Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-11-07 / 45. szám

8 új

tim U JVT

(joulaú- fliti

NEM

MONDTA EL NEKED?

A sikeres üzletkötés felett érzett örömében Andy kettesével szedte a lépcsőket, úgy rohant hazafelé. A félig nyitott konyhaajtón keresztül megpillantotta feleségét, Diámét. Telefonom beszélt valakivel. Csak amikor közelebb ért hozzá, akkor vette észre, hogy az asszony halálsápadt, és kétségbeesettem szorítja a hallgatót.

— Mi történt?

— Nem tudom, miről beszél — mondta Diana a telefonba. — Valószínűleg téves számot hívott.

— Ki az? — kérdezte zavartam Andy.

— Kérem, hagyja abba, fogalmam sincs róla, miről beszél...

Andy kitépte felesége kezéből a hallgatót, és belekiabált:

— Mi történik Itt, kérem?

— Csak annyit mondjon a feleségének, hogy Romero nem akaT zűrzavart — mondta egy ismeretlen férfihang, és a vonal megszakadt.

— KI ez a Romero?! — fordult most a feleségéhez.

— Fogalmam sincs róla.

— Mit akart?

— Nem tudom biztosam. Chrismek szólított, nyilvánvaló, hogy összetévesztett valakivel. És mindig ugyanazt mondta.

— Valószínűleg rossz telefontréfa. Gyakran megtörténik ilyesmi. Vagy talán valamelyik egyetemi kollégád viccelődött.

— Ostobaság. Ne feledd, hogy évfolyamtársaimhoz képest valósággal öregasszony vagyok a huszonkét évemmel.

— Nem ismerted meg a hangot? Talán valaki a volt munkatársaid közül.

— Andy, kérlek! Alig egy éve, hogy feleségül mentem hozzád, és otthagytam állásomat. Enyny! Idó alatt nem felejtettem volna el munkatársaim hangját. Hiszen napról napra együtt voltam velük. De ne is beszéljünk róla. Milyen napod volt, Andy? ’

—- jobb, mint álmodni mertem volna — ragyogott fel a férfi arca.

x

Andy éppen csomagolt, amikor felcsengett a

telefon.

— Á, szóval te vagy a férj — szólt bele egy férfihang a kagylóba.

— Kivel beszélek?

—• Romeróval. Hát nem emlékszel?

— Ide figyelj. Hagyd abba az ostoba tréfálko- dást A feleségem nem ismer. Ha még egyezer zavarsz bennünket, feljelentelek a rendőrségen.

— Chris ezt nem fogja megengedni.

— Itt senkit nem hívnak Chrlsnek.

— Te csak mondd meg neki, hogy nem kell találkoznunk. Csak küldje el a pénzt. Minden mást elfelejtek. Mexikót meg a többit te. Csak a részemet akarom! Két éve várok rá.

— Ki volt az? — szólt be Diana.

— Rómáról — mondta Andy és sóhajtva vjsz- szatette a hallgatót. — Meg fogom kérni a telefonközpontot, hogy fogja el ezt az őrültet. Diana, biztos vagy benne, hogy nem Ismered ezt a Romérot? Azt mondja, két éve nem látott.

— Két évvél ezelőtt Seattle-ben éltem rokonaimnál, utána pedig Fríscóban.

x

Rövid tavaszi szabadságukat San Franciscótél északra, egy üdülőhelyen töltötték. Bungalót béreltek a homokos strand közelében. Alighogy megérkeztek, Diana fürödni ment. Félberregett a telefon.

— Nem tudsz olyan jól szökni, mint a feleséged — mondta Romero és halkan nevetett. — Könnyedén nyomon követtelek. Ide figyelj, rá kell venned, hogy visszaadja a részemet. Kezdek türelmetlenkedni.

— Ember, betelt a pohári Hívom a rendőrséget, és ők majd elintéznek.

— Mondd meg Chrlsnek, hogy szükségem van a 100 000 dollárra. A többi 25 000-et megtarthatja magának. El fogok utazni, nem akarok feleslegesen kellemetlenkedni.

— A feleségemet nem Chrlsnek hívják. Tévedsz.

— Hát nem mondta el neked?

— Mit kellett volna elmondania?

— Én is hittem neki valaha. Az igazat megvallva azonban nem mernék rá megesküdni, hogy valóban Chrisnek hívjáik-e. Három évvel ezelőtt csinos pénzhez jutottunk. Mindegy, hogyan. Ogy beszéltük meg, hogy átszökök Mexikóba, ő pedig a pénzzel utánam Jön. Akkoriban még nős voltam. Minden úgy ment, mint a karikacsapás, csak éppen Chris nem jött el Mexikóba. Két éve nyomozok utána. Clevelanddel kezdtem, ahol legutóbb együtt dolgoztunk.

