Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-04-04 / 14. szám
8 U| ft *#»# minin'* • • • • neves • n nyomozók mesélikH A RENDŐRNEK ÖLTÖZÖTT ÜT0NÄLL6 Ezt az esetet az észak-csehországi kerület bűnügyi rendőrségének főnöke, Jaroslav Ka- defábek őrnagy mesélte: — Nemrég történt. Most ü] városnegyedének egyik csendes utcájában november eleji pénteki napon, tizenkilenc éra tájban, a Zatec utcában egy ifjú pár közeledett az autóbuszmegállóhoz: a közeli önkiszolgáló bolt vezetője és a vőlegénye. Az előzékeny vőlegény szinte naponta elkísérte a menyasszonyát a bankba, hogy biztonságba helyezhesse az üzlet napi bevételét. Az összeg ezen a napon sem volt kicsi — 120 ezer korona. önfeledten beszélgettek, alig figyeltek a környezetre, és így nagyon meglepődtek, amikor egy rendőrhadnagy elébük állt és rájuk szólt: — Kérem a személyi igazolványukat — mondta rekedt hangon. A lány meglepődött, nem volt nála az igazolványa, de nyomban meg is könnyebbült: — Nincs nálam az Igazolványom..., de remélem, hogy ez nem baj, hiszen ismeri — Biztosan tudta, hogy a hadnagyot valahonnan ismeri, hogy már beszélt is vele, de hogy hol, az nem jutott eszébe. Áz e- gvenruhás fiatalember ránézett és elmosolyodott: — Igaza van, rendben van minden — mondta. Csakhogy mégsem volt minden rendben, mert ebben a pillanatban valami különös történt. A sötét utcában két fiatal haladt el mellettük. A hadnagy rájuk szólt: — Kérem a személyi igazolványukat! A két fiatal gyorsan a kabátja alá nyúlt, de igazolvány helyett gumibotot húzott elő, és ügyet sem vetve a rendőrre, hirtelen a lányra és fiúra vetette magát. Irena, az elárusí- tónő az első ütéstől a földre zuhant és az egyik támadó kitépte kezéből a táskát. A másik a vőlegényre támadt, de az nyakába vette a lábát, és elfutott. Csak Irena maradt a helyszínen, feltápászkodott, és segítségért kiáltott. A két támadó elmenekült és velük a rendőrhadnagy is... A helyszín csakhamar benépesült. Nemsokára ott teremtek a rendőrök és a kerületi szervek bűnügyi nyomozói is. Az eset eléggé bonyolultnak tűnt, de a rablók terve mégsem sikerült. Irena táskáját u- gyan elrabolták, de abban csak egy kiló hús ős néhány korona lapult. Az egész napi bevétel ugyanis a másik táskában volt, amelyet az előzékeny vőlegény vitt magával. A vőlegény viszont, mihelyt felmérte a helyzetet, és látta, hogy túlerővel áll szemben, elfutott és bemenekült egy közeli házba. Ennek köszönhető, hogy az e- gész összeg még aznap este a bankba került. A három bandita azonban eltűnt. A rendórkutya, melyet a helyszínre hoztak, rákapott ugyan a nyomra, de az egyik forgalmas utcán el is vesztette. Ez is sokat segített, mert megtudtuk, hogy a támadók merre menekültek, és így meggyorsíthattuk a nyomozást. Kezdettől világos volt, hogy az egyenruhás fiatalember is közéjük tartozott, és hogy a nyomozást az előkerítésével kell kezdenünk. Irena váltig hajtogatta, hogy valahonnan ismeri a fiút, de hogy honnan, erre sehogy sem tudott rájönni. Hiába erőltette az eszét, az ütéstől elszenvedett agyrázkódásból még nem tudott teljesen feleszmélni. Természetesen nem várhattunk arra, hogy majd csak ráeszmél Irena, hogy kicsoda az illető. Minden jel arra mutatott, hogy a támadók jól ismerik az élelmiszer-üzletet, és biztosra mentek. Tudták, hogy ki és mikor viszi a bankba a bevételt, sőt azt is, hogy pénteki napon a legmagasabb a bevétel. Mindez tapasztalt bűnözőkre vallott. E tények alapján indítottuk el a nyomozást, amely azonban csakhamar más irányba terelődött. Ugyanazon az estén jelentés érkezett, hogy még egy rabló- támadás történt. Ezen nagyon meglepődtünk. Már azt hittük, hogy nem is Moston, hanem valahol vadnyugaton vagyunk. Az előzetes