Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-12-14 / 50. szám

új ifjúság 7 entöautök, meiuósök — ma már elképz«lh«tet!en. hogy ne állja­nak a rendelkezésünkre. A főváros. Bratislava környé­kén többek között a járási e* fészségUgyi intézetnek, a közismert Iz­galmasok Kórházának tizennyolc sofőrje, memóautösa szolgálja a betegeket. Álla** láb'in minden második napjuk szabad, bár — és ez az érdekes ha az em­ber huzamosabb ideig a kötiiázban tar tözkodik. gyakran naponként találkozik velük, ök akkor is benéznek a kórház ba, ha éppenséggel nincs szolgálatuk, be­néznek, társalognak, várnak. Várnak az­ért. mert tudják, az 6 szakmájukban e- lég gyakran még Így U kevésnek bizo­nyulnak. ha valamennyien bent tartóz­kodnak. Ilyenkor valamelyikük, akár szolgálatos, akár nem, beül a kocsiba és megy! A betegség és a szükség nem válogat: Janó László és Vosko István azonban most másért tartózkodnak kiöltözve, Ün­neplésen 8 kórházban. Vizsgára készül­nek. A szakma s az egészségügyi szol­gálat megkívánja. £s miből fognak vizsgázni? ~ kér­dezzük. ^ Mindenből... Például abból, hogy mit tenne az ember ha a szülő nő a ko­csiban megszülné gyermekét.- É8? — Letörülgeinem a gyerek arcát, ki* törülgetném a szájat hogy meg ne ful­Voako isivan lajdnn. betakargainám. Esetleg, ha épp akkorra érkeznék meg, amikorra az anya már odahaza megszülte a gyermeket, s lenne meleg víz, megfelelő mosdötál, meg­fürdetnem a picit, azután pedig mindket­tőjüket beszállítanám a klinikára... — Lacinak ezt most jól meg kell ta­nulnia mondja Vosko István, arra cé­lozva. hogy eppen most várnak családot. Ő itt az egyik legrégibb mentöautós, tizenegy eve , utazgat“ — Jó ez így. sokkalta jobb, mint ré­gebben — mondja. ~ Abban az időben •lég kevesen voltunk, s a kocsijaink is kisebbek voltak. Megtörtént az Is, hogy bejött az ember szombaton este, és csak bélfon délután jutott haza. A folyosó végén egy mosolygós, csin. s hölgy int nekik. Mindketten hozzá siet nek. iiai persze, o a kórház vezető o.» vere és a kerületi vizsgabizottság egyik tagja. —O­A diszpécser szerepét mindig a sofő rök egyike látja el. Míg az első csopon szolgál, a második csoport valamelyik tag ja dís/pecserkedik. Must Nagy Ottó cso­portja utazik, s a másik csoportból Fry- do Peáko a diszpécser. Vele és Szomolay Istvánnal beszélgetünk. Vannak emberek, akik egy-két hétig Is elbetegeskednek, de az biztos, hogy éjszaka lesz szükségük orvosra, mentő­MENTŐAUTÓK, mentősök autóra. Más lapra tartoznak a tudálékos, számító betegek. Egész nap rendelkezé­sükre áll a kürzell orvos, de ók mégis 18.0ö-kor hívnak — beszél tapasztalatai­ról a diszpécser. Hogyan került a meotóautósokhoz? — kérdezzük Szomolay Istvánt. — .Mádból származom. Eveket, kérész tUl a vizeseknél dolgoztam és így sód ródtam tel lassan a tóvárosba, s hogy most már ne kelljen Ismét vidékre men nem. beálltam a mentősökhöz. Jó itt dol­gozni. az egyik nap munkában van az ember, de a másik napja szabad. Elintéz­heti ügyes-bajos dolgait. — Es a munka? — Olykor huszonöt-harminc beteg Is jut egy napra. Mi hordjuk a laborató riumba a vizsgálatra küldött anyagokat is. De ha esetleg az egyik napra több jutna a munkábói. a másik nap biztosan kevesebb lesz. A tennivaló mindenképpen kiegyenlítődik. F Vdo PeSko. a diszpécser mondja: — Egyszer Podunajské Biskupl- cére hívtak bennünket, az Ore> chová kettő szán alá. .Azt tele­fonálták. hogy oagyon beteg a gyerek. Ogy este kilenc-tiz között