Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-20 / 12. szám

Őszintén a könyvről í. A kónyvhónap közepében vagyunk. Néhány irodalmi est, Irö olvasó találkozó; több pél­dásan működő könyvtár kitün­tetése jelezte idáig ezt az e- seményt. römegtá)ékoztatási eszközeink az elműlt napokban a sokévi átlagnál többet tog lalkoztak a könyvvel. Körülbe­lül ennyi az eddig eltelt tíz­egynéhány nap tükörképe. Nem tudom eldönteni, méltóképpen ünnepelünk-e, egy azonban el­gondolkoztat: keveset hallot­tunk vagy olvastunk a könyv­nek társadalmunkban betöltött szerepéről. Nem a frázisokat, az üres szólamokat hiányolom, hanem az okos, lényegre törő szavakat, gondolatokat. Továb­bá arról sem kaptunk tájékoz­tatást, hogy napjainkban vajon hányán olvasnak és milyen könyveket. Ezekről kellene be­szélnünk, írnunk, mert a könyvvel kapcsolatos időszerű problémák jórészt itt húzód­nak meg. 2. Évtizedekkel ezelőtt — sőt évszázadokat is írhatunk — a könyv az irodalmi és az álta­lános művelődés egyik legfon­tosabb forrása volt. Annak ide­jén egyszerű halandó nehezen juthatott hozzá. Az írott szó különböző olcsó kiadványok­ban került el — ha egyálta­lán elkerült — falvainkba. Nagyapáink még emlékeznek rá, hogy tulajdonképpen nem is olyan régen ritka, s talán éppen ezért olyannyira meg­becsült érték volt a könyv. Ami évtizedekkel ezelőtt tény volt, csekély változással nap­jainkban is az: a könyv jelen­leg is művelődésünk egyik fon­tos forrása. Szocialista társa­dalmunk egyik alapvető célki­tűzése közművelődésünk, tar­talmának elmélyítése, színvo­nalának állandó emelése. E program keretében évente mil­liókat költünk könyvtárakra, könyvkiadók dotálására stb. A- ránylag sokan olvasnak ná­lunk, ez kétségtelen, de sajnos, ennek ellenére a könyv sze­repe társadalmunkban, ponto­sabban fogalmazva a köztudat- ban háttérbe szorult, az érté­ke részben megkopott. A mi­értre három, szerintem nem jelentéktelen, okot említek meg. Az első objektív, éspedig a tudományos-műszaki forra­dalom, amely művelődésünk­ben többek között úgy mutat­kozik meg, hogy a közelmúlt­hoz képest is szinte belátha- tatlanul szélesíti a művelődést szolgáló eszközök csatornáját. A sajtó, a tévé, a film és más eszköz naponta a szó szoros értelmében információzuhata- got áraszt napjaink emberére. E szerteágazó láncszemnek csupán egyik, nem jelentékte­len, kapcsa lett a könyv. A másik, lényegében az előbbivel összefüggő ok tulajdonképpen paradoxon: egyre több a sza­bad időnk, s mégis úgy érez­zük, egyre kevesebb az időnk. Többet akarunk tenni, mint e- lődeink? Nem'tudjuk beoszta­ni az időnket, vagyis nem tu­dunk élni? Alighanem mind a két feltevés helytálló. Tény, hogy a mindennapi körforgás­ban nagyon sokan nem érnek rá olvasni. Pontosabban fogal­mazva mindig találnak valami szerintük lényegesebb elfog­laltságot. Minek olvasni, hi­szen a tévében filmen két-há- rom óra alatt megtudom azt, amit könyvből napokig, hete­kig olvasnék?! Krimit vagy eh­hez hasonló könyvet még eset­leg a kezembe veszek, mert az szórakoztat. Ilyen véleménye­ket gyakran hallhatunk. Pszichológusok, kritikusok és mások már szinte az una­lomig ismételgetik, hogy az audiovizuális és a vizuális él­mény különbözik az olvasás él­ményétől. Az előbbi kettő el­sősorban sokszínűén érzékeltet, jórészt illusztrál, az utóbbi, te­hát a könyv olvasása látszólag egvszerűbb. ám mélyebb réte­gekre hatol, meditáíásra. gon­dolkodásra ad lehetőséget, vissza lehet lapozni, egy-egy résznél zavartalanul elidőz­hetünk. Pótolhatatlan élmény ez, s ezért leszögezhetjük, hogy a könyv szerepe tovább­ra is jelentős, az viszont tény, hogv napjaink átlagemberének értékrendszerében csökkent az értéke. Manapság olyanokkal is találkozhatunk, akik nemi­gen szeretnek gondolkodni. Ez a már említett információzuha- tag egyik árnyoldala. Csaknem mindent kézhez kapunk, pa­pucsban értesülhetünk, mond­juk jó középiskolás szinten a világ dolgairól. Sokan mege­légszenek ezzel, passzív fo­gyasztókká válnak, és olvasás­ban legfeljebb a képes folyó­iratokig jutnak el. Ha már az életmódunk egyes káros jelen­ségeinél tartunk, említsük meg a fentebb jelzett harmadik o- kot, amely szerintem össze­függ a könyvvel — tágabb ér­telmezésben a művelődéssel — kapcsolatos problémákkal. Éle­tünkben, helyesebben életfelfo­gásunkban néhol még kísért a nyugati társadalom „sikkjei­nek“ néhány jelensége. Néhol nálunk is az autóval, nyaraló­val és egyéb hasonló „cuccal“ rendelkező ember a „menő fej“. Ehhez persze nagyon sok pénz kell, tehát sok ember i- dőbeosztásának ez az egyetlen szempontja: a szabad időben (jó, ha csak akkor!) minél többet fusizni, ügyeskedni, vagyis minél többet keresni. A mindennapi tereferéhez szük­séges kulturális, sport és e- gyéb információ a képernyőn keresztül „házhoz jut“, másra látszólag nincs is szükség. Félreértés ne essék: nem az anyagi jólét ellen hadakozom, hiszen szocialista társadal­munk egyik alapvető célkitű­zése az általános életszínvonal állandó emelése. De ezzel e- gyütt az ember szellemi fejlő­dése Is cél! Mi a szocialista emberért teszünk mindent, nem a nyereségért, egyesek jó­létéért munkálkodunk. S ez a- lapvető különbség. Éppen szo­cialista eszméink védelmében nem lehet szemet hunyni afö­lött, hogy nálunk is sokan él nek a fentebb említett Szem­pont alapján, jómagam több o- lyan fiatal, egyébként eszes, többre képes embert ismerek, aki szinte csak kizárólag a minél több fizetésért él. Nem ritkaság, hogy huszonévesek megkeresik a havi három­négy ezrest; sokuknak jól be­rendezett lakása, autója van, viszont Adyról, Dosztovejszkij- ról és másokról valamikor az iskola padjaiban, most pedig esetleg egyszer-kétszer a tévé­ből hallottak valamit. Szívszo- rítő élmény beszélni velük a- nyagi jólétük mellett szinte or­dító szellemi szegénységüket, viselkedésüket figyelni. Róluk és azokról a harminc-negyven éves és más évjáratú egyének­ről'is kellene beszélnünk, akik esetleg egy-egy krimit vesznek a kezükbe. 3. Váci Mihály híres sora jut az eszembe: „tenni, tenni kell“. Éspedig sürgősen és sokat, toldhatjuk hozzá. Kezdjük ta Ián középiskolás fokon. Peda­gógusaink vajon raegszerette- tik-e a szépirodalmat, a köny­vet tanítványaikkal? Tanltják- e őket okosan, korszerűen él­ni, beosztani az idejüket? Ada­tok, tények nélkül nehéz igen­nel vagy nemmel válaszolni. Egy, talán nem is lényegtelen észrevételt azonban leírok. Gyakran fordulok meg peda­gógusok között, inkább barát­ként, mintsem vendégként. Be­szélgetésünk így kötetlen, min­den formaságtól, tartózkodás­tól mentes. Évek óta egyre többször megdöbbent, hogy pe­dagógusaink beszédtémája szinte állandóan a sport, az autó, nőknél a divat, s csak nagy ritkán hallok valamit egy-egv értékes könyvről: kiál­lításról, hangversenyről nem is beszélve. Ojfent hangsúlyozom, itt sem a beszédtémát kifogá­solom. hanem a sorrendet. Nem általánosítok, csupán lo­gikusan következtetek: ha e- zek a pedagógusok az autót, a nyaralót, a maxiszoknyát fon­tosabbnak tartják a könyvnél, akkor száz és száz tanulóban ugyanilyen vélemény, érték- rendszer alakulhat ki, Túl a középiskolás fokon: tu­domásom szerint vezető párt­ós állami szerveink alapos fel­mérést végeztek közművelődési intézményeink munkájáról. Ér­deklődéssel várjuk a tanulsá­gokat, a javulást célzó intéz­kedéseket, mert a kétségtelen eredmények mellett művelődé­si házaink, központjaink tevé­kenysége, különösen helyi és járási szinten több helyen bi­zony „döcög“. Még egy, tulajdonképpen ter­mészetes feladatról. A művelt­séget, pontosabban a hozzáér­tést az erkölcsi elismerésen túl az eddiginél jobban meg kel­lene anyagilag is becsülni. Egy figyelmeztető, hosszabb távon különösen veszélyes tünet: fal- vainkon nem ritkán hallhatjuk a szülők szájából, hogy nem érdemes a gyereket egyetemen vagy másutt felsőbb fokon ta­níttatni, mert öt évi gürcölés után nem keres annyit, mint a faluban dolgozó hasonszőrű fiatalemberek. Tisztában vagyok azzal, hogy minden fizetésemelést számos közgazdasági és egyéb szem­pont determinál, tudom azt is, hogy párt- és állami szerve­ink különösen az utóbbi idő­ben az egészségügyi dolgozók és a pedagógusok fizetéseme­lésével komoly eredményt ér: tek el. Mégis helyénvalónak tartom megemlíteni, ezen a té­ren sem kevés a tenni- és ja­vítanivalónk. 4. Kiadóink munkájáról sem szabad megfeledkeznünk. Le­szűkítem a kört, mert csupán hazai magyar könyvkiadónk munkájával kapcsolatban ve­tem papírra észrevételemet. A Madách Kiadó számos vonat­kozásban (a hazai magyar tu­dományos irodalom felkarolá­sa, képzőművészeti művek megjelentetése, tartós, gyü­mölcsöző kapcsolat hazai és külföldi kiadókkal stb.) figye­lemre méltó eredményt ért el. Úgy érzem viszont, hogy az olvasói hálózatot még nem si­került a kellő mértékben szé­lesíteni. Ismét egy általában érdekesnek tartott esetet em­lítek. Néhány nappal ezelőtt egy jól menő szövetkezet köz­gazdásza mesélte, hogy náluk író-olvasó találkozót rendeztek. Szerettek volna az illető író könvveiből többet rendelni, de a közeli városok könyvesbolt­jaiban egy sem akadt belőlük, viszont egy hirdetésből tudom, hogy a kiadó raktárában va­lószínűleg nem egy fekszik az Igényelt könyvekből. Nézzük a lényeget: a kiadó megjelente­ti a könyvet, az olvasó érdek­lődik, szeretné megvásárolni, ennek ellenére a könvv a rak­táron hever. Nem általános: de elgondolkoztató a fenti eset. A népszerűsítésről már sokat írtunk, de úgy tűnik, keveset tettünk érte: ezért további erő­feszítésre van szükség f és eb­ben sajtónkra is komolv fela­dat hárul), mert ma már a jó bornak is, de a jő könyvnek különösen kell az okos, figyel­met felkeltő „cégér“. 0 ' 5. Sok mindenről, számos jelen­tős összefüggésről kellene még írni. Úgy érzem azonban, hogy ezek mellőzésével is a lényeg­re tapinthattunk. A könyvhó­nap rövidesen véget ér. Mind- annyiunk érdeke, hogy ez az esemény a jövőben még inkább mellőzzön minden felszínessé­get, kampányszerűséget. Első­sorban arra ösztökéljen ben­nünket, hogy minél több em­berrel szerettessük meg a könyvet, és ez pedig a művelő­dés közkedvelt formája le­gyen. Tulajdonképpen az lenne a legszebb, ha nem kellene ná­lunk könyvhónapot rendezni, ha a könyv enélkül is mind­annyiunk társa, jóbarátja len­ne. Szilvássy József új ifjúság 5 Petőfi és Barabás A minap könyvtáramat rendezgetve, kezembe került a Fe­kete József és Hevesi József szerkesztette Magyar Salon című, múlt század végi folyóirat. Az 1886-os kiadvány egyik számának címoldala Petőfi Sándor megejtően szép arcmá­sát közli. A képen Petőfiből szinte őserővel árad a böl­csesség, a szeretet és a nyugalom. A fiatal költő vonásai még nem gondterheltek, de érezni, hogy a messzibe néző szempár már a jövöt kémleli. Mintha tudná, se|tené a köl­tő, hogy harsonája lesz a népek szabadságáért stkraszállö, világot újjáformáló gondolatnak. A rajz Petőfi kortársá­nak, Barabás Miklósnak az alkotása. Az alkotás születésének pontos Időpontját nfem ismerjük, de tudjuk, hogy a képpel a nagynyilvánosság valamivel több mint 85 esztendőnek előtte Ismerkedhetett meg a Ma­gyar Salon jóvoltából. Az idézet megemlfti Petőfi és Barabás baráti kapcsola­tait. A nagy költő és az Európa-hlrü piktor közt valóban szoros baráti kapcsolat volt. Ismeretségüket Vahot Imre érdemének tulajdonítják,, aki midőn a Pesti Divatlapot meg­indította, egyaránt igénybe vette Petőfi és Barabás mes- termúveit. Barabás Miklós a szabadságharcot ecsetjével szolgálta. Petőfi Sándorról több alkotása is készült. Meg­festette Kossuth Lajost és a szabadságharcban részt vett más társainak arcképét. Petőfivel való szoros, baráti kap­csolatát az is jellemzi, hogy a költőórtás a „Vándorélet“ című költeményében Barabás Miklósnak a „Vándor cigá­nyok“ című alkotását énekelte meg: Ki volt tulajdonképpen Barabás Miklós? Neve szorosan összefügg a magyar képzőművészet felfe­lé ívelésének kezdeti korával. Rajzaival már gyermekévei­ben elbűvöli környezetét. A hatesztendős fiúcskát csodagye­rekként emlegetik. Tanulásra, sajnos nem nyílik lehetősé­ge, mert atyja korán meghal. Az ifjú Miklós magára marad és 14 éves koráig szinte csak teng-Ieng. Névnapi versek­hez készít arabeszkeket, koszorúkat festeget, és ebből tart­ja fenn magát. Tizennyolc éves, mikor Enyedre kerül. Az ott állomásozó huszárezred tisztjei felfigyelnek az arcké­peket festegető kis piktorra, Barabás a tőlük szerzett ho­noráriumokat összegyűjtve próbálkozik előbbre jutni. Elő­ször Kolozsvárra megy, majd Pestre és onnan Bécsbe. Míg a császári városba eljut, bizony sokat kell még addig kol- dulgatnia. Amint Bécsbe megérkezik, az első útja a „festé­szeti“ akadémiára vezet. Felvétele sok nehézséggel jár, nin­csenek bizonyítványai, s a nagy befolyású, kalaposfejü professzor urak nem akarják mellőzni a formalitásokat. Am Barabást kemény fából faragták, nem hajlandó meg­hátrálni. Merész lépésre határozza el magát: erkölcsileg kényszeríti az akadékoskodó professzorokat, hogy felvegyék. Belopódzik a felvételező növendékjelöltek közé, és a kapott feladatot ő végzi el a legjobban. így aztán már nem ta­gadhatják meg felvételét, önerejéből éri el, hogy rend­szeres oktatásban részesül. Előrehaladása mindenkit meg­lep. Már az első esztendő után az egyik képéért az előre ígért 100 forint honorárium helyett nyolcszáz forintot kap. Később Bécsből Bukarestbe távozik, itt készült akvarelljeit a közönség szétkapkodja, s a Bukarestben gyűjtött 1000 a- rannyal Olaszországba megy, onnan ismét Bécsbe ' teszi át székhelyét, majd végre megérkezik Budapestre. Itt Szeme­re, Bajza és Kisfaludy támogatásával az „Auróra“ munka­társa lesz._ Megfesti Vörösmarty, majd Széchenyi portréját. E két alkotásával egy csapásra a hazai festők élvonalába kerül. Barabás Miklósról egyik korabeli bírálója, Szana Ta­más így ír: „... egyike azoknak a művészeknek, kiknek szá­mára egykor előkelő helyet jelöl ki a magyar műtörténe­lem...“ A műbtrálat helyesnek bizonyult. Barabás valóban a közép európai képzőművészet nagy alakja, alkotásaival ma is ezreket gyönyörködtet. Petőfi Sándorról készült és Itt bemutatott alkotása, ne­künk, szlovákiaiaknak nemcsak azért kedves és becsült, mert a szabadságharcnak e lelkes, életét a forradalom nagy ügyéért áldozó költőfejedelméröl készült, hanem mert Ba­rabás Miklós itt közölt alkotása az éppen 150 évvel ezelőtt született poétát örökítette meg, akinek őseit szűkebb pát­riánkhoz szoros kapcsolatok fűzték, hisz édesapja, az öreg kocsmáros a régi Pozsony vármegyéből származott, édes­anyja, Hrúz Mária pedig turóci volt. — gy — i#i»ireiftlos Most jelent meg a Madách Könyvkiadó gondozáséban Csontos Vilmos: Gyalogút cfmü önéletrajzi regénye. A „mélyből indult“ Csontos Vilmos, aki Forbáth Imre halála óta a csehszlovákiai magyar lira leg- * idősebb képviselője, verseskönyveinek sorozata és válogatott versei után ezúttal prózát irt. írók, költők, közéleti emberek sorsa, hogy életük alkonyán, úgy a hatodik évtized tájékán megírják önéletrajzukat: Neves emberek biográfiája mindig ér­deklődésre számot tartható esemény, különösképpen érdekes le­het azonban egy Csontos Vilmos-típusú ember memoárja. Hi­szen jól tudjuk: Csontos úgy lett költő és maradt mindmáig költő, hogy nem hagyta el faluját, mai napig Zalabán ál. Ho­gyan látja egy ilyen költő a világot,, a történelmet, korát? A „Gyalogút" ezekre a kérdésekre adja meg a választ. Egy marék aprópénz címmel jelent meg a szlovák próza egyik legkiválóbb képvise­lőjének. az „Üveghegy“, az „Örák és percek“, az „Idegenek“ és más kiváló írások szerzőjének, Alfonz Bednárnak legújabb re­génye Hnbik István kiváló fordításában. Különleges módszert választott Bednár legújabb müvében a valóság minél hívebb, ugyanakkor meghökkentő és izgalmas ábrázolására: egy kutya mondja el kutyatársainak a „tálká­jában“ történteket. Fülöpkéml... — szólított meg. így hív; Fülöpke, Fiilöp- kém vagy Füll, illetve Fűliké, de erre ritkábban jár rá a nyel­ve. — Fülöpkém, te vagy az egyetlen vigaszom, szavamra, az egyetlen, mondta, és hosszú, magas termete összecsuktott, a- mint elhelyezkedett a fotelban, mellső lábaimnál fogva felemelt és a térde közé vett... Nem nehéz, persze kitalálni, hogy a falka egy ízig-vérig mai, s a mai élet minden problémájától megpróbált családot jelent. Alfunz Bodnár legújabb regénye a mai szlovák próza egyik legkiválóbb teljesítménye. A szlovák próza, nevezetesen a legifjabb próza jeles kép­viselője Ladislav Ballek, akinek Két kisregény címmel jelent meg kötete Rácz Olivér fordításában. Az első kisregény címe „Menekülés a zöldellő rétre“; 1987-ben jelent meg. s két díjjal is jutalmazták, a Slcvensky spisovatef könyv­kiadó díjával és az Ivan Krasko irodalmi díjjal, a másik kis­regény pedig, az „Égővörös liliomok“ 1969-ben jelent meg, s ugyancsak osztatlan elismerésben részesült. Ballek mindkét müve a magányos lélek, a társadalom elől menekülő, illetve a társadalom után vágyakozó ember problé­máját boncolgatja. A Menekülés a zöldellö rétre főhőse tuda­tosan és tervszerűen fordít hátat a társadalomnak; az Cgövörüs liliomok öregembere pedig valósággal a csodavárás megszál­lottságával sóvárog társ, társaság, tehát végső soron a tár­sadalom után S még egy jelentős regénye a legifjabb szlovák prózalró- nemzedéknek: Ivan Izakovté: Rekviem című írása, amely Tóth Elemér fordításában jelent meg ma­gyar nyelven. — Szeretlek, éjszaka, büszkén vállalom ezt a szerelmet. Tu­dom, hogy csak veled szakadhatok el mindentől, és térhetek be oda, ahová éppen eszembe jut, tehetem azt, amihez ked­vem van, Ö, és ez a csend, az éjszakából a lámpa sugarával kihasított sziget megfizethetetlen csendje. Téged jobban sze­retlek, mint őt — kezdődik a regény Urai bevezetője. A regény egyik cselekményszáma a Szlovák Nemzeti Felke­lés történelméhez kapcsolódik, amelynek egyéni-emberi és kö­zösségi arculatát a szerző újszerű, tömör megfogalmazásban ábrázolja a küzdelem hozta emberi helyzetek érzékeltetésére. A történelem másik vonalán a maga kétidejű, illetve több ide­jű metamorfózisainak egybevetítéséböl fejlődik ki egy szerelem tragikus története. A mű megformálásában alkalmazott folyto­nos többidejüség — a modern regényírás ismert módszere — jó eszköz az fró kezében a dolgok ellentéteket hordozó érzé­keltetésére. S egyben a regény drasztikusan mozgalmas vagy tragikusan érzelmes történetei mögé mélységet, távlatot nyit: teret, ahol a történetek általános emberi vonatkozásai, élet, halál hangjai rezonálnak. Idézzük példának az utolsó sorokat': — Hogy mit felejtettem el? Befejezni a történetet? A Má­riánál? Vagy a Péterét? Hogy mind a kettőt? Hát az én történetem? Tessék: MARIÁN: Az ember nem születik bősnek. 'PETER: Életfogytiglani halálra ítéltek. EGO: Habal, habalim, vek hol habail

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom