Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-12-12 / 50-51. szám
16 KGSZELI FERENC SOROZATA . ELSŐ RÍSZ 1845 márciusának utolsó éjszakáján egy huszonkét esztendős, ifjú segédszerkesztő a pesti Vadászkürt-szállóban barátaitól, pajtásaitól búcsúzik. „Díszes hivatalába beleunván“ — utazni indul, s az alkalomra búcsúverset ír. Petőfi Sándornak hívják. E nevet akkor már sokan ismerik, tisztelik. . „Történt az indulás ápr. 1. 1845. a pest-eperjesi gyorsszekeren. Ezt csak azért mondom el, nehogy valaki , azt gondolja, hogy saját alkalmatosságomon u- taztam légyen. Nem tartok ekvlpázst.“ Százhuszonhét esztendővel később, nem kis izgalommal én Is erre az útra indulok. Petőfi nyomában. Utam „forgatókönyveként“ Petőfi Oti jegyzeteit viszem magammal, és nagyon sok- fel-felidézödő verssort, melyek közül most a Jövendölés utolsó négy sora cseng ki a ieghangosabban. „Anyám az álmok nem hazudnak; takarjon bár a szemfödél: Dicső neve költő-fiadnak, Anyám, soká, örökkön él.“ Az idézet elkerülhetetlen, hiszen én már a jövendőt írom: azt, hogyan élt. A hitelesség, a stílszerűség kedvéért utazni nekem is gyorsszekeren lenne jé, ám az azóta sokszor forradalmasított közlekedés „kényszerű lehetőségei“ eleve kizárják — repülőn ülök. A szlovák fővárosból, az ország keleti metropolisa, az Oti jegyzetek első állomása felé re- .pülök. Alattunk a Tátra. A mélyben kitárulkozó látvány ml mást Is juttatna eszembe, mint Az Alföld kezdősorait. „Mit nekem te Zordon Kárpátoknak Fenyvesekkel vadregényes tája! . Tán csodállak, ámde nem szeretlek, S képzetem hegyvölgyedet nem járjál“ Amit e versében megír, ezt egy esztendővel később az Oti jegyzetekben — most már a helyszínen ismét elmondja, V- , .... Ha élne, az Alföldet ugyanúgy szeretné. Jobban. De: ha élne, s e négyezer méternyi magasból • tárulkozó látványnak lehetne részese, talán az egyetlen lenne ma, aki a legnagyobb csodálattal tudná e képet s az embert bámulatossá fejlődött képességét, eredményét, a' repülést megénekelni. Enpél is Inkább, ha most támadna fel. „Utam Aszódtól Kassáig szót sem érdemel. Miskolcig már voltam, azon túl még nem, s így Kassa volt az első hely, mely kíváncsiságomat igényeié. Utazásom harmadik napján estefelé végre megláttam a kassai gót templomot, mely a város közepén, .úgy. áll, mint valami óriás barát sötét csuklyában. Maga a város szép, igen szép halott. Semmi é- let benne.“ A gép ereszkedik, látom én is a „gót templomot“, s innét felülről a hasonlat még igazibb, még inkább találó. Nem rá fogás, ha azt mondom: jellemző Petőfire. Ö a földről látta azt, mit mi a magasból csak az 6 szemével tudunk észrevenni. . A város azóta szebb, szép, és feltámadott. Nyüzsög benne az élet. Százhuszonhét esztendő telt eK, s igazi, új élete Petőfi ottjárta után pontosan száz esztendővel később, 1945-ben kezdődött. Valamivel korábban, a háború alatt az ottjártát jelző emléktábla lekerült a szálló homlokzatáról, de a Petőfl-év folyamán az évfordulót Szlovákla-szerte méltó tiszteletadással ünnepük meg szlovákok, magyarok egyaránt, s új kétnyelvű emléktábla kerül a Fekete Sas épületére. Mint fogadóvendég, nem ír elragadtatással a Fekete Sasról:- „Kassára úgy uzsonnatájt értünk, s: az eperjesi szekér csak másnap indult, s így az éj- jt'l* ott töltém. Gyalázatos fogadónak leggydlázatosabb szobájába esvén, restelltem otthon maradni. Bejártam a várost. Különben is az csalt kifelé, hogy — amint már többektől hallottam — Kassán Igen sok szép leány van, s ezek látásáért én mindig- örömest fáradok. De biz én egyetlen egy szép fehércselédet sóm láttam, kivévén. azokat, melyek föstve vannak címerül - imott-amott a boltok elébe; már ezek oly remekek, hogy Pestre is belllenénak,. ,ha. a Váci- utcába nem is, de a Václ-űtra bizonynyal.“ (. Járna Itt most, velem! Hű, de sok széplányhoz írna gyorsan versét. Mennénk az utcán mai ruhában, ő a régi, tüzes tekintettel, a régi bajusszal, régi szakánál. Néhányan megfordulnának s mondanák: odanézz, olyan, mint Petőfi volt. El sem hiszem, hogy nem ő az! A Fekete Sas ma is takaros, jókora ház. Ki tudja, milyen volt akkor, miért nem tetszett Petőfinek. Talán tudta, hogy az épület korábban börtön volt, s Kazinczy ott is raboskodott. Talán megérezte, hogy nem sakkal később ismét börtönként „szolgál“ majd, s barátja, Tompa Mihály is rabként Ismeri meg falait. Ma lakások, hivatalok vannak a Fekete Sasban. Egynéhány ajtón becsöngetek. Mindenütt Idős emberek nyitnak ajtót, s egy asszony kivételével mindenki tudja, hogy Petőfi hajdan itt töltött egy éjszakát. Az az ^asszony meg azt mondja, hogy ő itt negyven esztendeje lakik, de ilyen nevű lakóról sose hallott, erre a családra nem emlékszik. „Bevetődtem a színházba Is, hol német komédiások remekeltek a kontárkodásban.“ KI tudja, tetszene-e Petőfinek Beckett, ha ma vetődne be a város valamelyik színházába? Tetszene-e neki, ahogy ma színházat játszanak? Azt viszont nyilván jólesőn könyvelné el, hogy a város magyar nyelvű, állandó Tháüájában, a színház új épületében, százhuszonhét esztendővel később ünnepi bemutatót tartanak. „Eperjesen Kerényi Frigyeshez szállottam, s nála tölték egy hónapot.“ „Tompa is Eperjesen volt. Nevelőskö- dött. Kétszáz bankó forintért. Miska pajtáši rád illenének nagy druszád szaval: Megnehezült az idők viharos járása fölötted.“ A város fáklyás menettel, zenével köszöntötte az érkező költőt — számol be róla a Pesti Divatlap április huszonne- gyediki száma. Ha nem is a város, ' de annak főiskolás ifjal, kik már látatlanban is szerették, ismerték, lelkesedtek érte. Petőfi hálás szavakkal köszönte meg a megtlsztelést, sí az elkövetkező egyhavi, tartózkodás alatt számos közvetlen jő barátra akadt, kiknek ugyancsak nagy a részük abban, hogy arra az egy hónapra díszes szavakkal emlékezik. Hát nézzük, hogy él ma mindennek nyomai? . Egyetlen címet kapok, dr. Dobay Sándorét. A nyugdíjas jogász szívesen, lelkesen kalauzol, s útközben, a főutcán hozzánk szegődik egy másik idős patrióta, Gregor Endre is. Ballagunk az utcán. A líceum kapualjában, fekete márványtáblán Kossuth nevét olvashatom. Az épület ma is iskola. Falában Caraffa szobra áll, alatta a vértörvényszók áldozatainak névsora. Van Petőfinek egy színműtöredéke, a- mely a kutatói szerint itt ihletödött. Hőse Caraffa. Kár, hogy nem íródott meg, nagy kár. A bitorló, gyilkos Caraf- fáról ma többet tudna e kor. Pár száz lépéssel odébb díszes, öreg házak sorakoznak. Szépek, patinásak, híresek, az egész főutca ilyenekből áll. Az egyikben Tompa lakott, a másikban Kossuth, a harmadik Kerényi szülőháza s a negyedik az, amelyben élt, ahol Petőfit látta egy hónapig vendégül. Ma is lakásként szolgál. Horváth Rozália, hatgyerekes cigányasszony lakja a férjével. Nyolcuk közül senki sem tudja, hogy ki volt Petőfi. Pedig a gyerekek járnak iskolába. Rajtuk kívül is sokan lakják még a házat. Minden lakót persze nem tudtam megkérdezni, de a többi megkérdezett sem tudta, hogy ki volt, hogy itt járt az az ember, akinek nyomai felől most őket kérdezem. Horváth Rozália csak annyit tud, hogy tavaly bekopogott hozzájuk egy amerikai szépasz- szony, aki a gyerekeknek cukrot adott, s azt mondta, ő abban a szobában született, ahol most a Horváth szülők ágya áll. A szoba azonos azzal, amelyik hajdan Petőfi vendégszobája volt. Ablakából nézte a várost, az őt köszöntő diákokat, s talán ablakában fogalmazta meg: „Tudj'isten, olyan kedves város nekem ez az Eperjes; csinos, szép, zajos, vidám, barátságos tekintetű. Olyan, mint egy életteljes fiatal menyecske.“ A nyilván, a hat ittszületett verse közül is valamelyiket abban a szobában írta. A Mi kék az ég! című vers születésének helye azonban pontosan meghatározott. A Tarca folyócska fölött kis tahidon írta. A hídnak már hűlt helye, régen kiszolgált, ma új, kemény tartású betonhíd áll ugyanott. Ezen a betonúidon keresztül megyünk a Villetz-hegy felé, ahol a költői verseny színhelyét kőobeliszkkal Jelölte meg a kegyelet. Az obeliszkon ott áll hármuk neve, Petőfié, Tompáé és Kerényté, ott áll a felirat: Költői verseny, és annak dátuma, 1.845. A nevek fölé díszes lantot véstek. Kísérőim sokadszor, én először állok e helyen. Meghatódottságuk jogos, csak hogy amíg ők a nagyok járta színhely, úgymond, történelmi levegőjétől hatód nak meg, addig én mindezen túl, az ő meghatódottságuktól is meghatódom, . s jobbnak látom el sem árulni nekik azt, amit nem tudnak, ami tény, ők úgy hiszik: itt, pontosan ezen a helyen zajlott le a költői bánnasverseny, s ott, a szomszédos domb oldalán állott az erA Fekete Sas tagadó, amely nagyim nem tetszett Petőfinek Talán tudta, hogy az é- piiiet korábban börtön vnlt, s Kazinczy ott is raboskodott. Talán megérezte, hogy nem sokkal később is börtönként „szolgál“ majd, s barátja, Tompa Mihály is rabként ismeri meg falait Egy nőnapot töltött Herényinél. Akkori szobáját ma is lakják, de nem tudják, ki volt Petőfi — pedig a hal gyerek közül négyen iskolába járnak A költői verseny helyét jelölő oheliszk. Vozarik bácsi a kertjében — az erdei lak helyét mutatja. dei lak, melyről nem kevés festmény, rézkarc, legenda született. S mindeb-, ben az a legszebb, hogy míg az obeliszk talán valós, talán csak elképzelt helyen áll, addig az erdei lak a valóságban soha nem létezett. Nemcsak a versek, hanem az utókor, nemcsak a festői, raj zolói képzelet, hanem a^ utókor regélő- legendázó, kedves lokálpatrióta fantáziája teremtette meg az erdei lakot; a- mely ha bármilyen köböl is épült volna hajdanán, sosem állna ott olyan la-, dönthetetlenül, mint 'most, mint száz- egynéhány esztendeje, olyan gyönyörű tapinthatatlanságban, de annál Is. szebben: a képzeletben. Persze hogy kegyetlenség volna hát most, itt a helyszínen egy irodalomtörténeti pontosítással ledönteni mindezt Alább sem szívesen teszem, inkább bi-, zom Tompa Mihályra, aki hagyatékában, emígyen Írja meg, mi is volt az erdei lakkal kapcsolatban a való igazság, elbfuí H.-vbőkl „1845-lk évben nevelő voltam Eperjesen, hol Kerényi... lakott. Tavasszal meglátogatott Petőfi bennünket, a még soha személyesen nem látott Petőfi. Gondol-. hatni, hogy mulattunk! Ifjúság... kedv... ragyogó álmok, szabadság, költészet jártak velünk s mosolyogtak ránk... • Egyszer azt mondja Sándor:, fiúk, írjunk valami verset együtt, ugyanazon tárgyról szóló verset, mely találkozásunk emlékéül maradjon. Elfogadtuk, meghatározván, hogy a tárgy „az erdei lak“ leend. Ez a szobában történt... Sokat beszéltek akkor a hírlapok, s későbben magam is hallottam ifjabb e- perjesi lakosoktól, olvastam helyleírók, átutazók kinyomtatott úti-jegyzeteiből, hogy látták a mi erdei' lakunkat, mű- 'attak körülötte s emlegették a három versenyző költőt. Sőt pár évvel ezelőtt azt írta egyik eperjesi barátom, hogy a lakot díszítik,1 készüljek, mert ünnepély lesz benn, mihelyt a tavasz eljön, s én mint a háromnak megmaradt agyi-' ke leendők az ünnep bőse. íme a soha nem létezőből, miként csinált a képzelet létezőt, mettt hiszen mi. semmi' kunyhót nem Jattunk, képzeletbeli volt minden: de azért most is mutogatják Eperjes bércei között az általunk megénekelt kunyhót. — Mosolyogtam, de nem . nyilatkoztam, valóságos barbarizmus lett volna lerontani.. á köz-,., vélemény, illúzióját, költészetét '-Meny-' nyi minden úgynevezett nagyság születik ekképp a történetben.“ Eddig hát Tompa Mihály. Mi meg átmegyünk a szomszédos ■domboldalra, oda, ahol a képzelet a lakot megépítette. Egy takaros erdei villa kertjébe esik e pont, ahol most a gazda maga tákolta fáskamrája áll, s nagy farkaskutyája is Itt csahol kikötve. Vo- zárlk bácsinak hívják a gazdát — ma- . gányos, szomorú özvegyember. Akaratlanul is mogríkatom szegényt, mert elhunyt feleségéről kérdezek, aki állítólag nagyon törődött az obeliszkkel, védte, ápolta, de a követ körülvevő vaskerítést nem tudta a tolvajoktól megmenteni. Ellopta valaki. Aztán százhúsz esztendővel korábbi adásvételi szerződésről beszél, amelyet most nem tud megmutatni. A szerződés állítólag azt igazolja, hogy apja akkor vásárolta meg ezt a telket. Az öreg az apját is megsiratja, s elmondja, hogy ő még emlékszik rá, amikor 1904-ben apje lebontotta az „erdei lakot“. És megmutatja pontos helyét. 0 akkor ötesztendős volt. Ha mindez így igaz, akkor arra lehet következtetni, hogy Petőfi ólt járta után — legkorábban — hét esztendővel később Itt valóban állhatott egy épület, amelyre ráfogták, hogy az a meg- verselt lakkal azonos. A Tompa-hagyaték tényei pedig ezt a feltevést erősítik, ha egyszer az ünnepségre hívó levélben az erdei lak feldíszítéséről írnak. Merészkedem azt hinni tehát, hogy Vozá- rik bácsi apjá céltudatosan, a versekben megírt, megképzett épületet a valóságban utánozta le, s az Idő teltével szaporodó zarándokok, a Petőfi-, Tompa- és Kerénvt-tisztelők előtt a kedves turpisságot „elhallgatni volt kénytelen'“, mert nyilván senki sem kérdezte tőle, hogy mikor épült a lak. S mivel szomszédok akikor se voltak, most sincsenek — cáfolatuk nélkül még a múlt század végén hiteles valósággá vált az erdei lak mítosza. Az egyhavi ttt-tartózkodás alatt sokat járta a vidéket, s mint mindenütt, itt is előszeretettel kereste fel a várromokat, mint ahogy mindenütt, szép lányon is gyorsan megakadt a szeme. Kijárt a Táborhegyre, megnézte' Sáros romjait, úgy írja, A rom panasza című verse ide. vonatkozik, de a versnek nincs nyoma, nyilván egy cenzor kezén tűnt el hajdanán. Sáros már akkor Is rom volt, s azóta szinte az észrevőtlenséglg koptat-;, ta az idő. Ceméte fürdőre is-kiment, a- hol nevének kezdőbetűit - egy óriás bükkfa őrzi. Állítólag saját kezével véste be. Áz erdész szerint Kerényi és Tompa nevét Is őrizte két másik fa, a- melyeket a századfordulón- kivágtak. (Folytatása következik)
