Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-10-10 / 41. szám
6 Oj BATTA GYÖRGY: ITT DOBOGOTT A VILÁG SZÍVE (MÜNCHENI JECYZETIjVPOK) ■V. Másiá) évvel ezelőtt Anatolij Mamajev a szovjet íjászok edzője csak beszélgetésre hívta meg Aszatur Ljubovát. Azóta a fiatal lányból is élsportoló lett. Egy olyan világversenyt, mint az olimpia, számos szemszögből vizsgálhatunk. Van, oki a csúcsok, van, aki a résztvevők száma alapján értékei. De biztosra vehető, hogy a szerzett olimpiai bajnoki címek és a gyűjtött pontok mindenkit érdekelnek. Az újságok az első versenynaptól kezdve közölték az éremtáblázatokat, és Venezuelától Japánig mindenki rangsorolt. Talán még a legderülá.óbbak sem remélték azt, ami Münchenben bekövetkezett: a szocialista országok sportolói minden várakozást felülmúlva szerepeltek, mindennemű táblázaton ők képezik az élmezőnyt, bizonyítva, hogy a sport és testnevelés ügyét a Szovjetunióban, Kubában, Bulgáriában, az NDK-ban, Magyarországon és másutt nagyon komolyan kezelik, és megteremtik az élsportoláshoz szükséges összes feltételeket. Nincs különösebb értelme még egyszer közzétenni az éremllstákat, hiszen a napilapok régen közölték. xe- gyünk inkább egy kis körutazást az egyes országokban, és külön-külön szóljunk mindegyikről, illetve elsősorban azokról, amelyek beírták nevüket az olimpiák és a sport történetébe. A mexikói szereplés után alapos elemzések vették ajá a szovjet sportolók edzésmódszereit, felkészülési módjait. Aki figyelemmel kísérte a szovjet sajtót, az megfigyelhette, hogy egy alapelvet még 19ö8-ban egyértelműen leszögeztek a Szovjetunióban: „Föltételezhető, hogy Münchenben, négy esztendő múlva még nagyobb lesz a konkurrencía, még népesebb mezőnyök indulnak az egyes versenyszámokban. Minden erőnket az olimpiára kéj! összpontosítanunk. Ez nem jelenti azt, hogy a többi nagy versenyt elhanyagoljuk, de felkészülésünket úgy kell irányítanunk, hogy elsősorban az olimpián szerepeljünk kiválóan.“ Egyetlen gyakorlati példát említenék csak annak Igazolására, hogy milyen komolyan gondolták — és valósították meg — tervüket a szovjet szakemberek és sportolók. Köztudott, hogy a Szovjetunió atlétacsapatában évtizedekig nem akadt egy minden Igényt kielégítő, vérbeli sprinter, olyan, aki eredményesen vehette volna fel a küzdelmet a néger futókkal. Amikor a Szovjetunió — Egyesült Államok páros találkozói zajlottak, szinte biztosra vehettük, hogy a vágtaszámokban amerikai győzelem születik. Rengeteg cikkben foglalkoztak a szovjet szakírók ezzel a témávaj: Mi lehet az oka, hogy nincs egy két jó vágtázónk? Nem születnének mifelénk sprinter-tehetségek? A mérések kimutatták, hogy a tízéves kor elhagyása után tucatszámra akad a Szovjetunióban Is ígéretes tehetség, de később, a kamaszkorba érve, megáll a fejlődés üteme, nem képes követni vagy túlszárnyalni a négerek alkati «adottságaiból származó előnyöket. Itt kell tehát tenni valamit, mondták a kutatók, és nekiláttak a kísérletezésnek. Amikor Borzov feltűnt, rögtön kiderült, hogy rendkívüli tehetség. — Nem szabad elkallódnia! — tűzték ki a célt az atlétikai szakemberek és egyedülálló felkészülési módszert dolgoztak ki számára. Borzov edzésnaplójának legalább a felét grafikonok és számok képezik. A százméteres síkfutás minden centiméterét mikroszkopikus vizsgálatnak vetették alá a kutatók, és ahhoz igazították az edzések módját is, annak alapján fejlesztették például az egyes izomcsoportokat is. Láttam futni Borzovot Münchenben. Fölényes biztonsággal nyert. De ami még érdekesebb volt: megfigyelhettem egészen közelről a szovjet