Új Ifjúság, 1972. július-december (21. évfolyam, 27-52. szám)

1972-09-19 / 38. szám

A VILÁG SZÍV! (MÜNCHENI JEGYZETLAPOK) H. 6 új ifjúság BATTA GYÖRGY: van, az egyik, az ötvenméteres, amelyben az úszőverse- nyek zajlottak, áttetsző-kék vizű, a másik, a kisebbik, ahol a műugrók, mérték össze tudásukat, köztük az ezüstérmes Mileba Duchková, ibolyaszlnü vízzel van töltve. A tervezők még arra is gondoltak, hogy a Ma szín esetleg tül ko­mor hatást kelthet, ezért négy csövön állandóan levegőt fújtatnak ebbe a kis kocka alakú medencébe, s az alul­ról áramló levegő gyönyörű fehér buborékfüzérekkel „szí­nezte“ a vizet. Gyönyörű látvány felülről a két meden­cét egymás mellett látnil A medencék sárga csempével voltak kirakva, az úszó­csarnok csupa szín volt, csupa sziporka. A rendezők még arra is ügyeltek, hogy a versenybírák ruhája és cipője harmonizáljon a versenyzők tarka köpenyével és úszóru­hájával, s az egész esemény színegyensúlyával is legalább olyan hatást érjen el, mint világcsúcs-esője által. Az öszócsarnok levegőiének hőmérsékletét, páratartal­mát műszerek mérték, a .komputer percenként értékelte az Marika Némethnvá és Soňa Brázdová Lovell amerikai űrhajóssal. A világ „kiheverte“ a gerillák „provokációját“ ts, az o- limpia egynapos kényszerszünet plán topább folytatódott, sőt be is fejeződött, Aipikqr az olimpiai faluban jártam, olyan érzéssel kószáltam végig a híres sportolókról elne­vezett utcákat,- hogy íme, a harmadik évezred első száza­dában járok: így néz ki majd a világ, ha beköszönt a béke. Százharminc nemzet képviselői bizonyították nap mint nap, hogy lehetséges a bőr színére, fajra, vallási ho­vatartozásra való tekintet üélkül egymás mellett élni. Az olimpiai falu legforgalmasabb része az a kis terecske volt. ahol naponta több ezer jelvény cserélt gazdát. Itt láthatott az ember mondjuk Fülöp-szigeteki' sportolót és kanadai edzőt békés egyetértésben „csencselni“. Magam is hozzá járultam néhány olimpiai jelvényhez, elcserélésiikhöz nem kellett egyéb, mint néhány közismert angol szó és egy kis mosoly Az emberek nagy része régen fölülemelkedett a nemrég még megoldhatatlannak és kiküszöbölhetetlennek tűnt „problémákon“. Sohasem felejtem azt a jelenetet, a­mészetrajzához“ mindenesetre hozzátartozik. Az alakja még most is kiváló, pedig megőszült. Széles válla a hajdani bajnokot és vllágcsúcstartőt idézi az ember emlékezeté­be, léptei ruganyosak és frissek. Az élete tele van: fé­nyekkel és árnyakkal. Mint a berlini olimpia hőse utazott haza az Egyesült Államokba, de nem tudott munkához jut­ni. Nyomorgott, amikor közbeszólt a véletlen: a viíág- csúcstartő szép számú közönség előtt lovakkal mérkőzött! Egy ötletes (vagy szadista?! üzletembernek eszébe jutott, hogy ki kellene próbálni, ki gyorsabb a százméteres tá­von: az olimpiai bajnok vagy a csupa izom telivér? Az üz­let jól ment, Owens „megkapaszkodott“, ma a jómódúak közé tartozik, nincsenek megélhetési gondjai és autóit is a legújabb dlva,t szerint cserélgetheti. Az’ arca viharvert, szinte repedezik, mint az Alpok szik­lái, de a tekintete élénk, mindenre figyel. Itt áll, egy óra után tíz perccel, a müncheni forgatagban egy ember, aki ma már történelem. Mindjárt befut érte az autó, ki kelle­ne használni az alkalmat és legalább egyetlen kérdést fel­tenni neki. — Tetszenek a küzdelmek, Mr. Owens? — lőjük ki felé az első kérdést, de közben befut a Mercedes. Az idős né­ger elmosolyodik és már a kocsiból válaszolja: — Igen. Eddig még Igen. Több idő nincs, a meggypiros gép elrobog, viszi az ősz atlétát az úszócsarnokba. Elviszi, de ezt a néhány szót ö- rökre megjegyzem. is benne va i minden, ami az olimpiákkal összefügghet, és benne van az Is, ami az emberiséggel összefügghet. Benue van talán Owens egész élete Is. a harrninrhatós .aranyérmek és a “megaláztatás, a lóval folytatott gigászt küzdelmek, és az is, hogy most már nyugodt öregség óv^fefTemzik életét« Benne van ta­lán az Is, hogy a világ i^whvikor leggyorsabb emberét is várja a halál, amtlícírWtátaek'AA űaraökll és nincs sem­miféle mozgás. 1 Tetszenek a küzde’i — Igen. Etfgflj (Mit válaszolt volna vejpp szörnyű napon?) mely szintén az olimpiai falu kis terén játszódott le: egy csinos — de feltűnően csinos! — lány (vagy már asz­szony?) jelent meg a jelvénycserélők között. Két svéd, egy ghanaí, három amerikai ép egy bolgár sportoló szinte varázsszóra hagyta abbg a csencselést és fordult a jelen­ségnek is nevezhető látvány felé, mintha a szivárvány ive szikrázott volna át az ég kék pillérei között, úgy kapták fel fejüket ezek a férfiak, s szülte egyszerre hagyta el aj­kukat az a sóhaj, amely a világ minden részén egyforma, s amely egymaga több feszültséget tartalmaz, mint néhány egész estét betöltő film. Amikor megtudlam, hogy milyen szörnyűség zajlott ie az izraeli sportolók szállásán, még mélyebben és még élesebben hasítottak belém a fájdalom kései. Láttam, érez­tem, milyen harmónia tükrét zúzták össze a gyilkos go­lyók, és bár jó pár összefüggést fölfedeztem az esemény­ben, a végső élmény mégiscsak egyetlen igazi hasonlattal édesanyja, és elhívta fiát. még csak hagyján, hogy a gyermekkoromba, azokba az időkbe, amikor nap nap után késő estig „kergettük a bőrt“. Nemegyszer .megtörtént, hogy a játék kellős közepén megjelent a labda tulajdonosának édesanyja, és elhívta fiát. Az még csa khagyján, hogy a küzdő felek egyike ezáltal meggyengült. Az akkor érzett fájdalom — amely régi hevességgel tört fel — az olim­pián viselt meg újra. a gerillák provokációja után. Azt éreztem Münchenben is, amit annak idején a göröngyös­füves pályán, miközben az elballagó játékostársat és a hó­na alatt lapuló labdát néztem. Valaki elrontotta a játé­kunkat akkor is, most is. Valaki elvette a labdánkat, s lehet-e ettől borzadalmasabbat elképzelni? Az egesz „olimpiacetttru^O 'vel^^aennyi csarnok, az úszó­stadion és a tartannal niugi iWktiuannai övezett labdarú­gópálya gyönyörű,, M ntna nem is üvegbő!, vasból vagy műanyagból, hanem Jelzőkből készítették volna, úgy lebeg­nek az áttetsző és olykor-olykor színárnyalatukat is cse rélő t8tôzetek.*®S8HHBÄlHIÍK.®fi®®TOiS Csak érdekességként jegyzem meg, hogy szerelésük üj eljárással készült, egyetlen rész sincs hegesztve, vala­mennyi tetőelem csavarokkal csatlakozik egymáshoz, és tetszés szerint Szétszedhető bárhol, anélkül, hogy egy na­gyobb .felületet meg kellene valahol bolygatni. Összesze relésük gyorsan és egyszerűen történt, szétszerelésük is egykettőre megy. A stadionok ’gyöngye az úszócsarnok. Bizonyára nagyon kevés olvasónk büszkélkedhet azzal,- hogy megtekintette az olimpiát, (tiszta szívből kívánom utólag is, hogy mi­nél több ember jusson el a következő olimpiákra), de ba egyszer mégis Münchenben járna, ne mulassza el megnézni azt a helyet, ahol Spitz és társai versenyeztek. Az úszócsarnok tulajdonképpen nem is építmény, hanem kőből, fémből és vízből készült költemény. Két medencéje Egy óra öt perc, az olimpiai játékok második napja, vasárnap. A legelőkelőbb müncheni szálloda elé egymás után érkeznek a 'Mercedesek, szinte megáll a forgalom, valami történik, siessünk a bejárathoz. A déli napsütést két ember bírja különösebb megeről­tetés nélkül: Owens és Owensné. Megérte idesietni a szál­loda elé. A világhírű atléta, az 1936-os berlini olimpia hő­se az úszócsarnokba igyekszik, de a taxi még nem futott be, bizonyára vala’melyik szemafornál vesztegel. Van egy­két pere időm, hogy áttanulmbányozzam Owenset. Ügy né zem végig, mim valami szobrot vagy hegycsúcsot. Ő ma­ga is történelem már egy kissé, a huszadik század „ter­Az olimpiai bajnok Mácha kél menet között pihen. Karin Janz boldogsága. adatokat, és aszerint adagolta a hiányzó „elemeket“. Mondanom sem kell, hogy az uszoda vize eszményi volt, tehát kellően gyors, és ezt nemcsak a világcsúcsók bizo­nyítják, hanem az elragadtatott úszók nyilatkozatai is. Ab­ban a szerencsében volt részem, hogy láthattam a világ je­lenlegi három legnagyobb úszóegyéniségét, Mark Spitzet, aki — mint köztudott — összesen hét aranyat hozott föl —■ kiváló gyöngyhalász módjára — a medence vizéből, Shane Gouldot, az ausztrál csodalányt és Roland Matthest, akit a távolugró Beamonhoz hasonlóan a jövő század gyer­mekének tartanak. Mit láthat vajon az ember a kétszáz méteres férfi pil­langóúszás néhány másodperce során? Mit képes megfi­gyelni, mi jelentheti az élményt? Spitz döbbentett rá, hogy vannak, akik talán hetven esztendő alatt sem képesek annyi dinamikát fölhalmozni, mint ő két-három perc alatt. Mozdulatai tökéletes össz­hangban vannak egymással, és mint minden, ami tökéle­tes és harmonikus, ez Is rendkívül szép volt. Spitz ala­posan megváltozott az utóbbi négy esztendőben, Mexikó­ban még sokkai „vastagabb“ volt, domborúbb, boltozato­sabb mellkalssal, masszív vállakkal, hatalmas kezekkel. Münchenben mintha vékonyabb lett volna és karcsúbb. Mintha a négy esztendőn át tartó, szinte naponta Ismétlő­dő edzések során őt is lecsiszolta volna a víz, akár a folyó köveit. Egészen szoborszerű lett, nem volt rajta egy gramm súlyfölösleg, izmai előírásosan lazák voltak, és ennél többet -talán egyetlen üsző sem kívánhat. Mintha nyíl­vessző lett volna, úgy fúródott a rajt után a vízbe, ahol olyan otthonosan mozgott, hogy amikor győzelmei -után ki­mászott a partra, szinte úgy figyelte, mint a partra vetett halat, lesz-e a szárazföldön elég levegője. Shane Gould afféle kis főka volt, sokkal masszívabb, mint a már-már „törékeny“ Spitz. Rtkítő sárga fürdőkö­penyében jött-ment, és ha nem lett volna a világhírű Gould, kevesebb szempár tapad rá; külsőre a szürke kö­zépiskolai diáklány klasszikus megtestesítője. Matthes mindig borzadva ugrott a vízbe, szemmel lát­hatóan undorodott a kék folyadéktól, és hogy ez az un­dor minél rövidebb ideig tartson, nagyop gyorsan úszott. Időeredményei alapján hátúszásban legyőzné számos or­szág legjobb gyorsúszőjátl (Folytatjuk) ITT DOBOGOTT i

Next

/
Oldalképek
Tartalom