Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)
1972-07-11 / 28. szám
/ 4 ß|' ifjúság — ajlík József mérnökkel, a Dunajská Streda-i (Du- naszerdahely) járás Ifjú Mezőgazdászok Klubjának elnökével és Varga Zoltánnal, a SZISZ járási bizottságának titkárával ülök és beszélgetünk. A téma a mezőgazdászok klubjaEmlékszem, valamikor 1966- ban alakult' a klub. Akkor még Agrárklub néven futottak. An- drássy Sándor, Belucz jános, Gzajlik József, Brányik György, Czerge Károly, Kocsis Sándor és Moravkó Márta mérnökö, valamint Vízi Sándor, a CSISZ járási bizottságának titkára bábáskodtak az újszülött körül. Terveik, elképzeléseik meglehetősen izgattak már akkor. Ilyesmiket tűztek lobogójukra: Elősegíteni az Ifjú mezőgazdászok szakmai továbbfejlődését, elmélyíteni a mezőgazdasági ifjúság között a politikai és ideológiai munkát. Kimondták, hogy a klub tagjai egyben az ifjúsági szervezet tagjai is, s hogy részt kívánnak venni az ifjúsági szervezet tevékenységében. S ami főleg felkeltette a figyelmemet,, hogy a járás mezőgazdaságának problémáiból és elképzelhető fejlődéséből kiindulva, tematikus feladatok tudományos-gyakorlati megoldására vállalkoztak. így többek között vállalkoztak a gyümölcstermesztés és || tárolás problémáinak a feldolgozására, a szőlészet, a gyü- mölcsészet és állattenyésztés gépesítésének a tanulmányozására, valamint az új szovjet búzafajták helyi körülmények közti termesztési problémáinak a megvilágítására stb. Előőrsei kívántak lenni a járás mezőgazdasági fejlesztőinek. Az akkori tervekből sok minden meg is valósult. Számtalan előadást tartottak, tanulmányi kiránduláson jártak, bálokat rendeztek, a klub tagjai segítettek . a helyi szervezetek munkájában, nem egy ifjúsági szocialista munkabrígád megalakítását kezdeményezték és olyan jelentős eredménnyel is dicsekedhetnek, mint a gyümölcstárolás optimális lehetőségeinek szakmai kidolgozása, Varga Zoltán, a SZISZ járási bizottságának mezőgazdasági fiatalok kérdéseivel foglalkozó titkára 4 Czajlík József, a dunaszerdahe- lyi járás Ifjű Mezőgazdászok Klubjának elnöke amely egyben hozzájárult az Agroírigor nagyszerű mezőgazdasági üzem korszerű, hatszáz vagonos hütőházának a kiépítéséhez. Egyik-másik tervük, elképzelésük nem valósult meg. így például nem került sor a kísérleti telep létrehozására. Hogy ez nem valósult meg, a gyakorlat hozta. Fölösleges lett volna új gazdaságot létrehozni, hiszen ezzel a gyakorlatból vonták ki a fiatal mezőgazdászokat. Mindez a múlté, s ma alka- tomadtán hullámvölgyről beszélnek — mint ahogy a beszélgetésünk elején is sző esett erről — de hát ebben van némi túlzás. Arról van csupán sző, hogy a mezőgazdasági munkához igazodva egy-egy időre, mondhatnánk célszerűtlen lenne kivonni a szakembereket a gyakorlatból. Időközben országos mozgások és változások közepette éltünk, s ez természetesen a klubra is hatott. A kezdeti szándékok és elképzelések is változtak, és megváltozott a klub elnevezése is. A .klub most már egy szélesebb, országos mozgalom részese. Mi több, kitüntetettje! A kitüntetést az 1970-ben megtartott országos poprádi értekezleten kapták. Tehát látszik, eredményeik nem kicsik, s ha problémáikról mégis szót ejtünk, ezt nem azért tesszük, hogy kisebbítsük őket. Tény és való, hogy kezdettől voltak bizonyos nehézségeik. Meglehetősen nehéz volt megszervezni és teljes létszámban összehozni a klub tagságát. Ezt úgy próbálták megelőzni, hogy területi — samorlnl (Somorja), Dunajská Streda-i, Calovói (Nagymegyer) székhellyel körzeti szekciókat hoztak létre. De ez is csak részben hozta meg a várt eredményt, és most ismét újabb átszervezés lehetősége előtt állnak. Talán még jobban megosztják, szakosítják, s feladatok szerint csoportosítják a klubot. További változás az egyes mezőgazdasági munkák — mint a fejes, aratás, szántás, gépjavítás stb. — járási, alkalomadtán pedig országos versenyének a szervezése. És itt talán álljunk meg egy pillanatra, hiszen ha jól értettük és értelmeztük az elmondottakat, akkor elmozdult a klub eredeti küldetésköre, feladata. A szakmai, mezőgazdaság fejlesztésével összefüggő speciálisabb és nagyobb horderejű feladatokról kisebb, szervezési feladatokra tevődött át. Mintha kicsit az ifjúsági szövetség járási, esetleg helyi szervezeteinek feladatkörét vették volna át, és ebben kedvezőtlen fordulatot látunk. Persze, tudjuk, a kezdeti pillanattő! volt egy meglehetősen tisztázatlan pont a tematikus felad-atok feldolgozásában. Jól határozták meg, képzelték el őket, a járás gyakorlati szükségleteiből Indultak ki, maguk az egyes mezőgazdasági üzemek vezetői is segítették a fiatalokat, de végső soron mégsem lett megoldva a dolog formai és anyagi oldala. Hiszen ezt tudjuk, hogy ma kutató, problémafeltáró- és megoldó szakmai munkát már nem lehet rendes megbízatás nélkül csupán jóindulatból és önakaratból végezni. Ezt eléggé nagy hibának, vagy ha nem fogalmazunk o- lyan élesen, hiányosságnak találjuk, mert hiszen ezáltal részben leállt, vagy lelassult az ifjú mezőgazdászok szakmai továbbfejlődése, és ugyanakkor sokat vesztett a mezőgazdaság is. Mert vegyük például az Agrofnigort. Országos viszonylatban is tisztességes helyet foglal el, és h,a tovább folytatódna ez a munka, akkor más vonatkozásban is lehetnének eredményeik. Ezeken a tényeken el kellene gondolkozni és valamit talán változtatni is kellene rajtuk, hiszen meglehetősen nagy tőke az, ami a fiatal mezőgazdászok tudásában, szorgalmában és akaratában rejlik, s bizony nem egészen okos dolog ezt kihasználatlanul hagyni. Németh István n. 1917. december 20-án a Népi Komisszárok Tanácsa mellett megalakult a közismert CSEKA. az ellenforrada lom és szabotázsok elleni harc különleges összorusz bizottsága. Ennek élére Feliksz Edmundovics Dzerzsin- szkij került (a felvételen). „Lenin proletár jakobinusnak nevezte öt. Az októberi forradalom nemes hőse,, a proletariátus odaadó lovagja és a nagy osztályharcok rettenthetetlen katonája volt." F. E. Dzerzsinszkij lengyel nemesi családból származott. Apja nagybirtokos volt, de működött mint matematikatanár is. Feliksz Edmundovics egyike volt apja kilenc gyermekének. A gimnázium utolsó osztályát otthagyva, F. E. Dzerzsinszkij minden idejét és erejét a munkásmozgalomnak szentelte. Pár év rnűlva bekerült a lengyel szociáldemokraták vezetői közé. Élete nagy részét illegalitásban és börtönben töltötte. Az 1917-es februári forradalom meghozta számára is a szabadságot. 1917 jü- liusában beválasztották a párt központi bizottságába, és a NOSZF alatt a Szovjet Forradalmi Katonai Bizottság tagjaként magas funkciókat töltött be. Többek között ő irányította a petrográdi posta- és távírói hivatal elfoglalását. A forradalom győzelme után Szmol- nij parancsnoka volt. 1926. július 26-án 49 éves korában halt meg. Pár perccel azután, hogy a párt központi plénumán megtartotta tüzes beszédét a párt trockisták elleni fő irányvonaláról. (v) Vallomások ZOLTÁN barátomról Zoltán barátomat valami bántotta. Mintha nem lett volna rendben a szénája. Megkérdeztem komorságának okát. Semmi az egész! — hárította el kicsit ingerülten kíván- csiskodásomat. — Valami inunkaversenyről van szó az üzemünkben — telte hozzá némi szünet után. — Jóformán azt sem tudom, hogy kivel akarunk versenyezni, de valami listát nekem is alá kellett írnom... Folyton vacakolnak ezekkel a munkaversenyekkel, mintha nem dolgoznánk eleget altajkül is! — legyintett sokatmondóan. UdfcSlataimat furdalni kezdte a barátom rossz kedélye, anfäyet nyilvánvalóan a mnnkaverseny váltott ki belőle. Bár meglehet, hogy nem is rossz kedély volt az, banem csak tüzetesebb elmélkedés. Versenyezni, vetélkedni valamiben valakivel ugyanis nem „vacakolás“, hanem érdekfeszítő ténykedés, amikor az egyéni és csoportos képességek osztályozédnak. Győztesek és legyőzőnek kerülnek ki belőle; jők, kevésbé jék és rosz- szak. A versenyek legismertebb formái talán a sportvetélkedések. De versenyezni szoktak az énekesek, a zenészek, a színészek, a gépírónők, a jelvénygyüjtők, a sörivók, a lepéuyevők. Iskolaköteles fiam az ebédnél is versenyezik, mondván: „Aki hamarabb eszi meg a levesét, az a legokosabb a világon“. A versengés gondolata annyira gyökeret vert már mindennapi életünkben, hogy nélküle el sem tudjuk képzelni létünket. Miben rejlik a versengésnek, kölcsönös vetélkedésnek ez a mindent átölelő varázsa? Miért szeretünk versenyezni? Valószínű azért, mert versenyezni nem muszáj, nem a külső körülmények kényszerhatásai következtében vetélkedünk, hanem szabad egyéni elhatározásunk alapján. „Ha akarom, felveszem a versenyt, ha nem akarom, hát nézni fogom! Az is élmény.“ Éppen ez a „élmény“ adja meg a verseny varázsát, vonzó tartalmát, játszó társaságban érzi magát az ember a legszabadabbnak, legkötetlenebbnek még akkor is, ha a játék szabályainak alá kell vetnie magát. Itt érvényesülhet ugyanis legjobban az ember egyénisége, ötletessége, ügyessége és hozzájárulása a játék szépségéhez, érdekességéhez. A szocialista társadalmi rendszer egyik jellegzetes sajátossága, hogy a munkafolyamatban is a versengés elveit igyekszik érvényesíteni. Az annyiszor elátkozott, verftékes megerőltetést igénylő kenyérkereseti kényszertevékenységből — élményt nyújtó, szórakoztató, vonzó, játékos kedvvel végzett tevékenységet teremteni. Ilyen gyökeres változásra egyedül a szocialista társadalmi rendszerben vannak meg a szükséges feltételek. Habár a kapitalista társadalmi rendszerben a munkaverseny fogalmát nem ismerik, ott is létezik hasonló tevékenység. A dolgozók egyéni munkateljesítménye egyre fokozódik — úgy is, hogy nagyobb fizikai erőt kell kifejteni, de úgy is, hogy az automata gépek igényesebb szaktudást követelnek meg, tehát nagyobb szellemi tudásra van szükség. Ennek a versenynek a feltételeit azonban a termelő- eszközök tulajdonosai diktálják, s a munkásnak el kell fo gadnia a megszabott feltételeket. Lépést kell tartani a „korral“ — ahogyan ezt arrafelé mondják. Ez azonban nem élmény, nem játék, nem szórakozás, hanem továbbra is ve- ritékes kenyérkereseti kényszertevékenység. A magántulaj donon alapuló társadalmi rendszerben ez soha más nem is lehel. Feltételezem, hogy nemcsak Zoltán barátomnak okoz néha gondot a szocialista munkaverseny. A kizsákmányoló rendszerek csökevényeként sokunkban a munkához való viszony még a kenyérkereseti kényszertevékenység formájában él. Ebből a nyomasztó benyomásokat kiváltó magatartásbői a szocialista mnnkaverseny mutatja a kiutat. Rajta keresztül változik meg a munkához való viszonyunk. Játsszunk tehát munkaversenyesdit! Pali Június végén felvételi vizsgák voltak a bratislaval Ko- menský Egyetemen. Mint minden évben, most is a bölcsész- és a jogtudományi karra jelentkeztek a legtöbben. Mi a jövendő bölcsészhallgatókat kerestük fel, s elbeszélgettünk a különböző tanszékek előtt izguló fiatalokkal. Újságírói szakra ebben az évben ötvenegyen jelentkeztek, s a fiatal űjságírőjelölteknek bizony nagyon meg kellett küzdeniük a jő eredményért; az ötvenegy jelentkező közül valószínűleg csak tízet vesznek fel; a tíz legjobbat, legügyesebbet. Először Emília Somolányio- vával beszélgettünk: — Ha neked kellene interjút készítened egy felvételiző diákkal, mit kérdeznél meg tőle? — Ez éppen újságírójelölt- nek való kérdés. Én először is azt kérdezném meg a felvételiző diáktól, hogy honnan jött, milyen iskolába járt és hány éves. — Válaszolnál ezekre a kérdésekre? — A senicai járásból,, Kuk- lovból jöttem, Skalicán végeztem el a közgazdasági középiskolát és húszéves vagyok. — Milyen elképzeléseid vannak az újságíróéletről? — Szerintem ez a világ legérdekesebb foglalkozása. Szeretek utazni, Ismeretlen emberekkel, tájakkal ismerkedni, és azt hiszem, hogy egy újságíró sohasem unatkozik: változatos élete van, mindig történik vele valami. A fiatal újságírójelöltek között egy magyar kislányt is találtunk: Milicky Jolán Turňa nad Bodvouról (Tornáról) jött. A Moldava nad Bodvou-i [Szep- si] Magyar Tannyelvű Általános Középiskolában érettségizett. — Te mit kérdeznél meg magadtól? — Azt, hogy mért akarok újságíró lenni. — A válasz? — Rengeteg újságot olvasok, s mindig nagyon szomorított, Emília Somolányová hobbyja a motorkerékpározás. hogy arról, ami a mi vidékünkön történik, soha semmiféle tudósítás sem jelenik meg. így aztán magam kezdtem el írni, és megtetszett 'nekem ez a pálya. Nagyon boldog lennék, ha ölvennének, de ha most nem sikerül, egy év múlva újra jelentkezem. S hogy a fiúk se maradjanak ki a beszélgetésből, Fero Mu- chát kérdeztük meg: — Honnan Jöttél? — Martinból. Ott fejeztem be az idén a kétéves könyvtárosi felépítményi Iskolát. — És hogy tetszik Bratislava? — Harmadszor vagyok itt, azt hiszem, sikerült már bejárnom az összes utcákat, tudom, hol vannak a borozók, és nagyon tetszik az egész város. — Próbálkoztál már eddig is újságírással? Fero Mucha válasz helyett egy halom újságkivágást tett elém: glosszák, tudósítások, riportok — egy fiatal, tehetsé- es újságíró cikkel. A nyelv! tanszékek előtt is nagy volt a sürgés-forgás. A jövendő német-orosz szakos hallgatók két írásbeli között szünetet tartottak. Akkor felelt közülük Tatjana Matušková kérdéseinkre: — Milyennek képzeled el az egyetemisták életét? — El sem tudom képzelni. Az egészről csak annyit tudok, hogy vannak előadások, szemináriumok, és hogy van vizsgaidőszak, amikor sokat kell tanulni. — Miért éppen ezt a szakot választottad? — Nagyon szeretem a nyelveket. A középiskolában németül tanultam, és az orosszal — mint mindenki — én is már az elemiben megismerkedtem, — Tudod-e, hogy a németorosz a bölcsészkaron a legnehezebb kombinációk közé számít? — Ezt nem tudtam, de ha fölvesznek, nagyon igyekszem majd. Kiss Éva egy éve érettségizett a Galántai Magyar TanKiss Éva esztétikát szeretne tanulni nyelvű Általános Középiskolában. Esztétika — szlovák szakra jelentkezett. — Miért választottad ezt a kombinációt? Esztétikát magyarral párosítva is tanulhatnál. Nem lenne könnyebb? — Nem tudom. A szlovák számomra könnyebbnek tűnik. Érettségi után egy évig itt, Bra- tislavában dolgoztam a Csehszlovák Kereskedelmi Banknál és elég jól megtanultam a nyelvet. Különben már a középiskolában jó alapokat kaptam Mörocz tanár úrtól. Eredetileg néprajzzal szerettem volna foglalkozni, de ebben az évben nem nyílt ilyen szak, így az esztétikát választottam, ami szintén közel áll hozzám, Esztétikából megkövetelik, hogy a felvételiző diák játsz- szon valamilyen hangszeren. Te min játszol? — Hét évig tanultam zongorázni, de az utóbbi három évben keveset játszottam, és nem tudom, hogy most mennyire sikerül majd. — Reméljük, jól. Köszönjük a beszélgetést és sok sikert kt- vánunkl Sok sikert kívánunk minden felvételiző díáknakl Varga Erzsébet
