Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-01-16 / 3. szám

6 új ifjúság Ozv. Balczó Andrásáé, az olimpiai bajnok édesanyja azzal büszkélkedik, hogy a fia sikereinek csúcsán Is megmaradt kedves, ragasz kodé gyermekének. Vitrin­jét mutatja a szülőt házban, Nyíregyházán: Bandi min­den érme Idevándorol. Egy héttel az olimpiai győzelem után már az aranyérem is megérkezett. Fotoríporterek megörökf tették a pillanatot, amikor a repülőgépből kiszállva el­sőnek az édesanyját öleli át. S a célba érés pillanatát a budapesti világbajnokság döntő másodpercében: még a kimerültségtől fuldokolva suttogja: „Anyuka tudja már? Keressétek meg, Itt kell lennie valahol a tö­megben Anya és fia boldog talál­kozásával fejeződik be a film. S Itt kezdődik az in­terjú özvegy Balczó An­drásáéval. Az újságírő e- gyetlen kérdést tesz fel a mamának: — Hogyan? Nem az izmokon múlik — Bandiról egészen pici korából az az emlékem ma­radt meg legélénkebben, hogy ez a gyerek folytono­san elesik meg leesik vala­honnan, de soha meg se mukkan. Később se járt úgy mint más kisgyerek, hanem örökösen felfelé ment, fel kapaszkodott a leglehetetle nebb helyekre, hol a ma gasra vetett ágy, hol a var­rógép, hol a szekrény tete­jéről kell őt leszedni. Ha ki rándultunk, minduntalan el­tűnt. S mindig valamilyen magaslaton vagy egy fa te­tején fedeztük fel. Hatéves lehetett, amikor május el­sején azzal szórakoztatta a felvonulásra várakozókat, hogy a háztetőn lovagolt és szalonnázott... — Feltűnt már akkor rendkívül! testi ügyessége, de őszintén szólva, nem tu­lajdonítottunk ennek jelen­tőséget. És ma sem tulaj­donítok. Meggyőződésem, hogy a sportsiker nem a test) ügyességen, az izmo­kon múlik... Az Ilyesmi valahol bent kezdődik, ab­ban a láthatatlan műhely­ben, amelyet talán léleknek nevezhetünk. Szigor és nevelés — Bandi különben sze­líd, mosolygós, jó gyerek volt. Ilyen volt valameny- nyi gyermekem. Ehhez még annyit szeretnék hozzáten­ni, hogy én soha nem ne­veltem őket úgy, ahogyan a nevelést általában értei mezni szokták: parancsok kai és tiltásokkal, fenyítés­sel vagy akár dorgálással. A tekintélynek a mi há­zunkban alig volt szerepe. Az édesapjuk ugyan szigorú ember volt, és szerette vol­na őket mindig, mindenben elsőknek látni, de a köve­telményei mélyén féltő, ag gódó, sőt aggályos szeretet remegett. Én még a vidám­ságot képviseltem a gyer­mekeim körében, sosem fél tettem a tekintélyemet egy jé nevetéstől. Amikor Ban di egy-egy versenye után hazajön, és úgy meséli el élményeit, hogy valamennyi en gurulunk a nevetéstől, szívesen gondolok arra, hogy vidámságát, humor! zéló hajlamát talán neikem köszönheti. Mellesleg túl sok okunk nem volt a vi­dámságra — Bandi gyer­mekkorában — a legszüksé gesebbeken kívül semmit sem tudtunk nyújtani a négy gyereknek. Az öröm forrása bennem az volt, hogy minden gye­rekemben valósággal újra­éltem saját gyerekkoromat; s azt, hogy a szülő a gyer­mekekben megsokszorozó­dik, én is fgy értem. Pillanatok, melyeket nem felejtek el — Bandi úgy kezdett el úszni, hogy mi nem Is tud­tunk róla. Volt a városunk­nak egy szép, tiszta vizű ta­vacskája, egy vasárnap dé­lután ott csónakáztunk. Bandi talán hatéves lehe­tett akkor. A csónak szélén ülve megkérdezte tőlünk, hisszük-e, hogy ő már tud úszni. Azzal bevetette ma­gát a vízbe. Azt hiszem, minden ember életében vannak pillanatok, amikor azt érzi: „Erre én halálo­mig emlékezni fogok“. Ilyen volt ez a vasárnap délutáni perc is amikor Bandi elő­ször mutatta be nekünk ú- szótudományát. A győzelme­ire kevésbé emlékszem, mint erre, még azt is meg tudnám mondani, milyen szögben sütött a nap és mi­lyen irányból, amikor meg­láttam a kisfiam karcsú tes­tét e kristálytiszta vízben, s amikor nevető arca újból kibukkan! a csónak mellett. — Arról se tudtunk, hogy Bandi benevezett a Bujto­son (így hívták a tavacskát) egy ifjúsági versenyre. Csak letette elénk az érmet. Ez volt az első győzelme. Ak­kor is azt éreztem,. amit a zon a vasárnapon: megkez dődött valami, és én erre a pillanatra mindig emlé kezní fogok.-f- Később történt, a ne­vezetes angol-magyar mér­kőzés napján. Mindannyian a rádiót hallgattuk, átvet­tük Szepesi izgalmát. Csu­pán Bandi vonult ki, szinte tüntetőén, hóna alatt a tan­könyveivel. Később elment edzésre. Nem volt akkor az országban sem öreg, sem fiatal, a'kdt ne kapott volna el a sportőrület. Bandit ne érdekelte volna? Egy ka­maszt, aki akkor már ma­ga is rendszeresen spor­tolt? Azt gondolom, az aka­ratát akarta próbára tenni. Kitol, mit örökölhe­tett? Ügy érzem, semmit vagy csak nagyon keveset tudok mondani arról, hogyan ne­veltem a fiamból olimpiai bajnokot. Szégyenkezve val­lom be, hogy nekem ebben nincs érdemem. Világra hozni négy gyermeket — ez nem érdem. Mit adtam, mit adhattam neki én az otthon melegén, biztonságán és vi­dámságán kívül? Néha irigylem Székely Évát, ő ta nítőmestere lehetett lányá­nak. — Bandiban néha felfe dezni vélem az édesapám makacs, következetesen cél rátörő akaratát. Falusi tani tó volt, felnőttként lett ar­cheológus ... Volt benne valami szenvedélyesség, va­lami megszállottság, nemes passziói voltak. — Apai ágról is volt mit örökölnie. A dédszülei még uradalmi cselédek voltak, a nagyapja már napszámos. Az édesapja tízgyermekes napszámos legkisebb gyer­meke, az egyetlen, akit szü­lei már taníttatni tudtak.... — De hát tőlem ugyan mit is örökölhetett? Az orgonaművész Itt megszakad a beszél­getés. özvegy Balczó An­drásné sajnálkozva tárja szét a karját. Szomorúnak látom, amiéri egyetlen tu­lajdonságot sem tud mon danl, amelyet Bandi tőle ö Tökölhetett volna. Edit, Bel­ező András nővére gyengé­den megfogja az édesanayja karját: — Meséljen csak, anyu­ka, az orgonájáról... Balczéné mélyen elpirul. Szokatlan történet követke­zik: egy asszony, aki a fe­leség és anya szerepét öt­venéves koráig kizárólagos élethivatásának érezte, egy- szere csak beleszeret Bach orgonamuzsikájába, és a fe­jébe veszi, hogy megtanul orgonálni, sőt mi több, mű­vész lesz. Időt és fáradsá got nem sajnálva gyakorol, s egy debreceni zenetanár tél érákat vesz. Felnőtt gyermekei hűvösen szemlé lik anyjukat, s nem is tit­kolják, mi a véleményük: kissé mulatságos (bár meg­bocsátható) hóbortnak tart ják korosodó anyjuk hobby ját. S ez a hóbort néhány évi kemény tanulás és gya koriás után művészetté é- xHU_.Jii.K- ím Balczónét sokfelé hívják az országban muzsikálni. S akik így ismerik meg, mű­vészként, azoknak eszébe se jut, hogy ez az a Balczóné, akinek a fia ... S arra se gondol senki, micsoda aka­rat kellett ahhoz, hogy e- zek a sok mosástól, takarí­tástól merev ujjak olyan könnyed eleganciával fut- kározzanak a klaviatúrán. Gondolom, Balczó András­nak mégiscsak volt mit ö- rökölnie az édesanyjától is. Van még feladatom — Mi lehet még a teen­dőm Bandi érdekében? So­káig azt gondoltam, nincs már semmi feladatom. Csu­pán annyi: örülni a sikere­inek, vitrinbe rakosgatni az érmeit. — München óta eltelt né­hány hónap, s én ráébred­tem, van még dolgom. Ban­di az olimpiai aranyérem­mel valószínűleg befejezte versenyzői pályafutását. Egy nehéz útszakasz végére ért. S egy, talán még nehezebb életszakasz előtt áll. Ez lesz a hatodik tusa: beilleszked­ni a hétköznapi emberek sorába. Nélkülözni a napról napra megújuló sikereket. Az emberek gyorsan felej­tenek. Sértődöttség és nosz­talgia nélkül elviselni az emberi feledékenységet, úgy érzem, ebben a tusában kell még erősen a fiam mellett állnom. Ezt Is meg kell nyernie. Az én anyai szí­vemnek ez legalább olyan fontos, mint a legszebb győ­zelmi serleg, mint akár az olimpiai aranyérem. ZSIGMONDI MARIA „DIENT MEGETETI A LOVAKAT.. (EVA ROMANOVÄ BEFEJEZTE A KORCSO­LYÁZÁST) Régebben sokszor találkoztunk vele a jégpályán. Most a chuchlei lóversenypályán akadtunk össze. A túlzsúfolt parko­lóhely szélén állt az autója, melyen a rendszámon kívül még egy tábla ékeskedett. A táblán lófej és három betű — E, J, G — E mint Eva, j mint Jackie, G mint Graham. Eva és bátyja, Pavel négy aranyérem megszerzése után abba­hagyták a versenyzést, és különböző revükben léptek fel. Né­ha-néha hallottunk róluk az újságból. Az utolsó hír óta elha gyott minket nemcsak Pavel, hanem az is, aki őket a korcso lyázásban segítette — az édesapjuk. Üdvözöllek itthon, és kérlek, meséljl Korcsolyázol-e még? Korcsolyázásunkat Pavellel befejeztük, a Holiday on Ice re- vüben 1971 májusában léptünk fel utoljára. Pavel ezután el­utazott az Egyesült Államokba és Camelot-baú (Tennessee) egy sport- és üdülőtelepnek volt a vezetője. Emellett mint edző is dolgozott. Egészen addig, míg el nem indult azzal az autó­val... Pavel Jialála után a felesége Amerikában maradt, úgy tudom, most edző Atlantában. Én a férjemmel visszatértem Angliába. A londoni Wembley Pool revuvel hat hónapra Afrikába utaz­nunk, majd visszatérésünkkor egy hónapig a bristoli színház kabarémüsurában szerepeltünk. 1972 májusában léptünk fel u- toljára. Milyen volt az utolsó műsorotok Pavellel? — Mindketten fekete frakkban, cilinderrel és sétapálcával ,,Én és az árnyékom“ címen ötletes improvizációt mutattunk be. olyat, amilyet még Amerika nem látott, ezért is arattunk olyan sikert. “ Nehéz volt ennyi év után elbúcsúzni a korcsolyától? Jó volt, hogy mi ketten fackie-vel nem egyszerre, hanem , fokozatosan fejeztük be a korcsolyázást. A hirtelen átmenet á legnehezebb. Most nagyon jól érezzük magunkat A korcsolyá­zás szórakoztatott, sokat utaztunk, de nagyon vágyódtunk ott­honunk után; ahol már vártak a lovaink. Hogyan osztod be most a munkádat ohhon? Reggelenként megetetjük a lovakat, kitisztítjuk az istállókat, majd munkálkodom a kertben, varrogatok, főzök, majd ismét etetés és tisztítás... Délutánonként lovagolunk, este tévézünk és élvezzük a csen­det. a nyugalmat. Vasárnaponként mezőgazdasági kiállításokra megyünk. Tehát a munkánk és a szórakozásunk is összefügg az állatokkal. Tehát most már csak az állattenyésztéssel foglalkozol? Nyáron a lovak kint tartózkodnak a legelőkön, ekkor keve­sebb a munkánk, télen pedig, amikor az istállóban vannak, a- kad munka bőven. Tizennyolc lovunk van, azonkívül negyven tyúkról, négy macskáról és négy kutyáról kell gondoskodnom. Milyen fajta lovaitok vannak? Gt telivér, a többi palaminu — ezek aranyszórű fehér söré­nyű lovak, vadászatokon veszik a legnagyobb hasznukat. Milyen érzésekkel tekintesz vissza a jégen töltött évekre? A visszatekintés kellemes, de örülök, hogy ezek az évek már elmúltak. A versenyek, fellépések gyönyörűek voltak, de V‘l dog vagyok, hogy olyan hobbyt találtam, amely sokkal joa^an tetszik a revünél. A versenyzés sok munkával jár: reggel négy­től vagy éjfél előtt edzés. De mindenki előtt ott a nagy kér­dés: Mi legyen tovább? Csakhogy amíg mások erről tizenöt é- ves korukban döntenek, addig egy versenyzőnek ezt harminc körül kell fontolóra vennie. Ezért nehezebb ez. A fontos azon­ban. hogy az ember időben hagyja el a revüt, és kezdjen va­lami újat. A közönség tapsát kellemes hallgatni, de örülök, hogy máshogy is hasznos lehetek. Van időm most olyan dol­gukkal is foglalkozni, amire azelőtt nem futotta, például varr ni, kertészkedni. Mit tudsz már magadnak megvarrni? Az édesanyám kitünően varr, de nekem csak most jutott időm megtanulni. Megvarrok magamnak például nadrágkosztü­möt, és tulajdonképpen mindent. Azt, amit más lány akkor ta­nult meg, míg én a jégpályán voltam, azt nekem most kell pó­tolnom. Nálam fordítva van minden. Üj otthonodban vannak-e tárgyak, amelyek hazádra emlékez­tetnek? Természetesen — rengeteg könyv, festett kancsó és tányér. A hallban tartom az összes érmet, serleget. Csak most látom, mennyi sok van belőlük. Otthon be voltak csomagolva egy nagy ládába. Most viszem Prágából magammal azokat a le­mezeket és magnószalagokat, amelyekre versenyeinken tán­coltunk. Hallasz-e még a mi műkorcsolyázóinkról? Természetesen, Nepeláról már sokat hallottam. Ha a televízió versenyt közvetít, mindig örülök neki. De már más az érdeklő­dési köröm. Eljössz-e a bratislavaí VB-re? Nem tudom még, el jutok-e, de a televízióban mindeneseire megnézem. Hajdan kijelentetted, hogy a férjed csak cseh fiú lehet, még­is angolhoz mentél férjhez... Ha nem Jackie hez megyek, akkor biztos cseh fiút választok. Nekem már eszembe sem jut, hogy ő angol és én cseh. Egy­formán otthon érezzük magunkat — én Angliában, ó pedig Csehszlovákiában. Sokszor volt már nálunk, és én úgy érzem, hogy ő nem is igazi angol — a reggelit kivéve Az esküvőnk után igyekeztem a reggelit a legjobb tudásom szerint össze­állítani: kakaóból dzsemből, kifliből. Mikor elfogyasztottuk, Jackie megkérdezte, hogy hol van a reggeli, amelyet tojás és szalonna nélkül elképzelni sem tud. Azt már megszoktam, hogy egész nap teát iszunk. Egy dologban az angol étrend kitűnő — nem kell félni a fölösleges kilóktól. Végezetül* sok sikert, örömet a munkában és a, családi élet ben. Remélem, adódik még alkalom, hogy egy kicsit elbeszél gessünk .. De miről? Most. amikor már nem korcsolyázom, nem mond hatok semmi különöset... S — Duruttya Miriam

Next

/
Oldalképek
Tartalom