jelentés szerint az új áldozat a tizenkilenc éves Ľubomír Horvát, aki a Luna kávéházból hívta a rendőrséget. Állítása szerint két fiatalember támadt rá, elvették a kabátját, a zakóját és a pénzét. Amikor az embereink faggatni kezdték, és bizonyos részletek után érdeklődtek, egy és más hihetetlennek, gyanúsnak tűnt. A vallomását mi is áttanulmányoztuk, és egy körülményre nyomban felfigyeltünk. A körözött rendőrhadnagy személyleírása pontosan ráillett Horvátra. így aztán a kedves Horvát urat és több vele egyidős fiatalt sorba állítottunk és a sor előtt elvezettük Irenát. — ö az! — mutatott egyből Horvátra, és ebben a pillanatban az is eszébe jutott, hogy honnan ismeri, ö volt az az 6- rás, aki néhány hónappal ezelőtt az órát javította az üzletben, és utána néhányszor eljött ellenőrizni a működését. Valóban ő volt. Az Osti nad Labemben lakó Horvát nem sokáig tagadott, csakhamar azt is elárulta, hogy kik voltak a segítőtársai. Az egész tervet Horvát gondolta ki. Űrajavítás közben tüzetesen megfigyelt mindent. Ezután szerzett két rámenős fickót, és munkához láttak. Kiderült, hogy Déőínben és Ústi- ban lebonyolítottak már néhány akciót. Egyik ilyen akciójuk során szerezték azt a hadnagyi egyenruhát is, melyet Horvát magára öltött. Pontosan ráillett, de mégis a vesztét o- kozta. A három támadó alaposan felkészült. Felmérték a terepet, aztán kijelölték az időpontot. Csak azzal nem számoltak. hogy az előzékeny udvarló elkíséri a menyasszonyát, és elfut a pénzzel. így aztán a gondosan előkészített akció mégsem sikerült. A sikertelen rablás után Horvát egy sötét zugban átöltözött, és a társai olajra léptek. Félni kezdett, mert mindenütt rendőrt látott. Hogy elterelje magáról a figyelmet, kisütötte a másik támadás meséjét. Ki gyanúsíthatná őt, ha egyszer ő is áldozat. Csakhogy a számítása nem jött ki. Kadefábek őrnagynak nem ez volt az egyetlen rablótáma- dásos esete. Hosszú pályafutása során nemegyszer nyomozott hasonló ügyekben. Sőt attól tart, hogy nem is Horvát volt az utolsó, akit a törvény kezére juttatott. Magányos nők, akik sok pénzt hordanak magukkal a sötét és néptelen utcákon, mindig is kísértésbe hozzák a Horváthoz hasonló e- lemeket. Gary Brandner: TAVASZI A nagy parkra néző kávéházban félhomály uralkodott. Csak egykét vendég üldögélt benn, whiskyt szopogattak, és várták a futtatások eredményeit. A sarokban három férfi és egy nő suttogva tanácskoztak. Éppen a borostás állú vitte a szót: — Rendben van, fiúk — suttogta — Ismétel jlik meg még egyszer. Richard! — Én a célvonal közelében fogok ülni. Mihelyt az ötödik futam befejeződik, kalapommal annyiszor Intek, amennyi a nyertes lő száma. — Rendben van — bólintott a borostás. — Carl? — Én a gépkocsiban fogok ülni — mondta mérgesen a kérdezett. — Kibírod, ha egyszer nem látod a futtatást — nyugtatta Dallas. — A parkolótérről látni fogod Richsrdot. Az autóban telefon van. Egyetlen dolgod, hogy fölhívd a Royal kévéházban Marlene-t, s megtolefonáld neki a győztest. Szivl, te tudod a dolgot? — fordult a szőke lányhoz. — A Royalban fogok ülni a pénzSZERELEM tár közelében. A táskámban tíz kendő lesz. ahány ló indul a futtatáson. — Megjegyezted a rejtjelet? Remélem, tudod, hogy a fekete az első számú lovat jelöli, a fehér a másodikat, a zöld a hármast, a narancssárga a négyest... — Már álmomban is el tudnám mondani — szakította félbe bosz- szúsan a lány. — Mihelyt Carl közli, hogy melyik ló a nyertes, a Mértre teszem s megfelelő színű kendőt és kimegyek az utcára. — Kitűnő! Én Arty fogadőirodá- jában ülök. onnan látni fogom, ha kilépsz a Royalből. így egy perccel a verseny befejezte után tudni fogom, kire tegyek. Gyerekek, ideje, hogy induljunk! A futam háromnegyed négykor kezdődik. Richard és Marlene azonnal el is mentek. — Dallas — hajolt suttogva Cári a borostáshoz. — Ogy véled, megbízhatunk Marlene-ben? Éppen te mondogatod mondig, hogy a tavaszi szerelem megbízhatatlan. — Mi haszna volna Marlene-nek, ha becsapna bennünket? — Én azért aggódok. Be kell vallanom neked valamit, bár félek, hogy nem fog tetszeni! Elmondtam Veldának a tervünket, és megkértem, hogy ő is segítsen. Neki is adtam tíz kendőt. Mielőtt Marlene-t felhivnám, vele is közlöm a nyertes számát. Ha Marlene a megfelelő színű kendőt köti a fejére, minden rendben. Ha nem, Velda is kilép az utcára fején a jő kendővel. Azért tettem, hogy biztosak legyünk a dolgunkban. Dallas arcán egy izom sem rán- dult. Egy pillanatig némán bámult Carlra, aztán elmosolyodott. — Ártani nem árthat — mondta végül. — Na, Induljunk. Pár perccel később Dallas Arty- nál volt. A telefon és a távgépíró szüntelenül ontották az adatokat. Arty állandóan jegyezte a neveket és számokat a zöld táblára. — Nicsak! Kit látnak szemeim — kiáltott föl, amikor Dallast meglátta. — Egy hónapja nem voltál nálam. Na, kire tippelsz ma, mennyit teszel a lóra?/ — Vagy ezer dollárt — mosolygott titokzatosan Dallas, és egy köteg bankjegyet vett elő a zsebéből. — Hűha! — füttyentett Arty, amikor meglátta a dollárhalmot. — Melyik lóra? — Várj, ezt jól meg kell fontolnom — habozott Dallas. Nagy a tét, öregem. — Előkészületek az ötödik futamra — jelentette a távgépíró mellett ülő ügyeletes. — Már a rajtnál vannak a lovak. — Nos, Dallas, melyik lóra? A szobában hirtelen csönd lett. Mindenki feszülten figyelt. A távgépíró hirtelen elhallgatott. Dallas elmosolyodott magában. A rábízott munkát remekül elvégezte. — Hát ez meg mi? — mérgelődött Arty. Mariene ebben a pillanatban lépett ki a kávéház ajtaján. Fekete kendő volt a fején. Az első számú lő, Mágnes — villant át Dallas agyán, s hirtelen megszólalt: — Arty, itt a pénzem! — Késő, ' a verseny véget ért. A teleprinter azonnal közli az e- redményt. — A győztes neve csak néhány perc múlva lesz ismeretes. Engedd meg, hogy tippeljek. Arty megvakarta a fejét. — Na jól van. Kire fogadsz? Dallas megnyalta a száját, s még egyszer kinézett az ablakon. S akkor megpillantotta Veldát a fején narancssárga kendővel. A négyes — Vihar. Megszédült. Istenem, hát Marlene megcsalta? Vagy Velda játszik össze Artyval? Az egyik hazudik, de ki? — Na szólalj meg, Dallas, különben elkéstél — hallotta Arty türelmetlen hangját. Bemondta a számot, és az asztalra dobta a pénzt. Artyval e- gyütt a távgépíró fölé hajolt. A versenyt Vihar nyerte, a második ... Dallas megtántorodott. Hirtelen sarkon fordult, kiment, beszállt az autójába. Vaktában nekivágott az utcának, de aztán, mintha csak egy láthatatlan kéz vezérelte volna, visszafordult Arty fogadőlro- dája felé. Ebben a percben meglátta Marlene-t. Arty titkos Irodájába csöngetett be. Még mindig a fején volt a fekete kendő. Miközben lassan tovább hajtott, azon elmélkedett, hogy a lány Artyval való találkozása nem lesz olyan vidám, mint ahogy gondolta. Kezével megveregette a zsebét, amelyben nem kevesebb, mint negyvenkétezer dollár rejtőzött. Megremegett, amikor arra gondolt, hogy majdnem rajtavesztett a bolton. Ha hisz Marlene-nek, most egy vasa sem volna. Mégiscsak igaza volt, amikor azt állította, hogy a tavaszi szerelem megbízhatatlan. • „Üstökös“: Talán a* a- lábbl sorok is rádöbbentik, hogy nem üstökös: / Én téged látlak a szivem ég / a szerelem adja nagy melegét / De te magasan állsz a föld tetején, / és számomra elérhetetlen vagy mint egy tünemény. / stb. Ha verset a- kar írni, sokat, nagyon sokat kell még tanulnia! • „Villette“: Versei kezdetlegesek, nyersek. Hiányzik belőlük a költői látás, a költői izzás. Se gondolatilag, se logikailag nem ütik meg a közölhetőség mértékét. A prózája elnagyolt, felszínes írás. Csak leír, de nem láttat. Ha tanáccsal szolgálhatunk — tanuljon! • „Duna“: Verseiben ü- gyeljen a gondolat tisztább kifejezésére. Ne feledje, hogy a költészet képes beszéd. íráskészsége van. A most küldött .versei közül a Tavasz a legsikerültetib: / Várd meg a reggelt, /míg legyőzöm a bolond álmot. / Várj míg kivirágzik a testem, öntözd szerelemmel e vad virágot / hisz érted nyílik. / Csak érted / Nap leánya./ — Biztatjuk! Küldjön az újabb termésből! • Sz. P. Lučenec (Losonc): Prózája irodalomnak kevés. Elnagyolt, felszínes í- rás. A próza többet vár és többet követel az írótól! A „gondolatok“ túl sekélyesek! 0 V. I. Košice (Kassa): Versei íráskészségre vallanak, de még nem mentesek a kezdés hibáitól. Versépi- tése szétfolyó, sokat markol és keveset fog. Több fegyelemre bíztatjuk, jó lenne, ha a magyarszakos tanárral Is megvitatná verseit, mielőtt a szerkesztőségbe beküldi 5- ketl • „Sárga“: Verseivel nem tudtunk mit kezdeni! A giccses slágerszövegek szintjét sem haladják meg. Egyelőre csak tanulásra tudjuk bíztatni. • „Novella“: Ez még nem azl Tanuljon, olvasson! Ha mindenkinek levélben válaszolnánk, külön munkaerőt kellene alkalmaznunk! 13. EGY FEDÉL ALATT AZ „ÖREGEKKEL“ A fiatal házasok leggyakrabban valamelyik szülőhöz költöznek. Az ilyen együttélés a szülőkkel kétségtelenül bizonyos előnyökkel is jár. Az öregek tisztán tartják a lakást, főznek, szükség szerint a gyerekekre is felügyelnek. A közös lakás azonban sok nézeteltérés és konfliktus forrása. A két generáció jelentősen elüt egymástól. A köztük lévő negyed évszázad nagy idő. Másképp gondolkodnak, mások az igényeik és az elképzeléseik. Az ilyen gondolkodásbeli eltérés meglehető a leghaladóbb gondolkodású emberek körében is. Az ellentétek leggyakrabban apróságokon robbannak ki. A fiatalok friss levegőre vágynak, és kinyitják az ablakot. Az öregek azonban bezárják, bogy ki ne menjen a meleg. A fiatalok este szeretnék a televíziót nézni és a rádiót hallgatni. Ez azonban zavarja a szülőket, mert ők korán lefeküsznek. Az idős ember nem szívesen változtat a szokásán, ingerült, ha valami megzavarja megszokott életét. Nehezen képesek másokhoz igazodni, nehezen válnak meg azoktól a bútoroktól, amelyek közt az életüket leélték. Mindenféle ócskaságot őrizgetnek, amelyek fiatalságuk egy-egy kellemes epizódjára emlékezteti őket. Jaj annak, aki valamin is változtatni merne! A másik tényező, amely zavaróan hat a két generáció békés együttélésére az, hogy a szülők elfogultak és részrehajlók. A menyüket vagy a vejüket sokkal szigorúbban ítélik meg, mint a saját gyermeküket: „Feleségemmel lakom az ö szüleinél. Mindig valami rosszat fedeznek fel bennem, és a feleségemet ellenem uszítják. Naponta hallom, hogy jobb férjet is választhatott volna magának és akkor most jobb lenne az élete." A szülői szeretet gátolja a szülőket abban, hogy meglássák gyermekeik hibáit. Fogyatékosságaikat mások rovására Írják, mások nyakába varrják. Bírósági tárgyaláson történt, hogy egy anya fgy mentette naplopó és munkakerülő fiát: „Ha a felesége jobban tudna vele bánni, akkor többet lenne otthon és dolgozna“. Elfeledte, hogy már legénykorában is részegeskedett, csavargott, hogy ezt az életmódját éppen ő támogatta. Néha a szülők (különösen az anyák) túlbecsülik a gyermeküket. Kritikátlanul lelkendeznek a kiváló képességeiről, jóságáról. Minden alkalommal felhozzák, hogy milyen lehetőségei voltak és mennyivel jobb lenne az élete, ha mást választott volna élettársul. Folyton sorolgatják azokat az előnyöket, amelyeket a család új tagja a házassággal szerzett, és félreérthetetlenül a tudtára hozzák, — sokszor a szemére vetik —, hogy nem elég hálás azért a sok jóért, amihez hozzájutott. Ilyen körülmények között már nem egy sokat ígérő házasság futott zátonyra. Egy asszony szemében azért vált kibírhatatlanul ellenszenvessé a férje — habár szerelemből ment hozzá —, mert az anyósa szájából naponta valóságos dicshimnuszt hallgatott végig róla. Gyerekestől elhagyta a kényelmes, de embertelen házat, s mivel a férj sehogy se tudta megérteni elhatározása okát, kétségbeesésében öngyilkos lett. A gyermekünk szeretete szép tulajdonság. Nem szabad azonban önzőén szeretnünk. A szülőknek bele kell nyu- godniok, még akkor is, ha az számukra fájdalmas, hogy a gyermekük jobban ragaszkodik az élettársához. Éppen a gyermekük lelkinyugalma érdekében, annak boldogságáért minden sopánkodás nélkül tudomásul kell venniük, hogy a házasok egymáshoz tartoznak. Sajnos, az új családtagra ott féltékenykednek a leggyakrabban, ahol a fiatalok igen jól kijönnek egymással. Önzésből a szülők is részesei akarnak lenni a fiatalok minden anyagi és érzelmi boldogságának. Nehezen nyugszanak bele, hogy gyermekük most már nem csupán hozzájuk vonzódik. És ez valóban nem könnyű. Az új családtag azonban könnyen átsegítheti őket ezen a nehézségen, ha valóban úgy viselkedik velük szemben, mint a szüleivel. Örömmel fogadják, ha a fiatalok mindenben kikérik a tanácsukat, még olyan kérdésekben is, melyekben teljesen világos a fiatalok saját elképzelése. Mihelyt az anyós meggyőződik róla, hogy nem vesztette el a fiát, sőt szófogadó leányt szerzett, a házastársi nézeteltérések során hűséges szövetségesévé válik a menyének. Ugyanez mondható az apósról is. Az ilyen esetek csöppet sem kivételesek és ritkák. Előfordult már az is, hogy a szülők elzavarták a házuktól a kicsapongó lányukat, de a vejük mellett akkor is kitartottak, amikor az más feeséget bozott a házukhoz. Sikeres beilleszkedésünk az új családi környezetbe kedvező hatást gyakorol a házaséletünkre is. A házastársunk legtöbbször hálásan nagyra értékeli, hogy tisztelettel és szeretettel viselkedünk a szülei iránt. Ily módon sok kellemetlenséget kerülhetünk el. Az anyós és az após gondos őrei lesznek a boldogságunknak. Ellenkező esetben, ha tiszteletlenül és könnyelműen viselkedünk az élettársunk szülei iránt, sok bajt és kellemetlenséget szerezhetünk magunknak. Nemcsak a két generáció közt támad feszültség, de a házastársak között is. Az ilyen esetek legtöbbjét később csak válással lehet megoldani. Egy hivatalnok például azért vált el a feleségétől, mert az sehogy sem tudott kijönni az anyjával, aki minduntalan hibákat fedezett fel a magatartásában. Válős után ismét, most már „boldogan“ megnősült. Az ifjú házastársak között azonban csak addig tartott az egyetértés, a- míg a férj anyja hozzájuk nem költözött. Természetes, hogy az anyós átvette a háztartás irányítását, de az nem, hogy folyton kereste a hibákat menyében és azokat nagy élvezettel felhánytorgatta. Szemére vetette, hogy nem elég takarékos, túlságosan flancol és gyakran csábítja a férjét színházba, mulatóhelyekre. A férj természetesen az anyja pártján állott, és Így egyre kiblrhatatlanabb lett a fiatalok közös élete. Jelenleg a férj ismét egyedül él az anyjával. Egy-egy rnhát addig visel, amíg azt az anyja képes megjavítani, nem pocsékol pénzt a kultúrára, sőt a gyermektartási összeget is magasnak tartja. Egyszóval gyorsan gyűlik a pénze, de boldogság aligha fog abból valaha kiviragozni. Akkor is, ha az ehhez hasonló körülmények miatt a házasság szét nem hull, az élet keserűvé, mérgezetté válik. A házastársak előbb vagy ntóbb idegbajosokká válnak. (Folytatjuk)