futó izomza- tát. Fehér bőrű sportolót egyetlenegyet sem láttam még ilyen kidolgozott és laza Izmokkal, ennyiféle apró izommal, gzinte még a négereket is túlszárnyalta. A lába pedig külön élményt jelentett, sugárzott .belőle az erő, az energia. Amikor Borzov először győzött az amerikaiak ellen, valamelyik New York-i esti újság már négy órával a verseny után szalagcímmel kürtölte világgá: a szovjet futó előbb rajtolt! Borzov edzője sajtóértekezletre hívta meg másnap délelőtt az újságírókat, és ott levetítette a futásról készített filmet. Kiderült, hogy Borzov rajtja hibátlan és teljesen szabályos volt, szó sem lehetett csalásról. Akkor még véletlennek minősítették győzelmét, most München után mindenki elismeri fölényét, bár most Is akadtak ellenhangok. Mint Ismeretes, két amerikai vágtázó elaludta az előfutam rajtját, Illetve későn érkezett a színhelyre. Van, aki azt állítja, hogy akkor nem Borzov győzött volna. Nem hinném, hogy igaz ez a feltevés, annál ts inkább, mert Borzov két száz méteren a világ addig legjobbjának tartott futóját, az amerikai „kanyarspecialistát“ Is legyőzte! Az olimpia után meghívták Borzovot Amerikába versenyezni, ott kell majd bizonyítania, hogy győzelme valóban megérdemelt. Borzov elfogadta a meghívást, és függetlenül attól, hogy győz-e vagy sem Robinsonék ellen (pillanatnyi indíszponáltság a vereségét jelentheti], ő Jelenleg a földkerékség legjobb vágtázéja, aminek éppen az olimpián adta tanújelét. Egész felkészülését nagyon okosan és előrelátóan tervezték meg irányítói. Nem állt gyakran rajthoz, nem kockáztatott meg esetleges sérülést, hanem készült szorgalmasan és bizonyított. Elért Ideje nem világcsúcs vagy világcsúcsbeállítás, de annyival tartozunk az olvasónak, hogy elmondjuk: az elektronikus és .kézi mérés között jókora különbség van: az elektronikusan mért Idő két tizeddel „rosszabb“, mint a kézzel mért, ami azt jelenti, hogy Borzov 9,9 körüli időket futott Münchenben. KOMÁR MÁR NEM KOMOR A képen látható komor tekintetű férfi Komar, a lengyelek súlylökő bajnoka. Felvételünk akkor készült róla Münchenben, amikor még bizonytalan volt, milyen helyezést ér el az amerikai és NDK-beli súlylökő óriások elleni küzdelemben. A verseny végén már csak mosolyogni tudott, mert olyan bravúrt hajtott végre, amit a legvérmesebb rajongói sem vártak tőle. Olimpiai bajnok lett olyan számban, amelyet az újkori versenyeken szinte kibéreltek a tengerentúliak. Így aztán amikor felugrott a győzelmi emelvényre, Komar mér nem volt komor, derűs volt és kiegyensúlyozott. Öröme — ez nyilvánvaló — határtalan volt. „Minden vágyam az, hogy ezt a teljesítményt elektronikus méréssel Is elérjem. Ügy érzem, lesz rá erőm, és ha megfelelő alkalom adódik, megkísérelem beállítani a világcsúcsot.“ Szólnom kell még arról is, hogy Borzovnak és társainak szinte szurkolt a müncheni közönség. Gondoljunk csak a tornacsarnokban lezajlott tiltakozó jele- netrel Az olimpiai faluban a legnagyobb sikerük a szovjet jelvényeknek volt, a legszorgalmasabb cserélök közé is a szovjetek tartoztak. A kék melegítős, fehér feliratos sportolók legalább húsz jelvényt hordtak mindig magukkal, és szakértők módjára „csencseltek“. A Szovjetunió elsősége olyan fölényes volt, hogy nincs mit vitázni rajta. Szinte minegyik versenyszámban dobogóra kerültek, a kajak-kenuban pedig egyenesen „taroltak“. Talán az ökölvívásban szerepeltek valamivel halványabban, mint ahogyan az náluk megszokott volt, de nem lehet minden alkalommal megfelelő képességű és formájú versenyzőket rajthoz állítani. Úgy láttam, hogy a legnagyobb népszerűségnek Borzov és a női tornászok örvendtek. Az apró Olga Korbut nem győzte osztogatni az autogramokat, mindenki le akart vele fényképezni vagy jelvényt cserélni. München után az ember ösztönösen is felteszi a kérdést: Mi lesz vajon 1980-ban Moszkvában? Eddig még mindig úgy volt, hogy a rendező ország fölülmúlta saját magát, fokozott akarással, kedvvel készült. Ha ez a szovjet fővárosban rendezendő olimpián is így lesz, a szovjet sportolók még Jobban fognak szerepelni? Az olimpia előtt egyet en, szinte teljesen biztosra vehető „jóslatot“ tehettek közzé a világ sportújságírói: a Német Demokratikus Köztársaság csapata remekül helytáll majd Münchenben. A feltételezés beigazolódott, az NDK valóban nagyszerűen szerepelt. Már a sapporói téli olimpián is kiviláglott, hogy az északi szomszéd évekkel ezelőtt nagyon erős és megbízható alapokra helyezte testnevelését. Egyre többet beszélünk -- nálunk is a „német csodáról“, az NDK „titkairól“. Nem sokkal az olimpiai játékok befejezése után részt vettem azon a szemináriumom, amelyet az ország sportújságírói számára rendeztek Prievidzán. Az előadók, akik között az újságírók szövetségének főtitkárát, Nőié mérnököt, dr. Podhradskýt, a Szlovák Film Igazgatóját és dr. Pavol Kováčot, Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága sajtóosztályának vezetőjét Is láthattuk és hallhattuk. Egyértelműen leszögezték, hogy a Szovjetunió, az NDK és Magyarország sikerei elsősorban annak tudhatők be — amit nálunk még nem sikerült teljesen megvalósítani —, hogy időben létrehozták testnevelési rendszerükön belül a sportiskolákat, Időben megteremtették a tehetségek kibontakozásának szinte optimális lehetőségeit. És tulajdonképpen ebben rejlik elsősorban az NDK sportolóinak sikere. Mert mit jelent az, hogy „megteremtették a tehetségek kibontakozásának feltételeit“? Semmi mást, mint azt, hogy időben felépítették a korszerű uszodákat’ és atlétikai pályákat, Időben felszerelték az iskolák tornatermeit, s az itt felbukkanó tehetségeket időben adták specialisták kezébe. Az sem mellékes, de az NDK-ban teljesen természetesnek számít már, hogy a lehető legtudományosabb alapokon foglalkoznak az élsportolókkal. És — itt is felbukkannak időnként nagyszerű, rendkívüli tehetségek, mint például Roland Matthes, akinek stílusát hiába filmezték le az amerikai edzők, nem tudtak benne semmi figyelemre méltót felfedezni. Azt viszont megállapították, hogy ez „nem is stílus, erre születni kell, mert ez a fiú egyszerűen lebeg a víz fölött, mint a szárnyas hajók“. Az országos szemináriumon jelentették be azt is, hogy egyezményt’ kötöttez a szocialista országok sportszövetségei, s rövidesen edzőcserékre kerül sor. Várható, hogy az NDK-ból, a Szovjetunióból és Magyarországról hosszabb-rövidebb időre elismert „mesterek“ látogatnak hozzánk, és csehtzlovák szakemberek is átran- dulnak a szomszédos saaciallsta országobka. „Itt az ideje, hogy ne a sport szempontjából fejletlen országokba küldjük edzőinket, hanem oda, ahol még tovább fejleszthetik tudásukat. Nem szabad megállniok egy bizonyos szinten, hanem tapasztalataikat a lehető legkorszerűbb edzésmódszerek felhasználásával értékesíteniük kell“ — mondta Ľuboš Zeman, az újságírók szövetsége sportszekciójának elnöke, a Štart főszerkesztője. Tény, hogy van mit tanulni az NDK-től. Nemcsak a módszereket, hanem a hozzáállást is. Azt a hallatlan küzdőkedvet, azt a töretlen harcmodort, amely nélkül még a rendkívüli tehetségek sem lennének eredményesek az egyre nagyobb, egyre hatalmasabb nemzet.knzi konkurenciában. ' . V' ' v ■ * \ (Folytatjuk)