— Tévedsz, ember. A feleségem solia nem volt Clevenlaudben. Két évvel ezelőtt Seattle-ben élt rokonainál.

'— Láttad te valaha ezeket a rokonokat?

— Az egésznek semmi értelme — mondta Andy. — Hagyj bennünket békében.

— Azt is akarom, de előbb meg akarom kapni a 100 000 dollárt.

Andy Diana után ment a strandra.

— Valami baj van? — kérdezte Diana.

— Ugye Seattle-ben születtél?

— Természetesen. Ml van veled?

— Bocsáss meg, ostoba voltam. De ez a Romero úgy felzaklatott.

— Romero? Hát Itt is megtalált bennünket? Andy, ez kezd komollyá válni.

— Hazudik, soha nem jártam Clevelandben.

— Felejtsük el az egészet, gyerünk a vízbe.

Később Dianának kedve támadt egyet sétálni.

Andy pedig fogta puskáját, hogy egy kicsit gyakorolja a célba lövést Mélyen benne jártak az erdőben. A fák koronáit már köd lepte be. Andy kiválasztott egy tisztást célba lövésre. Ekkor hirtelen egy feketetrlkós férfi toppant elébílk.

— Azt hittem, egyedül jössz, Chris — mondta halkan.

— Ez csak Romero lehet — slköltött fel Diana, és el akart futni.

— Ne félj — fogta meg a karját Andy —, most majd leszámolunk.

— Chris, gyere, tárgyaljunk! — kiáltott Romero.

— Maradj Itt — suttogta Andy. — Ne mozdulj, én észrevétlenül a háta mögé lopózkodok. Felszólítom, hogy adja meg magát, és átadom a rendőrségnek.

Széles kört csínéit, óvatosan megközelítette Romárét.

— Andy, rád akar lön! — sík oltott fel Diana.

Andy felemelte fegyverét, és a férfi holtan zuhant a földre.

— Meghalt — szólt Andy, miután kitapogatta a pulzusát.

— És a fegyver a zsebében volt. Elő sem vette.

— Nekem úgy tűnt, hogy igen.

— Gyere, értesítsük a rendőrséget.

— Ne, Andy, ássuk el Itt.

— Miért ássuk el?

— Azért, mert igazat beszéltl

MANFRED BARTZ:

A nagy emberbarát

Balszerencsémre beleütköztem, turistáskodás közben. Szerencsétlenül állt az autója mellett, s esedezve nézett rám:

— ö, lenne olyan kedves, segítene nékem tolni egy kicsit a gépkocsit?

A talaj sáros volt. A falut már látni lehetett, úgy két kilométerre volt Innen.

Ahogyan szokás, ö kinyitotta az ajtó bal ajtaját, fél kézzel a volánt igazítva tolta, én meg hátul izzadtam. Amikor úgy látszott, hogy beleragadunk a sárba, szünetet javasoltam. Cigarettával kínált meg, majd

meglepetésemre beült a kocsiba, s elindította a motort.

— Hogyan? — csodálkoztam.

— Mi ment tönkre?

— Ne Ijesztgessen — mondta,

— én semmi zörejt sem haltok. A motor kifogástalan.

Egyszerre csak megint megállt.

— Most kezdjük újra tolnit

— vezényelt.

En kinyitottam az ajtót, és megkíséreltem elmenekülni.

— Ugyan, legyen egy kis belátása! — kérlelt. — Nem mehetek tovább, már látni a falut. Nem érti? Mindjárt megmagyarázom. En ebben a faluban lakom. Tévénk nincs, mert völgyben fekszünk, nem lehet fogni a műsort. Színházhoz ts kicsik vagyunk. Már megpróbáltunk egy kórust alakítani, de ehhez dalokat kell tanulni meg énekelni, kinek van ehhez ideje? Már-már teljes közömbösség fenyegette közönségünket. S akkor megvettem ezt az autót.

— Értem. És ezzel a kocsival viszi az embereket a városba, színházba, moziba, koncertre.

— Dehogy! Sokkal érdekesebb dolog van. Időnként defektst kapok.

Értetlenül nézhettem rá, mert tovább kezdett magyarázni:

— Ogy kezdődött, hogy egyszer éjjel megakadtam az erdőben. Darús kocsi nincs a közelben. Képzelheti, mit szaladgáltam, amíg rendbejött az autó. Ezt elmeséltem a faluban. S akkor csoda történt. Az emberek felengedtek, visszatért beléjük az élet, s örömmel mesélték egymásnak, hogy tengelytörésem volt, huszonöt kilométert futottam, amíg felvertem álmából a szerelőt, satöbbi. Az emberek a legapróbb részletekig elmeséltek egymásnak mindent. Meggyorsult az élet üteme, a falu barátságosabban festett, a tehenek is több tejet adtak. De most állandóan gondoskodom róla, tűz elmegyek valahová,

hogy a falu jókedvét megőrizzem. Időről időre jancslszeget szúrok a kerekekbe, vagy kiengedem a benzint, s hagyom, hogy betoljanak a faluba.

Egyszerre csak emberek tűntek fel előttünk. Az én autósom behúzta a kéziféket, kikászálódott az autóból és rájuk kiabált:

— No végre! Már két napja tolom a kocsit, evés és alvás nélkül. A fék ragad, a hengerek, úgy látszik, ktmaródtak. De most már itt vagyok, szerencsére, közel a faluhoz.

Az emberek boldogan felnevettek, s buzgón elkezdték tolni az autót a faluba. En meg folytattam turistautamat, gazdagodva egy nagy emberbarát megismerésével.

• „Diplomata 72“: Versel erőltetattan modemkedök. Hiányzik belőlük a költői látás, a költő! tűz, ixzás. Darabosak, és magyartalanok Is, tele logikai ficammal. Egy példa talán: /sors aszfaltozott útján / egy göröngyben megakadtam, / a szelek átfújtak porit ária* testemen / megsebzett liliomok hultak ■ porba / szétszakadt rostjai egy-egy útja a sorsnak, / a hideg ködpára lassan oszlik szét / gyűlölöm az élet sikamlós gonoszságát. / Nos, ezt a versét és a többit is elolvasva úgy érezzük, le kell beszélnünk — persze csak az í- rásról, a verskötetek és a Helyesírást Tanácsadó Szótár forgatásáról nem.

• „BT“: Mint leveléből kitűnik a nyárt üdülés emlékei ihlették versírásra. Ez persze nem lenne baj akkor, ha a versek jók lennének. Ha többet mondanának, mint amit minden más földi halandó tud a tengerről, a szerelemről. Hogy pontosabban fogalmazzunk •— verset írni csak az örökér- vényüség Igényével szabad, önnek, ha ennek az igénynek eleget akar tenni, először is versül kell megtanulnia. Dolgozzon, művelje magát!

• „Nyolclábú pók“: Verseit elolvasva úgy érezzük, hogy elsősorban gondolati - lag kell mélyülnie, gazdagodnia. Amiket megversel, csupán felszínes tmpresz- szlók. Tanulnia kell, hogy a gondolat, a mondanivaló mélyebb, egyedibb régióiba is eljuthasson. Csak úgy van értelme.

• „Üstökös 2.“: Kár, hogy A hajnalhoz című versében a három versszaknak csak a két-két első sorát tudta költői nyelven megfogalmazni. / Hajnali napfény tárd ki felém barázdált lelked / Zuhanni lombok közt. ébredni farkasok közt volna kedvem. / stb. vagy a másik: / Hajnali napfény tárd ki felém barázdált lelked / Zuhanni lombok közt. ébredni kedvesemnél volna kedvem / stb. Szép ezeknek a kezdő soroknak a fokozása Is, kár, hogy nem tudta a verset egységes, gondolatgazdag egésszé kovácsolni. Tanuljon, dolgozzon s jelentkezzék újra.

FIATALOK BŰNÖZÉSÉRŐL

Sokszor elmondott igazság, hogy az ifjúság nevelése, s a róla való gondoskodás az egész társadalom ügye, az egész társadalom kötelessége. A társadalmon belül azonban vannak intézmények vagy szervezetek, melyek különleges felelősséget viselnek. E- zek közül legfontosabb a család és az iskola. Vannak azonban olyan Intézmények és állami szervek Is, amelyeknek a feladatköre és munkája kevésbé ismert. Ilyen a legfelsőbb bíróság Ifjúsági ügyekkel foglalkozó bizottsága, amelyeknek egyik szaktanácsadója űr. Fiala jozef pszichológus, aki a törvény útjáról letért fiatalok neveléséről, a bűnüldözés kérdéséről nyilatkozott a sajtónak.

A galeri szelleme.

— Az utóbbi időben megszaporodtak a galerik, növekedett az ifjúsági bűnözők száma. Egyes vélemények szerint a börtön és a javítóintézetek szelleme, közössége még jobban megfertőzi a véletlenül megtévedt fiatalokat. Mi az igazság?

— Igen, kétségtelen, hogy ez is előfordul. Azonban semmiképpen se tudjuk megoldani, hogy teljesen elkülönítve neveljük a különböző bűnökben vétkes fiatalokat. A felnőttek között az a hiedelem él, hogy a serdülőben az egoizmus, az Individualizmus, az é n érzése az erősebb, és ezért a fiatalok zárkózottak, maguknak valóik. A galerikbe tömörülés ennek épp az ellenkezőjét bizonyltja. Az erős érzelmi hatást a galeri éppen a m i érzésével nyújtja. O- lyan közösségek ezek, amelyek — ha torz formában is — szolidaritást vállalnak a fiatalt kínzó problémákkal, biztonságérzetet keltenek benne, követelményeket támasztanak, ezért úgy érzi, hogy megbecsülésben, sikerélményben van része. A galeriben élő sajátos „közösségi“ szellemre bizonyíték, hogy a tagok alkalmazkodnak a közösen kialakított érték- és normarendhez, íratlan törvény számukra egymás védelme.

Egyes galerikben ezzel ellentétes jelenség is megfigyelhető. Olyan csoportokra gondolok, amelyekben a vezér korlátlanul parancsol, mindenki engedelmeskedik neki. Nehéz kérdés, hogy a fiatalok miért engedelmeskednek, miért adják fel minden további nélkül a saját énjüket akkor, ha a vezér parancsának kell eleget tenntök. Az alá- és fölérendeltség, az ilyen jellegű kiszolgáltatottság társadalmi rendszerünktől mélységesen Idegen, és mégis találkozunk a nyomaival. Meg kell állapítanunk, hogyan és hol találkoznak velük a serdülök. Tudjuk, hogy n8m egy családban a családfő zsarnoki szerepet tölt be. A fiatalnak sokszor nem Jó értelemben vett társa és nevelője, hanem felettese csupán a tanár, a mester, a művezető és a többi felnőtt. Tehát a környezetében nem nevelkedik demokratizmusra, megszokja, hogy neki mindig parancsol valaki, és mivel a galeri bizonyos hiányt pótol, a m i érzését nyújtja számára, elfogadja azt a vezér alakjával, parancsolgatásával együtt. Gyakran a börtönben és a javítóintézetben is kialakul ez a fajta hierarchia, ha akad egy erős, illetve erőszakos egyéniség a gyerekek között. Ezért foglalkozunk külön a bűntetteket elkövetett és az úgynevezett veszélyeztetett fiatalokkal. Olyan nevelőintézetekre lenne szükség, amelyek pótolják az elvesztett, legtöbbször soha nem is Ismert otthont és kielégítik a serdülők szórakozási, sőt romantika utáni vágyát is.

Az utógondozás kérdése

— Mi ez oka, hogy jelenleg még kevés az ilyen nevelőotthon? Hogyan áll nálunk az utógondozás?

Az otthonok kérdése elsősorban anyagi kérdés. Ma sokkal több az állami gondozott, mint régen. Azelőtt lényegében csak az árvákat, félárvákat Juttatták Intézetbe, és óriási fejlődés, hogy ma már azokat a gyermekeket is, akiknek az egészséges nevelésük otthon nem biztosított. A sokszorosan megnövekedett létszám jóval több tanerőt Igényelne. Nagy hibának tartom, hogy a javítóintézetekben és nevelőotthonokban igen gyakran a pedagógusok periferikus rétege dolgozik. Kisebbségben vannak azok, akik hivatástudatból mennek oda, pedig csak Ilyeneknek szabadna végezni ezt a munkát.

Ami az utógondozást Illeti: 25 éves korukig kísérjük figyelemmel a büntetett előéletű fiatalokat. Úgy tapasztaljuk, hogy ennek a kornak az eléréséig a büntetett fia- talkorúaknak körülbelül a 15-17 százalékával találkozunk ismét a tárgyalótermekben. Tehát elmondhatjuk, hogy vannak e- redmőnyei az utógondozásnak, az Ifjúsági szervezet, az üzemek, a szakszervezet és a nemzeti bizottságok erőfeszítéseinek.

A feladataink pedig: a fiatalkorúak bűnözésének csökkentése, a veszélyestetett fiatalok helyzetének Javítása, az utógondozás javítása. Ezen a téren még nem tettünk meg mindent, ami az erőnkből telik. A társadalmi munkásaknak megfelelő szakképzést kell nyújtanunk és növelnünk kell a létszámukat ts. Így növelhetjük a társadalmi gondoskodás hatóerejét. Talán új testületek, szervek megalakítására Is szükség lesz. JPéldaként a Szovjetunióban létrehozott fiatalkorúak ügyeivel foglalkozó bizottságok jelentőségére utalok. Ezeknek a bizottságoknak jogukban áll ellenőrizni, hogy a vállalatok, Intézmények miként tartják be a fiatalok foglalkoztatására vonatkozó utasításokat.

A problémakör megoldása jelentős társadalmi összefogást kíván. Ennek formáit Időszerű lenne most megalkotni, amikor pártunk behatóan vizsgálja a fiatalkorúak bűnözésének kérdéseit és megfelelő intézkedéseket készít elő.

X