Új Ifjúság, 1971. július-december (20. évfolyam, 27-52. szám)
1971-09-28 / 39. szám
8 új iíjúság — Pergler Lipöt főherceg, rövidáru-kereskedő — vlgyorodott el a fiatalember. — Ha jól tudom, nincs ilyen kereskedése, ami eiéggé bántja önt — mondta hűvösen Kekuie űr. — Felejtse el, hogy eddig Pergler volt, hiszen oly tökéletes Habsburg, hogy azt el se lehet mondani, ön Jöval habsburgabb. mint maga Károly császár minden nagybátyjával meg nagy- nénjével egyetemben. Esküszöm, ön szakasztott olyan, mint Rudolf trónörökös... De ezt az ágat Inkább hagyjuk békében, nehogy túlságosan feltűnő legyen a dolog. Inkább egy módénál főherceget csinálok önből, abban az ágban, ma már senki sem tud eligazodni... Nos, áll az alku? L eopold változatlanul bolondnak tartotta a vele szemben ülő embert, de minthogy éppen csak egy ötkoronás volt a zsebében, s igazán nem volt mit vesztenie, rábőlintott: — Legalább lesz egy kis zrl. — Nem. ez nagyon is komoly dolog lesz. Meg kell majd tanulnia kissé másképpen ejteni az r-t. Szóval egy kicsit raccsolni... Meg aztán el keli sajátftania egyfajta beszédmodort... Németül ttid, de nem fog ártani, ha a bécsi kiejtést is megtanulja. Erről majd gondoskodunk a nénikémnél. Egészen tűrhető lakása van, kisasszonyoknak szokta bérbe adni, miért ne kaphatnánk nála mi is egy szobát? f>íZ ön bibliája mától kezdve ez a könyvecske lesz. Legalább tíz oldalt tökéletesen meg kell danulnia emlékezetből. Leopold elképedve lapozott bele a könyvbe, mely ezt a büszke címet viselte; Gothaischer Kalender — Genealogischer Hofkalender. — Már százötvenhét éve, hogy megjelenik — mondta Kekuie úr némi büszkeséggel. — Találjon nekem egy Ilyen könyvet a világon! Nos hát meg fogja Ismerni belőle a Habsburg család tagjait, áttanulmányozza mind az osztrák-magyar ágat, mind pedig a toscanai ágat, noha ön- a módénál vonal leszármazottja lesz. Minthogy rokona lesz a Habsburgoknak, rokonságban lesz a fél világ uralkodö- családalval, a másik felét pedig egyszerűen a rokonának mondja. Újra felemelte a poharát. Leopold Pergler. aki rövidáru-kereskedő fiából kezdett átváltozni Ferdinánd főherceg és neje. Estei Mária Beatrix utódává, szintén a szájához emelte poharát. Aztán rendeltek még egy üveg bort. — De ön ugyanakkor rokonságban áll a szardínia! királyokkal is, mert Viktor Emánuel király rendelete alapján az estei hercegséget hozzácsatolták ehhez a királysághoz. S mivelhogy Ferenc, az utolsó módénál herceg Münchenben házassá- gott kötött Adelgunda bajor hercegnővel, ö rokoni viszonyban van a bajor s őáitialuk más királyokkal is. Ferenc herceg fivérei szintén hercegnőket vettek feleségül, az egyik Ausztriai Erzsébetet. — aki aztán később újra férjhez ment Romániai Ferdinándhoz. Látja, milyen szépen egymásba fonódnak a dolgok? A Habsburg-Lotharingial rokonság által ön rokona a Bourbonoknak azaz Aliz bourbonl és pármai hercegnő révén, aki ugyanakkor összeköti önt a toscanai ággal Is. Nagybátyja Károly Szal- vátor. Lipót fzalvátor — nem tudom, nem éppen tőle kapta-e őri a nevét' — és Ferenc Szalvátor, aki Mária Valériával, Ferenc József lányával öt gyermeket nemzett... így tehát egyenes ágú rokona az uralkodó Habsburgoknak, s alighanem éppen ezért hasonlít oly megtévesztően rájuk. Az ön egyik unokanövére Karolina napyhercegnő, teljes nevén Karolina Mária Immaculata Jozefa Ferdinanda Terézia Leopoldina Antónia Franciska Izabella Lujza Januária Filoména Rozália. Bécs- ben férjhez ment Szász-Koburg Lipót herceg őfenségéhez, miáltal az ön rokonsága további hasznos irányban szélesedik ki. Ily módon rokona a Württemberg családnak. ennek révén