Új Ifjúság, 1973 (22. évfolyam, 1-52. szám)

1973-03-20 / 12. szám

4 új ifjúság----------------------------­Az anyák megmentőjének szülőházában a Semmelweis Orvostörténeti Múzeumban ■ Budán, a Várhegy déli lábá­nál, a Tabánban áll egymagá­ban egy egyemeletes öreg é- pri let: Semmelweis orvospro­fesszornak, az anyák megmen- tójének a szülőháza. Itt szü­letett 1818-ban a későbbi nagy kutató és felfedező, akit szü­lei Ignác Fülöp névre keresz­teltek. Édesapjának ebben a házban volt, az akkori idők ke­reskedelmének szokásai szerint, fűszer-, vegyes, festék- és, 11- , latszer-kereskedése A család Is ebben a házban lakott. Nevének német hangzása miatt sokan kétségbe vonták Semmelweis Ignác orvospro­fesszor magyarságát, sőt egye­nesen elorozták őt nemzetétől. Édesapja a tabáni házban 1846. július 11-én meghalt. A család a szomorú eseményről magyar nyelven adott ki gyászjelentést, noha abban az Időben Budán még inkább a német sző járta. Ha Semmelweisék nem ma­gyarnak tartják magukat, ak­kor ez a gyászjelentés Is né­metül íródik. Sok idő telt el, amíg Sem­melweis Józsefnek a „Fehér E- lefánthoz“ címzett vegyeske­reskedéséből Semmelweis Or- vostörténett Múzeum lett. Ez a ház ma már európai hírnévre tett szert. 1908-ban emléktáb­lával jelölték meg. A táblán ez állt: „Itt született 1818. július 1-én Semmelweis Ignác orvos­tanár, az anyák megmentője“. A második világháború majd­nem elsöpörte a házat a föld színéről, de aztán újjáépítve 1968-ban megnyílhatott mint orvostörténeti múzeum... Semmelweis pedig annyi há­nyattatás után végre végső nyugodalmat nyerhetett — im­máron ötödik nyugvóhelyén — 1964. október 15-én, egykori szülőházának falában; előtte Borsos Miklós „Anyaság“ című szobra áll őrt. A múzeum emlékszobája a nagy orvoskutató utolsó otthoni szobáját Idézi. A falakon fest­mények; szüleinek ismeretlen festőtől származó pprtréja, ró­la és feleségéről Canzi Ágost által festett akvarellek. A Sem­melweis család csoportképe és a barokk dolgozószoba garni­túrája mutatja azt a környe­zetet, amelyben Semmelweis u- tolső éveiben élt. A terem falán a következő idézetet olvashatjuk: „...min­den kérdéses volt... csupán a halottak nagy száma volt két­ségbevonhatatlan valóság...“ Semmelweis írta 1861-ben, a- mikor orvostársai nem akartak hitelt adni óriási jelentőségű felfedezésének. Az élet, a gya­korlat csak halála után igazol­ta őt. Az első elismerést a Szentpétervári Orvosegyesület­től kapta 1863-ban. Megvan valamennyi tudomá­nyos munkája: vitairatai, életé­nek főműve, a „Die Aetilogie der Begriff und die Prophyla­xis des Kindbettfiebers“ és e- gyetemi tanártársaihoz tanai védelmében írott nyílt levelei. Megmaradt egy boncolási jegy­zőkönyv a Rőkus-kórházi mű­ködése idejéből, sajátkezű alá­írásával ellátva. De ott vannak a felfedezését mindvégig el nem ismerők, az ellenfelek ki­csinyes féltékenységét tükröző könyvek is. Az egyik német nyelvű könyv szélére Semmel­weis magyarul írta oda a meg­jegyzését: „Nem, nem, Siebold uram!