Új Ifjúság, 1972. január-június (21. évfolyam, 1-26. szám)
1972-05-02 / 18. szám
4 új ifjúság IPARMŰVÉSZEK ISKOLÁJA — Ezerkllencszázhatvan- hatban meglátogattak az ts- kolaügyi minisztérium dolgozói — kezdi beszélgetésünket Jozef Podberský, a bratislavai Februári Győzelem utcai (ulica Februárového víťazstva) iparitanuló Iskola igazgatója — és megkértek, hogy valami módon „szorítsunk helyet“ húszhuszonöt diáknak, akik az iparművészet különböző szakágazatait tanulnák nálunk... Helyünk sem volt, meg keretünk sem, a szakoktatókról nem is beszélve Mivel azonban soha sem voltam a jónak elrontója, vállaltuk a „többletet“. Az akkori harminckét elsősnek Karol Thiry, a Komenský Egyetem Filozófiai Fakultásának tanára volt az első szakelőadója. A kezdeti nehézségek ellenére vállalta és megszervezte az „új szakmák“ oktatási rendszerét, ugyanis a minisztérium tói semmiféle segédanyagot — sém útmutatást, sem-tan tervet —, nem kaptunk... — És a jelenlegi állapot? — kérdem kissé türelmetlenkedve. — Ma iskolánk több mint ezer diákja közül körülbelül százan tanulnak ipar- művészetet, s előbb-utóbb azt is1 elmondhatjuk,' hogy a szakoktatók terén is pó toltunk minden hiányosságot. Az iparművészeti rész legre azonban ma is úgy tekintünk, mint iskolánk hú- gocskájára... — Hány szakma közül választhatnak a jelentkezők az önök iskolájában? — kérdem tovább Jozef Podberský igazgatót. — jelenleg harminchárom mesterséget tanítunk az iskolában. Ezek közé tartoznak a már említett iparművészeti szakágazatok is. — Felsorolna kérem egy párat a legérdekesebb ipar- művészeti szakmák közül? — Mielőtt felsorolnám őket, talán nem árt megjegyezni, hogy nem elég, ■ ha az iparművészet mestere jó fantáziával és megfelelő kézügyességgel rendelkezik csupán, jártasnak kell lennie a történelem különböző korszakaiban is, és .kellőképpen kell ismernie az egyes korok, évszázadok művészeteinek stílusirányzatait is, nem beszélve a különböző népek, nemzetek szokásairól... Ezek nélkül az ismeretek nélkül ugyanis aligha készítette volna el Ižová Darina a bojár emblémát, vagy Czár Mária a rokokó frizurát... Mindent egybevetve a következő A címerkészítés mesterség is, művészet is iparművészeti szakmák a legérdekesebbek: aranyműves, üvegfestő (bár ez csak Prágában van), parókakészí- tő, címerkészítő, kerámíkus, kőfaragó, kovács, rézmetsző, színházi asztalos és lakatos. könyvkötő, gobelinkészítő, kirakatrendező és divattervező — Egy-egy mesterség mennyiheo szakma és menynyiben művészet? — Az igaz, hogy ezeknek az embereknek többé-kevés- bé a restaurálási munka lesz a feladatuk, a legtehetségesebbek azonban előbb- utőbb nemcsak „megrendelésre“ dolgoznak, hanem önálló, művészi munkákat is készítenek majd. A „rossz pénz“ nem vész el, mondja a régi közmondás... — Most melyek a legkeresettebb szakmák? — faggatom tovább Podberský igazgatót. — Ha nemcsak az iparművészeket veszem számba hanem az iskola összes szakmáját, akkor a lányok között az aranyművesség, a paróka- és gobelinkészítés, valamint a varrás és hímzés a divat. A fiúk leginkább lakatosnak és keramikusnak jelentkeznek, de a különböző fajta „faragásoktól“ sem idegenkednek. Annak ellenére, hogy tanulóink között tízszer annyi a lány, mint a fiú, mindkét nem körében egyformán „elsőrendű foglalkozásnak" számít a kirakatrendezés és a_ pincér szakma... Ärpás Magda tanítónő, aki egyébként kirakatrendezésre oktatja a szakma jelöltjeit és az igazgatóval meg jő néhány tanártársaival együtt kitűnően beszél magyarul, bemutatta nekem Gottlieb Mónika gabčíkovói f Bős) és Csóka Tibor holi- cei (Gelle) másodéves pin- cér)elölteket, mondván, hogy bizonyára van valami üzenetük „a pályaválasztási gondokkal küszködő“ kilencedikesek számára... Nos, volt is. Mindketten úgy kerültek a pincér szakmába. hogy előzőleg egy A TÉMA: TAVASZ VAN ÚJRA,GYÖNYÖRŰ! Tavasz van újra, gyönyörű, írta József Attila, és ha nem verset, hanem riportot akart volna az örök témáról alkotni, akkor nyilatkozatot kért volna a széltől, a virágbaborult alma- fáktől, az Ismét kizöldült gyeptől. Egy ideig úgy hittem, sokkal könnyebb a kék égről és az I aranyszikrákat szóró napról írni, mint az emberről, aki nem mindig képes érzéseit őszintén, mesterkéltség nélkül kimondani, és bár szinte lebeg a megújuló természet nyújtotta látványtól, mégiscsak ennyit mond, ha megkérdezik: nagyon szeretem a ravaszt. Kusztván Ferenc, a turhaí (Torna) állami gazdaság gé- pesítője, aki Prágában végezte a főiskolát, és akt két lány édesapja, meggyőzött elméletem helytelenségéről. A tavaszról, a növényekről beszélgettünk akkor is, a- míkor az állami gazdaság, a munkahelye, volt elmefuttatásunk tárgya, vagy amikor a rövidesen üzemelni kezdő „akvaglőbusz“ fontosságát magyarázta. A mechanizátor a nagy kiterjedésű tornai állami gazdaság egyik kulcsembere. Az üzembiztonságtól kezdve, a műtrágya optimális összetételéig, minden izgatja és érdekli, és mindezekért felelősnek Is érzi magát. — A növényzet, a növények Is az életet képviselik. Nem látjuk mozgásukat, mert lassabb ritmusú- ak, de szinte érezzük, amikor a jól táplált földből kibújó növény üdvözöl. Engem természetesen a kultúrnövények érdekelnek. Izgat, milyen lesz a termés, sikerül-e jó Időt kifognunk, időben trágyázunk-e. Tavasszal dől el, eredményes lesz-e a munkánk. Állami gazdaságunk repülőt bérelt, hogy jól és megbízhatóan szórhassuk a földekre a vegyi anyagokat. Évi nyolc- százezer koronát fizetünk a gépért és pilótájáért, de a tavalyi eredmények is azt igazolták: megéri a befektetést. 1 Száz hektáron tér mesztünk szőlőt. Érdekes a gyomirtók és a dudva csatáját figyelni. Otthon van egy kertem, de arra nem jut sok időm. Főleg a gyümölcsfák körül tevékeny kedek. Beszereztünk csehországi egresfákat és ribiz- kefákat. Ezeken gyorsan és szépen terem a gyümölcs, a törpebarackfát elérik a gyerekek . is, öröm látni, hogy milyen nagy élmény nekik porcikájuk sem áhította... De hát nem mindig jön ki a lépés úgy, ahogy az ember szeretné. Ménlka Ivánkán járt leányiskolába, Tibor meg élelmiszerárusnak készült. Végül mindketten a pincér szakma mellett döntöttek. Hogy miért? Mónika szerint azért, mert ez „egyike a legtisztább munkáknak“, Tibor véleménye alapján meg nagyon „kulturált foglalkozás“. Természetesen olyan tantárgyakat is tanulnak, amelyek az alapiskola folyamán ismeretlenek voltak számukra (pszichológia, ökonómia, technológia], de legnagyobb örömükre nagy súlyt fektet az iskola arra is, hogy pincérjelöltjei kitűnően elsajátítsák a német és az orosz nyelvet. Ezzel a két nyelvvel —, egybehangzó véleményük alapján — akár az egész világot „bejárhatja“ az ember... — Iskolánkon jelenleg három év az oktatás tartama — folytatja a beszélgetést Podberský elvtárs. — Egyedül a könyvárusok tanulják négy évig a szakmájukat. Mivel azonban nálunk az elmélet és a gyakorlat egybehangolása fontos követelmény, tanulmányuk négy éve a következőképpen alakul: az első éven elméleti oktatásban vesznek részt, a második év folyamán öt hónapot járnak Iskolába és ugyanennyit töltenek a könyvesbolt pultja mögött. A harmadik év teljesen gyakorlattal telik telik el, majd a negyedik é- ven újra visszatérnek az iskola padjaiba, és érettségit tesznek. — Tudtommal szlovákjában ők az első szakipari tanulók, akik érettségivel végzik tanulmányaikat... — így van — viszi tovább a beszéd fonalát Podberský elvtárs —, de mivel legközvetlenebb tervünk az oktatás színvonalának émé- lése, nincs messze az az idő, amikor iskolánk különböző szakmáinak a tanuiői kivétel nélkül érettségivel fejezik be a tanulmányaikat... Kmeczkó Mihály If vínna r i a lLU i .Pi A Romanovok, Gyemídovok, Mellerek és mások 1917-íg zsákmányolták kl az orosz népet. Ez év kezdetétől fogva forradalmi volt. Január 1-én az orosz frontról egymillió katona szökött meg. Január 18-án kezdődött a sztrájk az ismert Putyilov müvekben Pétervárott. Két nap múlva — a bolsevikok erős befolyásának köszönve — már 30.000 putyilovi munkás sztrájkolt. Január 22-én a sztrájkmozgalom Moszkvára is kiterjed. Január 23-án a pétervári városi közbiztonsági hivatal parancsnoka a következő jelentést terjeszti elő: „Pétervár 43 üzemében 78.443 munkás sztrájkol... A pétervári 4. körzet rendőrfelügyelője, Basov beszédet intézeti a munkásokhoz, hogy hagyjanak fel a csendháborí- tással. Amikor látta, hogy szavai nem érnek célt revolverrel fenyegette meg a munkásokat. Ezek körülvették, a revolvert kiütötték a kezéből és botokkal megverték. Ez után behatoltak az üzembe és meggátolták a sztrájktörők munkábaállását. A rendőrfelügyelő súlyosan megsebesült; kórházba szállították...“ A nyomorúságra ítéit Oroszország háborgott. Nem volt erő, amely meg tudta volna állítani a forradalom lavináját. Pétervári utca 1917 januárjában az, hogy a gyümölcsöt ők maguk szedhetik le. Az „egresfa“ és „ribizkefa“ kifejezés nem elírás! A bokrokból kikísérletezett új példányokról van szó. Kusztván Ferenc elmondja. hogy a mezőgazdaságban dolgozók száma még mindig apad. Még mindig csökken az ide jelentkezők száma, és ezért még fokozottabb figyelmet kell szentelni a munkakörülmények javítására. Az állam is azt akarja, hogy a mezőgazdaságban dolgozók mind az anyagiakkal, mind a munkafeltételekkel elégedettek legyenek. Ilyen szempontból a tornai állami gazdaságban főleg a traktorosok lehetnek elégedettek. Nehéz, kimerítő munkát végeznek, de szépen keresnek. Mit mondott e kisriport- ban költői forrősággal a mérnök, kérdezhetné a bevezető sorokra hivatkozva az olvasó. Hol van itt több a szokványosnál? Mi az, ami gyönyörű és a tavaszról, a növényekről szól? Véleményem szerint Kusztván Ferenc ama kijelentése, amely a törpebarackfa hasznáról áradozott, amely azt fejezte ki, hogy öröm az is, ha az apró emberkék sa- - ját fájuk, saját gyümölcsét maguk szakíthatják le. Igaz, a gyümölcsszedés Ideje inkább a nyár és az ősz. De a tavasz talán azért olyan szép és varázslatos, mert fénysugarai és karcsú gyümölcsfa-ágai, a forró nyár és a gazdag ősz ígéretét jelentik. (b) JAN NERUDA: I ö Oé ínyt „Május elseje volt...“ Bocsánatukat kérem, hogy én is ezzel a poetikusan tetszetős, de már mégiscsak elcsépelt frázissal kezdem! Most az egyszer bizony nem megy másképpen. Bár Csehországban évről évre, minden május elsejével kapcsolatban ezerszer és ezerszer idézzük Mácha szavait; mégis az idén — és most engedjék meg, hogy ismét egy eléggé hétköznapi, alaposan elnyűtt frázissal éljek: csak any- nyi aranyam lenne, mint ahány- ■ szór éppen az idén hangzottak el nálunk ezek a szavak, néha jóformán akaratlanul — mintha csak álomban — halk sui- Hogással —. Igen: 1890. május elseje volt. Es aki mint érett, gondolkodó férfi érte meg ezt a napot, élete