pedig a Schaumburg- Lippe családnak, vannak nagynénjel Barcelonában épp úgy, mint Berlinben, Olaszországban, Párizsban, Londonban, s nem beszélve Bajorországról és Svájcról. S mivelhogy az ön távoli dédnagybátyjának, Károlynak a mostoha nagyanyja, Mária, portugál infánsnő voit, minden további nélkül megjelenhetünk a meseszép Lisz- szabonban is. ön mint Habsburg, én pedig mint az ön titkára. Nos, mit szól hozzá? Leopold semmit sem szólt. Kissé szomorúan gondolt a bőrökkel házaló Pergler nagypapára meg a textiláru-kereskedő apjára, s lélekben bocsánatíot kért tőlük. IlRt MAREK: jelent meg első Ízben az ifjú Habsburg Lipót, szívélyesen üdvözölve nagybátyjait és unokanővéreit, és kezet csókolt távoli dédnagynénjének, Amália Lujza Dorottya Leontinának. Az öreg hölgy nagyon tárgyilagosan megkérdezte az ismeretlen Li- póttól, miért nem hallatott magáról ilyen sokáig. — Dél-Amerlkában voltam, nénikém. Azt hiszem, az egyetlen, amit ma tehet az enjber, az utazás. Szeretem a kalandokat. — És a főherceg lebilincselő modorban ecsetelte, hogyan küzdött meg egy elefánttal az Amazon dzsungelében. Olyan szenvedélyesen adta elő az esetet, hogy Schönborn-Buchhelm hercegnő repülösót kért. Az egyik nagybácsi, Ferenc ízalvátor, azonban bizalmatlanul kijelentette, hogy tudomása szerint Dél-Amerikában nincsenek elefántok. Abban a pillanatban megA főherceg A szerző „Régi bűnügyi tOrtánetek“ cfmfi kötete a közeljövőben jelenik meg a Madách Könyvkiadónál. amiért elhagyja őket újonnan szerzett elődeiért, akik oly előkelő családokból származnak, hogy a nevüket is aligha fogja valaha megtanulni. De hát hiába, öt koronával a zsebében elűzték otthonról, most tehát neki magának kell belevetnie magát az élet forgatíagába... Kidüllesztette a mellét, és szilárd hangon ezt mondta: — Uram, őfensége Lipót, Modena, Este, Carrara és Guastalla főhercege- ezennel szolgálatába fogadja önt. Aszerint, amit mond, nyilván érvényesítenem kell Bajorország trónját illető jogos igényemet. Hogy lehet az, hogy lelkiismeretlen emberek megfosztottak tőle bennünket? Kekuie titkár, kérem, hogy... — Fenség — mondta Kekuie úr határozottan —, üzleti ügyeinkbe nem keverjük bele a pollülkát. A forradalom elsöpörte kegyedet, ez ellen nem tehetünk semmit. Visszakövetelni a trónt a legnagyobb marhaság. A ml utunk másfelé vezet: kegyed adományokat fog gyűjteni a nemesi családok támogatására, s mint valódi nagyherceg, kölcsönöket fog kérni ott, ahol hajlandók lesznek kölcsönözni... Fenséged mától kezdve egy lépést sem tesz nélkülem. Mindenekelőtt holnapig megtanulja az első leckét: a teljes módénál nemzetséget. A kávéhézból kisebb kiruccanásra mentek, s a bárban reggelre mindenki őfenségének szólította az ifjú Perglert. Lipót őfensége egy öregúrtól, aki elsírta magát a meghatíottságtól, hogy egy asztalnál ülhet a Habsburg-család utódával, kölcsönzött két százast. Ami kezdetben nem volt rossz. Az öregedő masamód rémképét tehát sikerült elűznie magától. Leopold az első éjszakáját, vagyis inkább az első napját a Grand Hotelben töltötte, s érezte, hogy megnyílik előtte a világ. A világ valójában az ausztriai aubur- gi kastélyban nyílt meg előtte, ahol Franciska Paula de Lobko- witz hercegnő évenként kétszer ünnepi összejövetelt rendezett a családtiagok és a rokonság számára. Itt jelent az asztalnál az ifjú főherceg titkára, és közölte, hogy a fenséges urat telefonhoz kérik. A folyosón azt mondta neki; — Poldl, mit hülyéskedsz, az öreg- úmak igaza van! — Én betéve tudom a főúri családfákat, de az elefántokról sohasem tanultam — riadozott Pergler főherceg. — No jő, jó, valahogy helyrehozom