“ A vitrinekben a római kori sebészeti eszközökön kívül ott van egy honfoglalás kori ko­ponya és egy afrikai varázsló gyógyító csontja is. A legősibb „gyógyító“ eszköz mellett lát­hatjuk a későbbi századok gyógyeszközeit: őst szaru gyógyszertartót, XVI. századi patikamozsarat, XVII. századi koponyafúrót, XVIII. századi klistélyt. Meghatározhatatlanul régi bábaeszközök, égetésre, fertőtlenítésre, vérzéscsillapí­tásra szolgáló vasak; érvágók, gégemetszök, sebkampók, fog­húzó szerszámok, gyógynövény­éé tinktúraprések, tégelyek. U- tólag nézve is megborzongtató az a köpölyöző, amelynek 16 pengéje 16 apró sebet ejtett egyszerre az érvágásra diag­nosztáit betegen. Egy metsze­ten egy 1475-ben lezajlott transzplantáció látható. Igen érdekes egy XVII. szá­zadi alkimista laboratóriumi felszerelése, valamint egy XVIII. századi orvosi útiláda, benne a szükséges gyógysze­rekkel és egyéb eszközökkel. Mint az első világháború előt­ti katonaláda. íme, ez .volt a mai orvosi táskák őse.' Mindezeket a tudományokat már az ókortól kezdve írásba, könyvekbe foglalták, hogy a nehezen megszerzett tudás ne menjen veszendőbe. Az emlékek, a dokumentu­mok a mai kor emberének és orvosának egyformán azt mond­ják: hogy önfeláldozó embe­rek, a hivatás megszállottjai nélkül ma nem tartana ott az emberiség, hogy a legveszedel­mesebb kórokat képes leküzde­ni. A múlt gyógyító nagyjaira emlékeztetnek azok a haszná­lati tárgyak, amelyek annak i- dején tulajdonosukat életük vé­géig elkísérték. Ilyenek pl. Schwartzer Ferenc zsebórája, Politzer Adám bécsi 1848-as ko­kárdája,- Than Károly ősmik­roszkópja, Balassa János pro­fesszori kinevezése. Deák Fe­renc is „jelen van“ az orvos- történeti múzeumban. Egykor fából kifaragta a híres Balas­sa professzor kezét, és ez a faszobrásznak is becsületére váló munka is itt látható. Táncsics Mihály 1870. ápri­lis 23-án kelt bizonyítványa ázt igazolja, hogy dr. Egei József szerencsés szemműtétet vég­zett a sok szenvedést kiállott forradalmáron. Itt van az első magyar orvosnő, Hugonnay Vil­ma képe, és az 1871-ben el­sőként megjelent magyar gyógyszerkönyv. Az egyik falon hatalmas tér­kép, a XVIII. századi Magyar- országot ábrázolja, rajta meg­jelölve, hogy az ország mely városaiban működtek abban az időben gyógyszertárak. Láthat­juk rajta Szlovákia egykori gyógyszertárait is. A budapesti Semmelweis Or­vostörténeti Múzeum és ennek minden anyaga azt bizonyítja, hogy imndig akadnak emberek, akik a tudományért, a haladás­ért képesek mindent feláldoz­ni. Végül hadd szóljunk egy má­ba átnyúló dokumentumról is. A galántai származású dr. Fo­dor Józsefről és fiáról, dr. Fo­dor Gézáról van szó. Horvátor­szágba sodorta őket a sorsuk. Dr. Fodor József hosszú ideig az akkori Abbáziában, majd Fiúméban dolgozott és nagyon sokat tett e városok közegész­ségügyéért. Fia az első világ­háború idején Zágrábban la­kott, és amikor behívták kato­nai szolgálatra, a zágrábi helyőrségi kórházban kapott beosztást. A horvát nép nem felejtette el dr. Fodor Géza emberbaráti magatartását. Szlo­vákia népe, közelebbről Galán- ta, büszke lehet fiaira. Dr. Fo­dor Géza 1927-ben halt meg Zágrábban, sírját emlékoszlop­pal jelölték meg. Keienváry János Emlé­keztünk Hodossy Gabriella Több más iskolához hasonlóan a Vydranyi Kilencéves Alapiskola vezetősége is emlékversenyt- szervezett a kisiskolásoknak „Ki tud többet Petőfiről?“ címmel. A gyerekek az osztálytanítók irányításával örömmel lát­lak munkához és a már tananyagként is átvett költe­ményekhez jó néhányat hozzátanultak. A célunk az volt, hogy a magyarságnak e lánglelkű költőjét — if­júkorának küzdelmes éveit, bátorságát, kitartását, a szülőföld, a haza, a nép szeretetét — versein át köze­lítsük meg, hogy a gyönyörködtetés mellett felhívhas­suk gyermekeink figyelmét az igaz hazafiságra, a nép őszinte szeretetére. Jólesően tapasztaltuk, hogy elképzelésünk termő ta­lajra talált a gyermekek körében. Szinte napról napra nőtt azoknak a száma, akik Petőfi verseivel, útirajzai­val, a Petőfiről szóló könyvekkel ismerkedtek. Meg is látszott a vetélkedőnk színvonalán. Szinte a nagyobb diákokhoz is beillő tudással adtak számot a költő éle­téről, és mondták el gyönyörű verseit. A legkisebbektől a legnagyobbakig mind-mind bát­ran feleltek; a legjobbaknak a neve is hadd álljon itt: Varga Gyuszi, Pongrácz Albinka, Mészáros Ildikó, An­gyal Alica, Hodossy Gabriella, Zöld Gabriella, Sárközi Zsuzsa és Póda Margit. A zsűri Hodossy Gabriellát niég külön dicséretben is részesítette. A versenyben résztvevők a helyi nemzeti bizottság jóvoltából még apró kis ajándékokat is kaptak. Emlékversenyünk teljesítette küldetését. Elégedettek voltak mind a tanítók, mind a diákok, hiszen Petőfi járt közöttünk... Miklós Tiborné, igazgató Keszi Zsuzsa tmm A Koós-féle sláger óta a fiatalembert mindenki Kapi­tánynak hívja a faluban. Fene tudja, miért — rára­gadt e név. Nem haragszik érte, sőt büszke rá, s hízel­gőén így is szólíttatja ma­gát. Még az anyját is rá­szoktatta, pedig Marosa. né­ni szájából igazán esetlenül hangzik: főztem neked hús­levest, Kapitány. Marosa néni gyakran mondja a fiának: — Igazán komolyabbat vehetnéd azt a folit, éde fiam. — Édes Kapitányom javítja ki az anyját az if­jú, de a nevezett lányról nem hajlandó beszélni. Bezzeg, ha a kocsmában, sör mellett a barátai hoz­zák szóba a lányt... akkor bezzeg beszél — Joli! — mondja és le­gyint. — A Kis Virág. Hát mit gondol, konzervdoboz­ban születtem én. Végigjár­tam vele a tavalyi nyarat, végigcsináltam úgy. hogy az ellen nem lehetett szava. Rendesen, fájául viselked­tem, és komolyan Is gon­doltam a dolgot. De a te­remtőjét, nem vagyok én se fából. Mikor az aratóbálon finnyáskodott, dühös lettem, de azért másnap este már náluk voltam, nem haragud­tam rá. Ott is maradtam es­tig, méghozzá kettesben ve le. Azért is ment el bizto­san az anyja, hogy úgy maradhassunk. De hát kü­lönben is. Akkora az a ház, hogy ott tizenöt pár se za­varhatja egymást,'no nemi? Nem erőszakoskodtam én vele. Szóból ért az ember, nemi? Megmondtam neki, hogy szeretem, ó is meg­mondta nekem, de hogy 6 teljesen nem lehet az e- nyém. No... Bizalmas barátnőjével, Er­zsivel, Joli is sokat beszél az ügyről, mert hát bántja őt. Joli emlgy meséli: — Ha nem, akkor nem, mondta S. Megkérdeztem tő­le, hogy ml történik akkor, ha nem? Talán szakít ve­lem? Nem, hogy nem sza­kít. de addig, míg az isko­lát be nem fejezem, füg­gesszük fel a kapcsolatot. Tudom is én, hogyan, miért, de belementem az egyezség­be, mert én is úgy láttam jónak. Igen ám, de tudod, számára ez azt jelentette, hogy az elkövetkező két év­ben csak köszönünk egy­másnak, és semmi több. Ök- tondi fejemmel csak később értettem meg, hogy ez mit jelent. Két évig Ő majd éli a maga életét, azt csinál, amit akar, flörtöl az