végéig nem felejti el! Érdekes lenne egy cseh nyelven írott, valódi költészettel áthatott, mély, valóban ifnberi „emberi“ gondolatokkal átszőtt „Misztériumot“ olvasni, amelyben az esztendő piros betűs napjai szónokolnának, vetélkednének egymással, hogy vajon melyikük fontosabb a másiknál, melyikük az első. Például felléphetne az új esztendő napja. De nem az a sivár, külföldről importált, kó- tyagos fejű, ellenszenves szertartásaival, hazugságaival és tolakodó önzéseivel teli! Hanem a cseh új esztendő napja, amely még most is dívik fal- vainkban. Amikor az otthonokban áhitatos csend uralkodik. Amikor mindenütt nagy a tisz taság, mert már előző nap kitakarítottak és mindent beszereztek, és csak a legfontosabb, halaszthatatlan teendőket végzik el. Amikor az emberek esek békésen beszélgetnek, jóformán suttogva, és óvakodva attól, hogy valamivel megharagítsák, felingereljék egymást. Amikor a templomba felveszik legszebb ruháikat, és olyan buzgón imádkoznak; és azután odahaza másnap hajnalig mindenki az új munkanap reggeléig boldog és elégedett! Lépjen elő a szenteste napja, — másutt vásári zajjal teli, a szokatlan és költséges bőség, a kölcsönös ajándékozás, a meglepetések napja a mi falcainkban csak szegényes életünk tükörképe, de a mi életünké, drága családi boldogságunké. Amikor a szürke hétköznapok megszokott zaja elhal, beáll a csendes este, az emberek lábujjhegyen járnak, hogy zajt ne üssenek, a szobákban körbeülik az asztalokat, nyugalmasan fogyasztják a gombalevest, zsírozott gerslit, lángost, dagadót, a párolt a- szalt gyümölcsöt. Majd ismét összebújnak, és mesélik egymásnak azokat a csodálatos regéket, a régi időkről, távoli tájakról, és arról, hogyan született a megváltó, és hogy a szent éj hirtelen milyen világossá vált, az angyalok énekeltek, és a szegény, emberek hogyan siettek Betlehembe, hogy az elsők legyenek, akik meghajolnak a megváltó előtt, és az elsők voltak, akik felismerték, hogy az emberek megváltása az emberek egyenlőségében rejlik — és amikor már mesélőknek és hallgatóknak egyaránt az az érzése, hogy fejük felett a megváltás ígérete dereng, akkor felkelnek, keresztet vetnek és együtt mennek az „éjfélire“ — a közelgő hajnal elébe! Lépjen elő húshagyó kedd — dallal és zenével kísérve, mely minden szemet ragyogásba hoz, minden láb táncra perdül, a szív nagyot dobban és a száj örömsikolyra nyílik. Lépjen elő és versengjen vele április elseje, a tréfás, a furfangos; tele kacagással és cikor- nyával, csörgősapkával és gúnyos tilinkóval. Lépjen elő május elseje. A zsenge, élénk zölddel koszorúzott. Illatos gyöngyvirággal a csillogó hajfonatban. Reszkető ajkakon a pacsirta dalával. A vágyakozó szemben az izzó szerelem szikrájával. Ezer és ezer költő énekelte már meg. Milliárd emberszívet késztetett gyorsabb és boldogabb lüktetésre. És talán mégsem tudná, hogy mit soroljon fel a saját érdekében. Az ő területe a szerelem és szépség birodalma, de csak rejtetten érezteti hatását, az erdők csendes sűrűjében, az ébredő bimbó belsejében, a kitárulkozó szívekben. Nem szereti a zajt, a lármát. Nem szereti a nagy társaságot, a csoportos szórakozásokat: csak két szempár egymásba mélyedését, csak két ajak halk. finom suttogását kedveli. De valójában — természetesen ez csak véletlen — az igazi, nehézkes emberi történelem még nem is állt meg május elseje előtt. Azaz - csak mostanáig. Amíg eljött az 1851- es esztendő május elseje és megnyitotta az első Világkiállítást, amelyen a világ minden nemzetét egyetlen körben egyesítette. Es még negyven esztendő
