Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-03 / 1. szám

6 új ifjúság

— KI m ■ józsa?

— Hát nőm tudja? A Lo- komotlva Koiice SpiSská No- Té V«s-i (IglA) áj szerzőmén ye.

— fis miért nem kosárlabdázásra adta a lejét ez a józsa?

— Igaz, hogy 193 cm magas, de ha a focit szereti, miért nógatnánk kosarazni?

— És tulajdonképpen mit tud ez a Józsa?

— Mit tud? Hát nem látja? 0 az ék, rendre lefejel- geti a labdákat, állandóan zavarja a védőket, és időnként a hálóba talál.

Ez a kis párbeszéd' 1972 tavaszán hangzott-ej á Lo- kpmotíva KoSice egyik mérkőzése közben a lelátón. |6 zsa akkor ismerkedett új környezetével és az első ligával is. A szurkolók megszerették. mert becsülettel küzdött a pályán, nem ismert elveszett labdát és főleg — mindig betartotta az emberi viselkedés normált a gyepen és azon kívül is.

Voltak, akik csóválták a fejüket hatalmas termetét, szokatlan magasságát látva, de amikor egyre sűrűbben vette be az aillenfél kapuját, megnyugodtak. Az a fontos, hogy eredményes csatárral gyarapodtunk — hangzott a megállapítás.

Telt az idő. Jött az őszi Idény, a Lokomotív« új edzőt szerződtetett, Kacsányl doktort, [őzsa állandó tágjává vált a csapatnaik.

„A szerencsének Is köszönhetem. Ki hitte volna például, hogy Nagy Sándor Időnként a tartalékok kis- padjáról nézi majd a mérkőzéseket? öt nagyon jó futballistának tartom, mégis volt neki is kritikus időszaka. Tudom, hogy ez bármikor m©gtörténh©t velem is. Nagyon gyakran szél közbe a véletlen. Elég, ha valaki megsérül, s mire meggyógyul, a helyére állított játékost már nem tudja kiszorítaná.“

Nagy Sándor, a csapattárs mondja róla: „A jobb lábában ekrazit van. Ha lövőhelyzetbe kerül a tizenhatoson, nagyon nehéz a kapusok dolga.“

Az őszi Idényben —mint tudjuk — Józsa László lett a liga legeredményesebb lövője. Tizenkét gólt ért el, az őt követő illtnai Slezák tízet. Tizenkét gólja közül kilencet láttam. Akadt közöttük futtában leadott, váratlan, helyezett, erős lövés meg olyan Is, amelyet egy méterről pofozott a hálóba.

Legnagyobb tűzijátékát a Sparta ellen rendezte. Mind a négy gólt ó lőtte. Nyomoztam a statisztikák erdejében, hogy megállapítsam, lőtt-e már valaha egy csatár négy gólt a híres Spar- tának. Nem találtam elődöt.

Érdekes, hogy magassága dacára gyors és mozgékony ez a Játékos. Fejlődésében, érésében Kacsányi edző is sokat segített. Szereti a villámgyors, pontosan visszaadott labdákat, s amikor a kapu közelségébe kerül, nem tétovázik, hanem lő.

Középpályás voltam

Józsa László sládkoviCo- vól (Diószeg), tehát nem Dunajská Streda-í (Duna- ezerdahely), mini néhány napilapunk hibásan közölte). „Nem tudom, honnan vették ezt az információ-,

BATTA GYÖRGY:

4 dugó a

Spartának

■

___________i____

HOZ-E TRÓNFOSZTÁST A TAVASZ, JÖZSA KIRÁLY? I.

sohasem játszottam Duna- szerdahelyen, és egyik újságírónak sem nyilatkoztom

így-“)

I-ót kezdett focizni, a bátyja is játszott, nemrég hagyta abba. „Szinte hihetetlen, miiyen remek játékosok akadtak nálunk. Néhányat hívtak annak idején Trnavira is, de nem mentek, talán nem akartak é- letformát változtatni. Sok kiváló labdarúgó érdemelte volna, hogy magasabb osztályban játsszék I Akkoriban két csapatunk volt, én például nem tudtam bekerülni az „A“-ba. Egyszerűen ezért, mert nem tudtam senkit kiszorítani, és ez nem az edző vagy a vezetők műve volt, hanem tány. A „B“- ben egy idényben hatvan gólt is lőttem.

Mindig középpályás vol tam, osztogattam, segítettem a védekezésben és nagyon szerettem ezt a posztot. Egyik játékosunk sérülése okozta, hogy előreállítottak. nem is volt hozzá kedvem, de lőttem négy gólt. Aztán ottragadtam. Diószegről Komáromba kerültem. ott katonáskodtam. Innen vezetett az utam SpiSská Nová Vesre, ahol a szlovák nemzeti ligában szerepeltem. A jobbszélsonk Angyal Imre volt, aki a VSS játékosa. Kiváló szélsőnek tartom, kár, hogy ritkán szerepel az utóbbi időben.

