Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-26 / 39. szám

JiPí Marek:-----------^

y^akáció

6 új ifjúság ---------------n.

— Engem nem érdekelnek a rendőrségi urak — mondta Poltz úr, né- metes fejhangon ejtve a cseh szavakat. — Mi szüksége van egy rendőrségi úrnak sétapálcára? Hiszen a rendőr gumibotot hord, nicht wahr?

Bouše úr felsőhajtott. Röviden kifejtette, hogy bár a rendőrök általában gumlbottal Járnak, de hogy sem 6, sem pedig a tanácsos úr nem Ilyen rendőrséghez tartozik, mert nekik egészen más a feladatuk, gumi- bottal hiába hajkurásznák a gyilkosokat vagy a kasszafúrőkat, azokat csak bizonyos csellel lehet kézre keríteni, ha tudja a, gyártulajdonos úr, hogy mire céloz.

(Igen, Ilyen mélyre süllyedt Bouše úr, hogy ezt a mogorva embert gyár- tulajdonos úrnak titulálta, hiába, a- mtnt maga elé képzelte a szép sétapálcákat, megtört a jelleme.)

Poltz „gyártulajdonos“ úr elvigyo- rodott, amivel talán azt akarta Jelezni, hogy neki aztán teljesen mindegy, hogyan titulálják, mert ő elvből útálja a tschechische Polizeit, de hangosan azt mondta, hogy sétaoál- cákat gyártanak ugyan, de eladással nem foglalkoznak, s egyébként sincs raktáron semmi, ami figyelmet érdemelne. Azzal behátrált az előszobába. Bouše úr szeme megakadt egy állványon, melyen sétapálcák voltaik. Poltz úr leemelt egyet közülük, és kihozta Bouše úrnak. Közönsége® durva bot volt, amilyet a falusi bátyúk vesznek a kezükbe, ha az erdőre mennek, vagy a mészárosok, ha marhát hajtanak.

— Ilyesmi megfelelne magának?

— Nekem talán meg, de a tanácsos úrnak aligha — mondta Bouše úr.

Poltz úr olyan képet vágott, mintha azzal a bottal meg akarná suhintani a hivaflan vendéget, de lehet hogy nem is akarta, csak olyan barátságtalan volt a tekintete.

Amikor a felügyelő elindult a kapu felé, még egyszer körülnézett az udvaron, s észrevette, hogy az alacsony melléképület magas kéménye füstöl, ezek a gazemberek valószínűleg termelnek, de semmit sem árusítanak, legalábbis nekünk, cseheknek nem.

A nagy dög csipás szemét állandóan a látogatón tartotta, és rákénysze- rítette, hogy gyorsabban szedje a lábát.

Kint Bouše úr felfigyelt rá, hogy az épülethez keskeny nyomtávú vasút veret, melyet szintén teljesen benőtt a ffl. Elindult a kopott talpfákon, és az állomáson kötött ki. Valamikor mégiscsak nagy vállalatnak kellett lennie, állapította meg a felügyelő magában, ha a fát maguk szállították az állomásról!

Az egyik jóindulatú vasutastól megtudta, hogy még mindig ezen a szűk nyomtávú vasúton bonvolítják le a szállítást, ha valamilyen faanyag érkezik az állomásra. Olyankor a ban- dzsa megejleník egy öreg kávédará- lőval, és felrakja az anyagot két kiskocsira, a házuk felé lejt az út, úgyhogy minden fennakadás nélkül hazajut vele.

— És vajon mit szállíthatnak, kérem szépen?

— Hát azt nem Igen tudóin megmondani, hordókban szokták vinni valamit, a legvalószínűbb, hogy lakkot. Azt mondják, hogy a sétapálcákra kell.

Bouše úr dünnyögve azt válaszolta, hogy a sétapálcákra talán kell, de az olyan ronda furkősbotokra, amelyeket ott készítenek, s amilyenből egyet felajánlott neki Poltz úr, nemigen.

így tehát a felügyelőnek nem sikerült az elpuskázott vakációt nagy és örőmteljes élménnyé változtatnia. Az utolsó napokat úgy próbálta elviselhetőbbé tenni, hogy sűrűn be-betért a Zur Forelle-vendéglőbe egy-egy fél deci gyomorerősítőre, míg a felesége a rossz termés ellenére annyi befőttet készített, hogy alig bírták cipelni; ami pedig a fiatalúrnak a német nyelvben valő előrehaladását Illeti, nem lehet róla határozott véleménvt alkotni, viszont Gretl sokáig bámult utánuk, úgyhogy ennek a nyakigláb fiúnak legalább szép emlékei lesznek a nyaralásról.

Amikor Bouše úr a prágai Négyes homályos folyosóján ballagott, és magába szívta az öreg falak áporodott szagát, úgy érezte, hogy lassanként ismét visszanyeri azelőtti jó formáját.

A felügyelőt szobában aztán az u- rak megkóstolták a gyomorerősTTBt, amelyet Bouše úr hozott nekik, méltatva a pálinka előnyeit; a tanácsos úr Is méltőztatott meginni egy kupicával, és elismerően bólintott.

— Azt reméltem, tanácsos úr, hogy önnek más ajándékot hozhatok emlékül, de valahogyan nem sikerült a dolog. Ott fönn a német határszélen eeváltalán nem készségesek az emberek!. •'

A tanácsos úr legyintett, és az u- rak vitázni kezdtek a német kérdésről, vajon hogyan végződik majd a dolog. Mindnyájan tapasztalt emberek voltak, akik még a haláltól sem rettentek vissza. A bonyolult politikai helyzet viszont félelemmel töltötte el őket. A nyár már vége felé közeledett, s kezdődött az ősz. A prágai politika! élet középpontjába az év- pen kirobbant alkoholbotrány került, és az urak arra irányították figyelmüket, sikerül-e végül is felemelni az alkohol árát, amit elsősorban az agrárpárt sürgetett, azt bizonygatva, hogy a cseh szeszipar a legsúlyosabban érintett ágazatok közé tartozik.

Bružek úr valami olyasmit magyarázott, hogy az agrárpártiak valamennyien nagyhasú emberek; majd doktor Soukup, a bűnügyi osztály ifjú alkalmazottja kifejtette, hogyan !s ál! valójában a helyzet az alkohollal. Hogy a világításra és főzésre használt szeszt két koronáért lehessen árusítani, először drágán denaturálni kell, mert egyébként az emberek, minthogy olyan olcsó meg- lnnák. Ebben a mai zűrzavaros világban lassan többe kerül az alkohol

denaturálása, mint az előállítása, s hogy ez kiegyenlítődjék, az Innivaló szeszt Jóval drágábban kell árusítani.

Bružek úr úgy vélte, hogy ez teljesen világos, mert az emberek rendkívül ostobák, ő még tisztán emlékszik — és természetesen Bouše úr szintén — arra a nevezetes Žižkovi botrányra, amely azzal kezdődött, hogy egy asszony elment a fogorvoshoz, és a rendelőben egyszer csak kiabálni kezdett, hogy nem lét? Az orvosok eleinte azt hitték, hogy csak félelmében sikoltozik, mert a nők — amint tudjuk — mindenre képesek, de később kiderült, hogy csakugyan vak, azután nyomban gyomormosást adtak neki, és vért vettek tőle. Amikor megtörtént ez a cirkusz, a Žižkovi rendőrséget azonnal hívták a Bulgarnal elnevezésű utcába, ahol egy magánlakásban egyszerre három halottat találtak az asztalak között fekve, s az asztalon még bőven maradt a lakodalmi ételból-italból.

így tehát a rendőrség, mint ilyen esetekben rendszerint szokta, összefüggést keresett a két dolog között, és megállapította, hogy az az asz- szony, akinek fájni kezdett a foga, szintén ott volt tegnap azon a lakodalmon, s az egész lakodalmi sereg metilalkohol-mérgezést kapott. A dolgot éppen csak a menyasszony és a vőlegény úszta meg, mert ők nem Ittak, okosabb, az új házasokhoz illő szórakozással akarván tölteni az éjszakát. Azért mind a két após ö- rökre lehajtotta a fejét, még egy nagybácsi is, véletlenül éppen az, aki az öt üveg olcső pálinkát hozta.

Ha nem lenne egészen romlott a világ — vélte Bružek úr —, a jő pálinkát néhány koronáért árusíthatnák, csakhogy az emberek halálra innák magukat, egyszóval olvan te- remtvények, akiknek felügyeletre van szükségük.

— Örüljön neki, Bružek úr — jegyezte meg okosan a fiatal fogalmazó —, mert különben mi mindnyájan elvesztenénk a kenyerünket.

Bouše felügyelő különösebb módon nem vett részt ebben a beszélgetésben, de amikor hazament és lefeküdt, eszébe Jutott, hogy vesepecsenye, az ő kedvenc étele volt vacsorára, ami talán azért volt olyan kitűnő, mert friss vörösáfonya-befőtt volt hozzá... Amint szunyókált, gondolatai valahogy visszakalandoztak abba a határszéli német faluba, és valami motoszkálni kezdett a fejében, valamilyen elűzhetetlen gondolat, ami nem hagyja az embert nyugton. Bouše úr már régen aludt, de gondolatai álom formájában tovább kergetőztek az a- gyában, s ő zavaros, de egyébként csodálatosan szép álmában elismerőleg emlékezett vissza a Zurforelle- vendéglőben ivott kitűnő pálinkára.

Amikor aztán reggel felébredt, és az újságokból értesült róla, hogy a parlament elfogadta a szeszfőzők védelmére hozott törvényt, mely engedélyezte a szesznek a benzinbe valő keverését, a felügyelő arra gondolt, hogy ezek után talán olyan emberek Is akadnak; majd, akik benzint fognak Inni, és rossz hangulatban ment be a munkahelyére. Maga sem tudta, miért annyira ingerült, végeredményben neki mindegy, ki mit d- szik, aprágal alvilágban olyanok Is akadnak, akik egyenesen étert isznak.

Estefelé félrevonta Soukupot, a fiatal rendőrfogalmazót.

— Doktor úr, ha jól értettem, akkor a benzinbe nem denaturált szeszt fognak keverni, mivel a dena- turálás csak hátráltatná a dolgot. I- gazam van?

— Természetes, hogy Igaza van, BouSe úr — válaszolta a doktor. — Ipari feldolgozásra mindig olcsó tiszta szeszt használnak.

A felügyelő egy darabig hallgatott, közben erősen gondolkozott, majd sóhajtva azt mondta: — Akkor

hát köszönöm tisztelettel, doktor úr, s ha kiállításra vaő szamarat akar látni, akkor csak nézzem ram.

Krisztus sebeire, hát én aztán, ahogyan a fiam szokta mondani, egy angyali öikör vagyok. Szörnyű lassan működik az agyam, és ez a mi szakmánkban a lehető legnagyobb hiba!

A fogalmazó először meg akarta kérdezni, mi az oka ennek a váratlan kemény önbírélatnak, de Inkább hallgatott. Érezte, hogy Bouše úr a- ligha válaszolna a kérdéseire, mert sokáig sétálgatott a folyosón, furcsán csőválgatva a fejét.

Amikor az ember kezd önmagában kételkedni, akkor vagy megbolondul, vagy éppen ellenkezőleg, nagyon közel áll valamilyen igazsághoz.

Hülye vagyak, Ismételgette magában Bouše úr, ha a tanácsos úr megtudná, mit tettem, csodálkozva csapná össze a kezét. Teljesen képtelen hülye vagyok... Persze ha alaposan tévedek ebben az egész dologban. Ha pedig tévedek, akkor megint csak hülye vagyok, vagyis az eredmény így is, úgy is ugyanaz. És senkinek sem szólhatok rőla, senkivel sem beszélhetek meg semmit, mert vannak dolgok, amelyeket az embernek egyedül kell elintéznie, még ha sejti is, hogy kitöri a nyakát.

A borús gondolatokból, amelyek nem hagyták Bouše urat aludni, s rákényszerítették, hogy mogorva és udvariatlan háziúrrá váljék, akit idegesít a saját felesége, valamiképpen meg kellett szabadulni. S ennek csak egyetlen módja volt: ha visszautazik abba az átkozott hegyi faluba, ahol a szabadságát töltötte.

Szombaton délelőtt vonatra szállt, és este a helyszínen volt.

Az üres pályaudvaron az egyik ismerős vasutas fogadta.

— Megint szabadságra, felügyelő úr? — kérdezte harsogva.

— Nem, csak jövők egy kicsit beszélgetni — morogta Bouše úr, és a beszédes emberrel beült a forgalmi irodába. Megkérdezte, mi újság, dü- höngenek-e a heinleinisták, s hogy dolgoznak-e még a sétapálcagyárban.

— Hogyne dolgoznának, hiszen állandóan jön nekik a nyersanyag, a bandzsa Selp majd minden nap Itt van!

— És megmutathatná nekem a szállítóleveleket? Tudja én nagyon kíváncsi ember vagyok... — Noha a vasutas tudta, hogy az Ilyesmit tiltja a szolgálati szabályzat, de ha a felügyelő úr kéri, akkor az egészen más. Miért ne nézhetné meg őket? Ám Bouše űr, miközben a megsárgult fuvarleveleket böngészte, néhány számot Is feljegyzett magának, és elégedetten mosolygott.

Azután azt mondta a vasutasnak, hogy most elmegy a vendéglőbe, és iszik néhány fél deci pálinkát, mert Forell úrnak nagyszerű gyomorerősítője van! A vasutas kijelentette, hogy annál a pálinkánál, amit Forell úrnál ihat az ember, jobb talán nem is létezik, és azzal elváltak. Csakhogy Bouše úr nem a kocsmába ment, hanem a benőtt keskeny nyomtávú vasúton a rejtélyes ház felé vette útját.

Nem sietett. Ogy határozott, hogy megvárja, míg besötétedik.

(Folytatjuk)

Kövesdi János fordításié:

• „Táblák“: Versel érdekesek, bár a közölhetőség mértékét még korántsem érik el. Elsősorban a versek logikai felépítését, gondolati mélységét kifogásoljuk. Egyelőre csak jó sorai vannak, a versek egészével van baj. A költészet „képes beszéd“! Ezt ne feledje el. Tanuljon, művelje mag^t! Idővel, ha már kritikusabban tudja megítélni Írásait, Jelentkezzék újra.

• M. I. Komárno (Komárom): Ojabb versel alapján is csak biztatni tudjuk, örülnénk, ha képi kifejező ereje erősödne, s gondolatilag is igyekezne súlyosabb mondanivalókat megfogalmazni. Biztatásul olvassa el Ne hívjatok még című versét: (Ne hívjatok még. / nem úgy jönnék/ahogy vártok, / ne várjatok / helyüket nem lelő lépteim / nem hozzátok sietnek, / ti drága / őszi tájak — / kiért áldozzalak benneteket?) Várjuk újabb jelentkezését.

• „Otthon“: írásai sajnos nem érik el a közölhetőség mértékét. Naiv, elnagyolt próbálkozások csupán. Ögv gondoljuk, hogy egyelőre még tanulnia kellene. Az írás csak úgy ér valamit.

ha hatni tud. Ezt várjuk öntői Is.

• „Crescendo“: Versein határozottan érződik a fejlődés — a képiség hiánya, a gondolati tisztaság az ami egyelőre hátráltatja versei közlését. Elsősorban ebben kell fejlődnie. Tanuljon, dolgozzon, művelje magát.

• „Fotó—1972“: Verseivel az elkövetkezőkben majd mélyebben foglalkozunk, alaposabban elemezzük. Előzetesként csak any- nyit, hogy versei logikai felépítése eléggé zilált, a vers záróakkordja a legtöbbször súlytalan, erőtlen. Metaforái is eléggé erőtlenek. Persze már jeleztük,

ez csak az első benyomás. Rövidesen visszatérünk rá egy alaposabb elemzéssel. Addig is dolgozzon!

szerelmi házasság

e

Ki ne ábrándozna szerelmi házasságról! Minden időben erre törekedtek a fiatalok. De az egyenlőtlenségen alapuló társadalomban, amelyben ez érdekházasság dívott, számtalan, sokszor leküzdhetetlen akadály állt a szerelmetek útjában. Hány gyönyörű alkotás foglalkozik ezzel a témával. Gondoljunk csak a „Rómeó és Iáliá“-ra, a „Farhad és Sirin“-re, Lev Tolsztoj, Mikszáth Kálmán, Németh László regényeire...

Akik a szocializmusban élnek, egészen más n helyzetük. Nem fenyegeti a vagyoni, a társadalmi, a faji egyenlőtlenség, szabadon választhatnak.

Ha találkoznak valakivel, akit nagyon megszeretnek, ás a vonzalom kölcsönös, családot alapítanak. De tudjuk, a statisztika pedig számokkal bizonyítja, hogy nem minden szerelemből lesz boldog házasság. Gyakori a válás. Mi lehet az oka? Sok minden. A legegyszerűbb magyarázat, hogy nem egyezett a házas- társak természete. Ez a sablonos magyarázat azonban sok mindent takar.

Baj, ha a fiatalok légvárakat építettek, amelyekben csak a szerelemnek, a szépségnek, a szórakozásnak jutott hely.

Baj, ha a szerelmesek mindegyike azt várja, hogy őt tegyék boldoggá, és nem talál örömet abban, hogy a másikat boldoggá tegye.

Baj, ha nincsenek tisztában azzal, hogy a családi életet ésszerűen, türelmesen kell kialakítani.

Baj, ha valaki nem érez felelősséget a társadalommal, a szülőkkel, a szerelmesével szemben tetteiért, közös sorsukért.

A családi életben sok bonyodalom adódhat. Előfordnl, hogy mindjárt az együttélés első napjaiban felszínre kerülnek a házastársak természetének addig ismeretlen vonásai, szokásai, sőt furcsaságai. Bármily hosszú ideje ismerték egymást a házasság előtt, sok meglepetés vár rájuk. Meg kell tanulni, fel kell készülni rá, hogy türelmesek, gyengédek legyenek egymáshoz, megbocsássák egymás hibáit.

Az érzelmek kemény próbája a hétköznapi élet. A fiatalokra sok olyan feladat hárul, a- melyet addig a szülők láttak el. Ha a fiatalokat elkényeztették, bizony nehezen szoknak össze. Ki fogja őket kiszolgálni, ki tűri majd sí a szeszélyeiket? Mindkettőjüknek engedniük kell. „Előzékenység egymás lránt“ — ez legyen a jelszavuk.

Olvastam annak idején cikkeket „Vigyázzunk a férfiakra“, „Vigyázzunk a nőikre“ címmel. Én azt mondanám: „Vigyázzunk egymásra“. Ez a családi boldogság titka.

Nagyon sok függ attól, hogy a bázastársak a kezdet kezdetén miként osztják meg egymás

között a feladatokat. Természetesen mindkettőjüknek megvan a maguk sajátos feladatköre, de az ifjú férjnek meg keli értenie, hogy vállalnia kell bizonyos házi munkát is.

Sajnos, a mindennapi életben nincs teljes egyenlőség férj és feleség között. Az asszonyra sokkal több munka hárul, különösen a gyermek megszületése után.

A gyermek születése egyik esetben szorosabbra fűzi a szálakat a házastársak között, a másik esetben meggyorsítja a család széthullását. Ebben nincs semmi meglepő, hiszen ez az asszony életének igen bonyolult időszaka, amely maximálisan igénybe veszi fizikai és lelki erejét. Az első időben minden gyengédségét a gyermekre pazarolja. Ha a férj megérti ezt, segít a feleségének, aktívan részt vesz a munkában, akkor a házastársak vonzalma erősödik. Ha viszont korábbi életmódját folytatja, ha úgy érzi, hogy megrövidítették, mert felesége nem tanúsít iránta olyan figyelmet, mint korábban, ha az apa nem örül a gyereknek, akkor a házastársak eltávolodnak egymástól, és a köztük támadt szakadékot nehezebb áthidalni.

Sok, nagyon sok függ az asszonytél is. Ha közös életük első perceitől nem tűri a durvaságot, az emelt hangot, ha gyöngéd felesége és jé barátja férjének, akivel megoszthatja minden örömét és bánatát, akkor egészséges, jé légkör alakul ki a családban.

A fiatalok között gyakran amiatt romlik meg a kapcsolat, mert nem tudják tisztázni a nézeteltéréseket, megvitatni a problémákat. Ez a családi élet minden területére vonatkozik, anyagi és háztartási dolgokra éppúgy, mint az intim kapcsolatra. Előbb-utébb robbanás, nagy veszekedés lesz belőle, ha elhallgatják, amivel elégedetlenek, ha hagyják felgyűlni a gondokat. jobban teszik, ha egy nyugodt pillanatban mindent tisztáznak, és nem tartanak haragot. Igaz, vannak olyanok, akik szeretik a hangos szóváltást, az összeveszés utáni kibékülést. Az ilyenek nem számolnak a kapcsolat dialektikájával. A veszekedések ugyanis rendszeressé válnak, nyomuk marad, a megértés fokozatosan eltűnik. A szerelem kihuny...

Soha ne legyenek a házastársak gorombák egymáshoz! Az első gorombaság megindítja a lavinát. Az egymás iránti tisztelet légkörének kialakítása szempontjából igen fontos a türelem, nagy kincs az egymás iránti bizalom, társunk emberi méltóságának, s ezáltal saját méltóságunknak a megőrzése. Nagyon fontos, hogy ne legyünk gyanakvók, ne ellenőrizzük a másik minden lépését, és különösen az, hogy ne rendezzünk féltékenység! jeleneteket.

Egy fiatal pár esetét hozzuk példának.

Már az iskolapadban mély érzelmek fűzték őket össze. Sokáig voltak vőlegény-menyasz- szony viszonyban. De amint összeházasodtak, a férj átkutatta felesége zsebeit, átnézte noteszát, magyarázatot kért minden telefonbeszélgetésre. A fiatalasszony a sző szoros értelmében lelkibeteg lett. S bár gyermeket várt. kénytelen volt otthagyni a férjét. Így ért véget a „nagy szerelem“.