Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-10-23 / 43. szám
f 8 új ifjúság f VII. Ezekben a pillanatokban egyáltalán nem tudtam számot adni arról, vajon eltaláltam-e a támadót? Azt még láttam, hogy látszólag sértetlenül belevetette magát a bozótba, de további sorsával nem törődtem, mert én Is azt cselekedtem, amit ő: a bozótban kerestem menedéket. Talán egy kicsit fájlaltam Is, hogy megtorlás nélkül hagytam a rajtam esett sérelmet, de csak egy pillanatig. Utóvégre Is békeszerető ember vagyok, nem kenyerem a bősz- szú. Békeszeretet ide, békeszéretet oda, most futva mentem az irhámat! Ugrálva, bukdácsolva, zuzmós. mohos iákat kerülgetve, bozótot törve loholok az út irányába. Arra nem is gondolok, hogy bármelyik pillanatban belerohanhatok egy. a támadóimmal vetekedő goromba- -ságú bivalyba vagy elefántba.- Arra 1- gen — persze képzelődve —, hogy űzőbe vett a vameru törzs apraja-nagyja. Futás közben nagyot dörren felettem az égi puska, de lövése nem nekem szól. Villámló lövedéke az öreg Merut találja egyáltalán nem csiklandós olda lába. Nyomban utána megered a trópusi zápor. Egy-két perc elég belőle, liógv bőrig áztasson. A harmadik percben már nincs minek rajtam még jobban átázni, így a patakzó esőben egykedvűen és ijedten loholok tovább. Rekordidőben értem el az utat. Ha teljesen kipihenten tízszer kergetnének végig ezen a pályán, se érnék el jobb eredményt, mint most, első kísérletre. Valami — esetleges üldözőim elő! elrejtő — bokorfedezék után nézek az út szélén, de teljesen fölöslegesen, mert motorzúgás zümmögi túl az eső dobolását, és kisvártatva feltűnik a közeli kanyarban egy „apró termetű“ teherkocsi. Mintha megrendelésre érkezne, mintha tudná, hogy soha jobbkor nem érkezhetett volna! Csapzott, ázott, fegyveres külsőm nem lehet valami bizalmat gerjesztő, de a sofőr mégis ért a hadonászásomból és megáll. Minden nyelvtudásomat összeszedve mondom be a leeresztett ablakon: — Usa River, Bwana Masharubu. A hatás tökéletes volt. A kerekfejű fekete megértőén bólintott, mondott va lami cikornyásat, amit nem értettem, viszont kézlegyintésének eszperantójából felfogtam, hogy szálljak fel a ponyvával borított rakodótérbe. Könnyű volt megérteni, nehéz megcselekedni. Az apró autó vízzel áztatott ponyvája alatt vagy tizenöt fekete szorongott egymás hegyén-hátán, izzadságukban és a becsurgő esőiében fü- rödve. Közöttük, alattuk, kezükben, mellettük kosarak, zsákok, bugyrok. Egyikben tojás, a másikban tojást adó huku, a harmadikban kukorica vagy banán. -És micsoda illatfelhő! Igazi keleti aromák! Nagynehezen helyet szorítottak egyik lábamnak, de a másiknak már nem sikerült. Mivel közben a kocsi elindult, és féllábon nem egyensúlyozhattam huszonöt kilométeren keresztül, rá akar' tam ülni az egyik csomagra. Szerencsére csak ráereszkedtem, de nem ne- hezkedtem, mert ebben a pillanatban egyszerre kezdett sápitozni a sok, kosárba zárt csirke meg ráncos képű tulajdonosa. Joggal, mert ha beletelepedtem volna a kosárba, a pórul járt baromfitenyésztő épp úgy bosszankodott volna, mint néhai nagyanyám, amikor valamelyik ügyetlen, nehéz testű kotló- sa megnyomta a frissen költött csibét. Ha már a kosárba nem is, egy vézna lábra mégis sikerült letelepednem. Kényelmesen ültem rajta, mígnem rosszalló tulajdonosa — lábát szinte nyakába nem akasztva — megfosztott nem mindennapi ülőkémtől. A magasles A leponyvázott teherkocsi félhomályában nem a szagok és állatok, se nem a testközelséget jelentő helyszűke volt a legkellemetlenebb. Eleinte attól tartottam, hogy támadóim ts az autón vannak. Amikor pedig gyanúm alaptalannak bizonyult, amiatt drukkoltam, nehogy egy következő kanyarban ők ts leállítsák a kocsit, mint az imént én tettem. De nem állította meg senki. Szerencsésen lefuvarozott egészen Nagy Endre rezidenciájának kapujáig. Ennek ellenére életem egytk leghosszabb utazásának bizonyult ez a húszegynéhány kilométer. Egy bankóval megtoldott hálás búcsúvétel a sofőrtől teljesen indokolt volt, s ezt a megjutalmazott hangos okéval és fogmutogató mosolyával nyugtázta. Itt lent, a hegy lábánál csak szemerkélt az eső. Olyannyira, hogy vendéglátómat kedvenc kis kudujat mellől el sem tudta kergetni. Amint csuromvizesen, feldúlt állapotban meglátott, észrevettem, hogy rosszat sejt, de mégis mást kérdezett: — Na, mihez gratulálhatok, hogy ilyen hamar lejöttél? Megvan a harmadik bivalyod? , — Dehogy van, bár megvolna! Orvvá dászok támadtak meg, majdnem agyonlőttek! — újságoltam. Erre aztán vendéglátóm otthagyta ku- dit. Betessékelt a nappaliba, és azon mód, vizesen, töviről hegyire elmondatta velem a történteket. ■— Erre még nem volt precedens, ezt nem hagyhatjuk annyiban! Azonnal je lentjük a rendőrségnek; Tüstént' indultunk is az Usa-River-t rendőrőrsre. Ez egy hullámpalával fedett, három helyiségből álló házikóban székel. A középső, legnagyobb helyiség elölről nyitott, nincs se fala, se, ablaka. Jobb felé a parancsnok pár négyzetméteres szobácskája nyílik, .balra a vastag deszkaajtő mögött az alig nagyobb fogda. Az ajtó előtt toprongyos delikvens, Igazságszolgáltatásra várva kuporog a földön. A tulajdonképpeni hivatal, a középső, nyitott helyiség, itt — félig tető alatt, félig a szabad ég alatt — végzik a rendfenntartással járó rengeteg irodát munkát. Cégére nincs az épületnek, de szükség sincs rá, mert még az Idegen. Is könnyen megtalálja a PDLIST székbe lyét a körülötte rozsdállő. ripttyára tört gépkocsikról. Azt másutt Is megfigyeltem, ahol rendőrőrs mellett elhaladtam — már pedig jő néhánnyal volt dolgom —, hogy szinte körülbástyázzák ezeket az épületeket a karambolozott gépkocsik. Egyes roncsokat pár nap múlva elvontatnak, mások ott maradnak, míg csak a lassan pusztító rozsda teljesen végez velük. A hivatalban tartózkodó két egyenruhás rendőr meghallgatta vendéglátóm bejelentését, utána megvakarták a kobakjukat, majd egyikük beírta a történteket a szolgálati naplóba. Dolga vé géziével golyóstollát dús hajának kunkori fürtjeibe tűzte. Lám. micsoda eredeti tolltartó! A másik hazaküldött ben- ’linket azzal, hogy mihelyt kiveszik 'egy-vereiket a raktárból, azonnal Utánunk jönnek. Elindultunk, de nem haza. Vendéglátóra a hivatásos vadőrök szálláshelyére hajtatott, és onnan ts beszerzett három íegvverest. Mire hazaértünk, a rendőrök is ott voltak. Az otthon tartózkodó Bandival és Dinglagecal kiegészülve össze sen tízen Igyekeztünk átflg felfegyverkezve még sötétedés előtt eljutni a tett helyére. Csőre töltött fegyverrel a legnagyobb óvatossággal léptünk ki a tisztásra, a- mely a lebukó nap sugaraiban csillogó ezernyi vízcsepptől ragyogott, de egyéb ként üres volt. Elsőnek a clvllrnhás felügyelő mászott fel a magaslesre, és miután körülnézett, megengedte, hogy vendéglátómmal ml Is felkapaszkodjunk. Kellemesen lepett meg, hogv minden hátrahagyott tárgyat — beleszámítva a nagyöbű puskát, is — a helyén találtam. Vagyis támadóim, miután viszonoztam tüzelésüket, hanyatt-homlok elmenekültek, eszükbe sem volt fosztogatni. Annál kellemetlenebb és hátborzongatóbb volt annak a felismerése, hogy támadóim szatymával lőttek rám. Erről tanűskodott a töb helyütt átlőtt léc korlát meg a tartőgerendáböl klbányá szott őlomgöböcs is. Szinte csodával határos, hogy a rám lőtt 14-15 golyóbisból egyetlen egy sem lyukasztotta' ki c bőrömet. Legott gratulált is a felügyelő életben maradásomhoz. Szívesen fogadtam el jobbját, de nagyobb örömöt okozott volna,'ha őszinte jőkívánata nyilvánítására — a támadás elmaradása folytán — nem nyílott volna alkalma. Támadóim lábnyomát , azonban htába keresték, azokat elmosta a délutáni zápor. Viszont az általam megjelölt helyen megtalálták két kilőtt töltényBü- velyt. Két, vörös műanyagból készült rézkupakos, sörétes fegyverbe valót. Megtámadásom újabb tárgyi bizonyítékát. Késő estig tartő sörözés közben liány- ták-vetették meg a sörivásban igen jeleskedő rendőrök és házigazdám a történteket. Egyöntetű véleményük volt, hogy a támadás nem nekem szólt. Vagy Vendéglátómat vélték bizonyos „jóakarót“ a magaslesen felfedezni, vagy valamelyik vadőrt Igyekeztek eltenni láb alól, attől tartva, hogy orvvadászatért feljelenti őket. Akármi ts volt az elképzelésük, bármi volt Is tettük Indítéka, sorsom betelje Tollászkodó koronás daruk sülösének esetén az ártatlan áldozatot körülvevő sajnálkozás kétes értékű glóriája számomra már semmi vigaszt nem jelentett volna. Vendéglátóm vigasztalását azért elfogadtam. Neki Is akadt már az orvva- dásznkkal éppen elég dolga. Hol ő volt az erősebb, hol a rövidebbet húzta. Egy utöbbi esetben azonban nemcsak saját ügyességén és belátásán múlott, hogy nem történt semmi baja. Folyóparti Hatóhoz ment naplemente előtt bívalytesre. Valaki hívatlan azonban megelőzte. Egy kellemetlenkedő, nem szívesen látott „vendég“ De — mint később kisült — legalább jóindulatú. — Egy lépést se gyere kőzetebh! Mérgezett nyíllal célozlak! Ha közelebb jössz, elengedem a kezemet! Mármint a kezével kifeszltett, a mérgezett nyilat útjára indító idegét ujjúnak. Nem lehetett valami kellemes ez a találkozás sem. Vendéglátóm lilába e- rőltette a szemét, a jól elrejtőzött orv- ■vadászt nem sikerült észrevennie. De ha meglátta volna, sem lett volna hokin gabb, sem okosabb: segíteni magún másképpen, mint a felszólításnak szót fogadva, aligha tudott volna. Mi mást tehetett. hátrálni kezdett. Hátat fordítani a láthatatlan veszélynek nem mert. Mihelyt elérte a legközelebbi bokrot, mögéje ugrott, és futott, futott — legalább annyit, mint ma délután én. S közben örvendezett, hogy nem kapta meg a gyors és csendes halált okozó lövedéket. A második felvonás másnap délután kezdődött el. Kivonultak az urushat rendőrök, és egy. a fővárosból érkező nyomozót is bemutattak. Ismét kimentünk a helyszínre, ahol rekonstruálták az eseményt, méricskéltek, rajzolgattak, de . kamera hiányában nem fényképeztek. Arra engem kértek meg. és én ügybuzgón el is vállaltam a kép- csinálást. (Következő számunkban: Terítékre kerül a vízibika) ■ „Alom és valóság“: Versei még kezdetlegesek, naivak. Az egymás mellé tördelt szavak . nem bírnak semmilyen költői erővel. Sokat magyaráz, de semmit sem láttat, semmit sem é- reztet olvasójával. Roger Caillois, neves francia filozófus és kritikus mondja: „A költő semmit sem nevezhet meg közvetlenül; így hát olvasóinak tapasztalatára kell építenie, hogy ezeknek az olvasóknak a maga tapasztalatából kiindulva, n- lyan személyes, konkrét és sajátos indulatot sugalljon, mint amilyen az övé...“ E- redetl látásmódra törekedjék, ele vigyázzon, nehogy erede- tieskedővé váljék. Figyelmébe, ajánlanánk Hegedűs Géza „A költői mesterség“, Komiós Aladár „A líra műhelyében“ vagy Gáldi László „Ismerjük meg a versformákat“ című munkákat. E B. B. Kolony: írása sajnos se nem irodalom, se nem publicisztika, ezért nem is tudjuk használni. Az egész eléggé összecsapott- nak, .naivnak tűnik. És ami a legzavaróbb, nem értjük a célt a szándékot, azt, hogy tulajdonképpen mit is akart a történetkével mondani. B „Kapitány“: „Csak az i- gaz a szép, az nyeri meg szívünket...“ — mondja egy francia költő „Ars poetica“ , című versében. Nos, az ön versében sem az igazzal, sem a széppel nem találkoztunk. Nyers, összezagy- vált,- gondoiatnélküli sorokat rótt csupán egymás a- \á Pedig tudnia kellene, hogy az értelmetlenség és az érthehetlenség nem e- gyenlő a modern költészettel. Egy példa talán önt is meggyőzi: / A relativitás / szétkant lótrágya a cinegék világán / A rácson ablak I az áram végén hűtőszekrény / s az űrben épp most döglődik / tizenöt szem narancs. / stb. Fegyelmeznie kellene magáti ■ H. G. S. Chotín (Hetény): írása eléggé zavaros és felszínes. Rossz az indítása, és a csattanója is lapos. AZ ATOMKORSZAK RABSZOLGANŐI (2) DANGELO OR SIKERTELEN AKCIÓJA Amikor Frederic barátommal az isztambuli repülőtéren összetalálkoztunk. megdöbbentett a kijelentése. Rögtön a megérkezésünk után arra figyelmeztetett engem és a feleségemet, hogy besütétedés után ne térjünk le a jól kivilágított bulvárokról, ne hagyjuk el a szálloda környékét, és ha valamit meg akarnnk nézni, fogadjunk taxii. Itt ugyanis a szőke nők ára meghaladja a huszonötezer nyugatnémet márkát, s habár az én feleségem nem teljesen szőke, az emberrablők érte is megadnának tizennyolcezer márkát. Sajnos, mindez nem tréfa. A szűke hajé nőknek a Közel-Keleten és Dél-Amerikában igen magas az áruk. míg Európában inkább az egzotikus szépségeket keresik. Rio de Janeiro rendelkezik a világ egyik legszebb tengerpartjával, melynek szállodáiban egymást érik a mulatók. A Night Club nevű mulattban Giuseppe Dangelo úr nagy érdeklődéssel nézte a barnabőrű táncosnők műsorát. Dangelo úr svájci, és jó szakember, de még őt is megragadta a brazil szépségek szambájának forró ritmusa. Amint a műsor véget ért, az e- gyik szépséget magával vitte a szállodai szobájába. Előnyös szerződést, és egy európai utat ajánlott fel neki. Elárulta, hogy egy nagy nyugat-berlini vállalat ügynöke, és most az a feladata, hogy ütvén riói szépséget szerződtessen. A szerződés kedvező fizetést biztosít, de teljes engedelmességet és „topless“ (melltartó nélkül) fellépéseket kíván. E- gyetien dél-amerikai táncosnő sem szégyenlős annyira, hogy megütköznék az ilyen feltételen. Dangelo egymás után válogatta ki a lányokat, és győzte meg őket a kedvező kilátásokról. Ezután elintéz te a kiutazási engedélyüket, és az „áru“ készen állt a nyugat-berlini hártulajdonos számára. Amikor azon ban huszonhárom szépséget a repülőtérre szállítottak, megjelentek a helvi rendőrök, és az egész társa Ságot lefülelték. Dangelo urat leány kereskedéssel vádoltak. Az j® rillt, hogyan szerzett a rendőrség ■ egész ügyről tudomást. Két egye töl is kaptak feljelentést: egy öregedett táncosnőtől, akinek a nyugat-berlini bártulajdonos nem fizette ki a fellépti díját, és egy kiszolgált sztriptíz táncosnőtől, akit a bártulajdonos az utcára dobott. A német ügynököt három napig rács mögött tartották, aztán mini nem- kívánatos elemet kitoluncolták Brazíliából. Nemcsak az Interpul lepett közbe, hanem a brazil külügyminisztérium is. Napvilágot láttak a szerződések részletei is. E szerint a szerződő felek csoportosan és egyenként, bármikor és bárhol kötelesek vultak fel lépni, ha a tulajdonos úgy kívánta. Munkaidő este kilenctől, reggel hétig tart. tehát Hz őrá. A fizetés egy éjszakára 3fi márka, tehát éránként 3,60 Ennek az összegnek azonban csak a felét fizették ki, a másik felet óvadék fejében visszatartották Köztudott, hogy ebből az összegből az NSZK ban nem lehet megélni. Tehát mellékkeresetre szorultak. Nem nehéz kitalálni, hogyan. A brazil Iá nyok önként írták alá a szerződést önként repültek Európába, tehát önként váltak az alkalmazójuk rabszolgaivá. KÁBÍTÓSZER, mint bilincs A légiforgalom megkönnyíti a rab- szulgakereskedók munkáját, a kábí toszerek alkalmazása pedig elősegíti a rabszolgaszerződést Ma már nincs szükség bilincsekre, s nem kell az áldozatot a hajúfenékbe elzárni. E- legendő egyetlen tabletta, és az áldozat elveszti az akaraterejét. Kísérője repülőgépre ülteti, s egyetlen nap alatt a világ másik végére szállítja. Hogyan találják meg az ilye» lányt, amikor sokszor a szülei se tudják, hová lett? BATTERY GIRLS A modern tyúkfarmokun zárt két recekben nevelik a hónapos csirkéket, hogy ezzel is növeljék a lioza mot. A csirketenyésztésnek ezt a módszerét battery hensnek nevezik. A leánykereskedők ezt a módszert a saját szakmájukban is felhasznál jak, és az áldozataikat battery girls nek nevezik. A kábítószerre rászo kott lányokat a , pártfogóik“ apró kamrácskákba zárják, amelyek na gyón hasonlítanak a tyúkketrecek hez. Ellátják őket kábítószerrel, és aztán felhasználják a céljaikra. E- zek a lányok sohase lépnek ki az utcára: a ketrecükbe hordják a ..vendégeket“ Vannak olyan lányok is, akik csak este foglalják el a ketrecUket vagy kamrájukat, hagyják magukat „feltölteni“ kábítószerrel, aztán néhány óráig kábán szolgálnak. A legtöbbje munkanélküli vagy szerény keresetű lány, de o- lyan is akad, aki fényes karriert a- kart csinálni külföldön Londonban, a Cable utca környékén sok az olyan ház, ahol három- négy szobában húsz harminc színes bőrű külföldi munkás él.. A rabsznl- ga tartó este „feltölt“ egy-cgy lányt, elviszi ezekre a szálláshelyekre, s a lány kedvezményes áron egyetlen éjszaka „lefekszik“ mindenkivel. A tulajdonos természetesen a közelben marad, beszedi a pénzt, és ha kell ismét „feltölti“ kábítószerre! a lányt. (Folytatjuk) Oj ,,áru“ érkezett Brazíliából az egyik nyugntnéme; ‘Oszakai mulatóba.
