ebből a meggondolásbúi, a kölcsönös tapasztalatcsere végett kérjük a kedves olvasóinkat, hogy Írják meg személyes tapasztalataikat a cikkünkben felvetett kérdésekről. Minden levelet és észrevételt szívesen fogadunk, s a lehetőségeinkhez képest közöljük is őket lapunkban. _ jét hallgatózva félrebillentette. Ez a kutya volt Dakes tervének főszereplője. Odatette a hússzeletet a kiéhezett eb orra alá. Buch mohón kapott feléje. — Buch, mdt csinálsz Bucht — kiáltott fel az öreg. Dakes felragadta a vak ember botját, lelökte az öreget a székről. Az asztalról felkapta a fekete szemüveget, és orréra Illesztette. Ogyszőlván semmit sem látott, de azt nem Is tartotta fontosnak. Legalább érül üldözőinek látóköréből. Éles, hideg szél fújt, az utcán alig Járt valaki. Dakes csukott szemmel, botjával kopogtatva az utat aránylag gyorsan haladt előre. Az útkereszteződésnél kísértésbe jött, hogy legalább agy szempillantást vessen a forgalomra, de aztán legyőzte magában a vágyat. Buch nem állt meg. Dakes kitapogatta a járda szélét, és lelépett az úttestre. Ebben a pillanatban közvetlen közelről éles dudálás harsant föl. Fékek csikorogtak. Dakes felnyitotta a szemét. Elsőnek a villanyrendőr tilos Jelzését látta meg, aztán egy feltartóztathatatlanul közelgő, óriási tehergépkocsit. Futni próbált, de késő volt. A gépkocsi ütközője elkapta, és úgy repült a levegőbe, mint egy élettelen kőc- baba. Először nem érzett fájdalmat, csak valami furcsa zsibbadtságot. Buch a járda szélén ült, mintha rá várna. Aztán minden elhomályosult előtte. A sors ellene van. Sikerült volna elszöknie, ha nincs ez az ostoba kutya, és a villanyrendőr piros fénye. A fájdalom hullám óikban á- rasztotta el. Járókelők gyűltek köréje. Többé nem látta őket, de hallotta a hangjukat. — Hej, All Vagy nem A1 ez? — Persze, hogy nem. — De hát ez Buch, a kutyája. — Onnan Is tudom, hogy ez nem Al. ö ugyanis soha nem Jött volna ki az utcára Buch- csal. — Hogyhogy? — Szerencsétlen kutya egy hónappal ezelőtt megvakult az öregségtől. lethüen el tudja Játszani a vak szerepét, csukott szemmel a kutyára bízta magát. Ha látják, hogy bizonytalanul lépeget, senki sem fog gyanakodni. Észre sem veszik. Magára húzta az öreg foszlott kabátját Is. Buch nem tiltakozott az ellen, hogy sétálni vigyék. Valószínűleg már nagyon Szeretett volna friss levegőre menni. Az öreg szobájában pállott volt a levegő. Dakes biztos volt benne, hogy a csel sikerül. Annál Inkább, mert üldözői nem dolgoztak közvetlenül vele, nem Ismerték föl. És egyébként is, ki figyel föl egy világtalan emberre meg a kutyájáral Mélyet lélegzett, felhajtotta kabátgallérját, és kilépett az utcára. Az útkereszteződés felé irányította Buchot. Mihelyt a sarok mögé ér, örökre kike-
