Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)

1972-04-04 / 14. szám

új ifjúság 9 FIATALOK OLDALA SOMOS PÉTER: Főiskolás vagyok, huszon­egy éves. Szeretem a ver­seket. VÁRJÁTOK MÉG! Rézfelhők hasából kikódorgott a Nap, oldalbaszúrta a hegyet, tejfehér csendben szálló kalapácsok mélán hullajtják kókadt szirmukat, tonnások pernye fedi be a várost. A ráncot síró mező mindent elfogad. Hát a kopott szemgödör? Várjatok még! majd ha elfelejtek lélegezni és szememre lehúzzák a rolót, gondolhattok rám. ESTEFELÉ, ORSZAGÜTON CSAVAROGVA Csillagok tövében, az árokparton, kifosztott madárijesztő a csend. Nyögve nekilóduló konzervdobozok üvöltő hasa szemérmetlen géppuskavijjogás. Telefoupóznák sistergő érhálózatán szédeleg a világ. Fürdők a szélben. Lábamnál, koszos olajfoltban összemosódva izzadt tegnapok, táblák. H. GÄL SÁNDOR : 1347. december 11-én szü­lettem Chotínban (Hetény). Érettségi után egyéves kény­szerpihenő következett, majd 1366-ban a nitrai Mezőgaz­dasági Főiskola hallgatója lettem. A diplomát 1971-ben szereztem meg. Jelenleg Ko- márnóban dolgozom. TÉLI KÉP Egymástól kartávolságnyira mentek az úton. Ameddig a szem ellátott, hullt a hó. Léptük neszét visszaverte a tá­jat beborító csend, a fiúét ritkábban, a lányét gyakrab­ban. — Kívüled és kívülem nem létezik ugye senki? — kér­dezte a fiú. — Nem — válaszolta a lány és vele zúgták igazolásképp a hegyek is:, nem, neeem. — Olyan vagy, mint a hajamra hulló hópehely — szólt a fiú. — Légies és könnyű. A lány ránézett a fiúra és elnevette magát. Csilingelő kacagásától a fák megváltak hóterhüktől. Mosolya körül elolvadt a hó. — Nevess kérlek, nevess, hogy hamarabb legyen tavasz — bíztatta a fiú. Szépen, egyenletesen mentek. A lány most hirtelen meg­állt. Vajon mit akarhat? Megfogta a fiú kezét és vissza akart fordulni. — Nem lehet —• kiáltott fel a fiú. — Nézd csak az utat, amelyen jöttünk! A nyomok egyenesen hozzánk vezetnek! Az ott a tiéd, ez az enyém. Nem szabad összetaposni ő- ket! — Jó — mondta a lány és oldalt lépett, fel a dombnak, a park felé. — Arra jó lesz — mondta a fiú és a hó összeroskadt a talpa alatt. Megfogták egymás kezét. Az érintésre szétmállott a kesz­tyű a kezükön. Foszlott a hús is a kezükről és ők csontkezűkben tar­tották a jelent. Ajkaik közé hópehely lopta magát és ők mohón itták a levét. Vödörre való éjszaka olvadt ki be­lőle. — Jaj, de mi ez? — sikoltotta a lány. — Ne engedd! Már nem tehettek semmit, zuhantak lefelé egyre gyor­sabban és gyorsabban. ­A hó lassan belepte mindkettőjüket. Hagyták, hiszen o- lyan könnyű és légies. — Aludj kedves — súgta a fiú és a lány mellei közé fúrta az arcát. A lány egyenletesen lélegzett, talán már el is aludt. — Aludj csak, aludj! Én is alszom mindjárt. Egészen ta­vaszig fogunk aludni — mondta a fiú. A hő csendesen hullt tovább.... ÖVÁRI PÉTER: 1947. november 30-én szü­lettem Samorfnban (Somor- ja). Az éltalános középisko­la elvégzése után tanocvi- szonyba léptem. Jelenleg a Samoríni szövetkezetben dolgozom motortekercselő­ként. HAZAFELÉ A töltés hátán a telefonoszlophoz támasztott kerékpár megúnta a várakozást, mert valaki felült rá és... A fiú mérgesen tette be maga után az utcaajtót. Nem köszönt el, pedig a szívében hordta a lányt. Az a szó per­sze, hogy én már mást szeretek, elég volt ahhoz, hogy a fiú tekintetében valamilyen furcsa gyűlölet foglalja el a helyet. Elmúlt már az éjfél, amikor elindult gyalog a töltésen. Bódult léptei neszét a közeli erdőben levő fák susogása, meg néhány lehulló formátlan csillag egészítette ki. A hold pislákoló fényében árnyakat látott. Először azt gondolta — képzelődik. Tévedett. A sötétből három fekete alak lépett elé. Elcsattant az első pofon. A második után azonban elfogyott a türelme. Hosszú karja, mázsás ökle villámként csapott a támadók közé. Három ellen persze kevésnek bizonyult. Reggel az árokban ébredt. A kerékpárja mellette feküdt. Felállt. Nehezen vitték a lábai hazafelé... HALALKERÉK Izgatottan bontotta fel a borítékot. A levél tartalma egy pillanatra mégis megnyugtatta. — Holnap délután két órakor érkezem a falutokba. Várj az állomáson. A fiú aznap nem ment munkába. Minden idegszála a holnapot kereste. Valami kimondhatatlant érzett... Alig vár­ta az estét... Aludni mégsem tudott. Agyában egy név rót­ta a kilométereket. Reggelre nagyon levert volt. Cigaret­táról cigarettára gyújtott. Ez még soha nem fordult elő vele. Ingerült, nyugtalan volt. Ebéd után kisétált a legelőre, ahol délutánonként ür­gékre vadásztak. Persze a menekülő elázott állatot egyi­kük sem merte megfogni. Olyankor jóízüeket nevettek egy­máson. Közben észre sem vették, hogy egymás kezét szo­rongatják. Fiatalok és nagyon boldogok voltak. A fiú érezte, hogy megcsókolhatja a lányt. Nem tette mégsem, Félt. Nem a- karta elveszíteni... Az állomás üres volt, amikor a vonat kétórai késéssel bedöcögött. Egyedül állt a sínpár mellett. Tekintetében valamilyen furcsa szomorúság matatott. Nem is figyelte a leszálló embereket. S már őt se várta. Tudta — érezte, soha többé nem jöhet el... A vonat késett. Egy lány a lépcsőről szerencsétlenül a kerekek alá került. Halálkerék... MOLNÁR LÁSZLÓ : Gömör szívében, Rimavská Sobotán (Rimaszombat) születtem, itt is érettségiz­tem. Jelenleg a Komenský Egyetemen matematikát ta­nulok. BUDAPESTI TAVASZ (Illyés Gyulának)) Sírtak acélkönnyeket gerinctelen hidak, Sírtak szennyes vérhabok a híd alatt, S te, költő, a parton sorokba sírtad ki magad. Évek múlva: Üjra a parton állsz, örülsz; én is veled. ígérem: A folyó többé nem lát könnyeket! ÖNVALLOMÁS Hajnalban születtem mint a fény tavasz volt már virágos tavasz úgy jöttem mint a pirkadás: anyámnak én voltam a Nap Azóta sem voltam s nem is leszek tán oly nagy oly szabad. CASUS BELLI a halászok tenyere száraz vergődés a torzón nyaklánc egyetlen szemgolyó ládák előtt tollászkodó hattyúk FONALAK nyelve alatt madárzaj szíve megszelídült növény rostjai megfeszülnek ujjal közt gömbök szédülése METAMORFÓZIS ARTEMISIA alba súlyod megemésztve édes hamut ízlelsz sodor korlátlan pillanat feneketlen völgybe kiáltásom a völgyben a völgy csendje KARSAI KATALIN: Huszonegy éves vagyok. Sládkovifiovón (Diószeg) és Senecen (Szene) jártam is­kolába. Azóta is köt az is­kolapad — a nitrai Pedagó­giai Fakultás másodéves magyar-engol szakos hall­gatója vagyok. / FÖTYI ANNA: Műszaki dolgozó vagyok az egyik vegyi üzemünk e- nergetikai részlegén. Stnro- vóban (Párkány) élek. Sze­retem az irodalmat. ESTE A VONATON Csattog a gőzös és elmarad: hegy. fa, völgy, falu és patak. Hosszan fütyül, füstje szalag szikra mécsek kialszanak. Szikra-mécsek kialszanak, bennem piros lángok gyúlnak. ANYÄM UDVARÄBAN Megszámlálhatatlan napok óta libegsz az elmúlás kék hálójában. Roggyant tetőd alól tova szál Inak a megértés szelíd galambjai, szétszórva a szánalom utolsó morzsáit. Rózsáidat a fagy rég keresztreíeszitette. Nekem — ki húsodból szakadtam, már kihűlt számban főztöd íze. Mondd — mit tegyek? Dobjam ki még párolgó szivem a makulátlan hóra? fagyott taréjú, éhes kakasodnak, kő-karmú, fekete varjaknak. — Minden hiába — Hangtalan jajveszékelésemnek útját állják a magányosság terhétől dülöngélő deszkakerítések. NAPOK Holnap rajzszögezd le szemem holnapután varrd be a szám utána — utána — nyomjatok a földbe építsetek fölém HOMOKVÁRAI köszönöm előre köszönöm... VÉTKEINK A FALON Ültünk egymás mellett tátogó ürességgel dohos szagú csönddel égtünk egymás mellett szűzi csillogással... XX aztán jütit a hajnal falra írta vétkeink — s te zsebedbe gyűrted csillogásom... BATTYÄN JÚLIA 1951. június 4-én szület­tem Vojnicén (Bátorkeszi). A Dun. Streda-i (Dunaszer- dahely) általános középis­kola esti tagozatán érettsé­giztem. Jelenleg Dunajská Stredán élek, és a gyü­mölcs- és zöldségfeldolgozó üzemben mint műszakveze­tő dolgozom.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom