Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)
1973-07-31 / 31. szám
ui ifjúság Coéötv ffowtwefr —■■■■ .... // TARTOZÁS Sir Harry Longbow-ra vetettük ki hálónkat, a nagy hamisító meg én. Pontosan megfelelt elképzeléseinknek. Műgyűjtő volt, hihetetlenül gazdag, s ami még fontosabb, nagyon, nagyon öreg. Nem volt ugyanis türelmünk sokat várni. — Megfelelőbbet nem is találhattunk volna — dörzsöltem elégedetten kezemet. — Kis híján nyolcvanéves, másodszor nősült, a felesége sokkal fiatalabb nála. Ö- riási háza van, telve értékes festményekkel, parkjában két fürdőmedencét is ása- tott. — Mit írjunk neki? — Felajánlunk neki egy Canalettí-fest- ményt. Az a fontos, hogy saját kezűleg válaszoljon. Mindegy, hogy mit ír, csak az a lényeg, hogy a szöveg elég hosszú legyen ahhoz, hogy hamisíthassuk kézírását. A nagy hamisító komolyan bólintott. Mint a neve is mutatja, a bűnügy történelmében nem volt nagyobb hamisító nála. Amit megbeszéltünk, véghez is vittük. Levelet írtam Longbow-nak, és egy Cana- letti-festményt ajánlottam neki megvételre. Hozzátettem, hogy a Kensington-palotát ábrázolja a tóval a háttérben. A válasz hamarosan megérkezett.' Sir Longbow abbeli kételyének adott kifejezést, hogy a festmény nem valódi, mert, mint írta, a szóban forgó palotát Canaletti halála után építették. Ez a tény azonban a legkevésbé sem érdekelt bennünket, ujjongtunk... — Szerencsénk van! — kiáltottam fel. — A levél elég hosszú, s ami a fő, kézzel van írva. A nagy hamisító azonnal munkához látott. Egy órába sem tellett, s máris előttünk volt egy 20 000 dollárról szóló adóslevél Sir Harry Longbow aláírásával, New York-i keltezéssel. Nem kellett túl sokat várnunk. Egy szép napon azt olvastuk az újságban, hogy sir Longbow elhunyt. Adtunk néhány hét pihenőt a feleségének, hogy magához térjen, aztán munkához láttam. Magamra vettem legszebb öltönyömet, és látogatóba mentem. Természetesen sir Longbow-t kerestem. Megdöbbent arcot vágtam, amikor a szobalány közölte velem, hogy az öreg elhunyt. A lány megkérdezte, szeretnék-e esetleg az özvegyével beszélni. Bólintottam. — ön férjem barátja volt? — kérdezte az asszony, miután részvétemet nyilvánítottam. — így is mondhatnánk — feleltem —, noha elég hosszú Idő eltelt legutóbbi találkozásunk óta. Hosszú idő után most járok először Angliában. Az Egyesült Államokból jöttem. — ön amerikai? — Nem, angol vagyok, de a háború után üzleti ügyeim Amerikába szólítottak. Harry mindig szívesen látott vendégem volt. Tulajdonképpen... — szándékosan félbeszakítottam magam. — Mit akart mondani? — bátorított lady Longbow. — Egy kissé kellemetlen — folytattam. — Az igazat megvallva arra számítottam, hogy Harry visszaadja egy régi tartozását. A pénzre ugyanis nagy szükségem volna. — A férjem pénzt kért öntől kölcsön? — csodálkozott az Ifjú özvegy. — Megmagyarázom, hogyan történt a dolog. Harrynak megtetszett egy festmény, amely egy New York-i szalonban volt kiállítva. Meg szerette volna vásárolni, de abban az időben angol állampolgárok korlátozott mennyiségű pénzt vihettek külföldre. Kölcsönadtam neki dollárt azzal a feltétellel, hogy Angliában fontban adja visz- sza. És íme, most eljöttem érte... — Ogy? És melyik kép volt az? — kérdezte az özvegy elgondolkodva. — Most megfogott! — mosolyodtam el. — KI emlékezne erre ennyi év után. — Igen, ennyi év után — mosolygott keserűen a lady. — Nem is tudom felfogni, hogyan várhatott ennyit a pénzére. — Sohasem voltak pénzgondjaim. Erre az összegre is úgy tekintettem, mintha magam helyeztem volna letétbe valamelyik londoni bankban. Bíztam Harryban. Ezenkívül pedig nálam van az elismervény is, amelyet Harry írt. — Elismervény. Valóban? Lady Longbow arcán egy izom sem mozdult, amikor elolvasta, néha én magamban már átkoztam mindkettőnket a telhetetlen- ség miatt. Mert 20 000 dollár