Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-12-12 / 50-51. szám

im Lj~ma^in: gr\

p \Vr<,IM.iis

Rendben van. Megértem, hogy 02 a világ rendfe, hogy az öregek átadják egyszer helyüket a fiataloknak. Ml Is biztosan így

foglaltuk el helyünket annak ideien, de az is biztos, hogy nem o- lyan durván, tapintatlanul, mint azt ma teszik, Hogy csak egy példát mondjak, itt vagyok mindjárt én. Nem azért, mert rólam van sző, de a magam dolgát ismerem a legjobban. Nem tagadom, sőt ma ts az a véleményem, amit eqy-két év előtt kijelentettem a hivatalban /rendőrség, bűnügyek — qyil- kosságt osztályI, hogyha észreveszik, hogy hülyülök fezek voltak a szavaim), akkor a2t sok körültekintéssel közöljék velem, hogy beadhassam nyugdíjazás) kérvényemet, Hatvankilenc éves vagyok, előfordulhat, hogy az érelmeszesedés kikezdi agytekervé- nyeimei és én nem szorultam arra, hogy kíméletből tartsanak. Azt már nem. Hallottam elég megjegyzést, hogy nehéz a szolgálat, hogy mennyi erő kell áhhoz, hogy.,1 hogy az ember néha éjszakákat nem alszik és a többi, de sosem vettem észre, hogy ezek a megállapítások talán rám vonatkoznak. Igaz. hogy különösen nehéz terepre nem engednek már évek öta, Ipedig én mennék, nem igaz, hogy nincs hozzá erőm), de azt hiszem, hogy nem ts az a leo- foetosabb. A legfontosabb az az agymunka, és a tapasztalat. Márpedig ötven éve lesz hamarosan, hogy elkezdtem ezt a munkát...

Hogyan történt? Ügy történt, hogy a kerületi főnők magához híva ott és a következőket közölte velem. Hogy most, addig, amíg nem akarok nyugdíjba vonulni teljesen egyetértenek azzal, hogy csak mint vendég látogassak el a rendőrállomásra, ahányszor csak föl esik. Akár minden héten háromszor ts. Ott lesz ez íróasztalom, a szekrényben az eddig is használt polcok, tehát semmi sem változik, csak meg akarnak kímélni a munkától. Hiszen biztos,hogy jövőre vagy már az év végéig beadom a kérvényemet.

— Nem tudom feleltem. — Erre nem gondoltam, de majd gondolkozom rajta. Ügy véli, hogy 'itt lenne az ideje,..?

— Hallgasson ide. Ered —, hangzott a válasz, — mi senkit sem küldünk egyenesen nyugdíjba, de hozzá vagyunk szokva, hogy a szervezet fiatalítása természetes folyamat.

— Helyes —, válasozüam. — Ez tényleg helyes dolog, de talán vannak kivételek ts. Vannak különösen...

Persze nem folytattam, amit a- kariam, hanem távoztam az irodából és nem hiszem, hogy tévedek, amikor azt mondom, hogy Frank éppen azt magyarázta, Nat Hob- sonnak, hogy .hiába, a klikker már nem működik ügy, érted...?“ Pedig Frank legfeljebb két évvel volt fiatalabb mint én, és mtért nem mondta a szemembe, ügy a- hogy megkértem őket, mindegyiket, hogy szóljanak, ha ügy gondolják, hogy kezdek hülyülni? Mert, persze, csak rólam lehetett szó.

Abból nem lesz semmi, hogy én vendégségbe járok be a rendőr- állomásra. Beadtam a kérvényemet. Nancy la féleségem) homlokon csókolt, mikor meghallotta a nagy eseményt, csak azon vesztünk azonnal össze, mert örömteli

felkiáltására, hogy vasárnap ünnepélyesen együtt megyünk a templomba, kijelentettem: azt már NEM! Eddig sem mentem volna, ha ez az ócska ktsoáros nem tartja számon közhivatalnokaink magatartását. Ettől eltekintve a- zohban be kellett fordulnom még- egyszer az életben Starek tlszte- lendőhőz, mert biztos, hogy a mült vasárnapi prédikáció alkalmával ott felejtettem a templomban az ünneplő kalapomat.

Starek tisztelendő úr valahonnan nagyon messziről került ide ezelőtt iíz-tlzenkét évvel. Egy hal éves fiúcskát hozott magával és feleségét Fanny asszonyt. A fiúcskának nem volt sem apja, sem anyja és a tiszteletes házaspárt kegyeletből vette magához. Ezt mindenki tudta, mert a tiszteletes úr soha nem mulasztotta el az alkalmat. hogy ezt hangoztassa. Alkalom pedig volt, mert Tom, így hívták a gyereket, egy ktcstt különös legénykévé serdült. Nem szeretett iskolába járni, nem szeretett odahaza a papi házban, ha valaki beszélgetni akart vele, annak nem nézett soha a szemébe és amim tehette megszökött. Starek tiszteletes mindig azt fejtegette, hogy mennyi áldozatába került a gyereket megmentenie és a* imtlyen hálátlan. Hiába mondja neki napról napra, hogy becsülje meg magát, mert 6 sehol senkt, örüljön, hogy egy tisztes házaspár felkarolta...

A templom hátsó bejáratán mentem be, mert az közelebb e- sett lakásomhoz. Az aftót nyitva találtam, amt jó fel volt, azt jelezte, hogy a tiszteletes úr bent van az imaházban. Nyugodtan mentem tovább, de a következő félig nyitott aftón keresztül beszélgetés hangja ütötte meg a fülemet.

— Te csirkefogó, — fedett valakit a pap, bár tudtam úgyts, hogy kit, — itt az Ideje, hogy elszegőd) végre, nekem elegem van belőled. Ne ts lássalak többet. amint belépsz Henderson úrhoz. te hálátlan senki.

— Hihihi — röhögött Tom. Röhögése természetellenesen hatott. — Vegye tudomásul: tudom, hogy esők azért szedett föl, hogy azt htgyjék magáról, hogy milyen jó ember. Hlhlhi. fis vegye tudomásul, hogy láttam, amikor megfojtotta Maryt.

Megdermedtem. De ez nem volt minden.

— fis azt is hallottam, folytatta Tom — mikor mondta Fanny néninek, hogy mit csinált és Fanny néni azt mondta, hogy majd segít magán még egyszer az életben, maga mániákus. Hogy lehet gyereket csinálni —, mondta —, egy ilyen hülye lánynak?

Csak egy pofon csattanását hallottam Halkan visszavonultam.

Nem leheti Nem, ez lehetetlen.

Mary egy kicsit gyenge elméjű fiatal lány volt. Mindenki ismerte a városkában. Nagyanyjával élt. Nem, ez lehetetlen. Starek nem volt több ötven évesnél és elképzelhetetlennek látszott, amit Tom a szemébe mondott.

Ha előbb megyek a városba és csak azután akarom felkeresni a templomot, akkor már tudom a történteket. Szegény Maryt valóban halva találták a liget egy bokrokkal teleültetett részén. Megfojtották, de a holttest közelében megtalálták a gyilkos zsebkését, amit a dulakodásban elveszthetett. Nem volt nehéz megállapítani, hogy a zsebkés Tom tulajdonát képezte.

Tom tehát gyilkos ts.

Nehéz lenne letmi a város elkeseredését. Az egész város Tómat kereste, aki úgy eltűnt, mintha a föld nyelte volna el. A másnap reggeli újság már hozta a tiszteletes és felesége kétségbeesett nyilatkozatát. Tómnak se híre, se hamva.

Két nappal később találtak rá. Ugyanazon a helyen, ahol a lány holttestére. Tom megmérgezte magát. A maradék patkányméreg ott volt mellette.

Néhány napig küzdenem keilen önmagommal. Elmegyek a rendőrállomásra és elmondom, hogy kihallgattam a szerencsétlen fiú és a tiszteletes között lefolyt párbeszédet.

De a végén úgy döntöttem, hogy nem megyek. Minek menjek? Bn csak egy vén hülye vagyok. Mi közöm hozzá, hogy mt történik a nagyvilágban. Főleg- mtért avatkozzak az okosok ügyébe.

új ifjúság 17

C

liv# Enderman Ifinyitotta a Carter cég fogadószobájának üvegajtaját. A helyiség karácsonyi díszben állt. Sőt, az asztalnál ülő fiatal nőnek Is szalag csillogott a szőke hajában. Olyan volt, akár egy valkür.

— Utam, ön a ml cégünk ügyfele talán? — szőlítőtta meg.

— Egy bizonyos mértékig Igen — felelte Cltve.

— Akkor választhat magának ajándékot a karácsonyfánkról. U- tána majd még külön ajándékot is kap.

Clive csak most pillantotta meg az asztal mögött az apró csomagocskákkal teleaggatott karácsonyfát.

— A cég ötvenedik karácsonyát ünnepelek. Némelyik ajándék e- gészen értékes Clive kiválasztott egy rózsaszín csomagocskát a fa tetejéről. Kis ezüst öngyújtó volt benne. Eltette a zsebébe, és a szimpatikus fiatal hölgyet kérte meg, jelentse be Carberry Igazgatónál.

— Jack Maison a nevem — füllentette. — Es magát hogy hívják?

— Emily Hopkins... és öt óra u- tán szabad vagyok...

— Majd meglátom, hogy mit tehetek önért — mondta neki mosolyogva.

Emily azonnal bejelentette Wilmer Carberry igazgatónál, aki rövidesen fogadta Isi Amikor Carberry megpillantotta Clive kezében a 38-as kaliberű pisztolyt, megjegyezte:

— Az ilyen buta vicceket kikérem magamnak! — de az arca egy kissé megsápadt.

— Ki viccel Itt, barátocskám? Halálos komolyan gondolom a dolgot. Pénzt akarok, méghozzá sok pénzt.

Az «Igazgató elmosolyodott:

— Sajnos el kell szomorltanom. Nagyon kevés készpénzt tartunk Itt. Többnyire csekkel fizetünk.

— Az csak természetes — bizonyította Ctlve is. — Kontójuk van az Általános Kereskedelmi Bankban, Itt a sarok mögött. Nagyon megbízható bank. A csekk rendben is lenne.

— De...

— Kérem, ha lenne olyan kedves és megvárná, amíg elmondom az utasításaimat, Igazgató úr. Mondja, zavarná önt, ba Wilmer- nek szólítanám? — Nem várta meg a választ, folytatta: — Kérem, szóljon Emtlynek, hogy hozza be az üzleti könyvet, amelyben benne van a tegnapi bevétel.

— Izé... Maison úr, csak nem képzeli, hogy Ilyesmit büntetlenül megtehet—

— De bizony azt hiszem. Igazgató úr, illetve kedves Willi, bizony azt hiszem.

karácsonyi ajándék

Carberry megnyomott egy gombot, s Emily azonnal megjelent az ajtóban.

— Emily, kérem, hozza be nekem az üzleti könyvet.

A szőke hajó Emily gyorsan megtért, és a könyvet az Íróasztalra tette.

— Most kérem, nézze meg a tegnapi bevétel végösszegét. Ha nem tévedek, körülbelül 420 000 dollárnak kellene lennie.

Az Igazgató belenézett a könyvbe:

— A végösszeg 422142 dollár és 78 cent...

— No, látja, hogy nem tévedtem. Az apró most mellékes. Kedves Wilmer, lesz olyan kedves, és kiállít nekem egy csekket 420 000 dollárról.

— Az én aláírásom kevés az 1* lyen hatalmas összeghez.

— Természetesen, kedves Wtl- mer. Harry Newfield cégvezető úrnak is alá kell írnia.

Amikor Carberry aláírta a csekket, megkérdezte:

— És most mi legyen?

— Most behívja a gyönyörű Emllyt, és megkéri, hogy menjen el a cégvezetőért.

— Harry Newfield néhány perc múlva meg is jelent.

— Ide hallgass, Wilmer, ha arról akarsz velem beszélni, any- nylt mondhatok, hogy csak délután szolgálhatok vele — mondta Newfield, miközben rá sem nézett Clivere.

— Nem, nem arról van szó — mondta Carberry. — Az aláírásodra van szükségem egy csekkre.

Newfield leült, aztán meghök- kenve kapta fel a fejét:

— Ezt nem értem. Négyszázhúszezer dollár? Hiszen ez csaknem az egész forgótőkénki

Carberry bólintott, és a CUve kezében levő pisztolyra mutatott.

— Stimmel, barátocskám — szólalt meg Clive is. — A biztosító majd kártalanítja magukat. Írja csak alá, kérem.

Newfield végül is aláírta a csekket, de amikor távozni akart, Cltve olyan mozdulatot tett a pisztolyával, hogy Inkább ott maradt.

Turcsan László Illusztrációja

— Emily majd felveszi a pénzt. A bankban lói Ismerik. És most adla ki neki a megfelelő utasításokat. — ö maga nyomta meg a hívó gombot, és Emily szinte abban a pillanatban be is nyitott az ajtón.

Wilmer Carberry elmondta Emi- lynek az utasításait, hogy a csekkel menjen a bankba és vegye fel a pénzt.

— ötszáz dolláros bankjegyekben — Jegyezte meg Cllve.

A lány távozása után Cllve megkérte mind a két urat, hogy hívják fel a bank cégvezetőiét.

— Csak úgy, formaságból — tette még hozzá, és elnevette magát.

Amíg Emily visszatértére vártak, Cllve cigarettára gyújtott. Megkínálta Carberryt és Newflel- det is. Az új öngyújtójával adott nekik tüzet.

— Köszönöm a kedves karácsonyi ajándékot... — mondta, és nem vette észre azt a jelentőségteljes pillantást, amelyet az igazgató és s cégvezető váltottak. Emily csakhamar visszatért, és meghozta a pénzzel teli börzsákot. Cllve udvariasan átvette tóle és meggyőződött a tartalmáról. Emily kiment.

CUve pisztolyos kezét bedugta a zsákba és azt mondta:

— Az urak most lesznek olyan kedvesek, és szép lassan mennek majd előttem. A maga kocsija, Wilmer ott áll e parkolóhelyen.

Az autóhoz érve Carberry a kormányhoz ült melléje Newfield, Cllve pedig hátra telepedett.

— És most Wilmer, szép nyugodtan a nagyállomásra!

Amikor az autó a nagyállomás előtti kereszteződésnél megállt, Cllve kiszállt és pillanatokon belül eltűnt a járókelók forgatagában.

Három héttel később Cllve Enderman a Las Vegas-1 Grand Hotel teraszán üldögélt, és egy fekete hajú szépségnek udvarolt. Nem vette észre azt a három jelentéktelen külsejű urat. akik hátulról közelítették meg. Csak akkor vette őket észre, amikor már a kezén kattant a bilincs.

— Honnan tudlák, hogy én voltam a tettes? Hiszen nem szerepelek egyetlen nyilvántartójukban sem. Elóször történt meg, hogy valami törvényelleneset tettem, és azt hittem, hogy egyben ez lesz az utolsó Is...

A három detektív közül a legidősebb felelt neki:

— Az arcod a te szerencsétlenséged, flam. Emily olyan pontos személyleírást adott rólad, hogy mindjárt tudtuk, hogy nézel ki. £s azonfelül még a fényképed Is a birtokunkban van. A Carter cégnek az a beígért különleges ajándéka. Nézzed csak.„

Cllve látta magát egy színes fényképen, amelyet a rendőr tartott az orra elél Látta rajta magát és Emllyt, a szóke szépséget, szalaggal e hajában, a karácsonyfa alatt...

—tó— fordítása