Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)

1971-11-09 / 45. szám

ÜDVÖZLET PÁRIZSBÓL

AZ üJ ifjúságnak

A posta október végén kézbesített egy üdvözlőlapot, amelyet még szeptemberben adtak fel Párizsban, de így is örülünk a csehszlovák kulturistaválogatott lapjának.Az üdvözlő szavakat Kiéri László országos bajnok írta.

Rövidesen sort kerítünk rá, hogy Kiérivel és edzőjével elbeszélgessünk a világbajnokságon szerzett élményekről.

1063 • SOUVENIR DE PAftiS

Le SbC'é'Coew* * l* Rov9*

Lo Tov* C'flei * lo Pioct du le*«'«

d« N.ompKt • c' I«»

We*r«-Domt c' I«» y •

QAd »««OAd book sei

kdcLú^ CL 'áj^ v37

A mÄ6 E6MIIGJOBB K0RE0GRÄ- FESA,AMOSkVAl NAGYSZlNHAr'í BA- lETIMESIERE MONDJA:

,A BAIEIINEK IS VAN MIT [ merítenie a FDTBAllBöl!

A moszkvai Nagyszínház világszerte ismert balettmestere, Hihajlovlcs Messzerer, aki valamikor olyan csillagokkal táncolt együtt, mint Ulanova és Lepesinsz- ká]a, érdekes nyilatkozatot adott a Labdarúgás c. ha-' vllapnak. Mielőtt Messzerer szavait idéznénk, jegyezzük meg, hogy a csaknem hetvenéves mester ma is friss és mozgékony. Az ő nevéhez fűződik a mozgáskultúra egyik úttörőjellegú kísérlete: a balettművészet r eszközeivel megjeleníteni a focit a színpadon. ^

„Mindig azt vallottam, hogy a művészetek valameny- I nyl ágában meg kell ragadni az alkalmat a testkultú- , ra népszerűsítésére, a sport erkölcsi problémáinak megválaszolására. Engem közel egy évtizedig nem hagyott V nyugodni a gondolat: miként érzékeltessem a labdarúgás érzelmi telítettségét, lenyűgöző hatását, nagyszerűségét?

Sokat tanultam a spm'ttöl. A legtöbbet talán nagy szerelmemtől, a labdarúgástél: plasztikusságot, robba- nékonyságot, szemléletességet. Talán furcsán hangzik, de meggyőződésem: a balettnek is van mit merítenie ' a fntballbél. Annál is inkább, mert a labdarúgás olyan „nyersanyag“, amitől lángra lobbannak a szivek. Hogy a futball sport-e vagy művészet-e? Erre nem lehet egyértelműen válaszolni. Annyi bizonyos: igazi mérkőzések alatt a stadionok hatalmas színházakká alakulnak át, ahol nemcsak az derül ki, ki a jobbik, hanem kibontakoznak a legelbűvölőbb alakítások. Drámaiak, lelkesítők, szellemes rögtönzésekből és frappáns megoldásoktól csillogék. Eizenstein, a nagy filmrendező egyszer így kiáltott fel: „Micsoda búvöiet! Pillanatok alatt fellelkesülnek az imént még depressziós tízezrek! £s nem kell hozzá más, minthogy formás támadás után a csatár látványos gólt szerezzeni“ A labdarúgás és a művészet szövetsége rendkívüli távlatokat ígér.

Azt hiszem, kevesen tudják, hogy a híres koreográfus,

Igor Mojszejev is feldolgozott labdarúgó-témát. Az operett- és esztrádszínpadokon egyaránt szerepelt nálunk a futball. Bár vetekedne hazánkban e sportág színvonala a művészetben! ábrázolásával!“

Ez Messzerer nyilatkozatának lényege. Nemrég jelent meg a hír, hogy a mester Csajkovszkij halhatatlan remekének, a Hattyúk tavának újabb, ki tudja már, hányadik változatán dolgozik. Ennek kapcsán egy új- súgfré megkérdezte tőle, nem tásul-e már bele az e- gészbe, hiszen zedszer tanítja be ezt a darabot. Bár ^ hasonlítana a fiatal tehetségek hozzáállása ennyire az edzésekhez, mint ahogyan Messzerer erre a kérdésre válaszolt:

„Hallotta már David Ojsztrahot panaszkodni, hogy unja Bach hegedűversenyét? Mit mondjak akkor én?

MARKO UTÁN SZIKORA IS ííSZABADSAGOT“ KAPOTT!