olyan lányokkal, mint a Magda, a Tercsi meg a többiek. Meg­értettem, de haragudni nem tudtam rá. így hát egy hó­nap múlva, mikor megint randira hívott — elmentem, mert szerettem. Az elején rendes volt, aztán megint ugyanazon vesztünk össze, *s a végén úgy váltunk el, hogy ő ismét a „felfüggesz- lést“ javasolta, de én kémj- ‘elen voltam azt mondani, hogy jobb, ha abbahagyjuk. Azóta eltelt a tél, Joli romlatlan tanulmányi ered­ménnyel végigcsinálta a limnázium második osztá­sának első felét, de Kapi­tányról nem tud megfeled­kezni, állandóan rá gondol, és úgy érzi, nagyon szere­ti, bár nem tartja tisztessé­gesnek, ahogy viselkedik. Erzsinek egyszer nagyon bi­zalmasan azt is bevallotta, hogy neki nem érzelmi, egy­szerűen csak gyakorlati megfontoltságból vannak ki­fogásai az ellen, amit a Ka­pitány követel, mert annak, ki tudja, milyen rossz vé­ge is lehet; ő pedig végig akarja járni az iskolát, ha törik, ha szakad, és főisko­lára akar menni. Világosan megmondta Kapitánynak-, hogy véleménye szerint egy főiskolás lánynál már ter­mészetes, amit követel, de amíg az gimis, addig lehe­tetlen. Kapitány azt válaszolta, hogy ez így mind szép és jó, de csak szóban állja meg a helyét, nem pedig a valóságban. Telik-múlik az idő, most már tavaszodik is, és Jolit csak gyötri-gyötri a dolog, kínlódik, hiszen szerelmes, és nem úgy lát­ja a helyzetet, önmagát meg Kapitányt se, ahogy kéne. Nem gondol arra, hogy nem is biztos az az erős szere­lem. Nem tudja, talán nem is akarja magában felül­vizsgálni saját érzelmeit, vagy talán a fantáziája, az emberismerete szegényes ahhoz, ogy vigasztalódni tudjon. Ázt hiszi, az az e- qyetlen út, amely most Ka­pitány türelmetlensége foly­tán olyan kanyargós lett, Kapitány meg valóban ö- szlntén gondolta javaslatát. Valóban úgy érzi, maga is vonzódik falihoz, szereti, jó feleséget lát benne, és egy percig sem mond le róla, hogy feleségül is' vegye. De persze nem most! Majd! A mikor Joli már férjhez me­het, s mikor ő majd nősül­ni akar. Az még épp jókor, két-három év múlva lesz. Addig éli az életét, meghá­romszorozza a bankbetétjét, és tavasszal feltétlenül meg­veszi a kocsit. A kocsi majd enyhít a problémán. Rend­szeres időközökben próbál­kozik majd Jolinál, s ha nem, hát nem. A kocsi be- lemenősebb lányokig is el­viszi Kapitányt, s ha majd eljön az ideje, szépen visz- sza is hozza Jolihoz, akink­kor majd ígérete szerint kötélnek áll. Kapitánynak fó szakmája van, tavasszal megveszi a kocsit. Ha nősülni fog, lesz elég pénze az építkezéshez. A telket az anyja már rá is íratta a nevére. Kapitány­nak szent meggyőződése, hogy modern srác. Jól lán­col, gyakran mondja, hogy ól rájt, tankjú, de azért magyarul is tud; Jolinak a- ny any elvén mondja el ér­zéseit: „Nem tudok nálad nélkül élntl" Persze nem­csak hozzágondolja, hanem hozzá Is teszi: „Illetve két esztendeig majd csak kibí­rom valahogy.“ Jolt is érvelni próbál, és . legszívesebben ő is egy slá­gert idézne, mondván: „Nem ' vagyok én apáca!“ De inkább nem mondja mert tudja, hogy Kapitány egyből azt vágná rá. hnmy: „Igenis, apáca vagy!" Már pedig Joli szerint ez nem l- gaz. Csak hát olyan nehéz lenne bebizonyítani... KESZELI FERENC Sláger és valóság

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom