Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-07-11 / 28. szám

Nem tudom, ml az, ami ez után a riporttéma után visz. Intenek Is, ne menj, s én mé­gis megyek, megpróbálom ma­rokba kapni a szálakat, hátha tudok segíteni a lánynak, Mi- kuš Annának és főleg talán az édesanyjának, mert mégiscsak embertelen dolog, hogy hóna­pok óta bizonytalanságban él­jen. Rég volt december 13-a — immár lassan hét hónapja —, amikor Anna este bejelentette, az anyjának, hogy Š.-ékhez megy aludni. —■ Kislányom, tiszta az alsó- neműd? — kérdezte még a ma­ma. A lánya pedig így vála­szolt: — Igen, mama, fürödtem is. Tehát minden a legnagyobb rendben volt. Megtörtént ez már máskor Is, ha a szülők el­mentek valahova, hol a barát­nője aludt náluk, hol meg az ő lányuk azoknál. A mama reggel felkelt és el­ment munkába. — Nem, semmi, máskor is volt ez már így. Ilyenkor a lányok egy kicsit tovább szoktak aludni. Bár, mintha Annának Is munkába kellett volna mennie... Vagy ta­lán egyenest $.-éktől ment? — tűnődött az anyja, amikor elin­dult. Munka közben sokszor eszé­be jutott Anna. Igaz, ez nem lartozott mostanában a kivéte­les események közé. Anna egy idő óta igen hallgatag és fur­csa volt: — Higgyék el, én, az anyja sem értettem az utolsó időben... — Mi van veled, lányom? — kérdeztem, de ő csak hallga­tott. Hol a konzerveket, hol meg a főztömet nem akarta megenni. Én nyugtattam, pró­báltam vele okosan beszélni. — Nézd, nehéz az élet. Sok a gond... Én is olyan furcsa vagyok mostanában. Látod, most is már másodszor men­tem az éléskamrába, s üresen Jöttem vissza. Amire beme­gyek, nem tudom, mit akarok... De te, te lányom, korábban vi­dám és gondtalan voltál. Most meg?l Talán nem tetszik a szakmád? ' — Én nem is tudom... — vá­laszolta a legtöbbször. Őrizte a titkát és csak néha mondott valamit. — Nem tetszik. Amíg a fodrászatban voltam, addig talán, de most a legszíveseb­ben már az egészet otthagy­nám és elmennék valahova dol­gozni... Amit nem mondott el az any­jának, arról azért nem mindig hallgatott a barátnője előtt, és a naplója is őriz eléggé meg­döbbentő tényeket. Sokat foglalkozott a halál gondolatával! De mi is történt tulajdonkép­pen? ‘Mint ahogy mondtuk, 1971. december 13-án Anna bejelen­tette az anyjának, hogy az éj­szaka S.-éknél fog aludni, és elment. Azóta nem tért haza. Másnap délelőtt, úgy tíz óra felé még látta őt az apja egyik munkatársa a faluban. Ugyan­csak délelőtt, valaki a város­ban, Trenčínben is találkozott vele. Kicsit később, talán már délutánba hajlott az idő, egy hasonló korú lány köszönt ne­ki, s ő fogadta a köszönést. Még később valaki az állomás körül találkozott vele. Anyja ekkor tért haza a mun­kából, és rögtön megkérdezte: — Volt itthon Anna? — Nem volt — válaszolta a bátyja, aki egész nap odahaza tartózkodott. Azóta nem tudni, hol van, mi történt vele. Lehet, már rég nem él. Erre vallanak anyjá­nak és barátnőjének tett val­lomásai, valamint a füzetbe Irt feljegyzései, idézetek s az utolsó búcsúmondata. Az egyik Idézet körülbelül fgy hangzik: Amikor szület­tem, én sírtam, és mindenki ne­vetett, ha meghalok, mindenki sírni fog, de én nevetni fogok... Az utolsó előtti bejegyzés egy idézet vagy valamiféle sa­ját maga kigondolt bölcselet vérről, halálról és búcsúzásról. A napló egy egyszerű hatvan­oldalas, fekete fedelű füzet. A borítólapon címke, rajta a lány neve, szakmája, osztálya. A nap­ló egyszerű, olyan mint más hasonló korú kislány naplója, de az utolsó előtti bejegyzés a vérről, halálról, bücsúzásról most utólag mégis nagyon meg­döbbentő: Piros-fekete színke­verékből ecsettel fellratszerűen sebtében teleírt oldal. És még ennél Is megdöbbentőbb s töb­bet mondóbb egy egyszerű, ta­lán Buddhára, Mohamedre vagy Jehovára emlékeztető vázlatos portré, alatta hullámokat ábrá­zoló vonalak, közöttük meg ott lebeg a koporsó. A búcsúmondat is a halál és a megsemmisülés gondolatát vetette a papírra: „Nem ér­demiem meg, hogy sirassatok. Ne haragudjatok rám. Isten veletek. An.“ Elképzelhető, hogy a leány már rég nem él, de az is föl­tételezhető, hogy mindez csak a szülők és nyomozók megté­vesztésére íródott, és Anna a Jehova-testvérek között béké­sen és nyugodtan él. Amikor Anna a halálról be­szélt — mint ahogy a rendőr­ségi vallomásban áll —, barát­nője, S-ék legfiatalabb lánya elvitte őt a trenéínl jehova kö­zösség vezetőjéhez, F.-hez, ahol megismerkedett a szekta esz­méivel és a Bibliával. — Nem egész egy órát olvas­ta a Bibliát — mondja a ba­rátnője. — Azután azt kérdez­tem tőle, hogy ezek után is képes lenne-e megtenni azt, a- miről beszélt. — Nem, nem teszem meg — volt az állítólagos válasza. Tehát meglehet, hogy él, csu­pán valamiféle szektás tanokat követve Jehova tanúi közé állt, hogy szabadon hirdethesse a megváltó igéket. Erre a feltevésre is több tény vall. Egyik — az eltelt Idő a- latt, az országos körözés elle­nére soha sehol sammilyen olyan nyomot vagy holttestet nem találtak, amely arra en­gedne következtetni, hogy An­na öngyilkos lett. A fent idézett barátnő val­lomásából nem tűnik ki, hogy honnan szerezte Anna a Bib­liát, amelyet pedig ódahaza is olvasott. A tanúk vallomása szerint Anna másnapi mozgásterülete meglehetősen közel állt S.-ék és a jehova közösség vezetőjé­nek, F.-nek a lakásához. Ugyan­csak feltűnő, hogy pontosan egy hónap múlva egy ismeret­len női telefonáló hang arról érdeklődött, hogy miképpen vi­selték el Mikušék Anna eltű­nését. Sőt, az ismeretlen tele­fonáló bejelentette, hogy a kö­vetkező nap Ismét felhívja a helyi laktanyát, és ez meg is történt. Ekkor még azt Is tud­ta, hogy Anna elutazóban van Zemianská Lieskováról. A helyszínen kihallgatott ta­núk alátámasztották ezt a tényt, de sajnos Annának így sem leltek a nyomára. Olyan föltételezések is van­nak, hogy Mikuš Annát sike­rült kellőképpen megtéveszte­ni, és Anna beállt a szekta leg­hívebb tagjai közé, hogy bebo­csátást nyerjen az igazak Je­ruzsálemébe. Erre vall a vizsgálat későb­bi eredménye is. Az történt, hogy a tévé, a rádió és a na­pi sajtó Is bekapcsolódott az országos körözésbe. 1972. má­jus 23-a után, amikor a Prav­da Is megjelentette Anna fény­képét és vázlatos személyleírá­sát, a levicei járásból jelent kezett St. Želiezka, aki május 19-én, vagyis néhány nappal az említett Írás megjelenése előtt, találkozott Annával. Mint ahogy Št. Želiezka és Hanula nevű útitársa leírja, Hencovce tájékán két stoppost — egy fiút és egy lányt — vettek fel az autójukba. A stop­posok Ružomberok vagy Be- nadik felé szerettek volna menni. Bár az autó nem arra tartott, mégis velük tartottak. Az úton a fiú, aki csehül be­szélt, az istenről, hitről s ha­sonló dolgokról kezdett társa­logni, s azt is kijelentette, hogy szeret erről a tárgyról vitat­kozni. A lány egész úton hall­gatott és csak a végén súgott valamit a fiúnak. Feltehetőleg azt, hogy adjon nekik Is egy füzetet, mert a fiú ezután át is adott nekik egy füzetet, a- melyben ugyancsak ilyen jelle­gű gondolatok voltak. Később, amikor a Pravdában megjelent az írás, mind a ket­ten arra gondoltak, hogy isme­retlen útitársaik közül a lány Anna lehetett. Föltételezésüket még a kö­vetkező megfigyeléseikkel tá­masztották alá: A lány, mint mondottuk, végig hallgatott, tehát lehet, hogy csak szlovák­ságát nem akarta elárulni. To­vábbá feltűnt St Želiezka úti­társának, Hanulának, hogy a lány fiatal kora ellenére festi a haját. Mindez elképzelhető és való­színű, annál Is Inkább, hogy S.-ék Morvaországból származ­nak, két lányuk valahol Cseh­országban él, s ott tagjai a je­hova közösségnek. Mikuš Anna anyja, aki lá­nya eltűnése éta szüntelen sír, lassan szinte elemészti magát, a következő levelet írta né­hány szerkesztőséghez: „1971. december 13-án tizenhét éves lányom, Anička, elment barát­nőjéhez aludni és többé nem tért haza. öt nap múlva meg­tudtam barátnőjétől, hogy a lá­nyom egy Jehova-testvérrel tá­vozott. Elment és ottmaradt, s mind a mai napig nem tért vissza. Hiába kutatok, hiába e- mésztem magamat... Már több mint fél éve ennek, s én nem tudom, hogy él-e még a lá­nyom, vagy már rég halott. A közbiztonsági szervek Is kere­sik, de hiába, mert a szekta tagjai nem mondanak igazat. Kérem, segítsenek felkutatni a lányomat!“ Ml csatlakozunk az anya ké­réséhez, és arra kérjük olva­sóinkat, ha bármit Is tudnak, Írják meg nekünk, vagy jelent­sék a legközelebbi közbiztonsá­gi szervnek. Németh István Pátrání po pohrešované osobé 126/72. M i k u š o v á Jdná, učnice tcuaip uv» pis: výška 157 * ifimé oči, s Popis obleCc 2. 1971 v 18,15 ak neprišla a ( slíbi-1 učební ol ífítelkyní se v;| la o náboženskou sektu Anna, nar. 15. 9. 1954 Trenčín, svo- °trv.lr.r.°nr'ánská Túrná, ckr. Trenčín. Ill latý obllíej, černohnSdé vlasy, iravé zuby. Hovoff slovensky, tečnl kabát, manšestrové svätle kávové barvy zv. tuleňky. U sebe Ily, ani jlné pfedmäty. In, že jde špát k pŕítelkyni, I Dôvodení k odchodu bylo Sila pracovať. Nevylučuje se |í nebo skočí do Váhu. jehovistu a za tím účelem navštévo­MIKUŠOVÁ Anna, született 1954-ben; 157 cm magas, köze­pes termetű, arca gömbölyű, haja sötétbarna, szeme fekete, szája pici, fogai egészségesek. Anyanyelve szlovák. KÉT ÜJ ISKOLA Dunajská Stredán [Dunaszerdahely) két új iskola is épült. Az egyik a mezőgazdasági szakközépiskola, a másikat pedig az ipari tanulók számára építették. A két Iskola a város más-más pontján áll, de meglehetősen hasonlít egymásra; így később is Jelzi majd, hogy egyszerre, azonos elképzelések és azonos építők keze alól került ki. Az épületek szépek, ízlésesek, és az építők, valamint a he­lyi vezetők javára mondható, hogy bár a mezőgazdasági szak középiskola átadási ideje október, az állványok már most le­kerültek az épületről. Láttuk, lassan már a szerelési munká­latokon is túl lesznek, takarítanak, az utolsó simításokat vég­zik, feltehetőleg már szeptemberre birtokukba vehetik a diá­kok és tanárok. Még érdekesebb tényt tapasztaltunk az lparitanuló-lntézet építésénél. Ennek az épületnek az átadási Ideje csak a kö­vetkező évre volt előirányozva. De hogy a diákok mégis ko­rábban költözhessenek az iskolába, a járási mezőgazdasági társulás egymillió korona kölcsönt- folyósított az iskolának, s így egy évvel — a helyi forrásoknak köszönve — korábban elkészülhet az új épület. Vezetőknek és építőknek egyaránt dicséretükre szólnak a fent említettek, s mi köszönjük, hogy Ilyen formában is igye­keznek gondoskodni a fiatal generációról. -me­Az iparitauuló-intézet iskolaépülete új ifjúság 3 ÜJABB HAJÓ A SZOVJET­UNIÓNAK A komárnól (Komárom) hajógyárban vízre bocsátot­ták a 2700 tonnás, 113 mé­ter hosszú „Volgo-Balt“ ha­jét, amely szovjet megren­delésre készült. Ez a gyár­ban készült 900. vízi jármű. A hajó a Volgán és a Bal­ti-tengeren fog közlekedni. A fedélzetén felszereltén annak a berendezésnek a prototípusát, amely a szenv- nyezett folyóvizet Ivóvízzé alakítja át. BARLANGKÜLÖNLEGESSÉG Folyosóhajtás közben bar­langra bukkantak 1954-ben Jelšava közelében a bányá­szok. Azóta hét és fél mil­lió koronás beruházással mintegy 300 méternyi bar- langfolyosét hozzáférhető­vé tettek, és július elsején megnyitották a nyilvános­ság számára. A látogatók a világ egyik legcsodálato­sabb, ritkaságszámba menő barlangját tekinthetik meg. Falait a márványhoz hason­ló aragonlt borítja, amely­ből a természet „művészi keze“ gyönyörű csillag- és rózsaalakzatokat formált. REJTÉLYES FOLÝOSÔK A VAROS ALATT Az építők szinte naponta fel-felássák Košice óvárosi utcáit, s több ízben rejté­lyes, ismeretlen eredetű föld alatti folyosókra buk­kantak. Senki sem tudja, mikor készültek, mire szol­gáltak. Szinte természetes, hogy az emberek között kü­lönféle rémhírek keltek szárnyra. A város önkéntes barlangkutatói legújabban elhatározták, hogy megfej­tik a rejtélyt. Először a színházzal szemben álló premontrei templom alatt húzódó kriptába - ereszked­tek le. Egy csomó szanaszét heverő csonton és feltört koporsókon kívül nem talál­tak semmit. A beavatottak megállapítása szerint a kriptában valószínűleg a há­ború végén járhattak a hul­larablók. A folyosókat a- zonban befalazva vagy be­omolva találták. A kutatást azonban folytatni akarják. A szakértők szerint a föld alatti folyosók a középkori védelmi rendszer részét ké­pezték. CAMPING AZ OROSZVÄRI ÜTŐN Bratislava-Petržalka után Rusovce (Oroszvár) és a ma­gyar határ felé tartva sze- met-lelket gyönyörködtető táj tárul a jövevény szeme elé; a nagyváros árnyéká­ban egy darab sértetlen ős­természet. A civilizáció két­élű fegyvere még nem ju­tott el Idáig, és régebben csak a környékbeliek tud­ták, hogy a lombos erdők ölén tiszta vizű tavak rej­tőznek. Ezután azonban bi­zonyára sokan megismerik és megkedvelik majd e he­lyet. A napokban autócam- ping nyílt a fontos határ- átkelőhely és nemzetközi útvonal közelében. Egy csár­da, büfé és tlíenöt négy­személyes víkendház várja a fáradt vándorokat. Való­színűleg Bratislava lakói Is szívesen látogatják majd, mert Szlovákia fővárosában nagyon kevés a fürdőhely.

Next

/
Oldalképek
Tartalom