nem kis pénz. — Tudja, hogy mennyi ez fontban? — kérdezte az özvegy. — Fogalmam sincs — vontam meg a váltam. — A pénzügyi dolgok sohasem tartoztak az erős oldalamhoz. — Felhívom a bankot, és megérdeklődöm Minél előbb szeretném tisztázni ezt az adósságot. Csak egy pillanat... Magamra hagyott, én meg örömömben nagyot ugrottam. Hamarosan visszatért. — Néhány prcen belül jelentkeznek — közölte —, csak kiszámítják a kamatokat. — Ugyan már, erről szó sem lehet — tiltakoztam. — joga van a kamatokra — szakított félbe. Amíg a bank válaszára vártunk, megnéztük sir Longbow képgyűjteményét. Az özvegy azonban nem nagy lelkesedést mutatott, gyakran kitekintett az ablakon. Mil- liószor látta már ezeket a képeket, gondoltam magamban. Az asszony egyszer csak hirtelen felpillantott az elismervényből, amelyet egy pillanatra sem tett le a kezéből. — Különös, egyáltalán nem emlékszem, hogy mikor írtam ezt... S ami még érdekesebb, abban az időben nem is ismertem Harryt... — Mi köze van az elismervénynek önhöz? — fordultam hirtelen feléje. — Hiszen Harry írta. — Ebben nem egyezek önnel — mosolyodon el a nő. — Az utóbbi öt évben én vezettem férjem levelezését, mert nagyon gyengén látott már. Az utóbbi öt évben — nyomta meg még egyszer a szót. S egy kissé zavar, hogy a saját kezem vonását látom viszont. Azt kívántam, hogy bárcsak megnyílna alattam a föld. — Várjon, ne siessen — kapta el a zakóm ujját. — Meghívtam néhány embert. Mindjárt meg fognak érkezni. Nagyon szeretnének önnel találkozni... Tudja, a rendőrségtől jönnek. Holeéko Viktor illusztrációja H a megkérdezik, mi a foglalkozásom, zavart leszek: elpirulok, dadogok, én, akit különben magabiztos embernek ismernek. Irigylem azokat, a- ktk azt mondhatják: kőműves vagyok; a könyvelőket, fodrászokat és az írókat vallomásaik egyszerűségéért, hiszen mindezek a foglalkozások önmagukat magyarázzák. En viszont kénytelen vagyok i- lyen kérdésekre azt válaszolni: nevető vagyok. Egy vüllo- más továbbiakat követel, mert a következő kérdésre: „Ebből él?", a valósághoz híven azt kell felelnem: igen. Valóban a nevetésemből élek, és jól élek, hisz nevetésem — üzleti nyelven szólva — keresett. Jó és tanult nevető vagyok, senki más nem névet ügy, mint én, senki más nem uralja művészetemnek az árnyalatait ennyire. Sokáig, felesleges magyarázatok elől 'menekülve, színésznek mondtam magam, de beszéd- és mimikái képességeim annyira gyengék, hogy ez a megjelölés nem az igazságot fejezte ki a szememben: én szeretem az igazságot, és az igazság: nevető vagyok. Nem komikus színész, hiszen nem vidítom fel az embereket, hanem a derültséget jelenítem meg: úgy nevetek, mint egy római császár vagy egy érzékeny érettségiző; a 17. század nevetését éppenúgy birtokolom, mint a 19. századét, és ha szükséges, végignevetem valamennyi századot és a társadalom összes osztályát Mellkasomban nyugszik Amerika és Afrika nevetése, fehér, piros, sárga nevetés — és megfelelő honoráriumért 5«. nevet ff o rázendítek, úgy, ahogy azt a rendezés megkívánja. Nélkülözhetetlen lettem, lemezre és szalagra nevetek. A hangjátékok rendezői figyelmesek velem. Nevetek bánatosan, mértékletesen, hisztérikusan — nevetek, mint egy vllla- moskalauz, mint egy élelmiszeripari tanuló; reggeli nevetés, esti nevetés, nevetés éjjel és nevetés pirkadatkor, az- tz: bárhogyan is és bármikor kell is nevetni, én megcsinálom. Elhihetik, hogy egy ilyen foglalkozás megerőltető, mivelhogy — és ez az én specialitásom — a járványos nevetést is bírom; így nélkülözhetetlen lettem másod- és harmadrendű humoristák számára, akik joggal remegnek poénjaik sikeréért. Csaknem minden este ott üldögélek a varietében, mint egyfajta elszegődött gondos tapsoló,hogy a műsor gyenge részeinél ragadós nevetésemmel segítsek. Pontos munkát kell végeznem: szívből jövő, avagy vad nevetésem nem jöhet korán, de túl későn sem, hanem a megfelelő pillanatban — akkor tervszerűen kitörök, az e- gész hallgatóság velem ordít, és a poén megmenekült. En azonban ■kimerültén vánszorgok a ruhatárba, felveszem a kabátomat, boldogan teszem, mert véget ért. a munkám. Otthon többnyire táviratok várnak rám: „Sürgősen szükségem van a nevetésére... felvétel kedden!