Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-10-10 / 41. szám

\/c^uUo/ÍÚM/: /gondolatok PALÁGYl LAJOS: SITEX Mondom a szomszédnak. — Te, haladsz te a kor­ral? Bambán: — Mármint én? Miért kérdezel ilyen nehezet? — Szóval nem arról van szó, hogy sütsz-e Váncza— sütőporral, mert annak az idele úgy is lejárt — nyug­tatom meg. — Nézed-e a tévét? — Hogy nézem-e? Ez is felesleges kérdés, meri szegény mit csináljon Jobb szórakozás híján. — Ja — mondom, hogy megnyugtassam. — Mit akarsz ezzel mon­dani? — Sitex. — Mitex? — Sitex — mondom egy kicsit hangosabban, hogy mások Is hallják. — Ne viccelj. — Eszem ágában sincs. — Hát akkor? — Tudom, hogy mire gon­dolsz. de most másról van szó. Az előbb kilöttyiníetted a kávét a nadrágomra. — la, elnézést. Es ezen múlik a barátság? — Azért nem. Mert sze­rencsére itt van a Sitex. A reklámja szerint minden föl tot el—. de eltüntet. — Nahát akkor... — fa persze. Ha már ilyen jó barátom vagy, légy szi­ves, mondd meg nekem, hogy mivel tüntethetném el azt a foltot, amit a Sitex hagy... . © © 9 Csak úgy mellesleg: A legújabb kori magyar labdarúgás regénye egy mon­datban, „Sok a gebines és kevés a futballista.“ Koncz Gábor, szakáll nélkül BUDAPESTI ISMERŐSÖK ŐSZI UTÁN LILIOM A filmgyárban találtam meg. Olt egy pádon, napo­zott. — Imádom a napot — mondta —, az sem bat ha nagyon forró... Talán az aratásokon szoktam m°g a kánikulát . Látja, hogy csodálkozom. — Igen .arattam Is. Még srárkrimmban, Méz.Ókeresíto sen. Ott születtem, onnan hoztam a palóc tájszólásd- mat, amit nem tudok nem is akarok elhagyni. Most legalább tudom, ml az Íz amit Könoz Oábm- tjj válnál érezni. Nagvon szé pen tisztán beszél. — Szeretem ha mindenk1 megért. Nem hiszem, nogv egy drámai hős azz.al fe jezné ki lelki vívódásait, hogy suttog Ezzel legfeljebb esak annyit ér el, hogy az utolsó sorhan találgatják mi lehet a ba ja ... Sokat foglalkozik a szín­házzal, a színészettel, sokat töpreng "61a akkor i£, ami­kor nyári szünet van. — Én azt a színházat szeretem, amelyben a szí nész nem jár le a nézők kö zé, nem hunyorít az embe­rekre azzal, hogy: — Én most csak komédiázom. Ne­kem a színpad: szentély. Az arca most nagyon ke­mény. Szürkészőld szemé­ben hideg villámok. Kör- szakállt visel, nemrég nő vesztette újból. Soványabb min valaha. — Ez a balesetem mtat van, sok vért vesztettem. Fűnyírás közben összeron­csoltam a lábujjamat. Most mér túl vagyok rajta, meg­gyógyultam. Amikor ez tör tént, el kellett halasztani a Nagyvizit premierjét. Egy kartőrött artistát Játszom a darabban, de mert a lába­mon volt a kötés — az író átírta a sérülési lábtörésre. Sokat játszott a múlt év­adban? — Rengeteget. Es minden­félét. A sérült artistán kí­vül agronómust és tisztnö­vendéket. A szombathelyi Savaria—játékokon olyan PETRA CERN0CKA A DECIBELEKRŐL ÉS — ÖNMAGÁRÓL Kamaszlányok gyűrűjében áll Petra. Keményen dolgoztatják Fényképet oszt és autogramot. Mindez a Duna-parton törté nik, a Kultúra és Pihenés Park­jában ahol Petra néhány perc­cel előbb még a pódiumon éne­kelt. — Mi a véleményed a deci­belekről? — Hm... a decibelek... Az a helyzet, hogy én legszívesebben egy gitár kíséretével éneklek. — Nemrég fiilltanúja voltam, hogy egy százhúsz férőhelyes falusi kultúrház műkedvelő ci- terazenekarára is hangerősftő- vel muzsikált. — A divat, az átkozott dolog. A divathóbort még átkozottabb. Most próbáld magad elé kép­zelni azt a clterazenekart. Én már itt is látom őket magam előtt. Az előbb még a televízió előtt ültek, és Gottot hallgat­ták, aki a prágai Lucerna nagy­termében háromezer fiatalnak énekelt. Hangerősítővel énekelt, hát a clterazenekar tagjai szól­tak a helyi efsz elnökének, „a- gitálták“ őt rövldebb-hosszabb ideig, és az elnök végül meg­vette nekik a hangerősítőt. A hangerősítős clterazenakarok és furulyazenekarok és szájharmo­nikazenekarok keletkezésének képlete körülbelül ez. — Véleményed szerint tehát... — Véleményem szerint ilyen­kor elvész az emberi hang, az emberi mérték. — Szeretsz énekelni? Ggy gondolom, énekelni a magad gyönyörűségére. Otthon, séta közben, társaságban. — Környezetem már három­négy éves koromban gyanakod­va figyelt. Nem voltak vele tisztában, normális vagyok-e. Mert folyton káráltam. Állító lag orvoshoz Is elvittek, aki az tán megnyugtatta őket. Mert a doktor bácsinak elárultam, hogy én nem kárálok, én énekelek. — Ha gyerekeid lesznek egy­kor?... — Szeretném, ha ők Is Ilyen „gyanús“, folyton káráló gye­rekek lennének. Szeretném, ha örömet szerezne nekik az ének­lés. Ügy vélem, ez a legősibb, legemberibb örömök egyike. — Az egyik lemezed borító­lapján az áll, hogy énekelni a konzervatórium operakarán ta­nultál, és hogy a filmezést is abbahagytad... — Az ember ekkor a legbol­dogabb, ha megtalálja a saját műfaját. Ügy vélem, ez nem­csak művészekre érvényes. Is­merek embereket, akiket szü­leik úgynevezett reprezentatív pályára akarták adni. Orvos­nak, atomfizikusnak stb. Ké­sőbb kiderült, hogy az illetőt egészen más érdekli. Én most úgy vélem, megtaláltam az e- gyéniségemnek leginkább meg­felelő műfajt. — A filmezést miért hagytad abba? Hiszen a „Lány a seprű­nyélen“ (Divka na koštéti) cí­mű filmed nagy sikert aratott. — Filmforgatáskor a döntő sző a rendezőé. Ogy éreztem hogy ez az én temperamentu momnak nem felel meg. Sze­retem, ha a sajátos hajlamom Ilyen irányú tehetségem elemi erővel érvényesülhet. Filmezés­kor néha órák hosszat, sőt na­pokig kellett várnom egy-egy jelenet felvételére. Nekem ez nem felelt meg. — A konzervatóriumban el­töltött évekre hogy gondolsz vissza? — Nagyon hasznos évek vol­tak, az iskolának sokat köszön­hetek. Gyakran örömmel ve­szem észre, hogy az ott szer­zett Ismeretek birtokában a tisz­tességes munkát — a művé­szetben is — azonnal meg tu­dom különböztetni a szélhámos­ságtól. Ügy vélem, ez nem kis dolog. Különösen a beat-zené- ben. — Annak idején a filmfősze­repedben olyan varázsló — jö- vendömondőfálét alakítottál. Megjősolnád-e, mivé fejlődik a beat-muzsika? — A hiedelmekkel ellentét­ben — Jósolni nem tudok. En­nek ellenére úgy látom, hogy a szórakoztató zene körül, eny­hén szólva, nincs minden rend­ben. Szép számban vannak a- zooban tisztességes zeneszer­zők és szövegírók, akik arra törekszenek — tehetségük Is vaB hozzá —, hogy valami újat, emberit alkossanak. — Hogy érted azt, hogy: em­berit? — A beat-zenéből valahogy eltűnt az emberi mérce. Bizto­san tudod, mire gondolok, hi­szen az imént nem minden iró­nia nélkül kérdezted, ml a vé leményem a decibelekről. — Milyen dalt énekelsz leg­szívesebben? — Megint csak azzal kez­dem, hogy az én művészi mértékegységrendszeremben a hangsúly az emberi jelzőn van. Ebben tehát benne van a me­lódiaigény is. Ennek kapcsán még csak annyit, hogy a ki­bontakozás valószínűleg - mint már annyiszor — a népdalok, a folklór tájairól toppan majd be hozzánk. Jó lenne, ha ez már ma bekövetkezne és nem hol­nap. — Dél-Szlovákiában is fel­lépsz a most kezdődő turnén? — Például Komárnőban (Ko­márom), ahová szívesen me­gyek. Új tájakkal, új emberek kel Ismerkedem. — Azt beszélik, hogy meglc hetősen sokat utazol... — Szeretek utazni. Tegnap például még Szófiában énekel­tem. A közelmúltban a Szovjet­unióban Is turnéztam, Moszk­vában Is részt vettem a legu­tóbbi beaMeszttválon, és fel­léptem a többi baráti szocia­lista országokban Is. Annak idején még a Semafor Színház­zal voltam Németországban, Baden-Badenben. _ D. M. új ifjúság 7 egyiptomit alakítottam, aki mindenáron király akar len­ni. A televízióban rendsze­rint nyomozó vagyok vagv üldözött. Vagy én keresek vagv engem keresnek. Megint más „Koncz-arc“. A szempár most mosolyog, de a harmincnégy éves mű­vész fgy vall magáról: — Indulatos vagyok, ha mar dühbe gurulok. Ha ér zem, hogy igazam van, nem engedek. A színházban en­gedelmes vagyok, „gyúrha­tó anyag“ a jó rendező ke­zében. Nagyon tudom sze­retni a szerepeimet, és na­gyon tudom utálni. Amikor szerelem, amit csinálok, ün­nep minden színházi este. Annak idején Mezőkeresz­tesen tanulni akart és „va­laki“ lenni. Miskolcra ment gimnáziumba, sportolok és je­lentkezett a Színművészeti Főiskolára. Egyetlen verssel ment, A walesi bá'dokkal — Ügy adtam elő, ahogy . én elképzeltem. Ha előadó estet tartok, ezt a versei soha nem hagyom ki. Egyébként Országúton című műsorommal járom az or­szágot, ha Időm van rá. — Mikor van ideje? — Keveset alszom, sokat dolgozom, de majdnem min­dig azt csinálom, amit sze­retek. A sportot nem hagy tam abba, az ivást viszont csak mérsékleteseD űzöm, többnyire egy-két pohár sör erejéig. — Mostanában sokan lát­ják „Oszi“-nak. — Szerencsére mind keve­sebben. Nem mondom, egy időben nehéz volt megküz- denern egy drámában Őszi '•"•'lékével. De az első öt perc után sikerült. — Nem szereti Őszit. — Jó ilyen figurát meg­személyesíteni. Hogy mitől lett népszerű, az más kér­dés. — Szeret vitatkozni? — Attól függ, miről. Elhallgat. Töpreng. Meg­kér, feltétlenül írjam meg, hogy az idén nyaralt tíz év után először. Teljes egy hó­napig. Vízisízett egy Mis­kolc környéki tavon, s épí­tette a házát Gödön. — Ogy érzem, kipihentem magam. Ez fontos, mert nagy feladat előtt állok. Molnár Ferenc Liliomát fo­gom eljátszani. Ez a nagy álmaim közül az egyik. Nem tudom, milyen leszek benne, de megbánni nem fogom soha. Elbúcsúzunk. Ott marad a pádon, kinyújtóztatja a lá­bát, „lazít“. Fehér nadrágjá­ban, kékcsíkos trikóban már LUlon. Bernde Ibolya PETRA CERNOCKA KINEK ÜT A TORONY (ÓRA?) AZ IDÉNY ELSŐ BEMUTATÓJA A THAL1ÄBAN A MATESZ košicei színpada, a Thália október tizenkette­dikén tartja idei első bemutató előadását. A premiernek kü­lönleges ízt ad az a tény, hogy ez lesz az új, korszerű szín­ház első bemutatója. A darab jelenkori szlovák szerző, Oswald Záhradník mun­kája, magyar nyelven most kerül első ízben közönség elé. Az etpadást Beke Sándor rendezi, fölvételünkön (Sárközi Ferenc fotója j Tóth Erzsébetet, Boráros Imrét és Gyurkovics Mihályt látjuk

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom