Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-11-07 / 45. szám
új ifjúság 9 * «* * '«* * * ¥ ¥ ¥ * * * * ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ r-siü ľ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ★ !»■ ■ ■ NÉPÜNK HONÁÉRT HARCRA KELT... ff ALEKSZANDR PROKOFjEV: Október matróza Kék szalagja libben, lobban, — tán a Bal ti-tenger int? — 6 büszkén lép, zárt sorokban, hordva töltény-terhelt Ifjú és új, mint szalagja, az a balti, lenge, kék. Menetel és büszkén tartja a gránáton tenyerét. jobbján, balján tölténytáeka. Minden csatát megnyerne! Ujja, mintha vasba vásna, vésődik a fegyverbe. Támadásra készen zoTdul. Igazáért, mely örök, a Lltvejnin-hldra fordul és a hfd most feldörög.' Majd a lávalepte parton — koszorús vlllámcsapásl — fényes dicsőségbe tartőn levág, és a lángcsatás dübörgésbe pajzsaképpen jelszót emel, bfzva: „A szovfethatalom nevében!* Ezt kiáltja hív szava. t „A szovjet...* s mint bomba, robban már a kor, s a vén világ roppan, és dörgő sorokban tankok raja rohan át. ALEKSZANDR PROKOFJEV: Hogy villogott a kardok éle Hogy villogott a kardok éle, s népünk honáért harcra kelt, nem gondoltunk mi hősi bérre, önnön sorsunk nem érdekelt. Más gondolat járt ott eszünkben, acélos fénnyel csillané: hogy bánni tudjunk fegyverünkkel, s legyen a tarsolyban golyfi. hegyek magaslottak felettünk, bejártunk tenger földeket, anyánkat — mindent elfeledtünk, amit feledni esek lehet. A házat és a parti völgyet, a rét kesernyés illatét, a homokot, a barna földet, mindazt, mi otthon visszavárt. S mikor rohamra ment az ezred acél pásztázta földeken, ajkunkon Lenin neve zengett, s fény gyűlt köröttünk hirtelen. E név volt mindenünk — örökre utat jelölt a fény felé. Tölgy nem kapaszkodik a földbe ágy, mint mi akkor öbelé. DUTKA ÁKOS: A vörös táltos A rőzse üszke kujtorog a szérűn s fellobban a vörös, rőtsugarú fény. Ülnek, mintha siratök volnának, fekete csomókban száz kaszás legény. Hallgatnak. Messze ünneplő harangok Pál-napra búgnak, egy ember beszél: a rőzse-máglyák száz sötét pogánya bámulja őt a rözse fényinél... — Búghatsz harang. Az istened balott rég a tarjagos sötét ég látod, hogy siket, iivölthet torkod, könyöröghet... Rimánkodásra átokkal fizet. A városokban már beszél az isten csodásszavú áj vörös táltosa, nem kér harangot, nem árul kegyelmet az ember lelke lesz a temploma... A rúzsé lobban... kialudt a máglya, a a száz pogány a rúnaságon át fehér lován már közeledni látja a föld hatalmas vörös táltosát. KISS JÓZSEF: A Ktiyáz Potemkin Fekete vizeken — hali-hé-hali-hól száll a Knydz Potemkin, a fekete hajó. Süvítő szélvésznek a szemébe néznek fő hatszáz legények — — hali-hó-hali-hó! - a fekete hajó. Visz csempész dugárut vörös zászló alatt, tiltott rakománya a szabad gondolat. Nyílt lázadást ringat, mint bölcső, fedelén hatszáz hajós legény — — hali-hé-hali-hól — a lázadó hafö. Batumnál megfúrták — hali-hé-hali-hól — Krím alatt fölrobbant s tovább ment a hafö. ň^.sýrga vizeken vad örvény nyelte el — vaf most hol vesztegel -.. — halt-hé-hali-hól — a babonás hafö? Jár, Jár szakadatlan, fár csendbe, csendtelen, tovaleng bordádon, kering feneketlen, és árbóca hegyén lobogófa a lengő piros északi fény — — hali-hé-haU-hóI — a hazátlan hafól — Es ahol megjelen és ahol partot ér. erőre kap a kar, fölforr a tunya vér, gőg, gazság elsápad, szem nyílik, lánc szakad és minden rab szabad — — hali-hé-hali-hól — a szabadság-hajói — Te ura viharnak, tengernek, hajónak! Ha elhívni látod poétádat fának, ha üt majd az órám — hali-hé-hali-hól — pihenni mire jó? Hadd jöjjön értem az a hafól A hatszáz legénnyel üljek ott egy sorba, mint a rózsák ülnek együtt egy bokorba, sívó pusztaságra, amely tikkad, szárad, vigyük el tavaszát a szabadulásnak. — hali-hé-hali-hó! — te örök szent hajó! ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ «íz ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ Gerstner István illusztrációi VALERIj BRJUSZOV: Csüggedt, nehéz évek... Csüggedt, nehéz évek neveltek, süket Időkben nőttem én. Nyűg volt a lét az embereknek és nem keHlett a költemény. De néha hallottam: a mélyben moraj támad a föld alatt, vaspaták csattognak keményen, évezredes Jégfal hasad. Tűnődve néztem fel az égre: vajon új napját láthatom? A szabadság felszáll e végre tavaszi vihar-szárnyakon? Napok szálltak, évek tízével, roppant a lánc és az Iga, s feltűnt sorra — bfboreztn fényjel ott messze — Mukden, Csuzlma. Kllencszázöt Is elmorajlott. szabadságnak utat söpört; február vad szele kavargóét, október napja tündökölt. Hogy láthatom, nemi Is remélem, utunk végén a büszke fényi De azt az egy napot megértem: • föfld dladalünnepétl ★ ★★☆★★★★★★★★★★★☆★★★★★★★★★★★☆★★★★★★★★★★★☆★★★★★★«ír ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ¥ ★ ★ ★ ★ ■& —