“, és néhány órával későbben már ott csücsülök a túlfűtött gyorsvonaton, sajnálkozva balsorsomon. Biztosan megérti mindenki, hogy munka után vagy szabadságomon semmi kedvem nevetni: a fejő őrül, ha elfelejtheti a tehenet, a kőműves boldog, ha a maltert, és az asztalosoknál legtöbbször rosszul záródnak az ajtók és nehezen nyitódnak a fiókok. A cukrász szereti a savanyú uborkát, a hentes a marcipánt, a pék szívesebben eszi a kolbászt, mint a kenyeret; a bikaviador örömmel tenyészt galambokat, az ökölvívó elsápad, ha gyerekének elered az orra vére; ezt mind megértem, mivel én sem nevetek soha munka után. Halálosan komoly férfi vagyok, és az emberek — talán joggal — pesszimistának tartanak. Házasságunk első éveiben gyakran kért a feleségem: „Nevess már egyszeri“, de időközben megértette, hogy ezt az óhaját nem teljesíthetem. Örülök, ha erősen igénybe vett arcizmaimat és elcsigázott kedélyemet komolysággal pihentethetem. Igen, még mások nevetése is idegesít, hiszen foglalkozásomat juttatja eszembe. Feleségem is elfelejtett nevetni, néha azonban azon kapom, hogy mosolyog, akkor én is elmosolyodok. Halkan beszélgetünk, mért gyűlölöm a varieték zaját, és gyűlölöm a stúdióban uralkodó lármát. Aktk nem ismernek, zárkózottnak tartanak. Talán azért vagyok az. mert túl gyakran kell nevetésre nyitnom a számat. Merev arckifejezéssel élem saját életemet, csak ritkán engedek meg magamnak egy enyhe kis mosolyt, és sokszor azon töprengek, vajon nevettem-e valaha ts. Azt hiszem: nem. A testvéreim azt állítják, hogy mindig komoly fiú voltam. Sokféleképpen nevetek hát; csak a saját nevetésemet nem ismerem. • „Jeanette“: Mint leveléből megtudtuk, tanácsot vár tőlünk — írjon-e, vagy hagyja az egészet másoknak. Nos, verseit elolvasva, a tanulást tudjuk ajánlani. Bár a Gauguin és a Tavaszi montázs címűek már többek kezdeti próbálkozásnál, hibájuk, hogy picit ismerősnek tűnnek. Az az érzésünk, hogy elsősorban önmagát kell megtalálnia, azt a mondanivalót, amit csak ön mondhat el... ....az őszinteség a költő legfontosabb tulajdonsága. Az a dráma, regény, elbeszélő költemény, lírai vers, amely bármilyen kevéssé is ügyeimen kívül hagyja a szsrzö szoros és kényszerű viszonyát témájához, semmiképpen sem nevezhető költői műnek. Az csak az adott témára készült retorikai gyakorlat, s a rétornak és a költőnek, természetesen, nincs egymáshoz semmi köze...“ Jelentkezzen újra! • „Liget“: írása darabos, elnagyolt. Nem láttat, csak leír, és ez kevés. A témája sem valami eredeti. Az egész történet inkább csak valami erőszakos magyarázkodás. Goncsarov mondja: „...mindenki, amennyibe» tehetsége van, arra törekszik, hogy hűen és lehetőleg a maga teljességében ábrázolja az életet. A tehetségnek megvan az az értékes sajátsága, hogy nem hazudhat, nem hamisíthatja meg az igazságot; a művész megszűnik művész lenni, mihelyt védelmébe veszi a szofizmát, és még kévésbe művész, hogyha azt tűzi maga elé célul, hogy tudatosan valótlanságot ábrázoljon. Abban az esetben is megszűnik művész lenni, ha eltávolodik a képes ábrázolástól, és gondolkodóvá, hölcselkedóvé, moralistává és prédikátorrá válik. Az a feladata, hogy ábrázn’>ui és ábrázoljon.“ Idővel jelentkezzen újra! • „Mostoha“: Minden ténykedés, minden megnyilvánulás egész embert kíván. Tanuljon! Válaszok A ROSSZMÁJÚ TÁNCPARTNER című levélre Amikor a levél címét olvastam, azt hittem, hogy valamilyen mulatságos olvasmány került elém. Tévedtem, de a levélen így is nagyon sokat töprengtem. Mit lehet mondani egy kislánynak, mivel lehet az életkedvét visszaadni. Tudom, hogy valójában semmivel sem segíthet rajtad az olvasó. Egyedül az élet adhatja vissza azt, amit elvett. Mégis írok, mert tudom, hogy a vigasz Is segít. Bizony nem a legszerencsésebb az életed. Gyógyírt csak te nyújthatsz önmagadnak azzal, hogy legyőzöd kisebbségi érzésedet. Ha idegennel beszélsz, legjobb, ha rögtön megmondod neki, hogy beszédhibád van. De ezt ne lesütött tekintettel, szégyenkezve valid meg, hanem bátran. Ha ismerősök közt kerül szóba a beszédhibád, ne akard takargatni, ne próbál] szánalmat ébreszteni magad lránt. Az emberek ugyanis közönségesek. A legtöbbje kárörvendő, csúfolődő és hamis. Arről a közönséges alakról, aki táncolni vitt, legszívesebben nem Is szólnék. Nem véletlenül használtam rá ezt a csúnya kifejezést. Milyen Jelzőt érdemel ez a fiú, ha fgy beszélt egy olyan kislánnyal, aki semmit se tehet a hibájáéit? Gondolj arra, hogy nemcsak te küszködsz 1- lyen nehézséggel. Ne hidd, hogy valamivel is kevesebbet érsz másoknál. Inkább többet, mert megértesz olyan dolgokat Is, amelyeket mások csak sejtenek, ezért az életed küzdelmesebb ugyan, de gazdagabb is. Jelige: Trombita nélkül Ká Mólban Leveled utolsó sorában ez áll: szeretném elfelejteni azokat a szavakat. Nem elfelejtened kell, hanem figyelemre se kell méltatnod. Ilyet épeszű ember nem mond. Egyesek szerint ugyanis a beszédhiba nagy baj, mások viszont figyelembe se veszik. Nem akarlak elkeseríteni, mert én Is ugyanabban a hibában szenvedek, amelyben te. Ne sértődj meg, hogy így ismeretlenül letegezlek, de korunkat tekintve barátnők lehetnénk. így írom a tanácsaimat is. Két- vagy hároméves lehettem, amikor leejtettek a bicikliről. Azelőtt szépen beszéltem, a baleset után már hibásan. Elvittek orvoshoz. Ott egy árva szót se ejtettem ki rosszul. Szegény anyukám sokat sírt, mert odahaza Ismét hibásan beszéltem. Iskolában, ha a tanulókkal társalogtam, azok alig vették észre a hibámat, ha viszont felelnem kellett, csupa hiba volt a beszédem. Alig vártam, hogy kijárjam az Iskolát. Továbbtanulásra gondolni se mertem, pedig kitüntetett tanuló voltam. Mindezekből arra következtetek, hogy egyáltalán nem volt önbizalmam. Bátortalan és félénk voltam. Neked nem szabad Ilyennek lenned. A legfontosabb, hogy ne becsüld le magad. Én nagyon sok jó könyvet olvastam és filmet láttam, már ezért is érdemes volt élnem. Nagyon szeretem az újságokat, a divattal és az emberek viselkedésével foglalkozó cikkeket. Neked is meg kell tanulnod minden helyzetben helyesen viselkedned. Soha nem szabad meglepődnöd. Az öltözködés is igen fontos. Ha meg vagyok róla győződve, hogy a külsőm hibátlan, akkor sokkal bátrabb és vidámabb vagyok. Mindig olyan ruhát viselj, amelyben csinos vagy, amely illik neked. Amit megtanulhatsz, mindent tanulj meg Én megtanultam főzni, varrni, és értek az összes mezőgazdasági munkához. Nem szeretem, ha valahol meglepetés ér, ha valamire azt kell mondanom, hogy nem értek hozzá. Rendszeresen nézem a tv-t, hallgatom a rádiót, sokféle kézimunkát tudok. Rajtam ez segített. Ha mostanában szóbaállok valakivel, senki se merné azt állítani, hogy valaha Is hibásan beszéltem. De azért én se . vagyok teljesen rendben. Ha az üzletben mogorvák hozzám, • bizony az első szó ma is nehezen hagyja el az ajkamat. Ha valakivel beszélgetsz, 'e- kintsd bizalmas barátodnak. Nem értem, hogy miért nincsenek barátnőid. Ebben egy kicsit te is hibás vagy. A falumban legalább négy asszony beszél hibásan, mégis mindegyiknek megvan a maga baráti társasága. Lehet, hogy mosolyogni fogsz a levelemen, de ha csak egyetlen tanácsomat ts megfogadod, nem írtam hiába. Tehát ne íe ledd, hogy legfontosabb a bátorság, a nyugalom, a határozottság és az önbizalom. Sorstársad, egy fiatalasszony