:^..K

■■tó

(JEGYZETEK „A FOCI ES AZ I6AZSA(T TEMARA)

Fo!]dassuk azzal, amivel a múlt számban abbahagytuk, boncoljuk még egy kicsit a futballista és a társadalom viszonyát A focista is a társadalom tagja, nem vonatkoznak rá külön törvények. (Sok esetben igen, de ez nem az ő bűnük. Egyik játékos sem lenne képes elintézni egyik napról a másikra az autéigénylést vagy a lakást. Mindezt a vezetők intézik, persze csak akkor, amikor megéri a „befektetést“, a- mfg az „áru“ kelendő és jövedelmet biztosít.).

A bratislavai Inter, megfigyeléseim szerint, nem bohé- mebb és felelőtlenebb közösség, mint az ország többi e- gyüttese. Átlagos. Munkafegyelmük, az edzéshez való viszonyuk pedig éppen olyan, mint a jó középszer. Kacsányi idejében ez a társaság még így is az élmezőnyben tanyázott. Igaz, Kacsányinak volt tekintélye, szaktudása és — sohasem vezetett alkoholos mámorban edzéseket.

8.

Es itt vagyunk az egyik központi problémánál, az edző közösségben, a focisták kollektívájában is elsőrendű szerepe van a vezetőnek. Személyes varázsa, tudása és hozzáállása döntő módon befolyásolhatja a kis közösség életét és munkáját. Marko sajnos nem tudott megfelelő kapcsolatot teremteni a játékosokkal. Hatástkeltő nyilatkozatait többnyire nem i- gazolta az idő („Két éven belül bajnokok leszünk.“). Jó lenne időnként vérvizsgálatokat végezni a pályákon is, nemcsak az országutakoni Mindez oda

vezetett, hogy a tekintélye csökkent. Több idősebb játékost kihagyott vagy ki akart hagyni a csapatból (Deutsch, és tervezte Oblo^insk^ kihagyását is), és ráadásul teljesen Gleskre bízta az erőnléti edzések megszervezését! Glesk kiváló atlétikai szakember, de a focista nem atléta! Az Inter, mint ahogyan írtam már, a- gyonedzett csapat lett, ólomlábú legénység. Azok is fásultak voltak, akik nem ittak — ezt szeretném még egyszer hangsúlyozni!

9.

Gyakran esik szó a „milliós csatársorról“, és arról, hogy az Inter támadósorában csupa o- lyan játékos szerepel, aki legalább egyszer válogatott is volt már, úgyhogy nincs minek hajtania, serkentenie őket, e- zért játszik mindenki szóló-alapon, saját kénye-kedvére. Van benne valami, de Szikorát hagyjuk ki a dologból! Petrái már Banská Bystricán is kimondottan szóiista volt. Megkapta a labdát és vitte, sodorta a kapuig. Vagy belőtte, vagy nem. Ezt folytatja az In- terben is, bár Kacsányi idejében kissé okosabban, a koncepciónak inkább megfelelően. KrnáC sem nevezhető éppen é- pítő, sokszor adogató csatárnak. 0 az ún. ék, többnyire ő is egyedül próbálkozik meg a kapu bevételével, Szikorát gyakran sajnáltam a meccseken. Még most is ritka a ligában a negyvenméteres, jói időzített, pontos szöktetés, és ő ennek mestere. Pontosabban: mestere volt. Most már csak

Levlckf felé száll ilyen labda, de az utóbbi időben felé sem, mert Levick^ sem játssza azt, amire képes, mintha ő sem lenne a bőrében. Kell-e közösségibb játékos, mint éppen Szikéra? Ki teremtette az utóbbi években az Inter gólhelyzeteinek kilencven százalékát? Elég baj, hogy ebben az idényben már belőle is csak egy árnyékkép lett, de ez, ebben a csapatban nem csoda.

10.

Voltak-e labdarúgók, akik élvonalbelieknek számítottak, válogatottak voltak és amellett elvégezték a főiskolát is? Voltak. Például Bubernik, az Inter másodedzője. Igaz, kilenc évig járt a jogira. Azt hiszem, a főiskolát és az élsportot nehéz összeegyeztetni, de azért lehet. Kilenc év alatt bizonyára Szikora is elvégzi a jogi fakultást. Csak hát az volt a baj, hogy senki sem irányította kellő időben, pedig hajlott volna a jó szóra. Most huszonnégy éves, férfi lett, sorsát ő maga irányítja, de reméljük, nem késő még így sem.

Saját akaratából, önerejéből telhetett volna többre is? Igen. Amikor az „utolsó órában“ megkérte a vezetőséget, hogy hagyják ki három mérkőzésre, mert tanulni szeretne a vizsgákra, nem tettek kérésének eleget. Miért? Mert szükségük volt tudására, tapasztaltságára, vagy azért, mert már értékét vesztett áruként kezelték? Legyen vele az, ami lesz? Ha kiesik az iskolából, legfeljebb berukkol? Hajlamosak vagyunk a játékosokon elverni a port. I- gaz, ez a legkönnyebb. Csakhogy a játékos mindössze agy figura a vezetőség és az edző kezében. Divat szapulnl az edzőt is. Néha jogosan, néha jogtalanul. Az igazság bonyolultabb, mint hinnénk. Aki az Intert ki akarja majd hozni a hullámvölgyből, mindenképpen kemény munkát kell végeznie. Es főleg: alapos munkát.

11.

Gyakran eljátszogattam a gondolattal, mire lett volna képes egy Szikora-szerű tehetség mondjuk ott, ahol minden lehetőséget megadnak néki a fejlődéshez? Tévedés lenne azt hinni, hogy a „lehetőség“-en a fizetőt értem! Azt, hogy csiszolja tudását, sportszerűen éljen és teljes intenzitással edd- zen. Tegyük a szívünkre a kezünket, és mondjuk meg: a liga nálunk is üzlet elsősorban. Egy Plachy vagy egy Danák más kategória, és mégsem váratnak magukra a világszintfi eredmények. Ogy gondolom, a szocialista testnevelésben kellene elsősorban olyan feltételeket teremteni, hogy a tehetségek ne kallódjanak el. Meg merem kockáztatni: Szikora Facchetti-, Mazzoia-, vagy Müller-szerű csillag, sztár lett volna a profi-klubokban. Szomorú, hogy nálunk, huszonnégy éves kora dacára szinte „leírják“.

Bozsik József mondta tavaly, a vele folytatott beszélgetés során: „A legtöbb labdarúgó huszonhat éves korára érik be Igazán, onnan számít a „csúcs“.

Szikora most huszonnégy éves. Hiszek benne, hogy lesz még egy aranykorszaka.

BATTA GYÖRGY

KEINO A MÜNCHENI OLIMPIÁN

I ■

^ HARMINCKÉT ÉVES LESZ

A tokiói oilmpiai játékokon meg- dőit egy elmélel. Klpchoge Keino osziatta szét azt a tévhitet, hogy fekete bőrű futó csak a rövidtá- vokon érvényesUihet, Az öt kilométeres síkfutás döntőjében az ötödik helyet szerezte meg a kenyai futó. Négy évvel később Mexikóban született meg az első olimpiai győzelme. A televízió jóvoltából mi is láthattuk az 1500 méteres síkfutást. Keino megverte Jim Ryunt, és aranyérmet biztosított Kenyának. Mint ismeretes, a néger futó szorgalmasan edz Mexikó óta is, készül a müncheni olimpiára. Ezúttal azonban a hosszabb távra specializálja magát. Tízezer méteren kíván rajthoz állni. Nincs kizárva az sem, hogy a marationi futásban is szerencsét próbál.

Keino éppen a müncheni olimpián tölti majd be életének har- minckettedik évét. Nincs ugyan szabály arra, melyik a , táviutó leg- eszinényibb korszaka, ' de sokan mégis azt áilitják. hogy éppen ez az időszak, a harminc és harmincnégy közötti kor teszi a legjobb versenyzővé a futókat. ,,Remélem, -Münchenben sikerül a döntőbe jutnom, jók lesznek az időeredményeim“ — nyilatkozta nemrég a kenyai futó. Keinóról talán kevesen tudják, hogy tizenhárom éves korától kezdve edzésben van, és kerek tizenegy évnek kellett eltelnie ahhoz, hogy a világ élvonalába verekedje magát. Legszenzációsabb sikereit 1966-ban érte el, amikor az afrikai játékokon legyőzte Clarkot. Mexikóba már mint esélyes utazott. Mindenki az öt kilométeres futás győztesét látta benne, de ezen a távon ,,csak“ ezüstérmet szerzett. Győzött viszont — teljesen váratlanul — az 1500 méteres versenyben. ..Sohasem futok a csúcsokért. Mindig a győzelem lebeg lelki szemeim előtt. Viszont ha közben a csúcs is megdől, annál boldogabb vagyok". A háromezer méteres síkfutás világcsúcsát mindmáig ő tartja. Nincs benne féltiékenység vagy hiúság, amikor a világcsúcsokról beszél. „A legfantasztikusabb Ryun 1500-as csúcsa. Azt a 3,33,1-et még elképzelni is nehéz, nemhogy lefutni".

Keino rendőr. Jelenleg a rendőrök testnevelési iskolájában dolgozik. Olyan sportágakkal is foglalkozik, amelyek távol állnak tőle. „Ez a munka sok időt vesz el. Alig tudok edzeni. Reggelenként járok ki futni, hat mérföldnél többre nem jut az időmből. Hetenként háromszor délután is futok, de ez kevés. S hogy mikor volt szakaszos edzésem, nem is tudom" — kesereg az olimpiai bajnok. Nyeri, ahol Keino él és dolgozik, csaknem háromezer méterrel a tenger szintje fölött fekszik. A legtöbb futó számára leküzdhetetlen akadályt jelentene ez a környezet az edzésekhez. Keino föl sem veszi. Mindig itt élt; megszokta.

Az olimpiát megelőiző években nem volt különösebb terve. Münchenre úgy készül, mint Mexikóra. Télen átugrik egy-két fedett pályás versenyre az Egyesült Álla mokba. Legnagyobb ellenfelének Temut tartja. A másik néger fn- sérUIést szenvedett, de Münchenre rendbejön. „A kenyai fesztivál lesz a tizezer méteres síkfutás döntője — jósolja a kenyai rendőr. — Várunk egy évet és a többit meglátjuk!"

GUNNAR LARSSON:

Nem lazsálok az edzéseken

Nem népes azoknak az európai úszóknak a csoportja, akik sikerrel vehetik fel majd az olimpián az Egyesült Államok és Ausztrália képviselőivel a versenyt. Fassnacht, Matthes és a svéd Larsson alkotják a kis csoportoD, ők egyben néhány olimpiai aranyérem várományosai is. Larsson 1951 májusában született Malmöben. Háromszor Eu- rópa-bajnok és kétszeres világcsúcstartó a tipikus, szőke svéd. A négyszáz méteres gyorsúszásban és a kétszáz méteres vegyes úszásban ő a világranglista első embere.

— Ogy látszik, Larson úr, magának az ölébe potyognak a győzelmek. A szerencse gyermekének tekinti magát?

Miért? Én is éppen olyan keményen és sokat edzem. mint az ellenfeleim.

— Mi viszont úgy hallottuk, hogy Időnként ellazsálja az edzéseket.

Ez nem Igaz! Erről szó sincs! Legalább olyan becsületesen edzem, mint mondjuk Fassnacht. És talán még többet is. Napi tizennégy kilométer az adagom.

— Mikor kezdett úszni?

Kilencéves koromban iratkoztam be egy úszóiskolába. Svédországban ugyanis eddig még nem kötelező tantárgy az úszás.

—- K^nek a hatására választotta ezt a sportágat?

— Kilencéves voltam, és ebben a korban nehéz ösztönzésről beszélni. De taián közrejátszott a nővérem, Krisztina, aki tíz évvel idősebb tőlem, és 1960-ban, a római olimpián a svéd váltó tagjaként a döntőbe jutott.

— 1969 óta az Egyesült Államokban edz. És ha Svédországban tréningezne? Akkor is világcsúcs- tartó lenne?

— Nem. Nemcsak a fizikai, hanem a lelki felkészülésről is szó van. Csak Amerikában tudja az ember Amerika-tlszteletét legyőzni. És ez az úszásban, amely Amerika „magánügye", nagyon fontos,

— Egyszer maga is befejezi az úszást, mit tervez azután?

— Most húszéves vagyok, a test- nevelési főiskolán tanulok. Nem tudom, mikor hagyom abba a versenyzést, de lu abbahagyom, bizonyára úszóedzo leszek egy iskolában.

— És mi lesz az olimpia után?

— Lehet, hogy- abbahagyom, mert olyankor érdemes „lelépni", amikor megy az embernek. De ezt most még n«n tudom teljes biztonsággal állítani.

(S- KLOCHAN)

A két jó barát, Benggsson, az asztalitenisz világbajnoka és Larsson