Érdekes, hogy az első liga és a szlovák nemzeti liga között én szinte semmilyen különbséget nem érzek. Egy sereg olyan játékos szerepel itt, aki megállná a helyét az első ligában is. Csak egy kis példa: ka- pusnnk, Brányik Sándor o- lyan nagyszerű kapuvédö volt, hogy a ligában sem láttam különbetl

Jó pályákon játszottunk, a bírókkal is elégedett voltam aránylag, és SpiSská Nová Vesen jó közösséget alkottunk.“

Egy előretolt csatárt, aki ráadásul gólokat Is lő, általában szorosan fedeznek és nagyon őriznek. Mit tapasztalsz te a mérkőzéseken?

„Igen, ketten vigyáznak rám általában, ha az egyiket lerázom, jön a másik. Nehéz poszt ez, annyi rágást kap az ember, hogy nem is győzi számolni. Nemrég Piesíanyban voltam rehabilitációs kezelésen. Ott volt Jokl is, aki hasonló szerepkörben játszik. Ültünk egymás mellett a medencében. Alaposan megnéztem a lábát. Esküszöm, én még olyan „viharvert“ lábat nem láttam! Csupa heg, csupa öltésnyom, csupa sebhely. Egy éve játszom a ligában, és az én lábam is kezd az övéhez hasonlítani.

Vannak csapatok és játékosok — például a Brno és Klimeí, akik kíméletlenek, habzó szájjal rohannak bele az elleniéibe, nem érdekli őket, mi lesz, ha megsérülnek. A mi csapatunk tagja, a fiatal Pencák olyan súlyosan megsérült a Slovan elleni találkozón, hogy — valószínűleg — nem jön rendbe műtét nélkül! Némelyik védő még sértő megjegyzéseivel is borzolja az idegeket, fin uralkodom magamon, csak otthon, néhány órával a mérkőzés u- tán tombolom ki magam, és akkor aludni sem tudok.“

Rét év múlva elbúcsúzik?

Jóasa László Január tizenhatodikén tölti be életének huszonötödik évét. Bőven lenne hát ideje focizná, ő azonban máéképp vélekedik: „Ügy gondoltam, hogy még két évet játszom, aztán elbácstzom a ligától. Hazamegyek, építkezni szeretnék, édesanyám özvegyasszony, segítgetnék neki is, és ha lehetne, otthon játszanék a csapatban, meg egyben edzője is lehetnék az együttesnek. Kár, hogy Diószegnek nincs tornaterme sem!.

Csapata nem olyan jól szerepel, mint annak idején, amikor még én is otthon voltam. Ennek talán az a magyarázata, hogy a kisebb helyeken, egyes községekben is jó felkészültségű edzők működnek. Lám már az alacsonyabb bajnokságban is megcsappant a gólok száma, ott is két-három csatárral támadnak ma már, akár a ligában. Ez azért van, mert az edzők meg tudják tanítani a legkisebb falucska csapatát is az t- jabb és ájabb játékrendszerekre.“

Kíváncsi vagyok, hogyan alakul Józsa élete. Valóban hátat fordít-e két esztendő múlva a ligának? Szokatlan, és hatalmas visszhangot kiváltó lépés lenne!

(Folytatja*)

haromszázhatvanot

NAP MERLEGE

Dusán Keketivel, a Spartak Trnava 21 éves kapusával közvetlen szilveszter előtt, szilveszteri hangulatban beszélgettünk el.

Az év utolsó hónapjában, pontosabban szólva napjaiban az emberek mérlegre teszik a háromszázhatvanöt nap meg- mérendöit. Ha visszatekintene erre az esztendőre, hogy nézne ki a számadás, mit sikerült az 1972-es esztendőben elérnie, és mit szalasztott el?

— Az 1972-es olimpiai évet — az én szempontomból — rendkívül sikeres, termékeny esztendőnek tekinthetem. Kiharcoltam, hogy tagja lehetek az országos bajnoki címet nyert futballcsapatnak és az Európa-bajnokságot nyert utánpótlás- válogatottnak, és nem utolsósorban sikerült „megkaparintanom“ a válogatott csapat mezét is. Hogy mi az. amit sajnálok, amit elszalasztottam? Mindenekelőtt a szabadságot, amelyre oly lázasan, de mégis feleslegesen készültem, és olykor furdal a lelkiismeret a7 elbliccelt vizsgák miau a pedagógiai fakultáson.

— Elégedett-e a Spartak Trnava idei ligaévfolyamával? Nem álmodozik-e véletlenül az ötödik országos bajnoki címről?

— Nyugodtan kijelenthetem, hogy a csapat a kezdeti gyenge, de mégis megszokott rajtja után megemberelte magát, és sikerült Qlyan közösséget kialakítanunk, amelyik tudja, mit tud, de hát elég tárgyilagosan bizonyltja ezt a jabella is. Egyébként kitűnő alvó vagyok, nemigen gyötörnek az álmok, s ha igen. pechemre elfelejtem, mire felébredek.

— „Kéívállra terítettek“ a Bajnokcsapatok Európa Kupa mérkőzésein olyan együttest, amelyiknek jó csengésű neve van a szakma berkeiben és a szurkolók körében is. A ma már olyan erős negyeddöntőben jósolhatunk-e, vagy pedig Inkább csak szerencséről beszélhetünk?

— Csapatunk brüsszeli teljesítményéhez — amelyet egyébként elismeréssel értékeltek a szakemberek i — csak annyit fűznék hozzá, hogy bejutni a negyeddöntőbe, már az egymagában eredmény, s nem szükséges egyéb magyarázat. A további kilátásokról akkor szólhatnánk csupán, ha már Ismernénk a negyeddöntőben ellenfelünket. Mégis megpróbálkozom jósolni... rendületlenül bízom benne, hogy a Szerencse Istenasszony a Reállal hoz bennünket össze.

— Amikor aláírta az átlépési nyilatkozatot, mert-e arra gondolni, hogy rövid idő alatt nemcsak saját klubjában, a Sportokban, hanem a válogatott csapatban is „magára talál"? Vagy fogalmazzuk a kérdést másképp: Van e arra recept, hogy ha valaki beáll a bajnoki csapat kapujába, egyik napról a mástkra hírnévre tesz szert?

— Az átlépési nyilatkozatot négy évvel ezelőtt írtam alá, ami magában kizárja, hogy gyors karrierről beszéljünk, mert ez az idő lehet nagyon hosszú is.

és lehet nagyon rövid is, ahogy vesszük. Amíg a „B“ csapatban játszottam, csak egy voltam a többi közül... A másik kérdésre azt válaszolom: igen, van rá recept, kettő is. Egyiket két szóval elmondhatom: a megfelelő életmód. A másik? Azt inkább nem árulom el, hátha valaki betartja, és egy szép napon a Spartakba rettegett vetélytársat kapok.J

— Mint hajdani bratlslavai őslakos, bizonyára másképp tekintett annak idején Trnavára, főként a foci Trnavájá- ra. Ma mint az országos bajnoki csapat játékosa, hogyan néz a labdarúgás Bra- tislavájára?

Remélem, eléggé tárgyilagos leszek, ha

I

azt mondom: amíg nem költöztem Trnavára, nem "vettem róla különösképp tudomást, a futball Trnavájá ró! úgy voltam tájékoztatva, mint bárki más — az újságokból. l£n a CH Bratislavának szurkoltam. A mai pillantás Tmaváról Bratislavába egy kissé másabb: örülök, hogy jelenlegi városom a fővárost megelőzi, ez úgy hiszem, logikus is, de mint játékost, illetve válogatott játékost, bánt, hogy a Slovan kiesett az európai gyepről. Ez nemcsak a szenvedő csapatnak pofon, hanem egész labdarúgásunkon csorbát ejtett.

— Az a vélemény járja önről, haqy vasidegzetű játékos. Tegyük fel, hogy filmszerepei kapna. Milyen filmben játszana szívesen?

— Ha jól emlékszem, úgy 8-10 évvel

I ezelőtt mást se hallottam edzőmtől és a játékosoktól, mint bírálatot idegeskwI

désemért. Idővel sikerült ettől a nyűgtől megszabadulnom. Remélem, a kérdés tréfa, szilveszteri vicc akart lenni. De ha kérdezett, válaszolnom kell: Louis de Funes-val szívesen játszanék egy filmben, de csak focitl

— A kapusról mindenféle pletyka kering. Azt mondják róla, ö a csapat leg- babonásabb játékosa. Gyakorlóiból szóljon, van~e alapja, vagy pedig csak rosszmájúskodás az egész. Hidegen hagyja-e Önt a mez száma, a jobbal vagy ballal küldött gólok...?

— A civil életben előítéletektől mentes életet élek, de a fociban van egy-két „bogaram“. Jobb szeretem a zöld mezt a sárgánál, s nehezen veszek majd búcsút a 18-as számtól, amelyet a mezemen viselek. És még egy, amiben erősen hiszek: a tizenegyes büntetőrúgást kifogni a legfinomabb „labdacsemege“.

— A bevezetőben utaltunk arra, hogy ezt a beszélgetést a szilveszter jegyében folytatjuk. Hogy búcsúzna el legszívesebben az 1972-es esztendőtől?

— Remélem, a választ nem olvassa majd az edzőm, ezért nyugodtan országgá kürtölöm elképzelésem: az év u- tolső napján olyan medencében szeretnék úszni, amelyben víz helyett pezsgő van....

Így legyenl De inkább sok-sok kifogott gólt kívánunk Duéan Keketinek az új sztendőben.