a dolgot. Közben a társaság a kandallónál halkan beszélgetett az új unokafivérröl meg unokaöccsröl. — Nem emlékszem rá. hogy ismerném — állította váltig a nagybácsi. — De arra jól emlékszem, hogy az elefánt Afrikában él. Emlékszem rá, hőgy egyszer vadásztam Afrikában elefántra, még amikor Belgiumban a megboldogult Lipót uralkodott. — Hogy az elefánt Afrikában él-e, nem tudom, de azt tudom, hogy ez a fiatalember szakasztott olyan, mint a megbcjl- dogult Rudolf trónörökös, s így megvan rá minden okom, hogy a legrosszabbra gondoljak — mondta a hercegnő. — De hiszen azt.. — dadogta Ferenc Szalvátor. — Én tudom a. legjobban, mire voit képes! Mint egyébként a Habsburg főág minden második férfia, kedvesem! Miután Lipót visszakért, mintha misem történt volna, befejezte az elefánttal folytatott viadaláról szóló elbeszélését: — Igen, valódi elefánt volt, és csakugyan Igaz, hogy ott az nem honos. De ez az elefánt a Sarasani-clrkuszból szökött: meg, amely éppen San Juan városában vendégszerepeit. és a dzsungelben ismét elvadult. Károly József herceg kijelentette, hogy ő el is hiszi, mert neki egyszer megszökött a vadászkutyája, és egy év múlva felfalt két adjunktust. — Rettenetesen nehéz volt azt az elefántot leterlteni — tette hozzá Llpőt —, mert Idomított volt, s néha a hátsó lábára állt és káncolt. — És volt szíve megölni, Lipőt? — sápltozott a toscanai sápadt Amália Eleonóra Lujza Agáta. — Sajnos, drága Amállá Lujzácska — válaszolta udvariasan Lipót, a vérszegény lányra szegezve tüzes szemét —, nem tehettem mást. az az elefánt ugyanis rajtam akart táncolni. Öt golyót röpítettem bele remek Ismetlöpuskámból. M ost pedig az aggastyánkorú Kinsky gróf akarta tudni, milyen tsmét- lőpuskát használt, Selmant-Colier típusút-e, vagy pedig Eberhart- Mayert. Lipót kijelentette, azt hiszi, hogy helyi gyártmányú ismétlőfegyver volt, a kitűnő Sebastian de Corcovado kölcsönözte neki, akinek az apját az a megtiaztelte- tés érte. hogy Miksa mexikói 'császár szolgálatában eshetett el. E testvériségre való tekintet*el ö, Leopold, kötelességének tartotta, hogy összebarátkozzék vele, és elfogadja a puskáját... Károly József herceg azt mondta, hogy Lipót úrhoz méltóan viselkedett. Reggeli alatt a vendéglátó hercegnő, szájában hosszú szipkával, maga fáradt be a könyvtárszobába, ahol az új unokafivér titkára reggelizett, és megkérte, hogy gyújtsa meg a cigarettáját. Aztán megkérdezte tőle, mivel magyarázza, hogy a módénál főherceg Uyen későn jelenik meg magas körükben. Talán azt gondolja a titkár úr, hogy ez így helyes? Kekuie titkár úr elmosolyodott, és megkérdezte, hogy a fenséges asszony Mária Terézia Henriette Dorottya modenai nagy- hercegnőre gondol-e, aki bajor Lajoshoz ment feleségül! Azután az elképedt hölgynek oly tökéletesen felvázolta a családot, az összes nagybácsikkal, ősnagynénikkel, együtt,, hogy a hercegnő meg volt győzve. — Hallja csak, barátom, de az arca... Ha látom, ügy rémlik, mintha Rudi. a megboldogult trónörökös ülne itt velünk. Kekuie titkár sokáig hallgatott, majd nagyot sóhajtott. Olyan ember szokott tgy sóhajtozni, aki ugyan sokat tud, de semmit el nem mondhat. A hercegnő örömteljesen elmosolyodott: — Akkor hát nem tévedtem. A lotha- ringaí égből szármázd Habsburgok nagy disznók voltak, barátom! ' P őntosan így mondta, s a hercegnő szájából ügy hangzott ez, mint valami kitüntetés. Kekuie űr annak jeléül, hogy a mondottakkal egyetért, lesütötte a szemét', így tehát Lipót nemcsak hogy a modenai ág tagja lett. hanem a célzások és a róla lavinaszerűen elterjedt pletykák által a trónörökös valamiféle egészen különös zablgyereke Is. Később egy másik összejövetel alkalmával, melyet ezúttal Auersperg Krisztina hercegnő Rajna menti kis uradalmán tartottak, éjnek Idején beleütközött Hugo Mario Windischgrätz- be a komoma, a kecses Renáta ajtaja előtt. Lipöt ekkor ismét úgy viselkedetlt, ahogy egy nemesűrhoz illik: nyaklevest kínált Windischgrätz hercegnek. A herceg ezt el nem fogadhatván, lekapott a falról egy kardot, és vívóállásba vágta magát. Lipót vívni nem tudott, de a jó növésű Renádához nagyon szeretett volna bemenni. így nem tehetett mást, kardot ragadott ő is, és munkához látott: habozás nélkül olyat sújtott a herceg felé, hogy biztosan kettéhasltja, ha az el nem fut. Lipót a török eredetű szablyával csupán egy márványlap sarkát metszette le. Ez a cselekedete, amikor reggel híre futott a dolognak, nagy dicsőséget szerzett neki, s ragyogó bizonyítéka volt származásának, mert Auersperg grófnőn kívül több más hölgy is, elsősorban Lichtenstein hercegnő kljelenteéite: — Egészen az apja! (Folytatjuk^ 411 „Tóth Árpád emlékének“: Minden szerkesztőségnek a bel- ügye, hogy mit közöl és kitől közöl — éppen ezért tovább nincs Is szándékunkban ezzel foglalkozni. A kifogásait írja meg talán az említett orgánumoknak. Ami levelének hangnemét illeti, Tóth Árpádtól egy kis szerénységet tanulhatna! Ettől függetlenül azonban újra csak azt mondhatjuk, hogy tehetséget látunk verseiben. Biz- taitijuk! Az áskálődások helyett a- zonban irodalomelméleti könyvek forgatását ajánljuk! Küldjön verseket! „AranytoH“: Verse! egyelőre nélkülözik a mélyebb költői látást — elnagyoltak, nyersek. Egy-egy szép sorát kivéve (piros csipke guggol a fán, stb.) inkább versbe tördelt prózának tűnnek. Költői nyelvét kell gazdagítania! Olvasson. művelje magái! ,,It* az ősz*: Versel végtelenül kezdetlegesek — híjával a költészet legparányibb jelének is. Talán egy példát: / Ha te Is így akarod, lehetne a régi / Ha én Is hiányzóm — mért ne lehetne / Tudom, hogy te is kezdenél / S újból e tölgyfa lenne a találkánk színhelye. / stb. Ez még prózának is túl prózai. Tanuljon! • „Egy a íélmimóbél*: Állásközvetítéssel nem foglalkozunk. A nekünk ajánlott verseket köszönjük! A G. Chanava (Hantba); Verseiben csupán magyarnóta és s!4- gerlzeket találtunk. Tanulnia keli még, ha közölhetőt akar írni. A ...A. J. Veiké Trakany (Nag.v- tárkiny)": Minden szerkesztőség szívesen közöl jó rajzokat. így mi is örülnénk, ha mutatóba küldene néhányat. ,,Egerek“: Verseivel nem tudunk mit kezdeni. Lebeszéljük! IV. Este nyolc órakor néhány száz méterre a gllwlceí adóállomástól, két személygépkocsi állt meg. Az autókból öt férfi szállt ki és gyalog elindultak a rádió felé. Áthaladtak az őrlzptlen bejáraton, és a stúdió elé érve ott találták az adó három emberét: Nawroth technikust, Kotz gépészt — akt az antenna őre is volt — és Foltzik portást. Megjegyzendő, a gllwicel adó csak mint helyi állomás működött, nem volt tehát önálló műsora, hanem a wroclavi (akkor Breslau) adó műsorát sugározta, önállóan csak helyi Idójárásjelentése- ket közölt. Ezért volt Ilyen kevés a személyzet. A betolakodók összekötözték a három embert és a pincébe zárták. Azután nem maradt más, mint kiiktatni a wroclavi adó műsorát, bekapcsolni az Időjárás Jelentésére szolgáló mikrofont és felolvasni a nyilatkozatot. A „lengyel“ bemondó akadozva olvasta a mikrofonba: „Halló! Figyelem! A Lengyel Felszabadító Bizottság beszéli A gllwicel adóállomás a kezünkben vani Ütött a szabadság órája! Le az elnyomókkal! Éljen Lengyelország...“ Naujocks és emberei közben a plafonba lövöldöztek, így megfelelő hangkulisszát teremtettek. Az egész „hadművelet“ tizenhárom percig tartott. Amikor elhagyták az épületet. a bejáratnál ott találták az agyonlőtt „konzervet“. Müller emberei precízen dolgoztak. A hivatalos német hírszolgálat korán reggel közleményt tett közzé: Körülbelül 20 órakor lengyel felkelők szállták meg a gllwlceí rádióállomást. A lengyelek betörtek a stúdióba. Sikerült nekik felolvasni lengyel nyelven egy felhívást. Néhány perc múlva a hallgatók által riasztott rendőrség kinyomta a betolakodókat. Közben kénytelen volt fegyvert használni. Egy felkelő meghalt. Néhány óra múlva a berlini Kroll Operában a birodalmi országgyűlés tagjai és a néclpárt prominens vezetőt előtt Hitler lépett az emelvényre. Hangja hamis flsztulába ugrott, amikor rövid bevezető után a következő mondatokhoz ért: ....ma éjjel először tevékenykedtek területünkön a reguláris lengyel hadsereg tagjai, öt óra negyvenöt perctől visszalövünk. Ezután minden bombára bombával válaszolunk...“ Ebben az időben már számos lengyel falu és város romokban feküdt a Luftwaffe Stuka zuhanóbombázók bombái nyomán, a német gépesített egységek mélyen lengyel területen operáltak. Megkezdődött az emberiség legnagyobb tragédiája — a második világháború. A bevezető „akkordjai“ a gliwlcei rádióstúdióban „hangzottak“ el. A FEKETE KONSZERN A háború első időszakában, amikor még sem a Szovjetunió, sem az USA nem volt hadiállapotban Németországgal, Goebbels egyetlen „rádióellensége“ az angol BBC volt. Természetesen a szovjet rádió is végzett antifasiszta propagandát, de ez csak bizonyos kereteken belül történhetett, mivel a két ország normális diplomáciai kapcsolatokat tartott fenn. A lélektani hadviselés angol szakértői azonban gyorsan rájöttek, hogy az angol rádió német nyelvű adása Németországban csaknem hatástalan. A nácik által fanatizált és Hitler katonai győzelmeitől Ittas német átlagember hazaárulásnak nézte volna az angol rádió adásának hallgatását. Inkább hitt a hazug nácirádiónak, mint a viszonylag objektiven tájékoztató BBC-nek. ‘ Ezért az angolok kénytelenek voltak cselhez folyamodni. így születtek meg a „feketeadók“ és a „feketepropaganda“. A lényege a Hitlerrel és háborújával való látszólagos egyetértés volt. Az adás azt sugallta, hogy nem a nagyközönségnek van szánva. A hallgatónak azt kellett éreznie, hogy véletlenül fogta meg a nem neki szóló adást, amelyet valószínűleg egy titkos német katonai szövetség adója sugároz. A rejtjeles üzeneteken kívül egy frontharcos porosz tiszt hangja szólalt meg. Az ötlet Sefton Delmernek, az angol rádió munkatársának fejében született Ezért öt bízták meg végrehajtásával. Mielőtt a feketeadók működéséről írnánk, szeretnénk két kis epizóddal bemutatni Sefton Delmert. 1934 nyarán Hitler annyira megerősítette a helyzetét Németország élén, hogy elérkezettnek látta az Időt leszámolni a náclpárton belüli oppo- zlcióval. Június 6-án éjszaka az SS legényei meggyilkolták Ernst Röhmüt, az SA birodalmi vezetőjét és kegyeltjeit. A hivatalos német hírszolgálat negyvenhat áldozatot vallott be. Goebbels megrökönyödésére néhány nap múlva az angol Daily Express száznyolc áldozat nevét közölte. Hitler őrjöngött. A Gestapo gyorsan megállapította a hír forrását; a Bea- verbrook angol sajtókonszern berlini tudósítója volt az. A tudósító a Gestapo-ügynök kérdésére, vajon ö-e a hír szerzője, mosolyogva válaszolt: — Szóval ez a Hitler úrral való barátságom végét Jelentll — Azután az elképedt rendőr szeme láttára becsomagolta kézikofferét, és Indulófélben még megjegyezte: — A kiutasításomról szőlő értesítést küldjék utánam Párizsba. A tudósító neve: Selten Delmer. (Folytatjuk)