lehe­tett. Bement a doktor úr, egy darabig bent volt, majd lihegve szalad ki. — Ml történt? — Fejbe dobott a ,,pá­ciens“ — mondja, valami hamutálcával meg valami elemlámpát is utánam dobott. Még a táskámat Is otthagytam. — Elő­vettem a borotvakésemet, amelyet íme mindig tiagammal hordok és bementem. Akkor aztán megszeppent az öreg Nem a gyerekük volt beteg, hanem neki nem akai^dzati munkába menni. Már reggel­től otthon henyélt azt akarta, hogy az orvos adjon neki igazolást. Hát hogy ad jón neki az ügyeletes ioazolist? Nagy Ottó — .Az egyébként gyakran megesik ve­lünk — folytatja Szomolay István —, hoev fölöslegesen hívnak. Egyszer például azt telefonálták, hogy siessünk, mert négy venfokos lázban van a gyerekük. Mire kimentünk, csupán egy kis hoemelkedési észlelt az orvos. Miért mondták a tele­fonba. hogy negyvenfokos láza van a gyereknek? — Azért —, válaszolták — hogy gyorsabban jöjjenek. — Arra már ritkán gondolnak az emberek, hogy ugyanabban az Idóbesi más betegnek ta Ián nagyabb szüksége lehet a segitsé günkre. Egy másik alkalommal ug.yancsak Po dunajské Biskupicére hívtak. Megadták ■ pontos elmet, házszámot, a gyerek nevét életkorát. Minden pontosan egyezett, csak éppen • csemete nem volt beteg. Nem is a szülök telefonáltak. Valami harago­suk akarta őket így megbosszulni, és ter­mészetesen minket tett bolonddá. Közben megérkezik Nagy Ottó, a m-ál szolgálatosok vezetője. .A diszpécser nyij.lt ja az útiparancsot: Irány ismét Podunaj ské Biskupicel — Jó meleg ez a kocsi — dicsérem a Skoda 120.1-as mikrobusz-mentókocsit. — Meleg, az biztos. Akár negyven fok­ra Is ki lehet fűteni, de azért így tél idején jól fel kell öltözni. A legkellemetlenebb dolog a mi szoigá latunkban — folytatja egy újabb gondo­latba kezdve —. hogy hiába ül az ember a mentőben, hiába villog az autó kék fénye, hiába szirénázunk, az autósok úgysem térnek ki előlünk. Néha nem sok híján otthagyja az ember a fogát. Máris Itt vagyunk a hatvankelies szá­mú ház előtt. Oltó kiszáll, kinyitja a mentőautó oldalsó ajtaját, segít kiszállni a néninek és bevezeti a házba. Nagy Ottó hat éve szolgál a kórházban. Eredeti foglalkozása asztalos, de a kato­naság alatt mentős volt. s így nem ment vissza régi szakmájába. Két gyermeke van. s a felesége már megszokta vals- bogy. hogy esténként és néha vasárna­ponként sincs otthon. —0— Főleg a náthaiáz „idényében“ kell gyak­ran vagy legalábbis gyakrabban beülni este a mentőbe. Ilyenkor a szokásos ke, sofor helyett báron, néha négy Is szol- ■galaior .'^teljesít. Az ügyeletes orvosok szama Is megkétszereződik. A sofőrök maguk jelentkeznek, önkéntesen. S Jön- ni'k, akik egy-két koronával többet akar­nak hazavinni vagy akiknek nincs oda­haza sürgős munkája. E ste van. elmúlt 19.00 óra. az ügyeletes orvos ős az egyik men- tőauiós már kin, vannak. Ami kor elindultak. két községből összesen nyolc elmük volt. Idő­közben újabbakat .legyeztek fel a portán, és ezért Miroslav Kalivoda, aki egész imp szolgált, s most érkezeti be kintről, oko­sabbnak találja, egy kicsit még várni. hátha szükség lesz rá. így is van. Cuno vóról (Csúny) telefonáltak. Három gye­rek játszott, s egyiküket rálöktek a ra diátorra. Felszakadt az ajka, vérzik... . _ A vérzés és a szülés nálunk tör­vény — mond.ia Miroslav Kalivoda —, máris indulunk. ’ Csupán két éve dolgozik a mentősök­nél, mégis az ó története a legérdeke sebb és legtanulságosabb. — Tavaly karácsonykor szolgálatot tel­jesítettem. Sohaseai felejtem el az akko­ri esetet. Ugye emlékeznek rá, milyen nagy hóvihar tombolt? Némely helyen szinte sodorta az autót az útról a szel. Nem Is tudom, honnan jöttem meg. ami­kor azt mondták, egy állami birtokra kell mennem azonnal. Hiszen ebben a/ Ítéletidőben nem jutok oda ki, mondtam, mert’ tudtam, hogy a majorba hét kilo méternyi dülőút vezet. De hát mindegy ha menni kell, hát megy az ember! Nem túlzók, de egész úton azt vártam, mi kor akadok el. Szerencsére jók voltak s kerekeim, lánc volt rajtuk, Így kijutot­tam a majorba. Eejsz.ével verekedett ösz- s-e két ember, .Az egyik ott feküdt vér ben az istálló kövezetén, úgy, ahogy el esett. Néhányan gubbasztottak mellette de még elsősegélyben sem részesítették — Emberek, és ha elakadtam volna eb­ben az ítéletidőben? Már alig re-neltem, hogy élve a kórházba szálli'om. Sikerült, pedig ők is megte hették volna, kevesebb izgalommal. A ma jorban van autó. traktor, de ők a men­tőkre várlak. Arra, hogy a mentőnek is baja eshet, olyan Ítéletidőben el Is akad hat, egyáltalán nem gondolták. Ez a major valahogy ki van rám oszt­va. Egyszer egy fiatal asszonyhoz hívtak. A negyedik szülést várta, de nem akar eszméletlen maradt a földön. Pontossá negyed tiz volt, amikor telefonáltak, hé- ro,nnegyed tíz múlt öt perccel, s a kis­fiú már a műtőben feküdt. Agyvérzést szenvedett; Amikor megérkeztem, eszmé­letlenül kapálózott, gyötrelmeseti ránga­tózott. Mint az örült, állandóan százhúsz- szál hajtottam, s hátutról pedig a kisfiú anyja egyre csak sUrgetett, gyorsabban, gyorsabban. .A kis teremtés időközben alig moznoit. A kórházban az orvotok az ajtóban vártak segítettek. Milyen jó érzés voll gyógyultan, egészségesen ha­zaszállítani a kicsit! Dusán Bajza nagyon vidám, életrevaló és nyíltszívű ember. Huszonöt éves. A legtermészetesebb közvetlenséggel mondja el, hogy két. illetve három családja van, hogv megbotlott, a legfontosabb azon­ban az, hogy a feleségével jól megértik egymást. Dolgozik, megkeresi, amire a családnak szüksége van. — És a borravalók? — vetjük k"zba a kényes kérdést. — Természetesen az is van, persze, hogy van! De tudja, azért nem kell azt hinni, hogy minden úttól és minden be­tegtől kijár. Vannak betegek, akiket hó- naookon keresztül hord az ember, már szinte ismerősként, barátokként üdvözöl­jük egymást. Hogyan tudná elvenni az ember az il.ventől a pénzt? Ha esetleg meggyógyul küld egy liter bort, vagy be- hozzq igyuk meg az egészségére. A ztán még egy érdekes gondolat­tal megtoldja mondanivalóját. — Tudják ha osztályozom az egyes községeket, vannak bizony rátarti, szá- mlló községek. Innen minden kis szédü­lésért kirángatják a mentőket. De van­nak községek, mint pl. VIky, ahonnan ha leirfonáinak, biztos nagy baj van. Ök nem Jáno László pár évvel ezelőtt ta, hogy bevigyem a kórházba. Ő minden szülését otthon intézi. Nem Is tudom, ho­gyan élhetnek olyan piszkosan, olyari'et- maradott körülmények között, mint abban a majorban. Keresnek, pénzük van, és mégis... Miroslav Kalivoda, mint ahogy mond­tam, csupán két éve szolgál a mentósök- nél. s mégis az ő története a legmeg rázóbb. legtanulságosabb. Ezzel most már akár be Is fejezhet­nénk. bár megérkezett Duáan Bajza, az éjszakai szolgálatosok másik koesiveze- tője, még 6 is tartogat egy két komoly esetet. — A stupavai bölcsödében egyszer dél­előtt a hintáról leesett egy kisgyerek, s olyan szerencsétlenül bukott le, hogy veszik fölöslegeseu Igénybe a szolgálata­inkat. Már .jól az éjszakábe nyúlt az este. Az egyik telefonhívásnak eleget téve elindul, s útközben minket is hazaröpit. Ahogy megállunk, még néhány szót váUúhfi "í“* kocsiban. Közben kijön az egyik szom­széd. hogy esetleg útbaigazítsa a mentát, mert hátha nem tudja megtalálni a be­teget. Hát igen, ez így stílusos; Illendő be­fejezésnek látszik. A mentőautók, men­tősök bennünket szolgálnak, de ha szük­ség van rá, ml is segítsük őket. Es szok- luk-e ókét segíteni úgy. mint ahogy^ a szomszéd? Azt hiszem, nem, legalábbis a figyelmetlen kocsivezetőkról szóló törté­netek a hat óra öt perckor hívó szá- mftó páciensek, a bizalommal visszaélő betegekre vonatkozó tapasztalataik nem erről tanúskodnak. Németh István felfedezése lehetővé tette, hogy a testből testbe végzett vérátömlesztést e közvetlen transzfúzlö, azaz a vér kon­zerválása váltsa föl. S e mindmáig mesterséges úton pótol­hatatlan folyadékhói szinte hónapok alatt a legértékesebb, legkeresettebb orvosság lett, melyet tárolni lehet, odavi- hetö a betegágyhoz, a műtőbe vagy akár egy-egy súlyos baleset színhelyére. VELEMENVEK: 50 éves háztartásbeli: „Helyesnek tarta­nám, ha egy-egy súlyosabb beteg családtagjai közül lega­lább egy személyt véradásra szólítaná föl az orvos.“ 58 éves tanító: „1951 óta huszonnyolc alkalommal adtam vért. Szívesen jövök ide akár éjfélkor is, hogy segítsek a rászorultakon, betegeken. Véradás után fiatalnak, csaknem 25 évesnek érzem magam. Kér, hogy nem hívnak gyakrab­ban Is.“ 52 éves háztartásbeli: „önkéntes véradó vagyok, s véle ményem szerint minden egészséges embernek kötelessége ez. Sosem tudhatom: mikor lesz szükségem nekem a má­sok segítségére, vérére.“ 28 éves tanítónő: „jólesne, ha megtudnám, hogy ki kapta az általam adott vért, tudtam-e segíteni rajta. Véleményem szerint a többszörös véradókat jutalmazni kellene. Nem pénzre gondolok Itt, hanem bizonyos előnyökre az orvosi kezelésben, a gyögyfürdő-beutalványok elosztásában. Kevés az önkéntes, ingyenes véradó, de a fent említett vagy ha­sonló előnyök biztosításával több embert lehetne megnyer­ni e nemes tettre.“ 32 éves fanitóoö: „Évekkel ezelőtt egy operáción estem át, s akkor nagy mennyiségben kaptam vért. Viszonzás­képpen én Is véradó lettem.“ 41 éves vasutas: „A barátom 1949-ben súlyos balesetet szenvedett, akkor én adtam neki vért. Azóta pedig már több mint hússzor jártam Itt a transzfúziós állomáson,“ 51 éves laailénő: „Amikor édesanyám komoly műtéten esett át — vért kapott. Akkor határoztam el, hogy én Is véradó leszek. Most vagyok Itt éppen huszonötödször, ab­bé! négyszRi ingven adtam vért “ 27 éves szakácsnő: ..Ha egészségem engedné, évente többször is adnék vélt, hiszen évekkel ezelőtt én is több Utar vért kajuam. Senki sem tudhatja, mikor lesz egy gép­kocsi-baleset vagy egyéb véletlen szerencsétlenség áldo­zatai“ 24 éves egészségügyi ápoló: „Az Ingyenes véradás első­sorban a gépkocsivezetők erkölcsi kötelessége lennel“ A FOORVOSHELYETTES: „Az emberi vérről azért beszél hetünk ma kincset jelentő orvosságként, mert néhány, na­gyon fontos kérdést sikerült az elmúlt évtizedekben tisz tázni, megoldani. Az első ilyen probléma a vér alvadásá- nak kiküszöbölése volt, amit a konzerválás és a tárolás sar­kalatos kérdéseinek megoldása követett. Valamikor ugyan is csak a teljesen friss vért alkalmazhatták az átömlesz- tések során: az „adó“ és a „kapó“ egymás mellett feküdt, s ereiket vékony csövecskével kötötték össze. A véralva dást gátló vegyszerek feltalálása már lehetővé tette, hogy az orvosok fecskendővel végezzék a transzfúziókat; a leg nagyobb előrelépést azonban a vér konzerválásának meg­oldása jelentette. Szovjet orvosok érdeme ez, akik megál­lapították, hogy bizonyos tápláló anyagok hozzáadásával, üvegedényekben, hűvösön több napig, sőt hetekig Is eláll a véri A konzerválás előnyeit aligha kell bővebben részle­teznem. A véradók a pillanatnyi szükséglettől eltekintve, bármikor meglátogathatják a véradóállomásokat; a kész vérkonzervekből minden kórháznak saját készlete lehet; a véradókkal fenntartott kapcsolat tervszerű, rendszeres lett stb.... Ma már pontosan tudunk gazdálkodni minden milliliter vérrel, nehogy csak egy csepp is kárba vesz- szék ebből az életmentő folyadékból.“ A FOORVOSHELYETTES: „Említettem már, hogy kórhá­zainkban naponta átlagosan háromszáz liter vérre van szükség, amit nekünk s a többi transzfúzlös állomásnak biztosítani kell! S itt merül fel az emberi humánum, az embertárs! szeretet és segitenlakarás kérdése. Őszintén el kell ugyanis mondanom, hogy a véradók között, sajnos, nagyon kevés új arccal találkozom munkám során. Mind nekünk, mind az ország többi véradóállomásának inkább afféle „törzsvendégeink vannak, akik tízszeri, hússzorl, vagy akár harmincszor! idejövetellel pótolják mások kö­zömbösségét, érdektelenségét. Sokan természetesnek tart­ják a vérre! való gyógyítást, elvárják hogy szükség ese­tén nekik is részük legyen benne, de vajmi keveset tesz­nek annak érdekében, hogy ezt a pótolhatatlan orvosságot biztosítani tudjuk. Munkám során szerzett keserű tapasz­talat, hogy számtalan esetben még egy-egy súlyos beteg családtagjai sem tartják szükségesnek a véradást. Bíznak abban, hogy „valaki“ majd pótolja nemtörődöm hanyagsá­gukat... Minden egészséges felnőttnek pedig ember­társi kötelessége lenne, hogy életében legalább egyszer vért adjon. Azon fáradozunk ezért, hogy az embereket népművelő előadások keretében ráébresszük a „ma neked — holnap nekem“ gondolat értelmére... Ml tagadás, sokan télnek a véradástól, nehogy azzal megkárosítsák saját egészségüket vagy legyöngítsék szervezetüket. Hadd mond­jam hát Itt el, hogy egy 70 kg súlyú egészséges ember vérkeringésében 5,3 liter vér kering, s ezen kívül a máj­ban s egyéb belső szervekben még további fél liter vér­tartalék van. Ezért a mintegy 400—450 mllllllterny! vér- veszteséget meg sem érzi és napok alatt pótolja... És ta­lán épp ez a mennyiség menti meg egy súlyos balesetet szenvedett vagy más okból gyors transzfúzióra szoruló embertársának az életét. A teljesen egészséges emberek évente többször, 3—4-szer Is meglátogathatnak bennünket, s a tényleges véradás alig tart röpke tizenöt percnél tovább. Azt hiszem, érdemes ezen elgondolkodni, s a döntés az emberi lelkllsmeret dolga...“ VÉR, EMBERI VÉRI NINCS SZEBB DALLAM A VILÁGON, MINT KÉT SZERELMES FIATAL LÜKTETÉSED SUGALLATARA EGYMÁSRA TALÁLT SZÍVVERÉSE; MERT A VÉR — ÉLET! NINCS SZOMOROBB GYASZINOULO, MINT AMIKOR VÉGE SZAKAD ENNEK A DALLAMNAK; MERT A VÉR — ÉLET! NINCS SZEBB JOTETT A VILÁGON, MINT AMIKOR FÜR GE ORVOSI KEZEK ISMÉT ZSONGÁSRA BIRJAK AZ EREK BEN VIBRÁLÓ MAGASFESZÜLTSÉGŰ ARAMZÜHATAGOTI MERT A VÉR — ÉLET! VÉR, EMBERI VÉR! NINCS NAGYOBB KINCS A VILÁGON! ÉS MÉGIS: TALAN TENGERNYI VÉ PATAKZOTT MAR EL A MÜLT ÉVEZRE­DEK LEGKÜLÖNBÖZŐBB HABOROI SORAN... VÉR, EMBERI VÉRI MERT A VÉR — ÉLET! BORSAI M. PÉTER i V

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom